Shock!

Na végre, csakhogy zenét is ír Mr. Zombie, nem csak a filmrendezői pályáját egyengeti. Az új lemez nyitó dala (melynek borítóján maga a mester pompázik, milyen meglepő...) a szokásos sampleres kezdés után húzós riffet hoz, amitől még a zombik is azonnal táncra perdülnének. Rob sajátos hangján kántálja azt a három hangot, amit tud, de ez így van jól, ezért szeretjük.

A Dead Girl Superstar pörgősebb dal, és ki gitározik benne? Maga a király, azaz Kerry King. Egyéb neves zenészek felbukkanása is várható a lemezen, mint Tommy Lee - egyébként gyanús, hogy pont ebben a dalban dobol, sajnos a borítóban nincs feltüntetve, csak tippelni lehet, viszont Kerry King stílusát ezer közül is fel lehet ismerni, még ha most csak zakatol is. A több sorban felsorolt híresség közül Ozzy Osbourne neve szúr szemet, ki az Iron Headben ereszti ki mikiegér hangját egy csöppet.

A lemez összhatásában kicsit lightosabb az eddigi Rob Zombie, White Zombie lemezeknél, kevés a nagyot ütő dal, jók, meg minden, de valahogy mégsem bizsereg a vérem tőle annyira, mint vártam. Meg túl rövidnek is találom. Sok a középtempó, egy idő múlva bele lehet fásulni, hiába végtelenül profi a hangszerelés, stb. Talán fel lehetne rázni Rob Zombie kedélyét, ha valaki finanszírozná dédelgetett filmjét, bár biztos, hogy gusztustalan és ijesztő lenne, de legalább igényes köntösben. Azért senki ne rémüldözzön, mert amíg egy Feel So Numb, egy Transmissions Pt 1., egy Bring Her Down elő bír kúszni a lemezről, addig nincs baj. A fülbemászó slágerekhez fantasztikus érzékkel nyúltak már megint. De jó lenne, ha a rockdiszkókban ilyen zene szólna... Azért otthon is nagyon jó. Autóban, utazás közben meg aztán főleg. Arról meg álmodozni sem merek, hogy koncerten...