Shock!

Az Ill Nino kezd elszakadni a nu metaltól, az utóbbi időben mintha a Soulfly-t hallgatták volna sokat, legalábbis Maxék utolsó lemezeit. Legalábbis erre enged következtetni az első súlyosnak ígérkező dalban a latinos leállós prüntyi, amit nem lehet mire vélni, és igencsak elüt az egésztől.

Na jó, a tagok származásilag latinok nagyrészt. Kicsit furcsa, hogy néha a totálos Sepu Roots - Soulfly törzsi zúzda után jön egy szintis, trendi nu metalos dallamokat éneklős dal, ettől valahogy olyan érzésem volt, mintha a tejberizsben találtam volna egy darab virslit. Érzésem szerint ezt az oldalt nem kellene már erőltetnie a zenekarnak, de talán a rádiókba könnyebb bekerülni egy slágernek eladható dallal odaát a messzi Amerikában. A hármas nóta ezért konkrétan rossz is.

Az Ill Ninóval mindig úgy voltam, hogy először lelkendeztem: jajdejó, aztán egy idő után után elraktam aludni a lemezeiket, mégsem fogott meg annyira a zene, mint elsőre gondoltam. Arra jó, hogy az ember háttérként elhallgassa, ha épp valami zúzdább zenére vágyik, de sajnos pont az a baj a csapattal, hogy hiába igyekeznek megjegyezhetőnek tűnő témákat, refréneket írni, ez nem sikerül sajnos. Semmi, de semmi nem marad meg a zenéjükből.

A latinos ritmusok természetesen tetszenek és feldobják a sokszor azért klisés gitártémákat, ehhez jön a hol angol, hol spanyol üvöltés (mondjuk nekem speciel tetszik a spanyol nyelv), mindez bikaerős sounddal lett tálalva, valahogy mégsem tetszik most annyira, mint az előző kettő album, mikor először hallgattam azokat. Talán több erősebb lemezt sikerült az utóbbi hetekben megismernem és egy kevésbé kiugró album már nem kelti fel a figyelmemet. A zenekar is eldönthetné, hogy a lightosabb Linkin Park irányba megy (mert van a lemezen erre utaló néhány nóta) vagy a zúzdább dolgok felé, így túl vegyes az egész, mintha egy split cd-t hallgatna az ember. Fura.

Mikor az énekdallamnak szívfacsarónak kellene lennie, akkor csak épphogy egy hajszállal kerüli el a facsarást (bár a lelki sanyargatás némelyest sikerült a 11. nótában). Mindig valami pici dolog hibádzik. A végére teljesen befáradtam a totálisan klisés nu metalos énekdallamoktól - ennyire fantáziátlanok lennének ebben a stílusban az énekesek?... (Igen, ennyire.)

Azért minden fanyalgásom ellenére kifejezetten nem rossz hallgatnivaló, talán fél év múlva megváltozik a véleményem - bár a jó ég tudja milyen irányba. Jelen pillanatban a kellemes, de semmitmondó jelzővel illetném a lemezt. A borítókép viszont valóban ütős.