Shock!

A szegedi-budapesti Mörbid Carnage Magyarország egyik legelkötelezettebb thrash alakulata. A zenekar nemrég jelentette meg második teljes albumát, amely méltán tarthat számot a műfaj rajongóinak érdeklődésére: az amerikai MetalHit kiadó gondozásában kijött Merciless Conquest melegen ajánlott hallgatnivaló mindenki számára, aki vonzódik a klasszikus Sepultura, a Slayer vagy a Destruction munkásságához. A zenekarból Horváth János basszer, azaz Necrofaust válaszolt a Shock! kérdéseire.

Úgy tudom, elég régen felvettétek az új lemezt. Miért kellett végül ennyi időt várni, mire megjelenhetett a Merciless Conquest?

Nos, való igaz, már nagyon régen, kábé másfél évvel ezelőtt készen volt. Az előző kiadónk, a szingapúri Pulverized Records nagyon elégedett volt az első albumunkkal, és jelezte, hogy érdekelné a második album is, aztán amikor befejeztük a stúdiózást, és szóltunk nekik, hogy készen állunk mindennel, bejelentették a hírt, hogy eléggé meg vannak csúszva minden bandával, és az összes kiadványuk késik. Ekkor csúsztunk alapból fél évet, majd mikor még tovább várattak minket, úgy döntöttönk, hogy nincs más lehetőség, keresnünk kell egy új kiadót a Mercilessnek. Nyilván nem kell elmagyaráznom, hogy mennyi idővel és energiával jár az ilyesmi... Összeírtuk a kiadókat, akiket ismerünk, akiknél jó anyagok jelennek meg, amiket magunk is megvásárolunk, illetve azokat, akikkel eddig bármilyen módon kapcsolatba kerültünk, és elkezdtük promózni az új anyagot. Nagyjából minden kiadó betelt egészen a tavalyi év végéig, szóval nem sok esély volt rá, hogy bárki is a szárnyai alá vegye az új lemezt, de ekkor Disguster, a gitárosunk egy másik zenekara lévén kapcsolatba került a neves borítófestővel, Mark Riddickkel. Kiderült, hogy a testvérének van egy kiadója, és be tudja vállalni a CD megjelentetését nagyjából két-három hónapon belül. Ennek eredményeként jelent meg az anyag idén februárban. Sosem volt még olyan anyagom személy szerint, ami ennyit késett volna, nagyon frusztráló volt ez az egész procedúra a kiadókkal és a többivel. Az idő is szorított, a hallgatók is várták az anyagot, a sajtósok is... De a lényeg, hogy végre napvilágot látott!

Mennyiben tér el ez az új album a Night Assassinstől? Szerintetek mivel lett erősebb az elődjénél?

Amikor elkezdték írni a srácok a Merciless dalait, az volt a cél, hogy egy nagyon gyors, pusztító thrash anyagot tegyünk le az asztalra. Maga a Night Assassins sem volt éppen glam rock, de most mindent a sebességre, a zúzásra tettünk fel, természetesen amellett, hogy meglegyen a megszokott feelingje is a dolognak. Mivel ismét a Black Hole Sound stúdióban dolgoztunk Vári Gáborral, a hangzás majdnem teljesen megegyezik az első anyagéval. Apróbb különbségek azért persze felfedezhetőek, de a lényeg, hogy minden tisztán, kivehetően szól. Amellett, hogy egy nagy száguldás a lemez, meglehetősen igényes a hangzása is, ahogy azt az elejétől fogva terveztük.

Manapság mindenki hosszú lemezeket készít, ti azonban csak hét dalt tettetek fel az albumra. Mi az oka annak, hogy a rövidebb anyagokban hisztek?

