Shock!

Június 25-én jelent meg Vadak címmel a Thy Catafalque új albuma. Az egyszemélyes formáció tizedik nagylemeze ismét a Season Of Mistnél jelent meg, Kátai Tamás pedig előzetesen nagyon színesként jellemezte a minden eddigi albumánál több vendéggel rögzített anyagot. Nyáron pedig még egy igazi kuriózumra is sor kerül a lemez kapcsán, az idei Fekete Zaj fesztiválon, hiszen Tamás áldásával egy lelkes társaság végre színpadra állítja a Thy Catafalque dalait. Interjúnk.

A Vadakat egyszerre érzem az eddigi legeklektikusabb munkádnak, ugyanakkor a legletisztultabbnak is. Szerinted melyik az igaz?

Én az ilyen legekkel óvatosan bánok, mert ebben az esetben sem igazán vannak referenciapontok hozzá. A letisztultságot nem igazán tudom meghatározni a korábbi munkákhoz képest, az eklektikusságot mondjuk alátámasztja a szokatlanul sok hangszer. Inkább úgy közelíteném meg utólag, hogy lehetséges, hogy a dalok maguk letisztultabbak, viszont egymáshoz képest eléggé különbözőek, ebből adódhat ez a fura kettősség.

Az nyilvánvaló, hogy a cél a zenélés szeretetének megtartása mindig új és új formában, miközben „kötnek" is bizonyos stílusjegyek, amelyeket rendre visszahozol. Másként gondolkodsz ma a dalokról/dalszerzésről, mint mondjuk a Gire idején?

A Gire egy picit mindig is más volt, mert alapvetően az egy igazi zenekar volt próbákkal, koncertekkel. Ott úgy írtuk a dalokat, hogy elő is adtuk közben és később és ez másfajta hozzáállást igényelt, mint ami a TC-ben mindig is volt, mivel ott eleve úgy indultunk neki, hogy totálisan figyelmen kívül hagytuk az élőzenei aspektust. A Gire-ban egyetlen ilyen dal volt, a Nádak, erek, amit abban a tudatban írtuk meg, hogy tudtuk, hogy ezt nem fogjuk eljátszani és szerintem azt simán lehetne TC dal is emiatt, de oda-vissza is igaz ez. Amiket a TC-ben írok néha, lehetne akár Gire is és én ezt egyáltalán nem is bánom, én ott tanultam meg hogy kell metált játszani. Még most is ugyanoda hangolok, ugyanolyan pengetőt használok, úgy riffelek, mint Zolcsi a Gire-ból. Erre persze már rengeteg más is rárakódott az évtizedek alatt, de egy nagyon fontos alapja a mai TC zenéjének a Gire-ból jön.

Ahogy látom, mostanában folyamatosan születnek nálad a dalok, és számomra a Geometria – Naiv – Vadak sornak van egyfajta zenefolyam jellege. Mi szükséges ennek az áldásos (esetleg elátkozott?) állapotnak a fenntartásához?

Úgy érted, hogy folyamatosan jönnek az utóbbi lemezek? Nem tudom, hogy mi mitől van és miért működik, de nem is igyekszem megfejteni, mert lehet hogy ha tudnám, hatékonyabb lennék, viszont azt is megkockáztatnám, hogy elveszik a varázs, ami az egészet vitte előre a kezdetektől. Az, hogy nem volt soha megtervezve, kitalálva semmi, csak azt csináltuk, ami jött, és nem kellett okoskodni meg matekozni és szerintem ezért is juthatott el idáig ez a dolog, mert amúgy ki a csoda gondolta volna, hogy ilyen fura, össze-vissza zenével, magyar nyelven, élő fellépések nélkül, bármilyen menedzsment nélkül Makóról oda lehet érni a tizedik albumig, amiből az utolsó hatot a Season Of Mist hozza ki? Én biztos, hogy nem. Ha ez lett volna a cél, eleve nem úgy álltunk volna neki, ahogy. A mi célunk csak az volt, hogy írjunk dalokat, vegyük fel, az már jó is. De egyébként ha visszagondolok, a Geometriával tényleg elindult egy kicsit más irányba a zene, a hangzás is változott és talán bensőségesebb, melegebb lett minden.

Az egyértelműen azonosítható újdonságok ellenére is nosztalgikus jellege van a lemeznek. Te hogy látod, mi van benne Makóból, Edinburgh-ból és Budapestből? Esetleg a Bükkből?

