A tunéziai Myrath negyedik albumával ért el az öndefinícióig (Myrath arabul Legacy, azaz örökség), és egyelőre minden jel arra mutat, hogy valóban sikerült saját pályafutásuk egy jelentős mérföldkövét letenniük. Nálunk aránylag kevesen ismerik még őket, az első három lemezzel tényleg csak azok találkoztak, akik a progresszív metal underground, Európán kívül létező formációi után kutatnak. Mi is csak az első, Hope lemezről írtunk annak idején, és sajnos a 2011-es Tales Of The Sandsről csúnyán megfeledkeztünk, pedig a klipes dalt tengernyi alkalommal néztem/hallgattam, és persze a hozzá tartozó lemezt is. Plusz az azévi, Orphaned Land előtti koncertjük láttán is leesett az állam, és kimondottan érdekelt, merre halad majd tovább a zenekar.
Ahogy az előző albumot, a Legacyt is egy bombasztikus, roppant hatásvadász klippel vezették be, a Believer című dalhoz készült videó mindent tartalmaz, amit egy jóféle vásári búcsúban is megtalálhatunk: cukormáz, térdreesés, széttárt karok, sivatag, hastáncosnők, tán még egy maharadzsa is, tényleg már csak a tükrös mézeskalács szív hiányzik a giccsparádéból, és mégis működik az első másodperctől az utolsóig. Persze ehhez kell az is, hogy a refrén elsőre és kitörölhetetlenül a füledbe tapadjon, úgy, hogy már az első hallgatás alkalmával együtt fogod énekelni a refrént Zaher Zorgatival. Okosan, inkább a régi mesékre hajazó módon építették fel a zenekar körüli arabos látványvilágot is.
Az intrót és tizenegy számot tartalmazó Legacy már első kilóra megvett magának, bár tény, hogy világéletemben vonzott a keleti(es) zenei világ, és nem is tudom tagadni: néhány maharadzsás fikcsivel és hajlítással könnyen rokonszenvessé tud válni aránylag sok dal számomra. Persze nem hallgatnám ennyit a Myrathot, ha nem lenne az egész lemez végtelenül ragadós és szerethetően dallamos, mindamellett egyfajta súlyosság is megmaradt a szerzeményekben. A zenei világ a Symphony X-fémjelezte irányt követi továbbra is, de miközben a SyX súlyosodott az utóbbi időben, a Myrath még populárisabbá, könnyedebbé, mondhatni rádióbarátabbá vált. Igaz, erre a második dalban, a Get Your Freedom Backben már rá is cáfolnak épphogy egy kicsit, hiszen a slap-basszustémás rövid betét elsőre meglepő lehet a slágerparádéban. A Nobody's Lives az egyetlen szám a lemezen, amelyben arabul is énekel Zaher, és ez a némelyest Orphaned Land-ízű dal a lemez egyik titkos ütőkártyája, és ebben töményen és kitapinthatóan benne van a sivatag, akármilyen hülyén is néz ki ez így leírva.
Megint csak ismételni tudom magam, hogy mennyire bombasztikus, megkapó, érzelemdús, lehengerlő a zenekar dallamformálási képessége minden formában, legyen szó énektémákról, riffekről, Malek Ben Arbia pazar gitárszólóiról vagy Elyes Bouchoucha által megálmodott színesítő vonósokról, billentyűs témákról. És az a helyzet, hogy ezt túlzás nélkül minden egyes dalra el lehet mondani. Pont ez is a „baj" – már amennyire ezt annak lehet nevezni –, hogy első pár alkalommal „túl sok" lesz a jóból, és az utolsó néhány dalnál előfordulhat, hogy úgy érzed: túlzás ez a szédítő slágeresség. Ha adsz neki időt, az utolsó két szám is a helyére fog billenni – legalábbis nálam így volt, a Storm Of Lies és az Other Side adta meg magát utoljára, bár utóbbi lassan kezd felkúszni a kedvencek közé.
Nem is emlékszem, mikor hallottam ilyen mennyiségű slágerhalmozást, a dalok nagy részét tényleg egy-két hallgatás után, rögtön meg lehet jegyezni. Zorgati kicsit karcos, egyedi hangja pedig valóban fenomenális, és persze sok arabos motívumot belevisz a zenébe, de nem fogod azt érezni, hogy az összkép rovására túlzásba viszi a dolgokat. Hozzá kell tennem, hogy élőben is hozza mindezt, ami azért helyenként meglehetősen kemény feladat. Nehéz kiemelni néhány kedvencet, de a klipes Believeren kívül a Nobody's Lives, a The Needle és a Through Your Eyes mindenképpen toplistás nálam a felejthetetlen refrének miatt. Tényleg nem igazán tudok fogást találni a dalokon, elsőrangúak minden szempontból – beleértve a hangzást is.
Ha valamivel nagyot tud lépni a zenekar, akkor az ez a lemez lesz, és borzasztóan szeretném, hogy újra eljöjjenek hozzánk legközelebbi európai körútjuk alkalmával. A Legacy kétségtelenül 2016 egyik top prog/power-lemeze, a csapat pedig vélhetően lubickolni fog egy ideig az általa gerjesztett siker hullámaiban.
Hozzászólások