Fura figura ez a Devin Townsend. Hosszú évekig csak ontja magából a lemezeket, hol Strapping Young Lad, hol pedig a saját neve alatt, közben tengernyi vendégszereplést vállal el, beáll producernek, majd egyszer csak bejelenti, hogy lehúzza zenekarainál a rolót. Az okok között a kiégést is megemlíti, ám alig telik el két év, és hősünk ismét színre lép, méghozzá négy albumra való zenei anyaggal. Bedob egy új nevet is: The Devin Townsend Project, és el is kezdi szépen adagolni újabb agymenéseit, méghozzá évente kétszer.
A project első lemeze a Ki címet kapta, és a sorozat ezzel az eklektikus, de mégis izgalmas alkotással ígéretes lökést kapott. A folytatásként megjelent Addicted! már egy hagyományosabb anyag volt, nálam mégis időbe telt, míg beérett, pedig egyik nagy kedvencem, Anneke Van Giersbergen is hallatta rajta csodálatos hangját. A tervek szerint idén kapjuk a mester harmadik és negyedik munkáját, és már itt is a Deconstruction, mely az előzetes információk szerint a négy testvér legádázabbika hivatott lenni. Townsend nem hazudott, nem is szokása, de azt nem mondta, hogy ne számítsunk nagy durranásra.
A Deconstruction olyan, mintha az őrült munkamániás meg akarta volna alkotni a Ziltoid The Ominiscent második részét. A gond az, hogy a Ziltoid remek alkotás, tele jobbnál-jobb témákkal, aminek köszönhetően a musicales stílusa se megy át giccsbe. A Deconstructionön is valami ilyesmi próbálna történni: adott egy vicces(nek szánt) történet, valamint a színpadias megvalósítás. Sőt, HevyDevy ezúttal még neves vendégeket is meghívott, ami papíron nyálcsorgatónak tűnhet: Mikael Akerfeldt, Ihsahn, Floor Jansen, Joe Duplantier, Fredrik Thordendal vagy épp Paul Masvidal nevei alapján akár látatlanban is megvásárolnám a lemezt, és bizony nem járnék jól.
Mert fabatkát sem érnek a neves vendégmuzsikusok, ha a zenei agytrösztöt ezúttal épp az nem támogatja, aki nélkül nem lehet zseniálisat alkotni: a Deconstructionön nyoma sincs az ihletettségnek. Az epikusnak szánt részek kínosan klisések, a zúzás sablonriffekből áll csupán, de sajnos a témák javát is hallhattuk már korábban a mestertől. A szokásosnál is több időt adtam ennek a lemeznek, pusztán a Townsend iránt érzett tiszteletem miatt, de a Ziltoidhoz például feleennyi idő is elegendő volt, hogy megszeressem. A Deconstructionről épp ezért nem is nagyon tudok mit kiemelni, mivel ahogy véget ér az album, nem is emlékszem másra az egészből, csak Devin Townsend jellegzetesen hibbant énektémáira, melyeket viszont kilométerekről megismerni. Egyébként most kezd érződni, hogy az a két év, ami alatt ez a négylemeznyi monstre anyag összeállt főhősünk agyában, kevés volt. Ötlettelen és szedett-vedett lett a végeredmény, ami az idei év eddigi legnagyobb csalódását jelenti számomra. Nagy kár érte.
Hozzászólások
Ha utánanéztél a történetnek, akkor tudnod kell, miben vicces(kedő). Wikipedián is ott áll, dióhéjban.
Hátmárhogyafasz ombaneolvasná a Shock! magazint!! >:O
Igen, biztos olvassa a magyar kritikákat, és eleve olyan figura, aki rengeteget ad mások elvárásaira. ;)
Persze mi, kurvaokos magyarok mindenkinél jobban értünk a zenéhez, úgyhogy már annó az Addicted is megkapta a maga 3 pontját a 10-ből (Exit) ill. volt még 3/5 is (Lángoló), hiába szerették mindenhol máshol (lásd: wikis értékelések).
Nem csodálkozom, hogy a faszi megy mindenhová, csak valamiért ide nem jön soha.
Amúgy én pl. főleg a régebbi, hangulatosabb cuccait hallgatom, nekem azok az örök érvényűek:
Ocean Machine, Infinity, Terria, Accelerated Evolution.
Megmondom őszintén - kövezzetek meg érte :) - nekem az azóta megjelent anyagaiból csak az Addicted jött be. Már a Synchestra vagy a Ziltoid sem voltak olyan megrázóak, mint a fent említett művek.
Ízlések és... Kimondottan szeretem én is Devin dolgait, de ez a lemez egy batyu f@szt nem ér szerintem sem. A Ghost még rosszabb.
amúgy meg érdekes oldal ez. olyan hallgathatatlan szemét, mint mondjuk a tavalyi linkin park megkapja a max pontszámot, ez a lemez meg a max felét. azért ez a nem semmi.