Shock!

Tavaly kétszer is fellépett Budapesten Anneke van Giersbergen, aki visszatérő vendégnek számít Magyarországon, ezúttal mégis mindkét alkalommal kicsit más formában láthattuk viszont. Először februárban, egy speciális akusztikus fellépésen játszott a Planetáriumban magával Arjen Anthony Lucassennel, majd ősszel már egy hagyományos zenekari bulin találkozhattunk vele, ahol az Ayreon agyával közösen megálmodott The Gentle Storm projekt első nagylemezét, a The Diaryt mutatta be új csapatával. Mi is ez utóbbi buli előtt ültünk le beszélgetni a szokás szerint végtelenül elbűvölő és roppant kedves énekesnővel.

Legutóbb egy meglehetősen speciális bulin lehetett téged nálunk látni, hiszen Arjen Lucassennel ketten adtatok egy akusztikus koncertet a Planetáriumban. Milyen volt Arjennel turnézni?

Tudod, Arjen nem turnézik. Sosem. Mikor néhány hónappal a The Gentle Storm-lemez megjelenése előtt készültünk a The Diary kiadására, még úgy volt, hogy a saját dolgaimmal fogok csak koncertezni, de szintén akusztikus formában. Aztán eszembe jutott, hogy megkérdezem Arjent, lenne-e kedve velem tartani. Csak ő és én, akusztikus bulik, semmi nyomás. Persze rögtön nemet mondott, kérdezte is, hogy egyáltalán hogy jutott eszembe ilyen agyament ötlet. „Tudod, hogy utálok turnézni, viccelsz velem? Kizárt, hogy elmenjek!" Pár nappal később aztán visszahívott, és közölte, hogy esetleg lehet róla szó. Mindent egészen pontosan akart tudni: hová megyünk, mennyi koncert lesz, miket játszanánk, hogyan utaznánk, mit ennénk... Mindent! (nevet) Szépen megválaszoltam az összes kérdését, így végül beleegyezett, és megcsináltuk ezt a rövid körutat, ami tényleg nagyon nagy móka volt. Az emberek imádták Arjent, és nagyon feldobta őket, hogy végre előmerészkedett a házából, és élőben is láthatják. Iszonyatos energia érkezett felé a közönség irányából minden este, én pedig csak ámulva néztem mindezt. Arjen nagyon magas ember, így mindig gondot okoz neki az utazás: fáj a dereka, a háta, a térdei, amitől tíz percet sem képes egy helyben ülni. A koncertek között mindig repültünk, de még így is szenvedést jelentett neki az utazás, úgyhogy sokszor próbáltunk úgy foglalni, hogy legyen egy üres ülés is mellette, és el tudjon kicsit feküdni. Ez igazából a fő oka annak, hogy szinte sosem koncertezik. Nincs nagy fellépőrutinja sem, úgyhogy mindig ideges volt egy kicsit a koncertek előtt, de aztán amikor felment a színpadra, mindig minden remekül ment. Nagyon jó karakter, végtelenül pozitív kisugrázású személyiség, és őszintén szólva nagyon büszke vagyok, hogy rá tudtam beszélni a koncertekre. Persze miután lement az utolsó koncert, rögtön kikötötte, hogy ez volt az utolsó alkalom, és soha többé! (nevet)

Összességében tetszett azért neki a dolog?

Igen, de leginkább azért, mert csak mi ketten voltunk a produkcióban, így nem is csúszhatott félre túl sok minden. Arjen ugyanis maximalista. Egy turné már önmagában is egy igen komoly káosz-katalizátor, amit Arjen gyűlöl, én viszont szeretek. Mindenesetre sokat nevettünk.

Akkor tehát ez volt az utolsó alkalom, hogy Arjen Lucassent színpadon láthattuk?

Valószínűleg. Lehet, hogy néha egy-egy kisebb szólóprodukciója lesz még majd, de turnéra nem sok esélyt látok. Függetlenül attól, hogy nagyon jó gitáros, jobban szeret otthon ülni a laptopja mögött, és zenéről gondolkodni, dalokat írni. Nem mozdul ki, ha nem feltétlenül muszáj.

