Shock!

Kezd az a gyanúm lenni, hogy a Metalium az évekkel akar lépést tartani aktuális lemezeinek kiadásakor. Tavaly ugye kijött a Chapter Four, idén meg itt van a Chapter Five - ez azt jelenti, hogy 2010-ig öt újabb lemez következik??? Nem feltétlenül tudnék ennek örülni, ugyanis a Metalium tipikusan az a banda, ahol a mennyiség tényleg a minőség rovására ment.

A legelső album, a Millennium Metal címe már csak azért is végtelenül találó, mert az új metal korszak egyik leggyilkosabb lemezét készítették el ezek a németek, akkor még Chris Caffery és Mike Terrana asszisztálásával. Utána egyre csak romlott a színvonal: a kettes lemez (State Of Triumph) még OK volt, de a hármas-négyes anyag úgy elszáguldott mellettem, mintha kimentem volna a sínekhez vonatokat nézni. Hiába dolgozott a csapat olyan klasszisokkal, mint Don Airey és Ken Hensley, nekem azokból az albumokból annyi maradt meg, hogy "riffek-sikolyok-száguldó tempók-no dalok". Éppen ezért ennek az új műnek már a hírét is szkeptikusan és ellenérzéssel fogadtam. Hiába mondta mindenki, hogy a Demons tényleg jó lett...

Pedig tényleg jó lett! Az a nagy helyzet, hogy az ötös fejezet a legjobb, amit a Millennium Metal óta kiadott a kezéből a banda. Na jó, annyira azért nem sikerült jól, de a State Of Triumph szintjét azért eléri. Henne Basse ugye tényleg az egyik legjobb német énekes, akinek iszonyatos erő van a hangjában, és mondjuk Ralf Scheepers-nél annyival még jobb is, hogy kevésbé sarkos és jóval érzelmesebb tud lenni, ha akar. Ez leginkább a Catch The Rainbow c. német Rainbow tribute albumon mutatkozik meg, hiszen ott szellősebb stílusban kellett énekelnie, ez pedig mégiscsak amerikai stílusú power metal. Ugyanakkor ebben a műfajban sem attól lesz valami jó, hogy orbitális hangterjedelemmel rásüvölt valaki a súlyos alapokra. Gondoljunk csak a stílus egyik (ha nem A) legnagyobbikára, a néhai Carl Albertre a Vicious Rumors-ból: micsoda játékosság és változatosság jellemezte az éneklését! De Eric Adams, James Rivera vagy akár maga Ripper is remek kiindulópont lehet, netán a rendkívül alulértékelt Thomas Rettke (Heavens Gate), ha esetleg egy honfitárssal akarunk példálózni. (Andy B. Francket azért nem említem, mert Henne éppen őelőtte volt a Brainstorm frontembere és talán pont a Metalium létrejötte miatt szakadt meg ez az együttműködés - ráadásul csatlakozásakor Andy stílusa sem forrott még ki teljesen).

A hang tehát csak egy összetevője ennek a muzsikának, alapvető és nélkülözhetetlen! A riffhalmazból pedig daloknak kell összeállniuk (ahogy ez a fent említett fickók bandáinál rendszerint zseniálisan meg is szokott valósulni), amire éppen az énekdallamok kell, hogy feltegyék a koronát. Nos, ezúttal úgy tűnik, megint sikerült fogós témákat összehozni! A lemez első fele pl. kimondottan erős: Power Of Time, Demons Of Insanity, Cyber Horizon (a "pay the price"-os részek állatok!), Ride On (léggitárt elő báz!) - ezek olyan nóták, amelyek magukba foglalják a power metal legfontosabb elemeit: húzósak, változatosak, ütősek.

Az első visszafogottabb pillanatokat az Endless Believer tartalmazza, ez egy igen hangulatos tétel, afféle "power lírai" jelleggel induló himnikus-monumentális-menetelős szösszenet, király szólóval felvértezve. A lemez egyik csúcspontja... A folytatással sincs különösebb gond, egyedül a lemez hosszával van gondom - 66 perc azért kicsit sok, de ahhoz mindenesetre elég, hogy azt mondhassam, nem különösebben tetszik ez vagy az a nóta. A Destiny például nem nagyon fogott meg, de a kissé sablonosan lírai Silence Of The Nightot is nyugodtan lehagyhatták volna a lemezről - ugyanakkor mindezen okoskodásnak nem feltétlenül van jelentősége, hiszen könnyen lehet, hogy másoknak pont ezek a dalok a kedvencei. Nekem pedig már az is nagy öröm, hogy nem unom meg az albumot kb. a felénél, sőt a legvégére pakolt és a Silence... után következő két súlyosság (Visions Of Paradise - lendületes, One By One - doomos-málházós) szintén nagyon odavág, sőt, a lírai előtti Atrocity is egy kiváló darab - annál inkább megtöri ezen hármas lendületét az andalító intermezzo.

Nagyon irigylem azon cimboráimat, akik 2000-ben két ízben is megtekinthették az ereje teljében lévő Metaliumot (egyszer a legelső Summer Rocks-on, majd nem sokkal később önálló koncerten az Avalonnal - sőt, ezek a köcsögök még a Brainstormot is látták Henne-vel!!!). Koncertteljesítményük valószínűleg azóta sem romolhatott és most az új dalokat is szívesen meghallgatnám élőben - remélem, jövőre lesz rá módom!