A Fish! is tipikusan olyan zenekar, amelyik mindenhonnan és mindenhogyan kilóg a hazai zenei életből. Metalnak nem igazán metal, popnak meg túl sokszor gerjed gitár a nótákban. A Bprnr válogatásokon bizalmat keltettek bennem az ott szereplő nóták, kíváncsi voltam mit nyújtanak egy teljes lemezen keresztül.
Néha az újkori Chilire hasonlít amit művelnek, vagy teljesen bizarr módon egy rockosabb Black II Black is eszembe jutott róluk.
Bevallom itt az elején: számomra csalódás (illetve felemás) az album. Most nem tudok nem szubjektív lenni, de ez nekem olyan tipikus "frittyifröttyi" zene a gitártémák miatt, (elnézést, ezt a saját jelzőt használom az ilyen típusú zenékre) valahogy a kemény részekből hiányzik az igazi keménység, a funkys témák meg túl lightosak. De hát nem nekem készült a lemez - mormogja a zenekar, és igazuk is van. Vannak itt persze jó dolgok, például kifejezetten szimpatikus néhány refrén, Krisztián meg korrekt énekes, nem akar feltétlenül más lenni, mint amire hivatott, és ez jó. Bár itt-ott hallani, hogy határszéleken mozog (pl. a mélyek hallhatóan nem nagyon mennek neki). A Shine-ban meg konkrétan nincs érzelem az éneklésben, ami kár, mert pont egy olyan nóta lehetne, ami libabőröket növeszt. Szebben, sokkal szebben kellene ezt dalolni.
A zene időnként olyan érzést keltett bennem, mintha a nyolcvanas években éldegélnék újra, mikor olyan hülyén (diszkóritmusban) buffogott a pergő a zenékben, mert itt is ilyesféleképp teszi, retrósan (bár ütősen) buffog. Igaz, ha épp olyan hangulatban hallgatom, akkor még tetszik is, talán tényleg olyan igazi nyári zene ez, kell hozzá a napsütés, vízpart. Megint nem tudok nem szubjektív lenni: táncos funkyban régebben a keményebb dolgokat bírtam (és itt most nem metalos keménységre gondolok), valami piciség nekem mindig hiányzik a Fish!-ből. Az utolsó feldolgozásdal viszont szellemes, jópofa dologgá alakult.
A hangzás sem nyerte el a tetszésemet, nem is ecsetelném miért, sok munkája (és pénze) fekszik a zenekarnak a lemezben, én meg itt folyton csak nyafogok, hogy így nem jó, meg úgy nem jó. Megvan a saját közönségük, és ez a lényeg. Ellenben a borító abszolút megnyert magának (legalább valami - sóhajtanak fel rosszmájúan most páran), feelinges, pofás, ötletes. Igen, megvan mi az, ami legjobban hiányzik nekem a lemezről: a Dalok, olyan, amit a hármas Bprnr válogatásra felraktak, na az süti.
Hát így jártam, a Fish! meg megcélozhatná helyettem a rádiókat, hátha. Ha bátrabban mernének popzenét írni, akár nagyobb sikerük is lehetne, én meg nem bánnám, ha végre lenne egy igényes popzenekar is itthon.