Ma este tehát Arjen nélkül mutatod be a Gentle Storm-lemezt. Nem furcsa érzés?

Egyáltalán nem, hiszen mindig is tudtam, hogy így lesz. Amikor még nagyjából csak a The Diary fele állt össze, már tudtam: annyira jó lesz az anyag, hogy mindenképpen elő akarom adni élőben is. Megkérdeztem Arjent, hogy van-e kifogása ez ellen, ő pedig azt mondta, mindenképpen turnéznom kell a lemezzel, mert a dalai úgyis elég ritkán hallhatóak élőben. Számomra egyértelmű volt, hogy a súlyosabb verziót akarom játszani, ehhez pedig új, metalosabb hozzáállású muzsikusok kellenek, úgyhogy Arjennel megkerestük a legjobbakat Hollandiában, és összeállt egy igazán ütős zenekar.

Személy szerint te a Gentle vagy a Storm verziót szereted jobban?

Egyértelműen a Stormot, nagyon bejön ugyanis az energikussága, az ereje. Persze a Gentle-korong is jó, mert az meg nagyon gazdagon hangszerelt, tizennégy különféle hangszert vonultat fel. Hallgatni nagyon szeretem, de koncertre egyértelműen a Storm való.

A dalszerzésbe amúgy mennyire folytál bele?

Gyakorlatilag Arjen írta a zenét, én pedig a szövegeket, de természetesen folyamatosan egyeztettünk. Én is beleszóltam az énekdallamokba, Arjen is alakított a szövegeken, szóval csapatmunka volt.

Hosszabb távon is terveztek a Gentle Stormmal?

Azt hiszem, mondhatjuk ezt, mivel nevet is adtunk a projektnek. A Gentle Storm Arjen és én vagyunk, meg persze a banda, aki a koncerteken is kísér, és úgy gondolom: az első anyag lett annyira jó, hogy érdemes folytatni. A sztori is olyan, hogy simán jöhet a második rész, de nem hiszem, hogy most rögtön hozzá kellene fognunk. Ráadásul én is készülök egy új lemezre, és Arjen is dolgozik egy friss anyagon. Szóval, ha ezek megszülettek, talán folytatjuk a Gentle Stormot is. Mindenesetre engem ez a projekt és a Devin Townsend-kooperáció is nagyon komolyan inspirált, úgyhogy az új szólólemezem igazán súlyos lesz. Valami olyasmire gondolj, mintha kivennénk a Gentle Stormból a nagyzenekari és folkos részeket. Nem akarom szélnek ereszteni ezt a zenekart, úgyhogy ezt is ők játsszák majd fel, ráadásul néhány igen érdekes figurát is bevontam a dalszerzésbe, szóval szerintem a The Diary méltó folytatását fogjuk majd elkészíteni.

Akkor ez elég komoly váltást jelent majd a szólólemezeid világához képest...

Igen, azok sokkal könnyedebbek voltak ezeknél a daloknál. Furcsa, mert bár annak ellenére, hogy világéletemben a metal színtéren mozogtam, ha a The Gathering után írtam egy dalt, az valahogy mindig könnyedebb, poposabb lett. Valahogy ezek a dolgok jöttek belőlem, de amikor befejeztük a Drive-ot, úgy éreztem, hogy ezt az arcomat már megmutattam, és most valami mást akarok csinálni. Arjennek is említettem, hogy el akarom engedni a popos dallamokat, a háromperces dalokat, és valami komplexebbre, súlyosabbra van szükségem. Az a könnyedebb, vidámabb megközelítés is egyértelműen én vagyok, de úgy érzem, ezekből már eleget adtam, most valami súlyosabbnak kell jönnie.

Az Arjennel játszott koncertekből vettetek fel esetleg valamilyen anyagot?

Nem, hivatalosan semmit, de van vagy ezer YouTube-videó.

Kik kísérnek ezen a turnén?

