Szeptember 20-án, azaz e hét pénteken jelenik meg a magyar progresszív metálcsapat, az At Night I Fly új albuma, a collision/fusion/division. A zenekar előző albumához, a 2019-es Mirror Maze-hez hasonlóan az új kiadvány is egyfajta tematikus antológia – a dalok ezúttal a párkapcsolatok pszichológiai kérdéseit járják körül. A collision/fusion/division dalait alapvetően ismét Horváth András Ádám gitáros és Bátky „BZ″ Zoltán énekes írta, de ezúttal a zenekar többi tagja is hozzátette ötleteit néhány dalhoz. Andrással veséztük ki a csapat körüli aktuális történéseket, meg még sok más egyebet is.
A legfontosabb hír most veled kapcsolatban, hogy napokon belül megjelenik végre az At Night I Fly második albuma.
Szeptember 20-án jön ki az új album collision/fusion/division címmel, és akárcsak elődje, ez is konceptlemez lesz. Eleinte nem annak indult, de végül úgy alakult, hogy a dalok mindegyike kapcsolati dinamikákkal és a magánéleti válságok témájával foglalkozik. Viszont, ahogy az első nagylemezünk esetében volt, úgy ez sem egy konkrét sztorira fűzhető fel, hanem a dalok által körbejárt téma az azonos. Egyfajta antológia. A szövegek egy része fikció, de vannak dalok, amik konkrétan a saját magánéleti problémáink kapcsán születtek. Ezekhez a témákhoz énekesünk, BZ is abszolút tudott kapcsolódni. Előkerültek tőle olyan korábbi szövegek, vázlatok is, amik a saját tapasztalataiból táplálkoznak, és végül már szándékosan erre a témára kezdtük felfűzni a lemezt. De emellett vannak olyan számok is, melyek nem kizárólag saját tapasztalatokból merítenek, hanem fikciós sztorik. Ilyen például az első kislemezként megjelent The Sacrificial Lamb, ami egy olyan lány története, aki egy abuzív, vallásos édesapa mellől érkezik és felnőtt korában is hozzá hasonló emberrel lép kapcsolatra.
Közösen írtátok a lemezt?
Alapvetően ezúttal is BZ-vel ketten írtuk az anyagot, ahogy az elődjét is. Működik köztünk az eddig megszokott „ping-pong" módszer, hogy dobáljuk egymásnak az ötleteket, de most az eddig megszokottnál több olyan dal született, amit szinte készen hoztam: ilyen volt az Osiris Pt 1-2, a The Sacrificial Lamb, a Different Skies, a Mitosis vagy a The Sky Above. Aztán persze ezeket faragtuk együtt is, agyalgattunk a szerkezeteken. Ha az én énekötleteim nem álltak jól BZ-nek, vagy épp nem volt kész az énektéma, hozott rá valami tök újat, amik jobban passzoltak a dalhoz és a hangjához. Aztán olyan is volt, hogy ő hozott egy zseniális verzét és refrént, amikkel magamra zártam a stúdióajtót és faragtam belőlük 7-8 perces dalokat: From The Ashes, Chains. De volt olyan is, hogy én hoztam verzét, szólót, riffet, de nem akart összeállni, és majdnem kidobtuk, aztán BZ mögérittyentett egy olyan refrént és még két riffet, hogy végül baromi ütős dal született belőle, a Slave. Ezekből is érződik, hogy most kicsit vastagabban benne vagyok a zenei részében, és rengeteg időt töltöttem egyedül a stúdió zárt ajtajai mögött. Emellett tartottunk olyan sessionöket, hogy BZ átjött Bécsből két-három napra, gyakorlatilag a stúdióban aludtunk, és farigcsáltuk az ötleteket. Szöveget ezúttal viszont én nem írtam, mind az ő tollából származik, de most is volt egy olyan számomra fontos és nagyon személyes dal, ahol elmondtam, hogy mi a téma és konkrétan elsőre olyan szöveget hozott rá, hogy teljesen beletalált abba, amit mondani szerettem volna. Nem hiába, azért sok mindenen vagyunk túl együtt, úgyhogy fél szavakból is értjük egymást.
