Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sunseth Sphere: külföldi sikerek

Sunseth SphereÚgy tűnik, határainkon túl is kezdik felfedezni a magyar zenekarokat. Végre. Habár a Sunseth Sphere viszonylag friss név, azért jó pár éves zenei múlt áll a tagok háta mögött különböző formációkban. Most, hogy ilyen szépen egymásra találtak és rögzítettek egy nagylemeznyi anyagot, amit a Hammerheart kiadó piacra dobott, talán sikerül néhány koncertet is adniuk. Mert az még elég döcögősen megy nálunk. Ugye.
De ne szaladjunk a dolgok elébe, kezdjük a történet elején, mely kibogozásában Bánfalvi György (basszusgitár) és Márton Péter (gitár) volt segítségemre.

A lemezanyag felvétele nem idén készült. Annak idején, mikor stúdióba mentetek, mi volt a célotok? Mindenképpen kiadót szerettetek volna találni a felvételhez vagy végső esetben kiadtátok volna szerzőiben?

B.Gy.: Természetesen akár szerzői kiadásban is képesek lettünk volna megjelentetni az anyagot, abban az esetben, ha nem sikerült volna kiadót találnunk, hiszen a lemezbe fektetett időt és energiát nem hagyhattuk volna kárba veszni. De természetesen csak a legvégső esetben, hiszen gondolom nem kell ecsetelnem, hogy ez mekkora befektetést igényelt volna a részünkről. Szerencsére erre nem került sor, hála a Hammerheart Records-nak.

A Hammerheartra hogyan akadtatok rá? Több lemezre szól a szerződés velük?

B.Gy.: Nos, ahogy végeztünk a felvételekkel a Pont-Mi Stúdióban, rögtön készítettünk kb. 30 kópiát az anyagból, majd saját gépeken és elképzelés szerint gyártottunk hozzájuk borítókat, és szétküldözgettük őket a világ vezető rock-metal- és a legnagyobb underground kiadóinak (természetesen jutott belőle az itthoniaknak is). A lemezek feladását követő 9. Napon a HHR rögtön egy lehetséges szerződés vázlatával válaszolt a levelünkre. Természetesen megvártuk a többi kiadó visszajelzéseit is, amik szintén pozitívak voltak elég jó számban, de a nagy kiadóknak egy lemez még nem jelent garanciát. A legjobb ajánlatnak végül a HHR ajánlata bizonyult, így mellettük döntöttünk. A lemezszerződés részleteiről sajnos nem beszélhetünk, de természetesen azt elmondhatjuk, hogy a szerződés két évre szól, és szinte csak rajtunk múlik, hogy meghosszabbítjuk-e további néhány lemezre.

A borítókészítés nem a ti kezetekben volt. A ti ötleteitek alapján készült a booklet, vagy rábíztátok a kiadóra az egészet? Hallotta Niklas Sundin a lemezt mielőtt elkészítette volna a borítót?

B.Gy.: A szerződés aláírása után a kiadónk megérdeklődte tőlünk, hogy vannak-e kész borítóterveink, vagy konkrét elképzeléseink, és felajánlották a segítségüket. Mivel nekünk nincsenek meg a technikai eszközeink ehhez a kényes feladathoz, ezért szívesen fogadtuk a profi segítséget. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kiengedtük a gyeplőt a kezünkből, hiszen minden egyes oldalt külön-külön megnézhettünk és beleszólhattunk, ha valamin változtatni szerettünk volna. Szóval összehangolt munka eredménye ez a borító, és a mi elképzeléseinket is képviseli. A borító frontlapját valóban Niklas Sundin tervezte, és nem ez volt az egyetlen kép, amit készített nekünk, de mi ezt találtuk a legmegfelelőbbnek a három alternatíva közül. Sajnos arról nincs információnk, hogy Niklas hallotta-e a lemezt, de ha nem, akkor lehet hogy telepata, mert nagyon beletrafált a lemez hangulatába.

Gondolom folyamatosan jönnek mindenhonnan a különböző értékelések, kritikák a lemezről. Milyen eredményekről tudtok beszámolni?

B.Gy.: Valóban, szinte minden nap felkerül a netre egy-egy új kritika, és az újságokban is folyamatosan jelennek meg a lemezajánlások. Ezek alapján nincs okunk a panaszra, hiszen a pontátlagaink 7,5 és 9 között mozognak, de az általános a 80% és a 90% közötti értékelés, ami nem rossz egy első lemezhez képest. Persze fontos a szakma véleménye, de nem ez fogja eldönteni a zenekar jövőjét, hanem természetesen a közönség.

