Shock!

Csajok, rockzenét játszanak, jól, ráadásul színpadon sem mutatnak rosszul. Sokan ennek már a felére felvonnák a szemöldöküket, de csak addig, amíg el nem tévednek egy Cherry Bomb koncertre – vagy nem keresnek rá Youtube-on néhány koncertfelvételre. A repertoár Katy Perrytől az Audioslave-ig bármi lehet, ami tökös (!), dögös, és lehet rá táncolni – szó nélkül elmenni mellettük egyszerűen nem lehet.
A zenekar (majdnem) teljes tagságával ültünk le beszélgetni – Joubert Flóra dobos igazoltan távol -, komolykodni, és persze egy kicsit csajosan komolytalankodni is.

Célok, tervek, kezdetek…

Kovács Héda (basszusgitár): A koncepciót én találtam ki, mert már régóta nem zenéltem, és nagyon hiányzott. Sokáig mással foglalkoztam a zenei világon belül, közben pedig tanultam. Igaz, amikor feljöttem Pestre egyetemre, akadt néhány próbálkozás, de azokból aztán nem lett semmi. Párszor felléptem Vörös Andrisék Luca Brasi projektjében, és akkor annyira megjött a kedvem ismét a zenéléshez, hogy eldöntöttem, összehozok egy bandát. Két dolog járt a fejemben: vagy tribute zenekarom lesz vagy valami déli metalos cucc. (nevet) Feldolgozás-zenekar lett. Ez izgalmasabb, sokkal több dolgot meg lehet valósítani. Például sok olyan dalt szerettem volna eljátszani, ahol többségben lányok játszanak.

„Sosem akartam lányzenekart.”

Héda: Évivel több éve beszélgettünk már erről, hogy majd vele szeretnék zenélni. Az énekesnő adott volt, viszont nem hittem abban, hogy találok olyan dobos srácot, aki Hole-t vagy The Donnas-t kitörő örömmel játszana. Vannak nagyon jó barátnőim, de a fiúkkal általában jobban megértetem magam. (mosolyog) Most bejött mégis ez a lányzenekar-történet. Adrit régóta ismerem a Gitármánia Táborból, és tavalyelőtt nyáron beszélgettünk, arról, hogy csinálhatnánk valamit együtt.

Ha a dobcucc mögött lány ül...

Héda: Fontos kérdés volt, hogy ki lesz a dobos. Azt tudtam, hogy, én vagyok a leggyengébb láncsszem, mivel nyolc évig nem játszottam, és szükségem volt rá, hogy olyan emberek legyenek mellettem, akik motiválnak. Abban biztos voltam, hogy a Kőbányai Zenesuliból szeretnék valakit. Flórát ajánlották, aki nagyon be is vált. A lányok általában nem tudják megütni rendesen a dobot, de a koncertjeink után a srácok csodálkozva jönnek oda, hogy jobb a kettőnégye, mint sok fiúnak…

„Fontos az út, hogy azon haladjunk, és ne ugráljunk összevissza.”

Héda: Tökös, fenékrázós, táncolható, de azért húzós rockzenét szerettem volna játszani. Katy Perrytől Danko Jones-ig játszunk bármit, de valahogy minden számban megvan egy bizonyos hangulat, ami miatt egységessé válik a műsor. Boxmeccsek ugyan nincsenek a próbákon, de azért megmondjuk egymásnak, ha valamelyik dal ugyan a maga nemében jó, de nem illik a koncepcióba. Fontos az, hogy tudjuk honnan és merre tartunk. Ellenkező esetben a szétesés veszélye fenyeget.

Angelus kontra Cherry Bomb

Máté Évi (gitár): Egymástól teljesen függetlenül működik a két zenekar. Amikor megalakult a Cherry Bomb, koncerteztünk az Angelusszal is. Most egy kicsit nehézkesebben megy a zenekar. Az énekesünk, sőt már a basszusgitárosunk is visszajött szülés után, de mivel az ország különböző pontjain élünk, és mindenki elfoglalt, egyre nehezebb összehozni a próbákat.

