Jóformán csodaszámba mennek az utóbbi csaknem két évben a nemzetközi koncertek, különös tekintettel az amerikai zenekarokra, de a Holy Mother fellépése minden bizonnyal a covid-járvány előtti időszakban is kuriózumnak számított volna. A kultikus amerikai power metalosok ennek ellenére mégis eljutottak hozzánk december elején az idei Face This Burn lemez turnéján, ha pedig már adódott az alkalom, a buli napján le is ültünk Mike Tirelli énekessel, Greg Giordano gitárossal és Randall Reekstin dobossal egy kis csevejre.
Ez az első fellépésetek Magyarországon...
Mike Tirelli: Így van, először vagyok itt én is, és a banda is, és hihetetlenül izgatottak vagyunk. Azt is megmondom, hogy miért: mert végre játszhatjuk a saját muzsikánkat olyan rajongóknak, akik fantasztikusak. Sokan a teljes életművemet ismerik, egészen a Burning Starrtól kezdve. Hozzák a CD-ket a Holy Mothertől, a Messiah's Kisstől, sokszor öt-hat lemezt is, és ez nagyon szívet melengető. De ugyanakkor az is remek érzés, hogy valami újat alkothattunk, annyi év után végre meg tudjuk mutatni az embereknek a friss zenéinket is. Az új lemezt Greg és én raktuk össze, illetve a dobosunk, Jim Harris, aki ma nem lehet itt velünk sajnos, ahogy a basszusgitárosunk, Russel Pzutto sem, mivel neki Dee Snidernél van most jelenése. Ennek ellenére menetelünk előre, hiába jönnek az akadályok, hiába tart még mindig a pandémia. Nagyon nehéz most bármit is hosszú távon tervezni, mert nem is sejtheted, mi fog történni pár hónap múlva. Ezért is örülök annak, hogy itt lehetek, játszhatok a rajongóknak.
Nem öngyilkosság ez anyagi szempontból?
Mike: Dehogynem. Száz százalékig az. Greg, mennyi bulink maradt el? Négy-öt?
Greg Giordano: Legalább. Az egyik német koncert, aztán a szlovén, a holland, és az összes horvát. Viszont legalább pár bulit meg tudunk tartani, és én úgy gondolom, hogy játszani kell a zenénket, nem számít, mennyi akadály jön közbe.
Mikor léptetek fel utoljára élőben?
Mike: Júliusban, otthon, az Államokban, a Dee Snider új lemezének megjelenését ünneplő partin. Elég komoly esemény volt, és mi nyitottunk neki. Tudod, a basszusgitárosunk Dee csapatában is játszik, szóval adta magát a dolog, és nagyon jól is sült el az este.
Tizennyolc éve jelent meg az utolsó lemez, úgyhogy már igencsak ideje volt, hogy a Holy Mother hallasson magáról. De miért éppen most? Volt némi extra szabadidőd a vírus miatt?
Mike: Nyilván ez is benne volt a dologban, de azért nem mondanám, hogy ez volt a fő oka. Volt egy projektem, a Rising Five, amivel már foglalkoztam egy ideje, és nem akartam mellé semmi teljesen újat. Tulajdonképpen a feleségem vetette fel, hogy készíthetnék egy új Holy Mother-lemezt. Voltak dalaim, amiket, megmutattam a kiadónak, és nekik is tetszett az ötlet. Pláne, hogy azért a Holy Mother már egy bejáratottabb név volt, amire lehetett alapozni.
Greg: Én meg csak kapkodtam a fejem: Mike csinálja a Rising Five-ot, Mike projectezik itt, meg ott. Most akkor tulajdonképpen ez melyik zenekar is? Ez a dal most épp kinek készül? A Messiah's Kissnek vagy a Rising Five-nak? Vagy a Rising Mothernek? (nevetnek)
Mike: Nem hibáztatom Greget, mert néha tényleg túl gyorsan pörögnek a gondolataim, és nehéz követni, hogy épp hol is tartok, kicsit ADHD-s vagyok (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar – a szerk.). A lényeg, hogy a számtalan egyéb projektünk mellett volt most időnk összerakni valamit közösen, és szerencsére nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Ettől még persze mindenkinek megvannak a saját dolgai is. Én is rengeteg bandával dolgozom, Gregnek ott a Turrigenous, Randallnek meg a... Mi is a bandád neve? Nem tudom kiolvasni. (nevet)
Randall Reekstin: Ez egy Suffocation-póló, de nem ők a bandám, hanem az Immortal Suffering, ami death metalban utazik a '90-es évek eleje óta, de együtt játszom Greggel a Turrigenousben is, ami szintén nem egy friss történet, bár persze ez sem olyan régi banda, mint a Holy Mother.