Mik a terveitek a következő hónapokra? Itthon lesz néhány koncert? Külföldre sikerül kijutni vagy erről még nem tudni biztosat?

B.Gy.: Az elmúlt hetekben kezdtünk hozzá egy kisebb hazai bemelegítő koncertezéshez, ami csupán néhány koncertet jelent itt a környékünkön. Eközben természetesen folyamatos erőfeszítéseket teszünk, hogy a jövő tavasszal elindulhassunk egy európai turnén valamelyik nagy zenekarral. Vannak előrelépések ez ügyben, de ezek még maradjanak kulisszatitkok.

Milyen zenekarokkal mennétek szívesen turnézni, ha lenne rá lehetőség?

B.Gy.: Ha már így rákérdeztél, kénytelenek leszünk egy kicsit fellebbenteni a fátylat erről a témakörről. Az eddigi elképzeléseinkben a The Gathering, a Lacuna Coil, az Anathema és a Within Temptation szerepel, de volna néhány extrém ötletünk is, mint pl.: Dimmu Borgir, In Flames, Stratovarius, ezek főként a zenerajongásokból erednek, viszont az előbbi blokk a reálisabb elképzeléseket tükrözi.

A lemezen csak egy dalszöveget írt Kyrah. A jövőben lesz több szöveg is tőle?

B.Gy.: Természetesen. Az új számaink szövegei közül igen sokat már ő írt saját kezűleg, és rengeteg jó ötlete van, amit szép lassan sikerül dalok formájába önteni. Akik eljönnek a koncertjeinkre, már most találkozhatnak egyik-másik alkotással.

Péter, a gitárszólókat a stúdiózás előtt kidoloztad vagy improvizáltál? Mennyire fontos számodra, hogy egy-egy szóló tökéletesen kifejezze a lelkiállapotodat?

M.P.: A szólókról talán röviden annyit tudnék mondani, hogy mire a stúdióban fel kell játszanom őket, addigra az utolsó hangig ki vannak dolgozva (ez az összes gitárrészletre igaz). Ettől függetlenül volt már rá példa, hogy a stúdió légköre olyan jótékony hatással volt rám, hogy mégiscsak mást játszottam fel, mint amit eredetileg terveztem. Azt nem mondhatnám, hogy a legfontosabb számomra, hogy a szólóim tükrözzék a pillanatnyi lelki állapotom, amiben írtam őket, de kétségtelen, hogy az ötleteim akkor jönnek, amikor valami miatt magam alatt vagyok. A zene által szinte kiírom magamból a negatív érzéseimet, ez lelkileg mindig sokat segít nekem.

Vannak új dalok? Milyenek?

B.Gy.: Mint már az előzőekben kiderült, természetesen vannak új számaink, hiszen már igen régen jártunk a stúdióban, és azóta nem volt összekötve a kezünk. Ha-ha! Lassan elkészül a következő lemez anyaga, ami természetesen hosszabb lesz a Storm Before Silence albumnál (ez tuti, mert már most ugyanannyi számunk készen van). Természetesen ezek a dalok is hűen tükrözik a zenekar egyéniségét, hasonlóak, de mégis kicsit mások mint a mostani album szerzeményei. Van köztük néhány "gyorsabb" darab is , persze nem kell megijedni, csak a Sunseth Sphere tartományokon belül, és ezekből sem maradnak ki Peti által prezentált érzékeny szólók és a lélegző, szinte beszédes akusztikus részek.

Azt hallottam, van már új billentyűsötök, hogy Kyrah csak az éneklésre tudjon koncentrálni. Mutassátok be pár szóval, ki ő, honnan jött, stb...