Ezekben a stílusokban, mint a thrash, death metal és hasonlók, teljesen felesleges hosszabb anyagokat készíteni. Nem is hinném, hogy bármikor is túl fogjuk lépni a harminc perc körüli hosszúságot a lemezeinkkel. Magam sem szeretem az ötven-hatvan perces thrash, death vagy black metal CD-ket. Túl tömény ez a muzsika ahhoz, hogy ilyen hosszúságú anyagokban gondolkozzunk. A másik meg az, hogy inkább legyen hét fogós és jó szám mindenféle tölteléknóták nélkül, minthogy felvegyünk egy tízszámosat csak azért, hogy legyen egy negyvenöt perces albumunk. Ha belegondolsz, a Reign In Blood sem éri el a fél órát...

Melyik dalt érzed a legerősebbnek az albumról?

Ezen még nem gondolkodtam. Annyiszor hallottuk már szerintem a számokat, hogy nem is tudnék kiemelni egyet sem. A Beyond The Grace Of God a változatossága miatt tetszik, meg élőben is nagyon jó játszani. A Werewolf Legions-t pedig a szövege miatt szeretem nagyon.

A zenétek abszolút old school thrash, és a külsőségeitek is a műfaj aranykorát idézik. Zavar-e, ha valaki leretrózza a Mörbid Carnage-et?

Ha arra gondolsz, hogy valakinek retro érzése támad a zenénket hallgatva, vagy ha élőben lát minket, előjönnek a sok évvel ezelőtti emlékei, ami miatt feelingesnek gondolja ezt az egészet, akkor természetesen nem sértődöm meg. Itthon különösen ritka ez a fajta muzsika és hozzáállás, illetve megjelenés a színpadon, így nem csoda, ha valakinek ilyen érzései támadnak. Viszont ha azt hallom, hogy mi is a retro-thrash hullámot vagyunk csak hivatottak meglovagolni, azon csak mosolygok egyet. Nem hinném, hogy bármely banda is százezreket ölne több éven át egy „divathullámba", az időről és a belefeccölt energiáról nem is beszélve. Akik csak azért játszanak egy fajta zenét, mert az éppen abban az időben menőnek számít, két év múlva már mást fognak játszani, mert akkor már nem ez lesz az aktuális trend. Láttál már te is ilyet, gondolom...

Milyen lehetőségeket tud biztosítani a zenekarnak a MetalHit kiadó elsősorban nemzetközi vizeken?

Ez egy kis underground cég, szóval senki ne higgye, hogy holnapután már a Sodommal fogunk Japánban turnézni csak azért, mert amerikai kiadónk van. Abban nyújt segitséget, amiért van: hogy terjessze a lemezünket, ahol csak lehet, eljuttassa annyi disztrónak és terjesztőnek, amennyinek csak lehet. Ennyi a lényeg: hogy minden érdeklődőhöz eljusson a lemez Tűzföldtől a Kamcsatka-félszigetig. Ha sikerül a későbbiekben szintet lépni, és egy nagyobb nyugati kiadóhoz szerződni, azt a zenénknek köszönhetjük, és annak a temérdek munkaórának, amit a zenekar dolgaira fordítunk. Nyilván ezek a távlati terveink...

A koncerteken Szenti Árpád beugró dobossal álltok ki, hiszen a stúdióban a dobosotok, Blasphemy énekelte fel az albumot. Nem lenne ebből a szempontból praktikusabb bevenni egy állandó énekest vagy dobost?

Ezidáig több éven át session énekeseket használtunk a bulikon, mert nem sikerült megfelelő dobost találni, de ez a probléma most úgy néz ki, megoldódott, és nagy örömömre Blasphemy visszatérhetett a mikrofonhoz a koncertek alkalmával öt hosszú év után. Az, hogy valaki tag legyen a Mörbid Carnage-ben, nem kétperces történet. Vannak elvárások a zenei dolgokon kívül is. Hivatalosan eddig csak öt tagja volt a bandának a régi gitárosunkat is beleszámítva, de ő már a Night Assassins felvételein sem szerepelt. A koncerteket kivéve mindent meg tudtunk oldani eddig is négyen, és nem hinném, hogy a közeljövőben változás történne a hivatalos felállásban.

Mivel ez az anyag már rég készen áll, adja magát a kérdés: hogy álltok a folytatással?