Bizonyos lemezeket egyértelműen tudok kötni földrajzi helyekhez. A koraiak persze mind Makó. A Róka hasa rádió egy nagyon érdekes lemez ebből a szempontból, mert annak a felét otthon vettük fel, a másik felét viszont már Edinburgh-ban és ott fejeztem be, szerintem ott van a legtöbb visszatekintés. A Rengeteg már teljesen Edinburgh, a Sgùrr viszont élesen a skót Felföld. A Metáról nincs határozott képem, viszont abban az évben, 2016-ban készült a Neolunar és a Slower Structures, amik deklaráltan és végletesen edinburgh-i lemezek, számomra nagyon kedves két album. A Geometriát már úgy fejeztem be, hogy tudtam, hogy haza fogok jönni, a Naiv pedig újra Magyarország. Ez az új lemez gyakorlatilag a Covid és a Budapestre bezártság terméke.

Szándékos volt a rengeteg szín alkalmazása, a sok hangszer/vendég bevonása, vagy ez menet közben alakult így/adta magát?

Az viszonylag a folyamat elején kiderült, hogy ezúttal szeretnék organikusabb, naturálisabb hangzást és hogy erre több lehetőség adódik most mint korábban, lévén koncertek híján jobban ráérnek a zenészek. Így aztán próbáltam mindent, amit csak lehetett élő hangszerekkel megoldani és eleve ebben gondolkodni. Úgy érzem, ez sokat is emelt a hangzáson, mindenképpen megérte a kísérletezést. És itt azt is el kell mondanom, hogy ez persze pénzbe került, de ezen nem akartam garasoskodni, ha már a stúdiómunka árát megúszom, mert azt ugye otthon csinálom, és azt az összeget, amit a kiadótól kaptam előlegként, visszaforgattam a produkcióba. A lényeg az, hogy izgalmas legyen a dolog, és nagyon is az volt így, sosem tudtam, mit kapok pontosan és mindig sokkal jobb jött, mint amire számítottam. Ezekkel a felvételekkel aztán tudtam tovább dolgozni, sok új ötletet és megoldást köszönhetek nekik.

És ha már így alakult, az élő dob használata ezúttal sem merült fel? Esetleg ez olyan megkötöttséget eredményezne, amit nem szeretnél bevállalni?

Na igen, a dob az egyetlen, amitől fázok. Kitűnő dobosokat ismerek, nem arról van szó, hogy ezt nem lehetne felütni. Dehogynem! De az a munkamódszer, ahogy én dolgozom sokkal egyszerűbb így, hogy én írom a dobokat és nem szeretném bonyolítani a helyzetemet. Nekem ez így kényelmes, a legutolsó pillanatokban is variálok, pakolok ide-oda dolgokat, nem lenne szerencsés belevonni ebbe mást, akit majd a stúdióban ugráltatok, miután megtanult mindent. Amit meg tudok, azt igyekszem megoldani magam. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz valamikor élő dob, de ezen egyelőre nem gondolkodom. De amúgy a Piros-sárgában van tabla, dumbek és riq.

A dalszövegek frissek, esetleg a jelenre is reflektálnak, vagy feltúrtad értük az archívumot is?

Nagyon régi szövegek is vannak. Rögtön a Szarvas még a Távoldó, távolodó kötetből van, nem tudom, a 2000-es évek elejéről, de az is lehet, hogy a kilencvenesek végéről. A Móló szintén onnan származik, a Zúzmara pedig eredetileg az Erika szobáján szerepelt, 2005-ből, de az is pár évvel régebbi szöveg. A másik fele a lemeznek viszont teljesen friss.

A munkamódszeredet ismerve nem merült fel bennem, hogy a világjárvány bármilyen kézzelfogható változást indukált volna a Vadakon, de mégis, a pandémia hiányában is ilyen anyag született volna?

Nem hiszem. Ez a helyzet mindenkire hatással van. Egyrészt ugye ott van az előbb említett sok hangszer, másrészt bár az átlagnál talán jobban tűröm az ingerszegény környezetet, de azért ez nekem is sok volt. Online munkám van, egyedül élek, eléggé rottyon voltam már a végére. Bár ugye sokat lehetett hallani, hogy ez az időszak ideális volt az önfejlesztésre, a kreatív kiteljesedésre, amit tulajdonképpen sikerült is véghez vinnem.

Komolyan meglepett, hogy „klasszikus" gitárhősi ambíciók is teret nyertek az új lemezen. Ezért kit okolhatunk?

Breno Machadot Brazíliából. Néhány dalnál azt éreztem, hogy kellene még gitár, bár nem vagyok egy nagy gitárszóló-fetisiszta, sokszor van létjogosultságuk. Így aztán arra gondoltam, miért ne próbálnánk ki ezt is? Persze itt is előfordult, hogy a feljátszott témákat egy teljesen másik dalba tettem bele végül.

