Shock!

Június elején ismét Budapesten koncertezett a Megadeth. A thrash nagy négyesének egyik tagja hetedszerre lépett fel Magyarországon, és a teltházas fellépés tikkasztóan forró délutánján, a szervező Concerto Music segítségének köszönhetően alkalmunk nyílt leülni bő húsz percre Dave Mustaine-nel. A zenekar énekes/gitáros/főnöke a huszonhárom évvel ezelőtti beszélgetéssel ellentétben ezúttal csak a miénk volt, és jó hangulatban, derűsen válaszolgatott a kérdéseinkre. Nyilván bőven maradt még téma – de remélhetőleg a többi kérdést a legközelebbi hazai jelenésük idején alkalmunk nyílik majd feltenni neki.

Őrzöl bármilyen különleges emléket a korábbi budapesti koncertjeitekről?

Elég sokszor jártunk már errefelé... Legutóbb vendégzenekari pozícióban játszottunk itt, az azelőtti meg... talán tizenegy éve lehetett? (Tizenhárom – D.Á.) Szóval annyiszor azért mégsem jutunk el hozzátok, mint szeretnénk. Szerintem a rajongók elégedettek lesznek a mai program dalválasztásaival, mert mindig átnézzük, miket játszottunk az adott helyen az utolsó két alkalommal, és igyekszünk figyelni a változatosságra. Tudod, ha valaki eljött a legutóbbi két bulira, az se mondhassa, hogy na, ezek is minden áldott este ugyanazokat a dalokat nyomják, olyanok, mint az összes többi régi banda, képtelenek variálni a műsort...

Láttam a dél-amerikai setlisteket, és akadt a műsorban néhány nem várt régi kincs, például a Devil's Island vagy a Rattlehead...

Az esti dallistát még nem véglegesítettem, de ezeket ma nem játsszuk.

Sajnálattal hallom... Egyébként mi alapján döntöd el, melyik ilyen ősi dal kerül a programba? Tehát mondjuk miért a Rattlehead, és miért nem a Killing Is My Business címadója? Vagy miért épp a Devil's Island, és nem a My Last Words?

Nagyon egyszerű: a D előbb következik az ábécében, mint az M. (elvigyorodik)

Van amúgy kedvenc régiód, ahol különösen szeretsz koncertezni? Dél-Amerika, Európa...

Mindenhol szeretek koncertezni, de természetesen kicsit mindegyik térség más. Az embernek meg kell tanulnia, hogyan találja meg a szépséget minden egyes országban, az ottani emberekben. Még ha a körülmények rossznak is tűnnek, akkor is a pozitívumokat kell nézni, legyen szó az egyes országokról, az ott lakókról, vagy a kormányukról. Vagy a repülőtereikről! (ismét somolyog) Ha képes vagy megtanulni, hogy mindig, mindenhol és mindenben a jót keresd, sokkal szebbek lesznek a napjaid, tudod?

Tisztában vagyok vele, hogy Dél-Amerikában mindig különösen népszerűnek számítottatok, de ez a mostani turné még így is szintugrásnak tűnik. Láttam a felvételeket a három teltházas Buenos Aires-i arénabuliról, és még a Pollstar legsikeresebb turnéinak listájára is felkerültetek...

Én egyszerűen csak a kemény munka számlájára írom a fogadtatást. Jelenleg rengeteg zenekar nyomul a piacon egyszerre, így amennyiben fel akarod venni velük a versenyt, nem elégedhetsz meg annyival, hogy simán „csak" jó vagy. Vagy besorolhatsz azok közé, akik nem igazán jók, viszont eszelős színpadi cuccokba bújnak... De ezek mindig trükkök, sosem a zene a lényeg. Nálunk ellenben igen. Valószínűleg elég gyorsan abbahagytam volna, ha a KISS-hez hasonlóan minden egyes este fel kellett volna kennem a sminket... De a kérdésre visszatérve, valóban nagyszerű volt a mostani dél-amerikai turné.

És hogy állsz a költözködéssel? Tavaly jelentetted be, hogy részben átteszed a székhelyedet Olaszországba.

Pontosítok: nem költözöm Olaszországba. Azért ment át ez a félreértés a sajtón, mert eredetileg egy nem angol anyanyelvű újságírónak beszéltem a dologról, aki tévesen fordította le a saját nyelvére az elhangzottakat. És látod: itt vagyok, és már te is úgy nézel rám, mintha olasz lennék! (elvigyorodik) Nem, nincs szó költözésről. De tény, hogy vettünk ingatlant Olaszországban. Tehát van ott egy birtokom, ahol szoktunk időzni is, de nincs róla szó, hogy áttettük volna a székhelyünket. Alapvetően amúgy is a turnébuszon élek, szóval ha az leparkolt, legfeljebb a hálószobámig jutok el...