Mivel már Kővágó Zsolt billentyűs is a zenekar teljes jogú tagja, azt gondoltam, hogy ő is része a dalszerzői munkának.
A Mirror Maze lemezen még alapvetően BZ-vel ketten raktuk össze a billentyűs dolgokat is, de pár részt mindenképpen élőben akartunk rögzíteni, úgyhogy megkértük Zsoltit, játssza fel őket. Sokáig az volt a felállás, hogy ő nem is lesz tag a zenekarban, mert a Honeybeast mellett nem tud minket is stabilan vállalni. Eredetileg tehát inkább állandó vendég volt, aki jött, amikor tudott. Tavaly év elején, amikor már jobban belefolytunk a lemezkészítésbe, akkor dobtam be, hogy mi lenne, ha ezt megfordítanánk, és legyen ő is fullos zenekari tag, aki esetleg nem tud részt venni egy-egy koncerten. Annyira szerves része lett már ennek az egésznek, hogy úgy éreztük, hogy egyszerűen neki is jár ez a státusz. Ő pedig boldogan mondott igent. A zenekart továbbra is úgy kezeljük, hogy a zenéket alapvetően BZ-vel hozzuk, így szintitémákat is kitalálunk, hangszerelünk, feljátszunk, viszont Zsoltinak sok mindenben szabad kezet adtunk, így gyakorlatilag szerzővé is vált, mert hozott olyan témát, ami nélkül nem lenne ugyanaz az adott dal. De a többiek is bele-belefolynak az alkotásba: tavaly, amikor a Distress című dalunk kijött live session formában, a próbák során nagyon sokat agyaltunk rajta közösen a próbateremben, úgymond klasszikus módon. Így végül mindenki hozzátett valami fontosat, ezért ezt a dalt úgy is kreditáltuk, hogy a zenekarból mindenki szerző benne. A Mitosis című dal kialakulása meg amúgy nagyon érdekes, mert az alapjait még 2021-ben raktam össze egy instrumentális dalként, aminek a refrén részét korábbi – Zsoltival és a basszusgitárosunkkal, Springer Gergővel közös –, Dreyelands nevű zenekarom egyik utolsó, próbatermi telefonos felvételéből „nyúltam le" saját magunktól, így az a vicces helyzet állt elő, hogy itt még a Dreyelands dobosa, Gassama Omar is dalszerző.
Kicsit elkanyarodtatok a Mirror Maze zenei világától egyes dalokban, nem?
Zeneileg egész más most ez a zenekar, mint az első anyagon volt. Egyrészt új dobosunk van Vaczó Gábor személyében, aki minden eddigi dobosunknál keményebb kötésű hangzást képvisel, de csodásan hozza a finomságokat is.Másrészt az utóbbi években rengeteg hatás ért a mindenféle munkám és projektem kapcsán, és kifejezett szándékom volt, hogy az általam hozott zenékben ezek a hatások megjelenjenek az anyagon. De persze úgy, hogy ne egy hallgathatatlan, öncélú katyvasz legyen a végeredmény. Vannak azért szélsőségek, a disney-s, akusztikus vonós cuccoktól az egészen kemény riffekig. A többiek szerencsére nyitottak voltak az ötleteimre, egyedül BZ-nél volt egy-két olyan téma, amire nemet mondott. Volt például egy nagyon popos dal, amiről azt mondta, hogy nem tudja elképzelni ezen a lemezen. Így teljesen áthangszereltem, a végeredmény pedig olyan lett, mintha egy teljesen más dal lenne. Eredetileg nem akartam kifejezetten szomorkodós témát a lemezre, de a Different Skiesból végül az lett, így átment a szűrőn, és nagyon örülök, hogy így alakult, mert bár nagyon elüt a többi számtól, mégis szervesen illeszkedik a lemez anyagába. Szóval fontosak ezek a feedbackek, és egyáltalán nem baj, hogy a srácok nem hagyták, hogy teljesen elguruljon a gyógyszerem. Szerintem végül koherens album született, és bízom benne, hogy a hallgatók is így gondolják majd. A többiek zeneisége is sokkal inkább átjön ezen a lemezen, mint az előzőn, ami kellett ahhoz, hogy elérjük ezt a komplex hangzást.