Zenei ízlés

Évi: Vannak közös pontok. (nevet) Hédával főleg, mivel ezer éve járunk ugyanazokra a koncertekre.

Mogyoróssy Adrienn (ének): Szerintem sokféle zenére nyitott vagyok. Előfordult, hogy olyan zenéket mutattak a többiek, amiket magamtól eszem ágában sem lett volna feldolgozni… Végül ezekből lettek a legjobb dalok, amiket összeraktunk. Más együtt játszani egy dalt, sokkal jobb. Ezért mindennel úgy vagyunk, hogy próbáljuk meg. Akár egy popdalt is össze tudunk rakni, hogy más ízt kapjon.

Megváltoztatni, átformálni vagy ugyanúgy eljátszani…

Évi: Adja magát a dolog. Én nagyjából úgy játszom a dalokat, ahogy azok eredetileg is vannak, de azért annyit mindig formálok rajtuk, hogy nekem kényelmes legyen. Nem célom a másolás, vagy hogy teljesen ugyanazzal a technikával játsszam a számokat, ahogy meg lettek írva. Szeretném inkább magamat adni, még ha nem is saját dalokról van szó, így lehet egységes a műsorunk is, annak ellenére, hogy teljesen különböző stílusokból válogatunk. A Danko Jones dalon például nem változtattam szinte semmit, de a Mötley Crüe-től a Kickstart My Heartot egészen más hangolásban játszom, és van olyan dal is, amiben a szólót teljesen átírtam.

Koncertezni márpedig kell…

Héda: Eddig kilincseltünk, de most jutottunk el odáig, hogy jönnek a felkérések. Egyelőre két vonalon mozog az egész. Vannak azok a bulik, ahol tudjuk, hogy jól fogjuk magunkat érezni. Ilyen volt az R-33-ban, amikor sejtettük, hogy nem lesz  a legjobb a hangzás, mivel klubszobáról van szó, viszont a technikai galibák ellenére remek volt a hangulat. Igazi rákenról feeling! Fontos, hogy jól érezzük magunkat, vagy olyan fellépővel lehessünk, ami nekünk fontos. Például ilyen május 16-án a Roger Miret koncert, ahol a Civet is ott lesz. Ilyen helyekre a rockosabb dalokat válogatjuk össze. De már kapunk meghívást fesztiválokra, ami nyilván a szórakoztatásról szól, és eleve más műsorral készülünk. Ilyen helyeken Pink meg Katy Perry van előtérben. Tisztában vagyunk azzal, hogy kuriózum, hogy csak lányokból áll a zenekar. Erre jobban felfigyelnek az emberek, és szerencsére pozitívak a visszajelzések. Egyébként nekem is az a véleményem, hogy a lányok nem nagyon tudnak rockzenét játszani, mert ahhoz golyók kellenek. (nevet) De imádjuk, szeretünk zenélni, akkor meg miért is ne csinálhatnánk? (mosolyog)

A rögös és a sima út…

Évi: Interjúlehetőséghez, de még akár koncertlehetőséghez is könnyebb hozzájutni, mert jobban felkapják az emberek a fejüket arra, hogy itt csajok zenélnek. Az a nehezebb, hogy ne csak erről szóljon az egész, és elismerjenek minket zenészként is.

Adri: Sokan előítélettel jönnek koncertre, de utána jön a megdöbbenés, hogy nem csak nézni jó minket.(nevet) Én attól tartottam az elején, hogy nehezebb lesz az együttműködés, mert a lányok hisztisebbek, de így utólag azt kell, mondjam, a fiúkkal nehezebb. Persze azért szeretjük őket! (nevet)

És minderre ki kíváncsi…

Évi: Vegyesen mindenki. Az Angelusszal is azt vettem észre, hogy a lányok között is akadnak olyanok, akik jönnek és támogatnak, mert jó a csapat, de a másik réteg is létezik, akik féltékenyek, mert zenélünk. Ez ugyanúgy a fiúknál is megvan. Vannak, akik örülnek nekünk, és vannak akik azt gondolják, hogy a csajoknak a konyhában a helyük. (mosolyog) A legritkább, aki helyén kezeli az egészet. Hogy megnézi a zenekart, mert szereti, és az csak a bónusz, hogy itt kizárólag lányok zenélnek.