Miért éppen Olaszországban vettetek birtokot? Az éghajlat, a barátságos emberek, netán a kaja miatt?

Bor. A bor miatt. Van egy családi vállalkozásunk, a House Of Mustaine borászat. Tudod: én teszem a magam dolgát, gitározom, de a családom másik négy tagja, tehát a feleségem, a lányom, a fiam és a menyem mind üzleti vénájú emberek. A fiam konkrétan a zenekari menedzsmentben dolgozik, szóval rálátok a fizetésére, és tudom, hogy marha sokat keres! Néha csak lesek, mennyit! (nevet) És a boros vállalkozás is elég jól fut, így amikor adódott a lehetőség, hogy vehetünk egy birtokot Olaszországban, ahol saját bort termelhetünk, lecsaptunk a dologra. Tudod, Amerikában nem olyan elterjedt a bor, mint itt felétek, bár bizonyos régiókban persze ott is termelik. Viszont az amerikai borok egy részében túl sok a szulfit, az meg fejfájást okoz. A kaliforniai borok például híresek a kéngazdagságukról, meg arról, hogy utána fáj tőlük a fejed. Nem iszom sok bort egyébként... Néhány fajtát szeretek, meg eleve tőlem indult ez az egész, amikor a Symphony Interrupted fellépésemhez legyártottuk a cabernet sauvignonunkat. Nagyon szívesen beszélek erről, a családtagjaim meg aztán főleg, de ez most egy Megadeth-interjú, szóval én inkább nem vesztegetem az idődet a borokkal. Akit érdekel a téma, az a House Of Mustaine weboldalon meg a közösségi médiában mindent megtalál róla. A lényeg, hogy nem költöztem Olaszországba.

Oké, világos. Említetted, hogy gyakorlatilag a turnébuszon élsz. Köztudott, hogy több évtizede komolyan űzöl különböző harcművészeteket. Hogyan oldod meg a rendszeres edzést turnézás közben?

Nem kell semmit megoldani, ez is úgy megy, mint minden egyéb az életben: meg kell próbálni. Tudod: megteszed a tőled telhető legjobbat, és próbálkozol. Nem kell lemennem az edzőterembe ahhoz, hogy eddzek, és nem kell hozzá ring vagy ketrec sem. Hiszen ha most összeverekednék vele (Szilvire mutat), akkor is a padlón bunyóznánk, nem a dojóban, igaz? Szóval semmi ilyesmi nem kell az edzéshez. Amit edzésként el kell végeznem, igazából bárhol elvégezhetem.

Még mindig űzöd a taekwondót, vagy teljesen átnyergeltél a brazil jiu jitsura?

A 3. dan után a taekwondo háttérbe szorult, utána kezdtem el a Gracie Barra brazil jiu jitsut. De nemrég otthagytuk a szövetséget és átmentünk Renzo Gracie akadémiájára. Ő is a Gracie család tagja, de a szervezete nem annyira felkapott, mint a Gracie Barra. Viszont ez is ugyanúgy brazil jiu jitsu. Ebben a stílusban barnaöves vagyok. Szóval ha fájdalmat akarok okozni valakinek, mert felbosszantott, hát tudok neki fájdalmat okozni. De a harcművészetek valójában azt tanítják meg az embernek, hogyan ne harcoljon. Épp ez bennük a legjobb.

Mit adtak neked az évek során a harcművészetek, amit esetleg a zenélésben is tudtál hasznosítani?

Rengeteget, épp azért, amit mondtam: mert a harcművészet a közhiedelemmel ellentétben nem a bunyóról szól. Elsősorban önbizalmat. A másik fontos dolog pedig, és ez is nagyban köszönhető a küzdősportoknak, hogy sok zenésszel ellentétben én nem mászkálok fel-alá fenyegetően. Elég sok ilyen arccal találkoztam, és soha nem értettem, miért csinálják ezt. Sokkal jobb együtt nevetni a másikkal vagy megveregetni a vállát, vidám témákról beszélgetni, kajálni egy jót, ahelyett, hogy az eszedet játszva előadnád magad. Tudod, a metál mára elképesztően sokszínűvé vált, szó szerint huszon-harminc alstílusa létezik, de nagyon nehéz olyan zenekarokba botlani, akik minden körítés nélkül, csakis önmagukat adják, eljátsszák a dalaikat, és nem kapcsolnak hozzá semmiféle extra körítést. Ott vannak ezek az arcok a kibaszott nagy mikrofonállványaikkal meg a többivel, elkezdenek prédikálni a színpadon, meg a többi... Lehet, hogy ez szerintük menő, de én sosem tenném ugyanezt. Épp tegnap hallottam egy sztorit egy zenészről, aki azért nem tudott bejutni egy országba, mert a határon elakadt a hatalmas mikrofonállványa, és anélkül nem volt hajlandó koncertet adni. Én meg arra gondoltam: most komolyan lemondod a bulidat, mert nem viheted magaddal az állványodat? Hűha, itt valaki nagyon komoly primadonna! (vigyorog)

