Újabb erős underground nevekkel telepakolt produkcióról beszélünk a Crownshift esetében. Ráadásul a csapat aktív mozgást tervez a jövőben, ott lesznek hamarosan a FEZEN-en is, szóval ha minden összeáll és a visszajelzések is kedvezőek, nem valami egyszeri szobaprojektről lesz szó itt. Mindehhez egyébként az alapok is adottak: különösebb újdonságokat nem villant fel a debütáló lemez, de a modern kikacsintásokkal teli, észak-európai szabású melo-death kedvelői kajálni fogják.
A zenekar tagjai Tommy Tuovinen énekes (MyGrain, Oceanhoarse), Daniel Freyberg gitáros (Children Of Bodom), Jukka Koskinen basszer (Nightwish, Wintersun) és Heikki Saari dobos (Finntroll). Mindez azonban csak részben orientálja az embert a muzsikát illetően. A Crownshiftben abszolút benne van a Bodom szilajsága a lábdobot gyilkoló, fékevesztett tempókkal (halld például a Rule The Show kezdését), és a Nightwishhez hasonlóan vonzódnak a grandiózus, epikus hangzásképekhez, a szintikkel vastagon megkent, atmoszférikus megszólaláshoz is, de összességében egyik anyazenekarhoz sem hasonlít a végeredmény.
Vagyis neoklasszikusan gurgulázó gitár/billentyű párbajokra, operametálos, elvarázsolós fantasy-tematikára ne számíts. Az összkép inkább az észak-európai melodikus-de-durva irány 2000-es évekbeli, futurisztikusabb megszólalású leágazásai felé mutat. Nekem olyan nevek ugrottak be a lemez hallatán, mint a klasszikus, Natural Born Chaos / Figure Number Five korszakos Soilwork, a Mercenary, a Raunchy vagy a Mnemic, de ezeknél egyenként is mindig megkerülhetetlen volt Devin Townsend korabeli munkásságának emlegetése, szóval a kanadai őrültet is nyugodtan soroljuk ide. Tehát egy kellően agresszív, ám végig igazi dalokban gondolkodó, tényleges dallamokkal dolgozó bandát képzelj el, ahol éppúgy beférnek a repertoárba a jellegzetes kétlábdob-és-ritmusgitár-együtt-megy riffek, mint a groove-osabb megoldások, netán a határozottan rockos bukéjú refrének. Utóbbiból az If You Dare villantja az egyik legnagyobbat, de igazság szerint pár hallgatás mind a nyolc dalban akadnak a fülbe beköltöző momentumok.
A jól megírt, dús, de áttekinthető hangszerelésű dalok egyik nagy erőssége természetesen Freyberg virtuóz, technikás, de végig fogható és roppant élvezetes szólómunkája, a hallgató automatikusan nyúl a léggitár után, ha elsül a keze. Tommy nem akkora karakter, mint mondjuk Speed a Soilworkből, de hangjának kissé érces, nazális tónusa határozottan kellemes, és van is érzéke az erős dallamokhoz, ráadásul a plusz vokálokkal is határozottan ügyesen operálnak (ott a My Prison példának okáért). A nóták tényleg mind erősek, még a tízperces To The Other Side is kiválóan sikerült. A folkos vonal pedig a Mirage című instruban köszön vissza, de nem finntrollos csűrdöngölésként, hanem a klasszikus In Flamest, Amorphist, Sentencedet idéző jóízléssel.
Úgy 2002 környékén nyilván nagyobbat szólt volna ez a lemez meg a Crownshift, mint most, de azt kell mondanom, manapság már ritkán hallani ennyire kerek és pofás albumot ezen a vonalon. Még nem vágnám rá azonnal semmire, hogy „na, ez olyan crownshiftes!", de bőven rejlik potenciál ebben a sztoriban – két-három album, és szerintem eljutunk majd idáig.
Hozzászólások