A billentyűsünk, Joost van den Brook épp az Epicával stúdiózik, úgyhogy őt nélkülöznünk kell. Egyébként amellett, hogy Joost a billentyűsünk, zenekarvezetőként is funkcionál, hiszen ő szervez le mindent, vezeti le a próbákat, és így tovább. Ráadásul az új lemezemnek is ő a producere, úgyhogy mindenképpen folytatjuk a közös munkát. Johan, a bőgős, illetve Marcela Bovio, a vokalistánk a Stream Of Passionből lehet ismerős. Marcela kiváló énekesnő, aki igazi frontember is, úgyhogy nagyon örülök, hogy a banda tagja. Ferry Duijsens gitárossal már nagyon régóta játszom együtt, és bármit csinálok, mindig őt hívom, a másik hathúros pedig Merel Bechtold a Delainből, aki amikor tud, jön segíteni, de a következő albumnál már szerintem el kell őt engednünk, a Delain ugyanis nagyon beindult, aminek igazán örülök. A dobosunk pedig az az Ed Warby, aki régen a Gorefestben is játszott, de Arjen lemezein is ő dobol. Remek srác, akivel ezer éve ismerjük egymást, és büszke vagyok rá, hogy a csapatomban tudhatom. Mindnyájan nagyon kedves emberek, aki ráadásul profik is, ez pedig a tökéletes párosítás, ego-problémák nélkül.

Ha jól tudom, a férjed is játszott a Gentle Storm-lemezen.

Igen, a Gentle diszken, néhány ütős hangszeren, de a korongok nagy részér Ed ütötte fel.

Igaz, hogy a fiad is elkísér a turnékra?

Igen. Ez a kör például két és fél hét hosszú, és Fin, a fiunk is velünk volt az első öt napján. Utána aztán hazament, mert iskolába kellett mennie. Viszont ha önálló turnéra megyünk, általában visszük magunkkal. Ez persze azt jelenti, hogy hoz magával egy csomó tanulnivalót, és minden nap két-három órán keresztül „iskola" van a turnén, amit megnyúlt arccal, nagy duzzogva hajlandó csak végigcsinálni. De muszáj neki, így amikor hazaér, mindig pontosan ott tart, ahol a többiek. Meg persze skype-olnak is az osztállyal, és szerencsére az iskola is mindenben segít. Az a véleményük, hogy az utazás alatt folyamatosan tanul, és igazuk is van, hiszen Fin még csak 10 éves, de már beszél angolul. Szóval évi egy-két turnéra mindig elvisszük. Mindemellett otthon is sok fellépésem van, és ha nem tartanak túl sokáig, megengedem neki, hogy velem jöjjön.

Szereti nézni az anyukáját a színpadon?

Igen, nagyon. Kisebb korában persze még azt hitte, hogy minden szülő ezt csinálja, és amikor mondta neki például az egyik tanárja, hogy látott a tévében, annyit kérdezett: „És?" Aztán ahogy felnőtt, szépen rájött, hogy sok különféle foglalkozás létezik, és most már látja a különbséget. Egyszer aztán megkérdezte tőlem, hogy van-e Wikipedia-oldalam, mivel a kedvenc Disney-figuráinak és énekeseinek mind van. Mikor mondtam neki, hogy persze, akkor átkattant valami, és onnantól nagyon menő lettem a szemében! (nevet) Szerencsére a zenémet is szereti, megvannak a sajt kedvencei, de olyan is előfordul, hogy épp nem érdekli ez az egész, és inkább eljátszik a backstage-ben.

Beszéljünk egy kicsit régi dolgokról is! Tanultál valaha komolyan énekelni?

Igen, 13 éves koromtól sokáig jártam tanárhoz. Tanultam jazzt és klasszikus zenét is, aztán mikor beszálltam a The Gatheringbe, a koncertek jelentették az igazi iskolát

Hogy kerültél anno a csapatba?