Egyébként figyelemmel követed ezt a huszon-harminc alstílust, vagy megmaradsz inkább a régi kedvenceknél?

Sokféle különböző előadót hallgatok, csak a mai metálzenék jelentős része üvöltözős, azt meg nem annyira kedvelem. Ha tudsz énekelni, hát énekelj... Rengeteg tehetséges énekes mozog ma is a pályán, akikre szüksége lenne a világnak, de ehhez képest meghallgatom a zenéjüket, és csak üvöltenek. (harákoló hangot ad) Oké, remek, mi a nevetek, srácok? Köszi, soha többé! (nevet) Az ordító ének behatárolja a lehetőségeket. A saját énekhangomért sem vagyok különösebben oda, bárcsak úgy tudnék énekelni, mint a kedvenceim: Chris Cornell, Sean Harris a Diamond Headből, esetleg Lou Gramm a Foreignerből... Napestig sorolhatnám azokat a zseniális énekeseket, akik szerintem tökéletesen passzolnának a Megadeth zenéjéhez, de annak idején egyszerűen senkit sem találtunk. Egyszerűen nem ment. Aztán egyszer, újév napján dumálgattunk David Ellefsonnal, és arra jutottunk, hogy bassza meg, akkor majd én fogok énekelni.

És a hangod is a zenekar egyik védjegyévé vált.

Alighanem igen. Azt hittem, inkább majd a gitárjátékom lesz az elsődleges, de aztán mindkettő védjegy lett.

Most viszont van egy hajmetálos múlttal rendelkező zenésztársad is, aki tökéletes énekes, és bármikor be tud segíteni a vokálokkal.

Hajmetálos? Ezt hogy érted?

Hát James a White Lionban játszott annak idején...

Á, vagy úgy...

Nagyon szeretem a White Liont, szóval nem azért mondom... De hát annak idején a szögesdrót két oldalán tevékenykedtetek, a Megadeth a thrashszíntéren, ők meg a pop metalos vonalon. Ismertétek egymást akkoriban?

Igazából a mai napig nem tudok semmit a White Lionról, James viszont egy sor másik remek zenekarban is játszott, például a Pride & Gloryban, vagy a visszatérése előtt épp a Creedence Clearwater Revival-os arccal (John Fogerty – D.Á.). Az évek során az emberre nagyon sok minden rakódik. Emlékszel gyerekkorunkból a kőleves meséjére? Ott fortyog a fazékban, belekerülnek a hozzávalók, és elnyeri a végső ízét. Én is mindig így gondolok a zenésztársaimra: minél több helyen játszottak előtte, annál többet tudnak hozzátenni a Megadeth zenéjéhez is. James tökéletes a posztjára.

Más nevek is felmerültek benned esetleg David távozása után?

Davidet kirúgtam.

Oké, akkor David kirúgása után.

Nem kell finomkodni a szavakkal...

A The Sick, The Dying... And The Dead! lemezre Steve DiGiorgio játszotta újra a basszust. Esetleg az ő neve felmerült fix utódként?

A Testament miatt nem. Nem tennék ilyet a testamentes srácokkal. Ha nem lett volna épp zenekara, akkor természetesen fontolóra veszem a lehetőséget, de így nem. Egyébként rengeteg kritériumnak eleget kell tennie valakinek ahhoz, hogy a Megadethben játsszon. Például megtalálhatnánk a világ legfantasztikusabb basszusgitárosát is, aki úgy nyomja, hogy elsírod magad a gyönyörűségtől. Bárki ajánlgathatná: „Dave, őt kellene bevennetek." Oké, turnézni szeret? „Nem, azt nem." Hát akkor meg mihez kezdjek vele? (mosolyog)

Vannak már dalötleteid a következő lemezhez?