Most egy négyszámos kislemez kiadása következik. Ha minden a terveink szerint alakul, még ebben az évben szeretnénk rögzíteni ezeket a nótákat. Split anyagnak tervezzük, folynak tárgyalások és egyeztetések általunk kedvelt, szintén underground zenekarokkal külföldről, akikkel meg lehetne valósítani egy 12"-es bakelit kiadványt ezzel a négy számmal, de nem akarok elkiabálni semmit. Jelenleg ezek a tervek, aztán majd meglátjuk, mit hoz ez az év. Most mindenképpen annyit szeretnénk koncertezni, amennyit csak lehet. Elég ütős ez a felállás most élőben, vannak már lekötött dátumaink is a következő hónapokra. Majdnem két év után Budapestre is visszatérünk játszani: március 22-én a Kék Yukban lépünk fel a Kill With Hate, az Age Of Agony és Limb For A Limb zenekarokkal. Ajánlom mindenki figyelmébe az ő anyagaikat is. Ők és még néhány csapat zenéje képes nemzetközi szinten is megállni a helyét underground szinten Magyarországról.

Elég sokat koncerteztek külföldön. Milyen fogadtatásra talál odakint a csapat, és miért nem mozogtok többet Magyarországon is?

Igen, ezt sokan kérdezik. Az ok annyi, hogy a hazai szervezők, illetve helyszínek nem mindig tudják biztosítani azokat a minimális feltételeket, amik bármilyen zenekart megilletnének, akik elmennek egy helyre játszani. Nem a jacuzzis szállodai szobára és hasonlókra gondolok, félre ne érts, csak az alapvető útiköltség – kaja – pia – szállás dolgokra. Ha ezeket valaki nem tudja biztosítani, akkor inkább el sem indulunk. Nem engedheti meg egyetlen hazai zenekar sem, hogy zsebből fizessen bármit is egy fellépés érdekében, mert annyi pénzt emészt fel ez az egész: stúdiózás, próbaterem-bérlés, hangszerek karbantartása, felújítása, és a többi... Ezért tűnhet úgy sokaknak, hogy mi nemigen koncertezünk itthon, holott ez nem igaz. Csak ritkábban játszunk, mint mások. De személy szerint én sem vagyok oda azért, amikor egy-két évig minden bulin ugyanaz a három-négy hazai előzenekar van például egy külföldi banda előtt. Sok hasonlót láthattunk már, és rém unalmasnak találom az ilyesmit.

Hogy sikerült a román turné februárban?

Eddig bárhová mentünk, eléggé bejött az embereknek a zene, meg is szoktak őrülni a koncertjeinken. Ugyanez történt most a román turné alkalmával is: gerjedtek az emberek minden bulin, vették a lemezeket, egyéb cuccokat. Nagyon jó helyeken játszhattunk, és az ellátást, szállást nézve is rendben ment minden. Tervbe is vettünk egy másik hasonló utat tavasszal, csak más városokban lépnénk fel.

A nemzetközi nagyságok közül kikkel játszanátok a legszívesebben?

Furcsa lehet ezt hallani, de személy szerint nem tudnám magam elképzelni olyan ikonok előtt, mint a Slayer, az Iron Maiden vagy hasonlók, ha erre irányult a kérdésed. Persze sosem utasítanánk vissza egy ilyen ajánlatot, de mi annyira eldugott horda vagyunk, hogy az ilyen bulik szervezői még hírből sem hallottak rólunk szerintem, szóval sok esély nincs is ilyesmire. Viszont olyanokkal bármikor megosztanám a színpadot, mint a Violator, a Toxic Holocaust, a Skeletal Remains vagy a Hellish Crossfire, hogy csak a thrash színteret említsem. És nem sértődnék meg akkor sem, ha az Asphyx, az Absu, az Enforcer vagy hasonlók előtt kéne fellépnem! (nevet)

Mi a véleményed a már említett retro-thrash hullámról? Milyen albumok tetszettek az utóbbi évekből különösen a fiatal bandáktól, és látsz-e közöttük olyat, aki akár tartósan is a nagyok közé emelkedhet?

