Még én is felvontam a szemöldököm, amikor kicsivel egy év elteltével újabb Evergrey-lemez készült. Nyilván dögunalmas lehetett évekig otthon ülni és nem turnézni, nem is folytatom. Más kérdés, hogy ilyen sűrűn, feltehetően jóval ingerszegényebb élet mellett mennyire izgalmas egy újabb lemeznyi mondanivaló. Ráadásul a dalokkal sem spóroltak: tízet kapunk ötven percben, a legéhesebb Evergrey-rajongó sem panaszkodhat. Tegyük hozzá, időközben volt egy kiadóváltás, és nyilván ütni kell az új lovat.
Milyen az új lemez? Nos, nagyjából olyan, mint az előzőek, Tom Englundék a szokásos bevált recept szerint hozzák a súlyosan riffelő, nagyívű refréneket hozó dalokat, én meg bekajálom sokadszorra is – legalábbis papíron. Igazából nem találok rá értelmes magyarázatot, hogy miért tetszik mindig egy újabb lemeznyi dal, mikor TÉNYLEG nem hoznak már régóta az égvilágon semmi újdonságot. Nüansznyi apróságok persze eltérnek, kicsit más a hangkép, most éppen borzasztó sűrűnek érzem a zenét, és túl tömör, agyonkompresszált minden. Meg egy kicsit csilingelősre is vették a hangszerelést-hangképet, de új szelek fújnak, úgy tűnik, a maguk módján megpróbálnak ráülni a rádiókban folyó popzenék egyenhangzására.
A nyitó Save Us biztos koncertfavorit lesz, nem véletlenül készült hozzá klip. A folytatás is bombasztikus, és jönnek sorban az érzelembombák, csak hát... Nekem erősen elkezdte bántani a fülemet valami. Méghozzá az autotune. Zsigerileg rosszul vagyok tőle, képtelen vagyok autotune-nal teletömött dalokat meghallgatni, ez a sajnos túl sok éve futó, de még mindig kiirthatatlan effekt számomra megöli a zenét. Bármilyet. Popzenét, rockzenét, teljesen mindegy, ez egy zenei zsákutca, rémálom, maga az audio-pokol. És sajnos ezért ezt a lemezt sem tudom maradéktalanul élvezni, rettegek, mit hoz a következő „kanyar", és hát nem tesz jót a túlzott használat annál a fajta zenénél, amit Englundék csinálnak.
Igazából a dalok felépítése és főleg a fentebb említett csilingelős hangzás miatt is sokkal poposabb az új lemez, már most érzem, hogy nem ez lesz a kedvencem tőlük. Persze nyilván megvan ennek a fajta popmetálnak is a maga közönsége, kérdés, hogy az a fiatalabb korosztály ötvenes arcokat akar-e nézni a színpadon vagy inkább a sajátját. Utóbbira tippelnék. Szóval én egyelőre még a barátkozás fázisában vagyok, és ugyan megtaláltam a kiemelkedő pillanatokat, összességében még nem tudom, hányadán fogok állni ezekkel a dalokkal fél-egy év múlva. Henrik Danhage gitárszólói ellenben klasszak, tényleg.
Természetesen az őszi koncertet meg kell nézni, és azt sem bánnám, ha az utóbbi néhány lemezről válogatnának dalokat, valamelyik régi klipes slágerrel zárva az estét. Élőben biztos kiválóak az új anyag dalai is, ezzel azért nem lehet vitatkozni. Azon morfondírozom, hogy igazából tök jó lenne, ha Englund írna egy poplemezt, de szigorúan autotune nélkül. Nem tudok megfelelő mértékben lelkesedni most, maradjunk a hetesnél. Az sem rossz azért.
Hozzászólások