Több vendég is felbukkan a lemezen. Róluk mit lehet tudni?
Így van. Két vokalista lány is segített, hogy kicsit kimozdítsuk magunkat az eddigi keretekből. Ők Garda Zsuzsa és Pejtsik Panna, akik a BZ 50. születésnapjára szervezett Barba Negra-koncerten is felléptek már velünk. Zsuzsának az 1800-as évek óta rajongója vagyok, és régi bakancslistás vágyam volt, hogy együtt dolgozzunk. Pannával pedig már többször dolgoztam együtt különböző projektekben, és nem mellesleg egy párt is alkotunk. Ő ilyen módon végig asszisztálta a felvételeket, és adta a lelki supportot azokban a hónapokban, amiket a stúdióban töltöttem, illetve a vonós hangszerelések kottázásában is nagy segítségemre volt. Sőt, a The Sacrificial Lamb dalban nem csak ő, hanem gyakorlatilag a teljes családja – a húgai, az öccse és az édesanyja – is vokálozik. Édesapja, Pejtsik Péter is közreműködött a lemezen, akivel az After Cryingban, BZ-vel közösen ezer éve együtt muzsikálunk. Ő vezényli a lemezen a vonósokat, illetve egy dalban a vonós hangszerelést is ő csinálta. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Magyar Rádió 22-es stúdiójában azzal az East Connection Music Recording stábbal és zenekarral dolgozhattunk, akik egyrészt korábban közreműködtek a Dreyelands második lemezén, és az első szólólemezemen, másrészt blockbuster mozik, Netflix- és HBO-sorozatok zenéinek felvételeit készítik nap mint nap, és olyan kedvenceimmel dolgoztak együtt a stúdió falai között, mint Jóhann Jóhannsson, Hildur Gudnadottir vagy Dustin O'Haloran csak hogy néhányat említsek. Vagy épp Francis Ford Coppola, aki legutóbbi filmjének komplett zenei anyagát ott vette fel. Szomorú aktualitás, hogy augusztus 30-án zárták be végleg ezt a kábé százéves stúdiót, mert lebontják az egész épületet, ami szörnyű.
Hol vettétek fel a lemez többi részét?
A felvételek nagyrészt a saját stúdiómban készültek, a dobokat viszont a budapesti Jókai Klubban vettük fel, ahogy az előző két anyagunk esetében is. Az énekfelvételek pedig megint Hidasi Barnánál készültek, aki nekem hatalmas segítség, hiszen ének-producerként is nagyon jó szakember. A felvételekhez egyébként semmilyen extra cuccot nem használtunk. Ami talán ma már meglepő lehet, hogy a gitárfelvétel 95 százalékban analóg módon történt. Ugyanazt a csöves, MesaBoogie Dual Rectifier erősítőt használtam, mint élőben, és majdnem mindent ezen vettem fel a lemezhez. Annyi a trükk, hogy nem a láda hangját vettem fel, hanem az utolsó láncszem digitális, tehát a láda hangját szimuláltam a lánc végén. Így volt megoldható, hogy nem üvöltött a cucc egész nap, hanem szobai hangerőn tudtam rögzíteni mindent. Használtam még egy VOX AC15 kombót is, az oldschoolabb hangzásokhoz, a szólók egy részét pedig a Neural DSP Archetype Petrucci pluginjével vettem fel. A szintikhez főleg szoftvereket használtunk, de Zsolti Nord Grandja is megszólal itt-ott, ami sírás, hogy hogy szól. A dob full élő, nem használtunk mintákat, a basszust vonalból vettük fel, és az akusztikus hangszerek elé betettünk egy-két jó mikrofont egy előfokkal, ahogy azt az énekkel is tettük és kész. A keverést és a mastert pedig szintén Hidasi Barna barátunk készítette, akivel BZ 2000, én pedig 2008 óta dolgozom együtt, szinte kivétel nélkül minden projektünknél. Szóval régivágású srácok vagyunk és arra törekszünk, hogy minden a legegyszerűbb és leghagyományosabb módon legyen felvéve, és a jól bevált régi helyeken, a régi barátainkkal dolgozzunk. Nincsenek nagy trükkök.