Mike: Nem, a Holy Mother kábé akkor indult, amikor még pelenkás lehettél. (nevet)
Randall: Greg keresett meg nyáron, július elején, hogy lenne ez az Európa-turné, ahová Jim nem tud eljönni a bandával, lenne-e kedvem beugrani. Én meg úgy voltam vele, hogy miért is ne? Beutazni Európát és közben zenélni? Naná, hogy benne vagyok! Ráadásul sosem jártam még a kontinensen korábban.
Mike: Visszatérve az eredeti témára: amellett, hogy sok zenekarban énekelek, folyamatosan írom a dalokat is, szóval most a járvány miatt az idő is kicsit nekem dolgozott. Összeraktam néhány dalt, amikről úgy gondoltam, jók lehetnének a Holy Mothernek, illetve pár régi témát is leporoltunk, mint például a The Rivert, vagy az eredetileg a N.O.W.-lemezre készült Prince Of The Gardent. Úgy éreztük, hogy ezek olyan jó dalok, amik megérdemelnek egy kis extra promóciót, így kicsit átalakítottuk és újra felvettük őket, ahogy anno például a Whitesnake is csinálta. Egyrészt ezek olyan számok, amiket a régi rajongók is szeretnek, de kicsit új aspektusból is meg akartuk mutatni azoknak, akik csak később csatlakoztak hozzánk.
Randall: A rajongók persze mindig kérik a régi számokat is, de ugyanakkor azt is meg akarod mutatni, hogy merre tartasz az új dalaiddal, így azt gondolom, jó ötlet visszahozni pár régi klasszikust, hogy a régisulis Holy Mother-energia is megmaradjon.
Említetted, hogy Greggel és Jimmel hármasban raktátok össze a lemezanyagot. Volt lehetőségetek együtt írni, jammelni, vagy mindenki otthon dolgozott?
Mike: Egy kicsit így is, úgy is.
Greg: Szerencsére a járvány akkor épp kicsit visszaszorult, szóval tudtunk találkozni, de az igazság az, hogy mindannyian máshogy írjuk a dalokat. Mike annak a híve, hogy jöjjünk össze, jammeljünk, én meg inkább otthon molyolgatok. Volt egy csomó dal, ami eredetileg Mike ötletéből indult ki, de én öntöttem otthon végleges formába. Mondtam Mike-nak, hogy tök jók ezek, de ha nem bánod, inkább úgy gitároznám el őket, ahogy Greg szokta! (nevet)
Mike: Fantasztikus a faszi: amikor már azt hinnéd, hogy egy dal kész és tökéletes, olyan dolgokat tesz hozzá, hogy leesik az állam.
Greg: Kicsit talán máshogy közelítek a zenéhez, így olyan dolgokat hozok ki Mike témáiból, amikre ő nem is gondolt. A Prince Of The Garden tökéletes példa erre: nem akartam megváltoztatni a dalt egyáltalán, átírni a szerkezetét, de sok helyen máshogy játszottam az akkordokat, és kicsit át is hangszereltem itt-ott.
Mike, Greggel hogy találkoztatok?
Mike: Egy sztriptízbárban voltam egyik este, és ő lépett fel... (nevet) Nick Lee mutatott be minket egymásnak a Riotból. Korábban turnéztam a Riottal két és fél éven keresztül, és később, amikor gitárosokról érdeklődtem náluk, Greget javasolták.
Ha már a Riot szóba került, annak a kooperációnak miért lett vége?