Persze, de még nem kezdtük el összerakni ezeket. De ötlet meg téma rengeteg akad. Maga a folyamat olyan, mint amikor Michelangelót megkérdezték: maestro, honnan tudtad, miként kell megalkotni Dávid szobrát? Ő meg annyit felelt: nem tudtam, egyszerűen csak megszabadítottam a felesleges márványtól... Na, nálunk is valahogy így megy ez. Egyelőre gyűjtögetjük a témákat, és megszabadulunk a felesleges hangoktól.

A zenéhez vagy a szövegekhez találsz könnyebben ihletet?

Mindkettőhöz. Bár egy jó szöveg persze lehet, hogy neked sokat jelent, másnak meg szart sem. A dallamok ebből a szempontból könnyebben jönnek, bár a zene meg a dallam nem ugyanaz. A dallam zenei szakaszként több irányba haladó hangokból áll. A zene lehet akár egyhangos is, de a kettő azért eltér egymástól. Például ott van ennek az albumnak az indítása (a pólójára mutat), azok a kattant szintetizátoros hangok a Wish You Were Here elején. Kétségtelenül óriási zene, de valahol mégis elsősorban őrült szintetizátoros hangzások összessége.

El tudod képzelni, hogy igénybe vedd a mesterséges intelligencia segítségét a dalszerzésnél?

Ó, régóta csinálom már! Ott volt az összes korábbi dobosom... (nevet) Oké, csak viccelek. A válasz nem. Néha persze megkérdezek ezt-azt Siritől, de ennyi, nem szeretnék ennél továbbmenni. Ha AI-t használnék a zeneszerzéshez, nem érezném jól magam, mert zenész vagyok, ebben hiszek, ez a dolgom. Ehhez képest amennyiben odatolnám eléd a zenémet, amit nem teljes egészében én írtam, tök mindegy, milyen dumával próbálnám eladni, akkor is kamu lenne. Szóljon bármilyen meggyőzően is a végeredmény, akkor is kellemetlen lenne, hogy hazudok a dalokról. Szóval nem. Én a tisztességes megoldásokban hiszek.

Ha csak egy dalt nevezhetnél meg a mesterművedként, magnum opuszként, melyik lenne az?

Lehet, hogy még nem is írtuk meg! De a korábbiak közül... hmmm... Mindenképpen a Holy Wars az egyik. Az In My Darkest Hour meg a másik. Az A Tout Le Monde-ban is csodálatosan építkeznek a dallamok, de nem tudom... Inkább a hosszabb nóták jutnak eszembe a hangulati meg dinamikai váltásokkal. Például a Poisonous Shadows is abszolút epikus dal. Tudod, sok remek dalunk volt, de nem mindegyik jött ki a megfelelő időzítéssel, a lemezkiadók nem mindig álltak oda mögénk teljes mellszélességgel... Mindegy. A dalok mindig jók voltak. Ez a lényeg: hogy akkor is a saját zenédet kell játszanod, ha a világ épp nem áll rá készen, mert épp hip-hopot szeretne hallgatni. Vagy rágógumi-punkot. Igazi metálból ma már nincs sok, ha a nagy bandákat nézed. Ott vagyunk mi, a Maiden, a Metallica... A Sabbath leállt. Az AC/DC megint turnézik, de ők nem metált játszanak, hanem inkább rock'n'rollt, boogie-t. De sok régi baráttal találkoztunk a mostani turnén is, rengeteg régi csapattal, régi rajongóval, meg például olyanokkal, mint ti, akik a magazinotokkal dolgoztok ezért az egészért. Az ilyesmi is mindig sok ihletet jelent a következő lemezhez. Sokszor nem te leszel az aktuális aznapi szenzáció, mert egyszerűen így alakul. Mi már csak a nevünk miatt is elég rendszeresen átéltük ezt. Meggyőződésem, hogy sokkal nagyobbak lennénk, ha nem Megadeth lenne a nevünk. De hát annak idején olyan zenekarnevet akartam, ami még a Metallicánál is sokkal metálosabban cseng, így lettünk Megadeth.

Mai fejjel más nevet választanál?

Lehetséges. Ha tudom, hogy mennyi nehézséget hoz majd az érvényesülésben pusztán a zenekar neve, lehetséges, hogy mást választok. Így is elég nehéz zenét írni, elég nehéz turnézni, elég nehéz nem ételmérgezést kapni a British Airways járatain... Szóval nem tudom, okos ötlet-e tudatosan olyan döntést hozni, ami még ezeken túlmenően is megnehezíti az életedet. Ugyanakkor meg imádom ezt a nevet! (mosolyog) Szóval lehet, hogy ha újrakezdeném, akkor sem keresnék helyette másikat.