Nyilván adódik a kérdés, hogy miért kellett ennyit várni az új dalokra.
Mikor 2019 decemberében kijött az első lemez, nagyon meg akartunk indulni, de aztán beütött a covid és leállt minden. Ráadásul az akkori dobosunk, Nagygyörgy Gábor is kiszállt, úgyhogy őt is pótolni kellett. A helyére érkezett Erdei Attila (Autumn Twilight, Sear Bliss, Superbutt stb.). Később jöttek mindenféle, kisebb állami támogatások, amik segítségével tudtunk mi is pár koncertet adni, de aztán kábé másfél évvel a csatlakozása után Attila közölte, hogy abbahagyja a dobolást, így tőlünk is kiszáll. Végül 2022 nyarán lépett be Vaczó Gábor, és onnantól kezdtük el összeszedni magunkat: 2023 elején ki is jött az első friss dal, a fentebb már említett Distress. Eredetileg jóval hamarabb szerettük volna kihozni a teljes lemezt, még valamikor 2023 őszén, de végül csak 2023 júliusra fejeztük be, ami kicsit késő volt egy őszi megjelenéshez, illetve fél éven keresztül próbáltunk külföldi kiadót találni. Szóval tulajdonképpen már egy évvel ezelőtt kijöhetett volna ugyanez, ugyanígy, de aztán úgy gondoltuk, hogy nem rohanunk, és megadjuk a módját. A lemez így végül a H-Musicnál jön ki szeptember 20-án, és lesz belőle fizikai formátum dögivel: CD, splatter és fekete vinyl, de még limitált kazetta is. És persze elérhető lesz a streamingszolgáltatóknál, illetve nagy felbontásban letölthető lesz a bandcamp oldalunkon. Ahogy előbb említettem, külföld felé is próbálkoztunk: kábé fél éven keresztül küldözgettük a dalokat. Körülbelül harminc-negyven helyre ment ki megkeresés, ezek közül úgy tízhez konkrétan be is ajánlottak minket, közvetlen kontaktokat kaptunk. Ennek ellenére a Frontierstől és az InsideOuttól jött csak válasz, sajnos nemleges, máshonnan nem is reagáltak. A kiadók szerintem ma a többezer követővel rendelkező social media oldalakat várják, aminek sajnos egyelőre híján vagyunk. Nem tudunk nemzetközi turnékat sem felmutatni, manapság pedig sajnos az igényes, jó lemez önmagában nem elég. Csomó járulékos dolog kell még, amikről talán mi lecsúsztunk már. Lett volna lehetőségünk most ősszel például az Evergreyjel turnézni, de egész egyszerűen nem tudtuk vállalni. 40-45 évesen nem tudsz lelépni itthonról hónapokra, és beletenni súlyos milliókat abba, hogy egy turnébuszban ülj két-három hónapig. Egy rövid szeletet be tudtunk volna vállalni belőle, de a turné legalább felét el kellett volna vinni, és ezt nem tudtuk megcsinálni.
A vizuális körítés, a borító kinek a munkája?
A borítóképet BZ ötlete alapján Szántó Mira készítette, majd BZ is farigcsált kicsit rajta. A fizikai formátumok többi részét pedig Nagy Olívia készítette, akivel már a Mirror Maze-en is együtt dolgoztunk, illetve a második Dreyelands és az én szóló anyagaim vizuáljait is ő álmodta meg. A borítón egyébként sejtek láthatóak, ahogy osztódnak, ami „szervesen" illik a koncepcióhoz és a címhez. Ezt mindenkire rábízzuk, hogy hogy kapcsolja össze a koncepcióval, de ha szabad megosztani az én személyes olvasatomat, akkor az az lenne, hogy egy hosszú kapcsolat olyan, hogy találkozol valakivel (collision), szinte eggyé válsz vele (fusion), és amikor ez szétesik (division), a két emberben mindig marad a másikból valami, amit örökre magával hordoz majd. Kábé ez az én metaforám mögötte.