Egy-egy dalcímet (például múltkor a Tsitsushkát, most a Kiscsikót) egyfajta kikacsintásnak is érzem a néha túlságosan is mereven, skatulyákban gondolkodó metálos tábor irányába, hogy ez alapvetően mégiscsak játék... jól gondolom?

Elég szemtelen dalok ezek, az igaz, de nem gondoltam effajta trollkodásra. A Geometrián volt először, hogy megkértem egy ismerősömet, hogy trombitáljon a Gőte című dalban és azóta vannak ilyen jellegű állatos instru számok is, mint a fent említettek. Szerintem ezek rokonságban állnak és az biztos, hogy ilyeneket nem mertem volna lemezre tenni korábban. De nagyon jól emlékszem, hogy amikor a Microcosmos lemezt írtuk, ami a második TC-album volt, az akkori kiadónk, aki egyetlen srác volt, eljött Makóra, mert neki volt ilyen szerkezete, amivel a kinyomtatott papírköröket rá lehetett ragasztani pontosan az írott CD-re, és akkor csináltuk meg az egyik Gire-demót, oda kellett ez. Akkor mutattam neki egy részletet, hogy azon dolgozom és hogy nem vagyok biztos benne, hogy ez illene-e a TC-be. Ez egy teljesen trance/drum and bass alap volt és ő is azt mondta, hogy ezt azért nem kéne, én sem éreztem indokoltnak és nem is került fel. Viszont a következő albumra, a Tűnő idő tárlatra már simán ráfért, ez volt a Bolygó, bolyongó, és aztán már teljesen beépült a zenekar hangzásvilágába az ilyesmi. Itt, ezeknél a lazább, vidám daloknál is ezt érzem, hogy megtalálták a helyüket a szervezetben. Az, hogy ez metál vagy nem, vagy hogy ezt hogy ítélik meg abban a világban, hát az nem releváns már nagyon régóta.

Miközben várjuk, hogy az új album kézzel foghatóvá váljon, ne feledkezzünk el róla, hogy készült egy EP is menet közben (amit sajnos még szintén nem volt módomban kézben tartani). Mennyivel több a Zápor EP számodra, mint csupán bónusz az ősrajongók számára?

Igen, a vinylgyártással volt egy kis probléma, mint szinte mindenhol a pandémia miatt, de június végére elkészülnek a hiányzó darabokkal is. A Zápor EP ötlete abból indult, hogy otthon megtaláltam CD-re kiírva a régi sávokat és megkísértett az érzés, hogy újrakeverjem a dalokat, mert persze tudom, hogy az eredeti érzésvilág az igazi és én sem nyúlnék egy ujjal sem a Hvis Lyset Tar Osshoz vagy az Anthems To The Welkin At Duskhoz, de hát sajnos nekem elég nehezemre esik meghallgatni a Tűnő idő tárlatot a varrógéphangzás miatt. A dobokat és a basszust kicseréltem, szinte minden más megmaradt a női ének kivételével, mert azok elvesztek, és megkértem Martinát. Igazából ez tényleg csak egy bónusz, nincs rajta új dolog, viszont szerintem igazságot szolgáltat a daloknak úgy, hogy az ez eredeti hangulatát igyekeztem a lehető leginkább megtartani.

Komoly sziklát dobtatok a TC körüli sosem-álló vízbe a Fekete Zajra készülő produkció bejelentésével. E pillanatban csupán a műsor címe ismert, de megtudhatunk-e bármi közelebbit az előzményekről?

Az előzmény nagyon prózai. Martina elhívott egy kirándulásra a Hármashatárhegyre pár hete. Úgy volt, hogy nem is tudok menni, de aztán úgy alakult, hogy igen, és még épp időben odaértem hozzá indulás előtt. Fenn a hegyen találkoztunk a csoport másik felével, és ott vetette fel ezt az ötletét Balázs (nem Zero), és hogy én ebben benne lennék-e. Nekem ez hatalmas megtiszteltetés, hogy más zenészek eljátsszák a dalaimat, természetesen nem gördítek akadályt elé. Csak azt tudtam, hogy nem szeretném én szervezni. Én csak a partvonalon állok, ha kell valami, ott vagyok.

Az elkerülhetetlenül közeledő világ körüli turné küszöbén már csak annyit kérdeznék, hogy milyen turnés sztorikat szeretnél majd mesélni az unokáknak?

Hogy nagyapa volt annyira tökös, hogy hülye kifogások helyett végül csak felment a színpadra.

Fotó: Karancz Orsolya