„Tényleg azért kezdtem el, hogy jól érezzem magam, a többi csak plusz.”

Héda: A legviccesebb, amikor a metalközönségnek a Katy Perry-féle dalok jönnek be a legjobban. Nyáron ki fog derülni, hogy milyen rétegnek mi tetszik, amikor a közönséget elsősorban szórakoztatni kell. Kaptunk olyan kritikát, hogy kevés az igazán nagy sláger a műsorban. Én soha nem szerettem a túl kommersz dolgokat, és nagyon szívesen játszom olyan dalt, amiről tudom, hogy nem sokan ismerik, de jó, és illik a műsorba. De azért fontos, hogy legyen pár sláger is. Nincsenek kompromisszumok, és ahhoz képest elég jól pörög az egész.

Adri: Tényleg úgy indult az egész, hogy próbáljuk meg, érezzük jól magunkat, zenéljünk. Most már oda is figyelünk arra, hogy ez megmaradjon, és ne görcsöljünk rá semmire. Ami jön, jön, a sikereknek örülünk. Ha valami nem jön össze, akkor sem dől össze a világ, csináljuk tovább, és ez a lényeg.

Saját dalok, és az a bizonyos magas léc…

Évi: Nagyjából minden koncert után felmerül a saját dal kérdése. Én eddig az Angelusban és a Buttercupban saját dalokat játszottam, de itt eleve más volt a terv.

Héda: Biztos, hogy ez le fog pörögni egy idő után, de nem tudom mikor. Folyamatosan tanulunk új számokat, már csak a magunk szórakoztatására is, és a korai műsorból már ki is szórtuk azokat, amik nem működtek olyan jól. Biztos, hogy el fogunk jutni oda, hogy írjunk saját számokat. A húzós rockzenei irány mindenképpen maradna, de a léc magas. (nevet)

Évi: Eddig metalzenekarban játszottam, és most rá kell éreznem az ízére, hogy olyan számot tudjak írni, ami nem annyira durva. (mosolyog)

Adri: Sokat számít, hogy együtt játszunk több évig, és csak azután kezdünk el saját számokat írni, amikor már érezzük egymás rezdüléseit.

Héda: Sokszor megkérdezik, hogy miért nem vesszük fel stúdióban a feldolgozásokat. Egy koncertfelvétel az más, de hogy valaki audioban hallgasson minket. Inkább hallgassák meg az eredetit. (mosolyog)

„Lányok vagyunk és fontos, hogy miben lépünk fel.”

Héda: Külföld már szóba került, de meglátjuk, milyen kapcsolatokat sikerül kiépíteni. Amire nagyon büszke vagyok, és ha minden igaz, akkor Mojzes Dórával együtt fogunk dolgozni, akinek divat-körökben nagyon pörög a neve, ráadásul igazi rákenról arc. Amikor Juliette Lewis nálunk járt, hozott neki egy zsák ruhát, és azóta láttam már olyan koncertfelvételt, amin Dóri által tervezett nadrágot visel. Lesz majd egy fotózásunk, ahol az ő ruháiban leszünk. Pásztor Annát, Szalóki Ágit és Péterfy Borit is öltözteti.

Minden idők három legjobb lemeze

Héda: Tori Amostól a Little Earthquakes, a Machine Headtől a Burn My Eyes és a Maylene and the Sons of Disaster harmadik albuma.

Évi: A Depeche Mode-tól a Songs Of Faith And Devotion, a Guns N’ Rosestól az Appetite For Destruction és a Monster Magnet: Mastermind, stb-stb.

Adri: Michael Jackson: Thriller, Björk: Homogenic, Christina Aguilera: Back to Basics.

És az élet értelme...

Héda: Zenélni?... (nevet)

Évi: Maga a rockandroll.

Adri: Színpadról adni és kapni.

Fotó: Járdány Bence

(Az interjú nyomtatásban a RockinforM 182. számában olvasható.)