Az At Night I Fly mellett rengeteg egyéb projektben is aktív vagy. Kezdjük például az After Cryinggal! Ott mi a helyzet?
Az After Cryinggal is felvettünk egy lemezt 2022 őszén, ahol szintén BZ az énekes. Azt sajnos nem tudom, mikor és hol fog kijönni. Prog rocktól az egészen korai évek kamarazenés dolgaiig, mindenféle zene lesz rajta. Ha lehet, ez egy még szélesebb spektrum, mint az At Night I Fly. Ez alapvetően Pejtsik Péter projektje, a zene száz százalékát ő írta, és majd előbb-utóbb kijön akkor és úgy, ahogy ő megálmodta. Én mindenesetre nagyon várom, mert csuda dolgok vannak azon az albumon is. Gitárosként többször át kellett lépnem a határaimat. Olyan magasan volt a léc, amit nem volt könnyű megugrani, és nagyon büszke vagyok a végeredményre. Amúgy, ahogy a Crying felvételeit befejeztük, BZ-vel már álltunk is neki az At Night I Fly-lemez összerakásának, tehát tulajdonképpen egy szűk év alatt felvettünk két teljes nagylemezt, amiből az egyiket mi is írtuk. Ez így összességében nem is olyan rossz. Kintről nézve nem tűnt túl izginek az elmúlt időszak, de a háttérben azért alakultak a dolgok. A Crying mellett aztán Boda Bernadettel is alakult most egy popzenekar, ami Bernadett néven fut. Ez az egész onnan jött, hogy Havasi Balázsnál együtt dolgozom egy Grósz Artúr nevű billentyűs sráccal, aki régi jó barátom. Ő hangszerelt Bernadettnek dalokat, az egyikkel például a tavalyi Dalban is elindultak. Később aztán születtek további számok is, Artúr pedig felkért, hogy ezek közül gitározzak fel kettőt. Artúrral egyébként is dolgozunk együtt különféle projekteken, RTL-es sorozatok zenéjén, reklámokon, játékzenéken, filmzenéken. Életemben először például nem rég voltam úgy moziban, hogy a vége főcím alatt a saját gitározásomat hallhattam. Bernadett később elhívott az egyik klipforgatásra is, majd kitalálták, hogy legyen körülötte egy teljes zenekar. Eddig két koncertünk volt csak, úgyhogy még kicsit gyerekcipőben jár a projekt, de alakul. Itt nem vagyok szerző, „csak" eljátszom, amit Bernadett és Artúr írnak, de nagyon élvezem ezt is, mert jóval stresszmentesebb szerep, mint a saját bandádat igazgatni. Ráadásul csupa kedves baráttal játszunk itt, hiszen például a Havasi Projektből hárman is itt vagyunk.
Ha már szóba került a Havasi Projekt, ha jól tudom, ott már nem is csak gitáros vagy, hanem a háttérmunkában is komolyan részt veszel.
