Nem mondanám, hogy a demójukkal levett a lábamról a Hopika. Erre most már teljes lemezanyaggal leptek meg. Nos, jöjjön, aminek jönnie kell. A zene... nos, így lehet "magyar metalosan" Linkin Parkot játszani. Két demós dal itt is megtalálható, a cd gyengébb pillanatai közé tartoznak...
|
megjelenés:
2003 |
|
kiadó:
szerzői kiadás |
|
pontszám:
4,5 /10 Szerinted hány pont?
|
A zenét végighallgatva annyit mondanék összegzésképpen, hogy ez már egy egész pofás demó. Ha demó lenne. De szerzői első album... Ugyan kicsivel összeszedettebbek a dalok, már előfordulnak jónak mondható riffek is. A hangzás azonban gyenge a zenéhez, ezt a fajta zenét nagyon-nagyon dögösen kellene megvillantani, akkor ütne nagyot. Sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle egy igazán masszív hangzással. Az ének is sokkal kevésbé hamis, mint a demón, bár azért itt is előfordul még félrecsúszott hang. A hangtartománya kicsi az énekesnek, ez adottság, gyakorlással biztosabbá lehetne tenni. Amit nagyon nem hallok még nála, az az igazi érzelmek átültetése hangokba. Úgy "elénekelget", de nulla feelinggel, és pont ettől lesz lapos a végeredmény. Lehet csak a stúdiófelvétel ilyen, és koncerten jönnek már az érzelmek, de itt nagyon zavaró a dolog. Ráadásul maguk a dallamok is olyan semmilyenek. Mögötte a zene olykor már egész súly lenne, ha...
A borító rémes, rosszul is olvashatóak a szövegek (a times betűtípust amúgy is ki kellene tiltani a világból), az egész kiállítása olyan, mintha ZX Spectrummal csinálták volna... És még mindig Hopika a zenekar neve... Ebből a kilenc dalból lehetett volna 3 számot csinálni, ami jó. Mindegyikből kiszedni a harapósabb riffeket, normális énektémákat írni rá, kiegészítve agresszívebb üvöltéssel, majd mindennek igazán bika hangzást adni a végén.
A Hopika még erősen az a kategória, amelyre jó néhány év fejlődés vár, ha vinni akarják valamire. Türelmesen várok addig, majd csak egyszer levesznek a lábamról...