Sok olyasfajta zenét hallgattam, mint a Metallica és a Slayer, és egy speedmetal-bandám is volt, ami viszont nem igazán tartott sehová, pedig jók voltak a zenészek, a dobosunknak meg akkora cucca volt, mint egy ház. Pantera-feldolgozásokat nyomtunk, ami elég vicces, nem? Mindenesetre jó móka volt, viszont annak ellenére, hogy évekig próbáltunk, összesen egy koncertünk volt, ezért is mondtam, hogy nem volt jövője a dolognak. Aztán, amikor a The Gathering énekest keresett, jelentkeztem, és végül engem választottak. Akkor még fogalmam sem volt, milyen komoly a zenekar, és mikor a speed-bandám gitárosa mondta, hogy elvesztettek, még nyugtatgattam is, hogy szó sincs ilyesmiről. Akkoriban vagy négy csapatban énekeltem párhuzamosan, úgyhogy azt hittem, simán vihetem tovább a régi bandákat is a Gathering mellett. Aztán persze hamar be kellett látnom, hogy ez nem fog menni. Jött a Gathering lemezszerződése meg a turné, úgyhogy szépen kiléptem az egyéb formációkból. Gyerek voltam, és a Gatheringben nőttem fel. Mindent ott tanultam meg a zenélésről.

Most volt épp húsz éve, hogy megjelent a Mandylion.

Igen, így otthon rendeztünk is egy különleges eseményt ennek tiszteletére. Egy nap két Gathering-koncert is volt otthon, Hollandiában, amelyeken mindenki fellépett, aki valaha is játszott a csapatban. Ez viszont csak egyetlen alkalomra szólt, mert úgy gondoltuk, ettől speciális a dolog. Persze egy csomó promoter hívott minket, és ajánlottak egy rakat pénzt, ha máshol is megcsináljuk a dolgot, de visszautasítottuk őket. Nem akartunk fejőstehenek lenni. Az emberek is tudták, hogy speciális eseményről van szó, úgyhogy összesen negyven országból érkeztek rajongók, ami hihetetlen. Koncertlemez viszont lesz belőle nemsokára, úgyhogy az is megkaphat valamit az élményből, aki nem tudott ott lenni.

Amikor kiléptél a csapatból, miért nem rögtön a saját neved alatt jöttek ki a lemezeid?

Fogalmam sincs, de az biztos, hogy nem volt túl jó ötlet! (nevet) Talán túl szégyenlős voltam. Oly sok év után kirepültem egy olyan fészekből, ahol biztonságban voltam, és úgy gondoltam, logikusabb, ha a bandából kilépve egy másikat indítok. Persze szó sem volt új zenekarról, hiszen inkább csak én voltam ott, meg körülöttem pár srác. Kitaláltam az Agua de Annique nevet, ami szintén elég hülyére sikerült. Úgy értem, a KISS meg a Yes rövid, frappáns, király zenekarnevek, az én bandám nevét viszont se leírni, se kiejteni nem tudta senki! (nevet) Ha lett volna egy marketing-tanácsadóm, valószínűleg rögtön a saját nevem alatt kezdek el mozogni, azt ugyanis ismerték az emberek. Az első lemez után rá is jöttem erre, és próbálkoztam az Anneke van Giersbergen with Agua de Annique névvel, de ez meg túl hosszú volt, úgyhogy végül elhagytam a sallangot, és azóta csak a saját nevemet használom. Mikor már így kijött az Everything Is Changing, egyértelműen felszabadultam. Megszabadultam a szégyenlősségtől, minden a helyére került. Az embereknek is leesett, hogy ez Anneke a Gatheringből, és kérdezték, hogy hol voltam eddig. Aztán csak néztek, amikor közöltem, hogy kiadtam három lemezt! (nevet)

Ha választanod kellene egy dalt a karrieredből, amely valamilyen személyes okból a legfontosabb a számodra, melyik lenne ez?

A Gathering-korszakból a Travel a kedvenc dalom, ebben ugyanis minden benne van: a szépség és a súlyosság is, ráadásul a zenéről, a zenélésről szól. Nagyon energikus, az emberek is szeretik, és én is imádom élőben énekelni. A saját csapatommal viszont sosem játszottam, ugyanis meg akartam hagyni különleges emléknek. Egyébként sem tudom, hogy lehetne jól előadni René és a többiek nélkül, úgyhogy inkább nem nyúlok hozzá. Egyszerű, nagyon hangulatos dal, mégsem tudná senki ugyanúgy eljátszani.

Kíváncsi lennék a véleményedre néhány énekesnőről.

Oké.

Legyen az első Sharon a Within Temptationből.