Gyakorlatilag most Havasi Balázshoz köthető a főállásom. Amolyan turnémenedzseri feladatokat látok el, részt veszek a koncertek szervezésében és lebonyolításában is amellett, hogy gitározom a produkcióban. Egész évben szervezzük Balázs fellépéseit, turnéit. 2013 óta játszom nála, és úgy kerültem anno ide, hogy Pejtsik Péter csinálta náluk akkoriban a hangszereléseket, akivel akkor én már az After Cryingban együtt zenéltem. Balázsék akkor szerettek volna egy kifejezetten rocker stílusú gitárost a produkcióba, Péter pedig beajánlott. Ez egy gigantikus produkció, amivel volt szerencsém a világ olyan arénáiba és koncerttermeibe eljutni, mint a Hard Rock Live Miamiban, vagy a krakkói Tauron Aréna, a berlini Mercedes Benz, a New York-i Carnegie Hall vagy személyes kedvencem, amire legvadabb álmaimban sem számítottam, hogy valaha előadóként is eljutok, a londoni Royal Albert Hall, csak hogy néhányat említsek. És természetesen a Budapest Sportaréna sem elhanyagolható helyszín, ahol az elmúlt tíz évben több mint huszonöt koncertet adtunk. Idén is vár még ránk úgy tíz koncert, Szófiában, Pozsonyban, Kassán, Bucharestben, Kolozsváron, Varsóban és Budapesten. Pannával is itt kezdtünk el együtt dolgozni, hiszen ő is a Havasi Projekttel dolgozik kórusvezetőként, és más projektekben is együtt zenélünk. Saját dalait például Pejtsik Panna Projekt néven játsszuk, ebben a formációban Pusztai Csaba dobol velünk, aki mostanában Majkánál perkázik, de ezer helyen megfordult már, a basszusgitáros pedig személyes kedvencem, Fehérvári Attila a Black-Outból, Special Providence-ből, Zanzibárból és szintén millió egyéb helyről. Mindketten nagyon régi barátaim, akik úgy lettek kollégák, hogy én csak egyszerű rajongójuk voltam. Aztán amikor azon gondolkodtunk Pannával, hogy kik legyenek a zenekarban, akkor azt mondtam, hogy én ezt csak velük tudom elképzelni, és szerencsére mindketten igent mondtak. Volt már pár koncertünk, Panka pedig közben folyamatosan írja a dalait. Pár éve jelent meg az első kettő, ezekben már akkor én gitároztam, illetve hangszereltem is őket. Legújabb dala pedig tavasszal jött ki. Szép lassan tehát összeáll majd egy lemez is, amit közösen csinálunk, és valószínűleg elég eklektikus lesz. Panna egy nagyon összetett személyiség, akinek van sok melankolikus dala elképesztően mély, önreflektív, izgalmas szövegekkel. Meg ezzel teljes ellentétben álló idiotizmusok is, bohókás szójátékokkal, semmihez nem fogható életigenléssel, ugyanitt iróniával, kábé az EmilRulez vonalán. Ez biztos nem rocklemez lesz, inkább dzsessz/pop vonal. Ezen felül van egy másik projektünk is közösen, aminek a hátterében egy pályázat áll, amit Petőfi Sándor verseinek megzenésítésére írtak ki tavaly. Mi beadtunk rá öt dalt, amiből három nyert is, szóval vártuk, hogy akkor majd fog ezekkel történni valami, de nem történt semmi. Végül úgy döntöttünk, hogy kihozzuk őket mi magunk, és hozzájuk csapjuk Panna pár korábbi versmegzenésítését is. Összesen tehát az öt Petőfi-dal mellé lesz majd három-négy más versfeldolgozás is, a tervek szerint még idei megjelenéssel. Ez nem Pejtsik Panna-lemez lesz, hanem közös név alatt tervezzük kihozni. Igazából egyikünk sem gondolkodott ilyesmiben korábban, hogy versenyszerűen versek alá kerüljenek a zenéink, és ez még lemezre is kerüljön, de annyira organikusan összeállt és adja magát ez az anyag, hogy kár lenne a fiókban hagyni.
És akkor még ott van a LokálVokál is, ami egy nagyon érdekes kezdeményezés és szintén együtt csináljátok.
Igen, azt egy magyar producer külföldi mintára honosította meg nálunk. Ennek az a lényege, hogy egy szórakozóhelyre bejönnek az emberek, akiket három szólamra osztunk és megtanítunk nekik egy ismert dalt, amit aztán a végén „közösségi kézműves" kórusként elénekelnek. Panna klasszikus zongorát és karvezetést végzett, kórust vezet, szóval maximálisan hazai pálya ez neki. Full amatőrök is jöhetnek, nincs olyan, hogy valakinek túl rossz a hangja. Ha szeretsz énekelni a zuhany alatt, akkor ott a helyed. Éneklünk együtt egy nagyot, aminek a vége mindig egy felszabadító közösségi élmény. Én a betanítást kísérem akusztikus gitárral, a végén meg elénekeljük a megtanult dalt. Nagyjából tizenöt alkalmon vagyunk túl, és mindig remekül megszólalt a végén a dolog. Kezdetben kábé ötvenen voltak, jól szólt már akkor is, de mostanában már 300-500 ember van ott ezeken az eseményeken, így meg hihetetlenül megdörren a végén minden dal. Ősztől havonta lesz LokálVokál, és újdonság, hogy komplett zenekarral fogjuk kísérni a kórust.