B.Gy.: Igen igaz a hír, sikerül végre megtalálnunk a megfelelő embert Kyrah felszabadítására, így teljes mértékben övé lehet a frontemberi szerep a színpadon. Balogh Öcsivel kb. négy hónapja konzultáltunk először, a billentyűs feladatok ellátásáról. Egy helyi csapatban sikerült őt felfedeznünk, ahonnan éppen kilógott már a lába, hiszen szeretett volna komolyabban is foglalkozni a zenéléssel, nem csak hobbi szinten. Megmutattuk neki a lemezt és a lehetőségeket amik a zenekar kezében vannak, és néhány próba után igent mondott. Aztán pár hónapig próbáltunk vele, hogy lássuk valóban tökéletesen beleillik-e a zenekarba. Az előző anyag számait elég hamar elsajátította, és hamarosan belefolyt a próbai improvizációkba, és hamarosan kiderült, hogy tökéletesen ráérez a zenénk lelkületére, így október elején már örömmel jelenthettük be hivatalosan is, hogy a zenekar egy új taggal bővült. Egyébként Öcsinek a zenekaron kívül van egy hangstúdiója is, amellyel főállású vállalkozóként foglalkozik.

A Sunseth Sphere elődje a ShockWave zenekar volt, és mindkét csapatnál elég sajátos hangulatú zene született. Mi az, amiben a leginkább különbözik a két formáció zenei világa, és mi az amiben hasonlóak?

B.Gy.: Az alaptagokat, Peti szólóit és effektezett varázslatait leszámítva mindenben eltér a ShockWave alkotásoktól, hiszen ott nem mellőztük a progresszív elemeket és a keményebb, belemenősebb riffeket sem, míg ez a zene már tökéletesen letisztult harmóniákra épülő alkotás. Sokkal inkább az ember szívét és lelkét mozgatja meg, mint hát- és nyaki izomzatát. Nem lenne érdemes összehasonlítani a kettőt, ugyanúgy, ahogy nem szerencsés az egyik alapján megítélni a másikat.

Általában a Gathering régebbi dolgaihoz hasonlítják a zenéteket. Szerintetek mely zenekarok hatottak rátok leginkább?

B.Gy.: A The Gathering egy nagyon jó hasonlítási alap, ha körül szeretnénk írni a zenénket, de nem mondhatnánk, hogy az ő zenéjük befolyásolta volna a munkánkat, hiszen mindannyian másféle zenét hallgatunk. Ami viszont kétségtelenül hatással volt ránk lelkületileg és hangulatilag, az az egyik közös kedvencünk, az Anathema. Persze nem ez az egyetlen közös kedvencünk, itt van pl.: Dimmu Borgir, Pain Of Salvation es az In Flames, stb., de nem hiszem, hogy ezeknek bármi köze lenne a zeneírásunkhoz, hiszen emellett mindenki hallgatja a saját kis kedvenceit.

Milyen "kalandjaitok" voltak Hollandiában? Mindannyian jártatok kint vagy csak a két lány ment ki interjúzni?

B.Gy.: Az interjúzós hétre valóban csak Kyrah utazott a zenekarból, és Móni (Gyebnár Mónika, a zenejar szövegírója) kísérte őt, hogy segítsen neki a nyelvi problémák lekűzdésében, hiszen a zenei nyelv mégis csakegy szakmai nyelv, és nem "konyha-angol". Áprilisban az RS29-ben (ahol egyébként a The Gathering is szokott dolgozni) mindannyian kint voltunk. Egy teljes hétre utaztunk ki újrakeverni és masterelni az anyagot. Sokat ugyan nem láttunk az országból, csak utazás közben és hazafelé, mert minden nap de. 10-től akár éjfélig, vagy kicsit tovább is a stúdióban voltunk. Az azomban azonnal kiderült, hogy rendkívül barátságos és segítőkész környezetbe kerültünk. A hangmérnökünk, Stephen van Haestregt lakásában laktunk, ami csupán pár száz méterre van a stúdiótól. Mikor odaértünk - egyébként már este volt - Stephen mielőtt megmutatta volna a szállásunkat, már rögtön behívott minket a stúdióba, hogy megmutassa az elképzeléseit, amiket már három nappal az érkezésünk előtt elkezdett formálni. Így majdhogynem egy fél keveréssel megkímélt minket. Iszonyúan ráérzett a zenénkre, öröm volt vele dolgozni. Azonkívül a kiadóban is nagyon rendesek voltak hozzánk, mindent megmutattak, és kedvünkre turkálhattunk a lemezraktárban saját ajándékaink után, miközben a "Storm Before Silence"-től volt hangos a kiadó. Már nagyon várjuk, hogy újra mehessünk, de akkor majd több időt szánunk a nézelődésre. Ja csak összehasonlításként, az átlag lemezek ott (átszámolva) 5-6000 Ft-ba kerülnek. Nem egy olcsó vidék!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.