Szerencsére már kifelé lábalunk ebből a retro hullámból, mert annak ellenére, hogy sok előnye is volt ennek a pár éves reneszánsznak, igen sok olyan banda is a felszínre került, akikre céloztam már korábban is. Pár év alatt eltűntek, és már a szekrényben porosodnak a magas szárú tornacipők, meg a felvarrós mellények... De szerencsére bőven akadtak értékes csapatok és lemezek ezen időszak alatt, ebből a szempontból mindenképp pozitív dolog volt ez a hullám! Az olyan zenekarok, mint a Violator, a Fueled By Fire, a Toxic Holocaust, a Hellish Crossfire, a Nocturnal és társaik a mai napig jó anyagokat készítenek, és remélem, ez még sok éven át így lesz! Szerintem ez az egész retro dolog azért volt fontos, mert ráirányította a fiatal metalosok figyelmét erre az egész stílusra és közegre. Még öt-hat évvel ezelőtt is úgy néztek rám egy bulin, ha megjelentem egy tele felvarrózott mellényben, mintha kísértetet láttak volna, ma meg már elég sok fiatal tini mutatkozik a koncerteken ilyen cuccokban meg a fenti zenekarok pólóiban. És amíg ilyenek vannak, és meg is marad belőlük jó pár olyan arc, aki még évek múlva is itt lesz, és esetleg hangszert is vesz a kezébe, vagy elkezd fanzine-t, disztrót csinálni, már volt értelme ennek az egésznek.

És hogy tetszenek a műfaj legnagyobbjainak mostani lemezei?

Felemásnak ítélem meg a nagyok mai ténykedését. Az Exodus új cuccai tetszenek, akárcsak a Death Angel dolgai, viszont a Kreator, a Destruction vagy a Testament anyagaitól nem vagyok elájulva. Az Overkillt tartom kábé tökéletesnek még ma is. Olyan lemezeket hoznak ki és olyat dörrennek élőben is, hogy sok huszonéves fiatal megirigyelheti ezeket a már bőven középkorú arcokat! Ami a Big Fourt illeti, a Megadeth felemás teljesítményt nyújt. Kiskölyök korom óta ők a legkedveltebb zenekar számomra, de az utóbbi lemezeikből csak az Endgame tetszett. Remélem, az új jó lesz! Az Anthrax visszatérő anyaga tetszett, de nem egy Among The Living nyilván, a Slayer meg Slayer, bár szerintem a World Painted Blood hangzása totálisan vállalhatatlan. Egy fillért sem fizettem volna azért a soundért meg lemezért!

Mit szólsz a kavarásukhoz Lombardóval?

Egyrészt nagyon nevetséges számomra ez az egész, másrészt meg irtó szomorú, hogy a pénz így ki tud csinálni zenekarokat, és így kifordít embereket önmagukból. Ember, normálisak ezek? Baszakodni a világ tán legjobb dobosával, és bevenni a helyére egy sehonnai kölyköt, ennyire a pénz körül forog minden? Nem látunk bele a dolgaikba, nem tudjuk, mi igaz az elhangzottakból, de már a puszta tény is elkeserítő, hogy ezen megy a szarakodás. Ki is húztam a hegyaljás programjukat a naptárból. Nem elég, hogy az utolsó két alkalommal Jeff nélkül kellett látnom a Slayert, most még Dave sem lesz jelen, így engem totálisan hidegen hagy a dolog!

Mi az ultimatív thrash album és az ultimatív thrash dal?

Nagyon nehéz kérdés, sosem tudnék ilyet mondani, de a kedvedért tessék: a Megadethtől a Rust In Peace lemez, és róla a Tornado of Souls.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Megadethtől a Peace Sells... But Who's Buying? és a Rust In Peace, a Sepulturától a Schizophrenia és a Slayertől a South Of Heaven. Bónuszként pedig még legyen egy The Return a Bathorytól.

Mi az élet értelme?

Tedd, amit akarsz, és úgy, ahogy akarod. Nincs más dolgod, mint élvezni, amit csinálsz az utolsó percedig!