Természetesen hihetetlen énekesnő. Amit a legjobban szeretek benne, hogy senki sem énekel úgy, mint ő. Egy hangból meg tudod állapítani, hogy ő az. Nagyon magas, törékeny és különleges hangja van. Élőben is nagyon törékeny, egyáltalán nem hangos, mégis elég hangos csapatban énekel, ez a kettősség pedig nekem nagyon tetszik. Ráadásul nagyon kedves személyiség is.

Amy Winehouse.

Tragikus személyiség és szuper-tehetség. Úgy gondolom, néhány ember közvetlenül istentől kapta a tehetségét, és ő egyike volt ezeknek. Megélni az életet viszont túl kemény lehetett a számára.

Mi a véleményed a hörgő csajokról?

Lzzy Hale-t például imádom, mert nagyon csajos, de ugyanakkor üvölteni is remekül tud. Anno, amikor kezdtük a Gatheringet, volt pár énekesnős banda, ahol a csajok hörögtek, de ők szinte fiúknak néztek ki. Manapság viszont sokkal inkább az a helyzet, hogy az énekesnők akkor is nők, ha éppen hörögnek, ráadásul sokan, mint Lzzy is, remekül énekelnek tisztán is. Néhány hónappal ezelőtt volt Hollandiában pár speciális fellépés, a The Theatre Equation, ahol Arjen The Human Equation lemezét vittük színpadra. Ebben Mikael Åkerfeldt részét énekeltem, Mikael pedig hörög is a lemezen, szóval megpróbáltam én is megtanulni ezt a technikát. Marcelától vettem is pár leckét, de rá kellett jönnöm, hogy sosem leszek olyan jó, mint Mikael, úgyhogy inkább hagytam a dolgot. Nem mertem bevállalni, úgyhogy tiszta dallamokat hoztam a hörgés helyén is.

És mi a helyzet a klasszikus metalénekesnőkkel, mint Doro vagy Lita Ford?

Azt szeretem bennük a legjobban, hogy nagyon természetesek és elkötelezettek a zenéjük meg a rajongóik felé. Doro ráadásul óriási inspirációt jelentett az énekesek számára az egész színtéren.

Ha már szóba került a The Theatre Equation előadás, szerinted lesz valaha folytatása?

Nem tudom. Óriási siker volt amúgy, de minden Arjenen múlik. Lehet, hogy előjön valami újabb remek ötlettel, ki tudja? Számára ez tökéletes lehetőség, hiszen színpadra viheti a zenéjét, ráadásul nagyon szép és különleges formában, nem úgy, ahogy a szimpla zenészek és zenekarok csinálják.

Mi az élet értelme?

Ki vagyok én, hogy megmondjam? Ez minden kérdések legnagyobbika! (nevet) Szerintem mindannyiunknak, akik itt vannak a földön, több élete van, azaz örökös a körforgás. Meghalsz, aztán visszatérsz egy másik formában és más csomaggal. Születünk, élünk, tanulunk, rádöbbenünk dolgokra, aztán meghalunk. Végül aztán rájövünk, hogy mindent, amit magunkkal cipelünk, el kellene tudnunk hagyni. Ha például elveszíteném a hangomat, mit csinálnék? Falakat építek magam köré azzal az, hogy énekesnő vagyok, pedig igazából szimplán csak Annekének kellene lennem. Légy szimplán csak ember, hagyj magad mögött mindent, amit fontosnak tartasz, és éld az életed. Aztán halj meg, gyere vissza, és tanulj meg mindent újra, csak egy másik aspektusból. Mert végül ott lesz veled az a tudás, amit az előző életeid alatt összeszedtél, és ezer vagy még több élettel később készen fogsz állni, és nem jössz vissza többé. És hogy miért van ez? Fogalmam sincs! Viszont úgy gondolom, megéri mindezt végigjárni: élvezni a kis dolgokat, boldognak lenni, fejlődni. Nem szabad mindig a jövőbe nézni, élvezni kell a pillanatot. Élvezem, hogy a fiam boldog, hogy énekelhetek, hogy most épp itt beszélgetek veled. A boldogság ugyanis ezekben a kis dolgokban rejlik, nem a pénzben vagy a hírnévben.