Ákos: Idősziget

2019. október 04. péntek, 07:08 Koroknai Balázs

Tweet #shockmagazin

akos_c Ne fáradj, azt hiszem, már minden létező indokot hallottam arra vonatkozólag, miért nincs semmi keresnivalója Ákosnak a Shock! oldalain – mi több, ezek egy részével magam is egyetértek. Nem a csípőből személyeskedő és/vagy politizáló észrevételekkel, hanem azokkal, akik esetleg még a kapcsolódó nótákat is meghallgatták a véleményeregetés előtt. Egy normális közegben persze eleve a zenéről kellene szólnia ennek a meccsnek, de ez esetünkben akkora illúzió, hogy még így leírva is csak röhögni tudok rajta. A másik közkedvelt megközelítés a pop = fos axióma felemlegetése, ők is tömött sorokban érkeznek a koncra, és rendre elfelejtik, hogy a legigazabb, lánglelkű teuton hősök muzsikája sem szükségszerűen zseniális, és ugyanígy a popzene is kitermeli a maga értékeit, a sok szemét mellett. Nem azt mondom, hogy értékteremtésül megteszi a mágikus négy betű felvésése a borítóra, mindössze azért erőltetem ezt, mert szeretem ezeket a dalokat, szerettem már a Karcolatok idején is, és még most, bő huszonöt (!) évvel később is így érzek. Ha helyből távolugrásra képes, magyar nyelvű slágerekről van szó, Ákos folyamatos sikertörténetet ír.

megjelenés:
2019

kiadó:
Falcon Media

pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?

( 135 Szavazat )

Eleve milyen indoklásra van szükség egy olyan lemez mellé, ahol a zenekarban Madarász Gábort, Bánfalvi Sándort és Kálló Pétert (Slowmesh, de időtlen idők óta hangszerész fegyverhordozóként működik itt) találjuk? Ráadásul Ákos is nagyon rég nem vette annyira rockosra a hangzást, mint az utóbbi két évben. A főkolompos a '80-as évek arénahangzását, illetve a Simple Minds és a Tears For Fears hatását emlegeti a friss produkció kapcsán, és ha szerinte ez a hívószó, legyen úgy, én nem vitatkozom. Természetesen átsüt az egészen, hogy Ákos ott állt a munka minden eleme mögött, virgabemutatót és horzsoló riffszörnyeket nem itt kell keresni, de a szintirocknak nevezett legutóbbi korszak is csak szőrmentén köszön vissza – ezek csupán szimpla, de igényesen megformált, csúcshangzásba csomagolt popdalok, amelyekhez a szokásosnál is nehezebb bármilyen különösebb magyarázatot fűzni. Nem akarom elkenni azt a témát sem, hogy a most is hangsúlyosan megjelenő istenkereső/fáklyavivő szerep mellett Kovács úr aktuálpolitikai üzeneteit is megtaláljuk a dalokban. Nem kell ezzel egyetérteni, én sem teszem, de számomra eddig még sosem volt ez annyira zavaró, hogy emiatt megorroljak, ráadásul Ákos lényegesebben elegánsabban tette és teszi ezt, mint azt az önjelölt véleményvezérek csinálják, szintén a saját táborukat kiszolgálandó.

Szóval a ténylegnemtudomhányadik szólóalbumon hősünk újfent megújult, számomra egészen megdöbbentő, mennyire hitelesen hozza ezeket a figurákat Gahan Dávidtól, majd Daloló Táltostól kezdve most a tábortűznél saját lányával együtt visszafogottan nosztalgiázó Pannon Stingig. És jók a dalok, komolyan! Ugyan már nem születik újabb Elmondatott, Hello vagy Ikon, de tőrőlmetszett slágerek dolgában a 2084-nél pláne, de a Még egyszernél is jobban teljesít az Idősziget. Az atmoszférateremtő címadó, a kezeket magasba emelő, már ismert Hazatalál, a meglepő módon kitárulkozó, magától értetődő csúcspontként érkező Felemel vagy a szintikirály Csend leszek lazán helyet bérelhetnek akár évtizedekre is a koncertműsorban, és akad még rajtuk kívül is ász a pakliban. Vannak aztán a kevésbé sikervárományos pillanatok, és ezek most elsősorban azok, amelyek a főszereplő kizárólagos egyéni ambícióit hivatottak kielégíteni. Újfent nem sikerült emlékezeteset alkotni például az Utolsó Dal posztján, ahonnan korábban olyan apró csodák indultak harcba a létezésért, mint az Én leszek, a Gyönyörű madár vagy az Új világ. A legutóbbi lemez Ez az a táncára viszont már most sem emlékszünk, és sejthetően ugyanez a sors vár az itt szereplő Íriszre is. Szintén véleményes Ákos lányának, Annának szerepeltetése énekes/dalszerzőként az Elhiszemben, de e dal elkészítésének élménye valószínűleg lényegesen többet adott a szerzőknek, mint a hallgatónak, és így nem is szállnék vitába azzal, hogy helye van itt.

És nem, továbbra sem fizet nekem senki a hízelgő véleményért (persze simán lehet, hogy mégis, Szilvi és Ádám pedig synthwave CD-ket vesz a szép szavakból összehordott vagyonon, de ki vagyok én, hogy ezt firtassam...). Egyszerűen szinten alulinak érzem nem foglalkozni valami olyasmivel, ami nagyon érdekel, pusztán azért, mert a kelleténél jóval nagyobb támadási felületet hagyunk azoknak, akik csak erre várnak. Ezt a lemezt pedig még nagyon sokszor meg fogom hallgatni az elkövetkezőkben. Összességében egy nem bántóan eklektikus, de tudatosan roppant színesre vett anyag lett az Idősziget, aminek a fele azonnal hat, néhány tétel borítékolhatóan meghálálja majd a törődést, azt a pár gyengébbnek tűnő pillanatot pedig egy-két hét múlva már úgysem emlegetjük. Hogy mindehhez kellett-e Madi visszatérése a porondra, azt nem tudnám teljes bizonyossággal eldönteni, de a jelenkori Ákos-produkció számomra így tökéletesen kerek.

Címkék:

Hozzászólások

12345

#71 Devotee 2019-12-28 12:31

A probléma szerintem nem Ákos személyével van. Vagyis eddig nem azzal volt számomra. Évekig tudtam függetleníteni magát az embert a dalaitól. Azonban az Időszigeten már nem érzem azt, hogy valamit adni is akar, sokkal inkább érzem azt ,hogy ő bizony megmondja, hogy most mi az irány, ezt kell követni - és ez nem feltétlen a zenei irányt jelenti - és aki nem ezt követi az mind egy idióta.
Sajnos az történt, amitől féltem. Az egész lemez egy keresztény-demagóg-politikai iránymutatás, amit a legutóbbi két lemezén nem érzékeltem ennyire. Ez nem tetszik nekem. Oké, van sablonos szövegből most azért elég sok (Felülemelkedet t, Hibátlan hibás), és számomra csak az Égni és szeretni meg a lányával közös dal értékelhető, de az legalább eléggé jó.
Sajnálom, hogy ez lett Ákosból, egészen idáig élvezettel hallgattam a lemezeit, és jártam koncertre, holott a baráti körömben számos piszkálódás ért, hogy 23 évesen hogy vagyok képes szeretni ezt az előadót, ezt az embert. Ezután a lemez után azonban már én is ezeket a kérdéseket teszem fel.

Shock!

CD kritika tartalomböngésző