Említetted a saját stúdiót. Esetleg más zenekaroknak is vállalsz melókat vagy inkább csak a saját dolgaid felvételére használod?
A saját stúdiómban mostanság csak a saját projektjeimen, illetve session munkákon dolgozom, és tanítok, de korábban készült nálam pár külsős anyag is, mint például a legutóbbi Autumn Twilight-lemez gitár- és basszusgitárrészei. Viszont pont beérkezett egy megkeresés a napokban, úgyhogy lehet, hogy lesz még hasonló felvétel.
Van-e valamilyen tipped esetleg azok számára, akik szeretnének eljutni oda, hogy meg tudjanak élni a gitározásból?
Sokrétű kérdés ez, amiről órákat tudnék beszélni. Gitárosként egy csomó időt elveszek magamtól, a gyakorlástól, a zeneszerzéstől azzal, hogy szervezőként is dolgozom, ami nem egy ideális állapot. A covid előtt volt egy időszak, amikor csak a gitározásból éltem, de ez sajnos elmúlt. Covid alatt pedig futárkodtam én is, mint oly sokan. Szerencsére látunk példát arra, hogy huszonévesek meg tudnak élni Magyarországon csak a zenélésből, aminek én borzasztóan örülök. Ott egy titok van: amellett, hogy baromi jól kell játszani, kapcsolati tőkével is kell rendelkezni, mozogni kell a szakmában. Szerencsére ma már vannak olyan helyek, ahol meg lehet tanulni nem csak remekül gitározni, de akár a szakmai részét is a dolgoknak. A mai élvonalbeli popprodukciók nagy részében olyan srácok játszanak például, akik Kőbányán tanultak, így ismerik egymást, tudják egymást ajánlani, és emellett persze marha jók is. Olyan körben kell mozogni, hogy ismerjenek, és tudják rólad, hogy jó vagy. Akkor be fognak ajánlani mindenféle zenekarba, projektbe, ahol megint csak rengeteget tudsz fejlődni és tanulni. A tanulást pedig nem lehet megúszni. Mondom ezt úgy, hogy nincs zenei végzettségem, mindent autodidakta módon, illetve néhány gitártanártól – Szekeres Tamástól, Felkai Mikitől – tanultam, de ha anno nem a jogi egyetemmel és az újságírói szakmával küzdök, hanem egyenesen zenei pályára megyek, sokkal könnyebben és gyorsabban juthattam volna el arra a szintre, ahol most vagyok. Tehát, ha valaki ezzel akar foglalkozni, az tanuljon, hiszen vannak jó iskoláink. A Miskolci Egyetemmel karöltve indul a Póka Egon Művészeti Akadémia, ami meghozta végre a valódi könnyűzenei felsőoktatást Magyarországra, ami eddig csak a jazz tanszakot jelentette. Idéntől viszont végre lehet tanulni könnyűzenét felsőfokon, kiváló tanároktól, mint Fehérvári Attila, Szirtes Edina, Borlai Gergő, Szebényi Dani és társaik. Komoly felvételi van, de ha oda bekerül valaki, akkor valószínűleg mindent meg tud tanulni. Sok mindent meg lehet persze otthon is, csak sokkal több idő és meló. Ráadásul rengeteg mindent nem lehet megúszni, amit az ember otthon legszívesebben átugrik. Én is azt hittem anno, hogy egyes dolgokat elbliccelhetek, de később rájöttem, hogy ezekre is szükségem van és utólag, felnőtt fejjel megtanulni őket már sokkal melósabb volt. Szintén fontos, hogy már kiváló iskolák vannak arra is, hogy az ember a menedzsment részét is megtanulja a szakmának. Ilyen például a Majdnem Híres Rocksuli, és ma már egy csomó, kisebb-nagyobb produkció mellett olyan szervezőket látsz, akik itt végeztek. Ki tudja, hol tartanak majd tíz év múlva. Ha bekerülsz egy ilyen közösségbe, gyakorlatilag együtt nősz fel az új generációval és mindenkit ismerni fogsz, ami hatalmas segítség a zenei pályán.
