Shock!

Nem nagyon hiszem, hogy kimentünk volna erre a koncertre Kiss kollégával, ha nem pont advent idejére esik, és nem biztosít ingyen belépést a szervező. Így viszont összeköthettük a kellemest a még kellemesebbel, hiszen Bécsben kóvályogni amúgy is óriási feeling, nemhogy Karácsony előtt, amikor lépten-nyomon ajándékvásárokba ütközik az ember, és gyönyörűen fel vannak díszítve az épületek.

Igaz, az eredeti magyar lángosként árult lapos valami csak gyenge utánzata a valódi lángosnak, de zseniálisak a forralt borok és rendkívül szórakoztató a borzalmasabbnál borzalmasabb giccsek és édességek mustrája. Na, és persze a bécsi kávézók… egyszóval, bármikor érdemes átruccanni a sógorokhoz, nem egy távolság, sőt, egy kicsit olyan, mintha el sem ment volna az ember Pestről (bár az itthonihoz képest utópisztikus a tisztaság, hehe, ennek kapcsán azért csak leesik, hogy mégse otthon vagyunk). Egy ilyen relaxálós napnak remek befejezése lehet egy jó kis koncert, az Iron Savior öreg rókáiban pedig lehetett bízni – főleg, hogy még interjúztunk is velük, ami szintén nagyon feelinges volt.

Piet Sielck ugye annak idején együtt alapította a Helloweent Kai Hansennel, majd később a civil életben találta meg a számítását. Egy idő után pedig már baromira hiányzott neki a zenélés és a színpad, létrehozta tehát az Iron Saviort, amelyben pár évig Kai is aktív szerepet vállalt. Meg kell vallanom, hogy csak ezen koncert apropóján szereztünk be Gáborral pár albumot egy hansenista cimborától, ugyanakkor – bár nem vertem a fejemet a falba, hogy mit hagytam ki eddig az életemből – sejtettem, hogy nem lehet rossz, elvégre Kai is a nevét adta a dologhoz. Ezenkívül ismertem persze a Gamma Ray Watcher In The Sky nótáját, amelyben a jó Piet is hallatja reszelős, igazi germán metal énekhangját; valamint hallottam pár feldolgozást az Iron Saviortől. Végső soron azonban a saját anyagok is eléggé elnyerték a tetszésemet: bár nem vagyok fanatikusa az efféle tipikusan germán fémzenének, de a Gamma Ray-re, Acceptre, Grave Diggerre, ős-Helloweenre egyszerre emlékeztető muzsikát szívesen elhallgatom időnként. Az interjún pedig tényleg annyira szimpatikus volt Piet és a basszer Yenz, hogy végképp “megvett” magának a csapat.

Az, hogy élőben királyul nyomták, ilyen rutinos arcoktól nem meglepő: Piet ugye alapból hiteles; Yenz kolléga is sokat látott veterán; nem beszélve Thomas Nack dobosról, aki anno a Gamma Rayben nyomta. A legoldschoolabb a gitáros Piesel – ő kb. ’87 óta nem változtatott a frizuráján (metal!) és ábrázatán is mély barázdákat vájt a több évtizedes metalkodás.
Ahogy a setlistet elnézem (és ahogy a srácok mondták az interjú során), mindegyik lemezükről játszottak, ebből összeállt egy erős, kb. 80 perces program, amelyet a Breaking The Law-val spékeltek meg (helyette lehetett volna mondjuk egy kevésbé agyonjátszott Priest nóta is, például a Desert Plains vagy a Delivering The Goods, ha ezeket már amúgy is lemezre tették korábban Pieték).
Sok okosságot erről a koncertről nem igazán lehet mondani, profin, precízen nyomták a fiúk; mi meg nyomtuk a léggitárt a harapós riffekre. Az osztrák közönségről pedig szokás szerint rosszat vagy semmit: nem elég, hogy péntek este kb. 50-en jöttek le (de 100-an biztos nem voltak) a helyi viszonyok szerint nevetségesnek számító jegyárért; még azt is képesek voltak hagyni, hogy mi és a maroknyi szlovén (!!!) fanatikus érezzük legjobban magunkat.

Koncert végén, éjféltájt pedig mindenki hazaindult – ez lenne hát a kinti klubélet??? Na mindegy, mindezt végülis kompenzálták az udvarias (!!!) biztonságiak, a családias légkör és a korrekt hangzás, úgyhogy az összkép mérlege végül is pozitív irányba billent. Mondjuk az osztrák közönségnél már csak a helyi előzenekarok voltak rosszabbak (már amennyit hallottunk belőlük), mert produkcióik hallatán többnyire kimenekültünk a teremből. Még szerencse, hogy az interjú is elszólított a színpad közeléből, de a Blood Stained frontemberét ettől függetlenül elég nehezen feledem: a srác minden szempontból Rippernek képzelte magát (érthető a zenekarnév-választás), a banda pedig még az Electric Eye-t sem átallott elnyomni (a bevezető Hellionban brutálisan hamisak voltak a gitárok!) – rettenetes élmény volt. De azért említsük meg a másik két büntetőbrigád nevét is: Valsans és Basement – óvakodjatok ezektől a nevektől! Ja persze, és még a kultikus Einlass is fellépett.

Nem tudom, hányan lennének kíváncsiak egy magyar Iron Savior koncertre, ha Bécsben ilyen kis érdeklődés mellett zajlott le a banda első (!) ottani fellépése. Ráadásul német nyelvterületen elvileg nagy népszerűségnek örvendenek Pieték, noha lehet, hogy ez akkor csak magát Németországot jelenti. De valószínűleg ez nem is érdekli a zenészeket, látszott, hogy a civil életben boldog, sikeres, kiegyensúlyozott életű arcok hobbiszintű együttzenélgetéséről van elsősorban szó. Tojnak a világra, élnek, mint Marci hevesen; néha pedig felvesznek egy lemezt, játszogatnak és “elvannak”, mint a befőtt. Piet nemrég a Savage Circus irányában is elkötelezte magát, remélem, őket is lesz alkalmam megtekinteni valamikor jövőre. Heavy metal ist das Gesetz – ahogy barátunk mondotta a fotózkodás alkalmával… (ha valaki nem értené, annak ajánlom figyelmébe – az S.O.D. után szabadon: Deutsch sprechen oder Tod!)