Mike: Rengeteget turnéztunk együtt – akkor még Mark Reale is életben volt –, és egy alkalommal felmerült, hogy csinálnának Japánban tematikus Thundersteel-bulikat is. Én akkoriban lettem gyomorrákos, és mire legyőztem a betegséget, már úgy voltam vele, hogy inkább a saját dolgaimmal szeretnék foglalkozni, a saját zenémet szeretném játszani. Énekeltem már egy '80-as évek tribute bandában, egy DIO- és egy Whitesnake-feldolgozásokkal fellépő bandában, volt évente vagy hetven-nyolcvan koncertem, úgyhogy nem akartam még egy cover-csapatban részt venni, és így végül kiszálltam.
Ha jól tudom, a Holy Mother, a Rising Five és a Messiah's Kiss mellett van még egy csapatod, a Big Hair Daze...
Mike: Ó, az csak egy újabb feldolgozászenekar, akikkel Quiet Riot-, Whitesnake-, Bon Jovi- meg hasonló számokat játszottunk.
Mi a helyzet a Messiah's Kiss-szel?
Mike: Sok kész dalunk van, remélhetőleg rövid időn belül meg is tudjuk jelentetni őket.
És mi a terved a Holy Motherrel a mostani turné után?
Mike: Leginkább megint turnézni szeretnék, hogy a sajtó, a kiadók, mindenki lássa, hogy aktívak vagyunk és visszatértünk. És így remélhetőleg jövőre meghívnak minket néhány nagy fesztiválra, mint a Wacken, a Bang Your Head vagy a Sweeden Rocks, esetleg be tudunk kerülni egy jó turnéra. Szóval konkrét tervek egyelőre nincsenek, de nem akarunk otthon ülni.
Milyen most a színtér a tengerentúlon?
Greg: Attól függ, épp hol vagy. Van, ahol elég jó a zenei élet, míg más államokban még inkább csak kivárnak. New York most például nyitva van, de valószínűleg ott is lesznek szigorítások.
Mike, a színtéren mindenki énekesként ismer, de azt is tudom, hogy gitáron is játszol. Mikor gyerek voltál, egyértelmű volt számodra, hogy énekelni akarsz?
Mike: Igazából belecsöppentem a szituációba, mivel én voltam az egyetlen, aki tudott énekelni, és akinek a stílusa passzolt az olyan zenékhez, mint a Queensryche vagy a Judas Priest. De ha visszagondolok, mikor először eszembe jutott a zenekarozás, nem is gondoltam rá, hogy énekeljek, egyszerűen csak gitározni akartam. A mai napig gitározom, azzal írom a dalaimat, de azért az éneklés az igazi terepem.
Tanultál is énekelni?
Mike: Igen, mikor fiatal voltam egy idős, 80 körüli tanárom volt, Maestro Signorelli, aztán utána Don Lawrence-től vettem pár leckét, akiknél olyan arcok is képezték magukat, mint Jon Bon Jovi, Tony Harnell vagy Sebastian Bach. Sokat segített az önbizalom-építésben is.
Mi az élet értelme?
Mike: Mivel annyi egészségügyi szarságon mentem már keresztül, számomra az élet értelme, hogy minden nap hálás legyek azért, hogy itt vagyok. És persze, hogy az életemet boldogan élhessem, hiszek abban ugyanis, hogy ez rajtunk múlik. Mindenki saját maga dönti el, hogy keserűen vagy inkább pozitívan szemléli a világot. Én élvezem az életem, játszom a zenémet, és törekszem rá, hogy egészséges és boldog legyek. És persze nagyon fontos a családom. Három házasság meg a gyerekek után ezt pontosan tudom. A mostani feleségem a legjobb dolog, ami valaha történt velem az életemben.
Ő vokálozik is az új lemezen, nem?
Mike: Nem, az a lányom, és nagyon büszke vagyok rá, hihetetlenül tehetséges. Egyszerűen csak odaül a zongora elé, és szinte magától jön belőle a zene. Karácsonykor tölti a tizennégyet.
Visszatérve az élet értelmére...
Greg: 42.
Randall: Hogy mi?
Greg: Belső poén. (nevet) Túl fiatal vagy, hogy értsd.
Randall: Számomra akkor az élet értelme legyen valami olyasmi, hogy próbálj optimista maradni.