Ha ez sajnos a rockzenére nem is igaz, én azt látom, hogy a magyar könnyűzenében, popzenében igen komoly megújulás volt az elmúlt években. Neked mi erről a véleményed?
Produkciós szinten volt egy hatalmas ugrás az elmúlt években, aminek eredményeként friss, magyar popprodukcióknál világszínvonalat lehet látni, komoly méretű helyeken. Az MVM Dome-ban, a Budapest Parkban, a Puskás Arénában... Mindegy, hogy milyen a zene, szeretem-e vagy sem, a lényeg az, hogy milyen színvonalon van odatéve. Én pedig azt látom, hogy hatalmas meló van ezekben az előadókban, és egyik sem igénytelen zeneileg. Lehet, hogy egyik-másik nem a kedvencem, de mindegyik elképesztően profi. Kifejezetten örülök annak, hogy van néhány fiatal, igazán nagy sztárunk, és hogy huszonévesekből álló bandák megtöltik a Budapest Parkot, az MVM Dome-ot, az Arénát. Tíz éve ez elképzelhetetlen volt. A szokásos Demjén-, Charlie-, Ákos- vagy éppen Havasi-bulikon kívül nem nagyon voltak ekkora kaliberű koncertek. A bejáratott, 40-50+-os arcok zenéltek a 40-50+-os korosztálynak, de most végre a fiatalok is megérkeztek, ami szuper dolog. Régi szokásom, hogy a nyári fesztiválszezonban megnézem az új előadókat, hogy képben legyek, ki kicsoda és mit csinál. Mostanában pedig azt látom – bár nem az én műfajom –, hogy például fiatal magyar rapperekből is rengeteg nagyon jó van, és természetesen popzenekarokból is. Nekem személyes kedvencem az új vonalról a Carson Coma, akik szövegileg és zeneileg is kiválóak. Az első két lemez még nagyon tinizene volt – nem véletlen, hogy a lányom mutatta őket anno –, de mikor a harmadik és negyedik cuccuk kijött, azoktól dobtam egy hátast. Kurva jó szövegek, elképesztő társadalomkritika, és beleállnak mindenbe, amibe bele kell. Ráadásul mindezt piaci alapon, azaz nem kell nekik hátszél, támogatás, hanem csak a saját zenéjükből, a rajongóikból élnek. Nem függnek semelyik oldaltól, nem kell senki mögé beállniuk, és ez az, ami újdonság, ami nem volt korábban. A nagy produkciók mögött mindig volt valamilyen apanázs, korábban nagyjából mindenki támogatásból, szponzorokból élt. Állami támogatás nélkül magyar könnyűzenei ipar se nagyon lett volna. Nem tudom, miért csak most jött ez el, de ezek a friss zenekarok, a Carson Coma, Beton Hofi, Krúbi és társaik szerencsére ettől már függetlenek, ami szerintem már önmagában csodálatos dolog.
Foglaljuk össze, mi várható tőled a közeljövőben!
Szeptember 20-án megjelenik az At Night I Fly-lemez, október 22-én pedig lemezbemutatót tartunk az A38-on a Majesty Dream Theater Tribute Band társaságában. Terveink szerint még idén megjelenik a verslemez, jövő év folyamán pedig a Pejtsik Panna szólóanyag is. Pannával játszunk is párat még idén, év végén Havasi turné, plusz havonta a LokálVokál. Ezeken felül szeretném a következő szólólemezemet is megcsinálni valamikor. A covid alatt sok dalt írtam, amik egy része ma is ott áll a fiókban, mert bár van, amit felhasználtuk az új ANIF-hoz, illetve a verslemezhez, de még mindig maradt egy csomó felhasználatlan ötlet. Sajnos most ez az utolsó a sorban, de előbb-utóbb azért biztosan elkészül.
Mi az élet értelme?
Azt elérni, hogy olyan dolgokkal foglalkozhass és olyan emberek vegyenek körül, ami és akik megteremtik számodra a lelki nyugalmat, biztonságot és békét.
Koncertfotó: Bands Through The Lens
