Shock!

Ideje volt már, hogy jöjjön az új Moby Dick-lemez, hiszen az ország elsőszámú thrash metal monolitja 2014-ben jelentkezett utoljára friss dalokkal. Az öt év után idén végre megjelent Terápiával viszont bőséges termést arathatnak a rajongók, hiszen a korong tizennégy nótát rejt, amennyi a 2003-as Golgotát leszámítva soha, egyetlen stúdióanyagukon sem volt még hallható.

Nagyjából 2005-ig bezárólag minden Moby Dick-cucc meglehetősen markáns, a megelőző kiadványoktól eltérő arculattal bírt. A Se Nap, se Holddal aztán rátaláltak egy olyan hangzásra, amely nagyjából megmaradt a soron következő két lemezen is, és gyakorlatilag a Terápiát is meghatározza. Azzal a különbséggel, hogy úgy érzem, most valahogy sokkal több a kis finomság, izgalmas apróság, amikre még sokadik hallgatás után is fel-fel kapom a fejem. Néhol az egészen korai, old school dolgok jutnak eszembe, máshol meg mondjuk az Indul a boksz hangulata ugrik be, így hiába került fel kifejezetten sok dal ezúttal a korongra, mégis az utolsó pillanatokig találni olyasmit, ami fenntartja a hallgató érdeklődését. A teljesség igénye nélkül ilyen mondjuk a Golgotát idéző Minden egy, a Moby Dick-mércével mérve szokatlanul dallamos refrént hozó Meghalni se érsz rá vagy a hipnotikus Alkonyzóna.

A Moby Dick most sem lépett ki saját zenei univerzumából, viszont a Terápia ismét csak olyan megbízható, minőségi anyag lett, amely néhány kifejezetten meglepő pillanatot is rejteget. Érdekes, hogy nekem a direktebb, borítékolhatóan közönségkedvenc dalok (Valóság, Okos világ, Terápia stb.) helyett sokkal jobban bejönnek ezúttal a nem annyira tipikus témák. A már említett Alkonyzóna mellett ilyen a lemez legjobb refrénjét felvonultató Küldhetnél egy jelet, a balladisztikus Egyedül vagy az utolsó Zárszó is. Míg az egyenes vonalú zúzdák a lemez elején kaptak helyet, a vége felé ezek a más karakterű dalok vannak túlsúlyban, azaz érdekes módon pont a „B oldal" az izgalmasabb. A lényeg azonban annyi, hogy aki nem maradt le 1992-ben a Körhintánál, az vagy így vagy úgy, de bőven fog találni kedvére való pillanatokat a Terápián. A soproni csapat stílusában a zene mellett igencsak meghatározóak Pusztai Zoli sajátos stílusú szövegei is. Ezek között ugyan most egy-két gyengébb is akad, összességében azonban meggyőződésem, hogy Zoli nélkül közel sem lenne ilyen hatásos a csapat zenéje. Ezek a néha kicsit elborult, máskor pedig kifejezetten naturális, sötét és kiábrándult sorok tökéletesen passzolnak a zenei oldalhoz, erősítve egyben a dalok hangulatát. Nem tipikus és nem is azonnal ható Moby Dick-cucc ez, de egy hónap intenzív hallgatás után azt kell mondjam: nekem a Golgota óta nem jött be tőlük ennyire semmi.

Érdemes a bónusz DVD-vel felturbózott verziót begyűjteni, hiszen egyrészt az azóta a Wellhellóba távozott Budai Béla búcsúja ez a koncertfelvétel, másrészt pedig a huszonegy élő tétel között olyan ínyencségek is találhatóak, mint a Nagy Feróval és fiával, Hunorral a dobok mögött előadott Motorizált nemzedék, a Rudán Joe és Kalapács Józsi által énekelt Legyél jó vagy a Mentes Norbi szólólemezéről előkapott, vendégekkel telezsúfolt A Rock N' Roll örök.