Hófehér borító, rajta csak a zenekar logója és a lemezcím apró betűvel. Egyszerű, de ízléses. 2001-ben alakult a zenekar, és nagy meglepetésemre finnek. Na nem az lepett meg, hogy finnek, hanem az, hogy nem a mostanában ott is egyre divatosabb finn heavy metalt játsszák, de még csak nem is love metalt, hanem annál modernebb, mondhatni "metalosabb" zenét. Van még új a nap alatt. Sőt, elvileg a csapat elég ismert volt a '80-as, '90-es években hazájukban, aztán most újjáalakultak jól.
Feszes, modern zenét játszanak, néha egyszerű szakatolást, néha groove metalt, néha speed metalt, néha mintha Entombed lennének de az Overkill is beugrott, főleg a vokalista hangja miatt. Ami egyfajta keveréke Bobby Blitz rosszabb pillanatainak, a lengyel Sweet Noise nevű csapat vokalistája, Peter Mahomed hangja és a németek Udo-ja is ott figyel ebben a keverékben. Az a furcsa leginkább, ahogy a Maple Cross frontembere inkább magasan rikácsol, mint üvölt, mikor olykor megpróbálkozik dallamosabb vokálozással, az elég amatőr és túlságosan erőlködik. Szokni kell a hangját, felteszem lesznek olyanok, akik pont ezért nem fognak tudni megbarátkozni a lemezzel. Mondjuk ki: idegesítő a hangja. Néha mélyebb tartományokban mondja a mondanivalóját, bár ilyen lenne mindenhol...
Érdekes módon a lemez végefelé születtek jobb dalok, az elejére maradt a kapkodás. Van egy-két dal, ami amolyan rock'n'rollos/punkos gyorsulás, céltalannak éreztem őket, főleg a többi dal mellett, amelyekben olykor a gitárok viszik a dallamot. Igazából az a bajom, a zenével, hogy összeszedetlennek érzem. Belekaptak egy kicsit mindenbe, de mintha maguk sem tudnák, hogy mit is akartak csinálni, valami súlyosabb dolgot, vagy hagyományosabb "tika-tikás" metalt vagy mit. És mindebből született egy lemez, aminek se füle, se farka, pedig itt-ott lennének benne ötletek. A hangszeresek pedig hallhatóan nagyon együtt vannak, bár olyan hihetetlenül káprázatos dolgokat nem játszanak. Inkább arra mentek rá, hogy lehessen rá ugrálni, headbangelni, ki mit szeret.
Énekest váltani nem fognak, így pedig nagyon meg fogja osztani a zenehallgató tábort a lemez. Én is valahogy úgy vagyok vele, hogy elsőre egész tetszett, aztán nem, aztán megint egy kicsit, az énekes hangjával viszont nagyon nem tudok megbarátkozni. A hangzás tisztességes, abba nem is lehet belekötni. A szövegek között rábukkantam egy-két jobb darabra, a New Direction című kifejezetten tetszett.
Maradjunk annyiban, hogy hallgassatok bele, mielőtt megveszitek, akkor baj nem lehet, zeneileg annyira nem vészes, csak hát..
