A Dream Theaterrel közös turné után újra lehetőségünk nyílt egy interjúra, naná, hogy érdekelt, meséljen csak Daniel minél többet. A beszélgetés úgy kezdődött, hogy Daniel sűrűn elnézést kért, hogy egy kicsivel később hívott, a megbeszélt időpontnál. Sebaj.
Mesélnél néhány szót a most lezajlott, Dream Theaterrel közös turnétokról?
Fantasztikus volt turné és hatalmas élményt nyújtott a zenekar számára, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az emberektől, úgy, hogy olyan fanatikus Dream Theater rajongóknak játszottunk, akik nem igazán kedvelik az előzenekarokat, ennek ellenére rendkívül jól sült el az egész. Az interneten is csupa jó visszajelzést kaptunk, csak az elmúlt egy hónapban, amit turnézással töltöttünk cirka 20-30 ezer látogató nézte meg a honlapunkat. Mind reklám szempontjából, mind személyes oldalról - hogy találkozhattunk a Dream tagjaival meg ilyesmi - remek koncertek voltak.
20-30 ezren nézték meg a honlapotokat?!
Igen, egy hónap alatt, ami borzasztóan jó eredmény.
Volt bármiféle rossz tapasztalatotok a turnén?
Hát, a legrosszabb az volt, amikor a személyzetből néhányan elcsórták a kabalámat, amit minden turnéra és lemezfelvételre magammal viszek. Aztán két üveg whiskey-vel kellett visszavásárolnom. (nevet) Ez a járható út, hogy a személyzet és az előzenekar megtalálja egymással a hangot. Ez volt az eddigi lehető legrosszabb élményem a turnékról. (nevet)
Hogy jöttetek ki a Dream Theater tagjaival?
Rendkívül rendes fickók, négyen közülük elég sokat hallgatták az új lemezünket, és nagyon tetszett nekik, ami meglehetősen különös szituácó (nevet), hogy a Dream Theater tagjai jönnek oda hozzánk, hogy mennyire szeretik az új albumunkat. Nagyon furcsa, de szívet melengető érzés, az biztos.
És te mit gondolsz a Dream Theater új lemezéről?
A Transatlantic turnén hallottam egyszer, erre a turnéra meg úgy indultam, hogy nem igazán hallgattam semmiféle zenét, szóval igazából csak élőben hallottam az anyagot, és nem tudom még, hogy mit is gondoljak róla.
Ti nem terveztek kiadni egy koncertalbumot a közeljövőben?
A mostani turné előtt már felmerült ez a kérdés, hogy csináljunk-e egy koncertlemezt, de nem igazán lelkesedtünk az ötletért. Én például sosem voltam egy nagy koncertlemez-imádó, de tudom, hogy lenne értelme, mert rengeteg országba nem tudunk eljutni. A koncertlemez pont megfelelő lenne ahhoz, hogy azokon a helyeken is belekóstolhassanak abba, milyenek a dalaink élőben, ahol nem jártunk, anélkül, hogy fizikailag látnának minket. Szóval majd meglátjuk. Ezen a turnén készítettünk felvételeket, és nagyon jól sikerültek. Mindent összevetve, ha igazi koncertlemezt szeretnénk csinálni, akkor profi felvételek kellenek hozzá, hogy utána már csak keverni kelljen. Tulajdonképpen csak elhatározás kérdése az egész, a minőséggel nem lenne probléma, viszont terveink nincsenek ezzel kapcsolatban, majd kiderül, mi lesz. (nevet)
Tényleg nem szereted a koncertlemezeket?
Nem túlzottan. Kiss fanatikusként nőttem fel, és az összes haverom imádta az Alive I. és II. albumokat, engem meg valahogy nem fogott meg, mert ugyanazt játszották, mint a stúdiólemezeken, csak egy kicsit rosszabbul, elég nagy közönségzajjal vegyítve, ami zavarta a zenét. (nevet) Sohasem kedveltem a koncertlemezeket.
Hogyan tudnád leírni egy tipikus turnés napodat?
Úgy 2-3 órakor ébredek fel, mikor a helyi személyzet és a saját embereink már mindent összeszereltek a helyszínen, ezután a buszban reggelizek valamit, majd bemegyek, megnézem az öltözőt, várom a beállást, ami minden nap más és más. Aztán mondjuk falatozom valamit az öltözőben, talán sikerül egyet zuhanyozni még a beállás előtt. Ezután jön a beállás, amire csak 15 percünk van, de a többiek igazából már mindent beállítanak előtte nekünk, első dolguk, hogy a vonalbemeneteket ellenőrizzék, aztán minden elrendeznek a színpadon. Majd a beállás után - attól függ éppen milyen helyen vagyunk -, amin általában 30-60 percet játszunk, átöltözünk, kicseréljük az aksit a monitorokban, a gitárok rádiós adóegységeiben. És amikor halljuk, hogy a tömeg várja már a koncertet, kimegyünk játszani, utána baromi fáradtan az aznapi első rendes kajánkat megesszük, ha van rá lehetőség, zuhanyozunk egyet, összeszedjük a személyes holminkat, amíg kiérünk a buszba, dedikálunk. A buszban megnézünk valami filmet vagy Playstationön játszunk vagy csak ücsörgünk és beszélgetünk, végül úgy hajnali 4-5 óra körül megyünk aludni.
Ez elég strapás! Fizikailag hogy bírod az ilyen intenzív turnézást?
Az első héten mindig nagyon fáradt vagyok, a buszban nem lehet sokat aludni, mert mindig megy valami film. A színpadon meg mi az a fajta zenekar vagyunk, amelyik rengeteg energiát öl bele az egészbe, szóval a koncert után fizikailag rettenetesen kimerülünk. A mostani turnén elég hideg is volt a szabadban, vigyáznunk kellett, ha ki-be mászkáltunk, nehogy megfázzunk. Amúgy ez az alvás-dolog a legrosszabb az egészben, meg hogy naponta egyszer tudunk csak rendes ételt enni, de még mindig jobb ez, mint a kisebb turnék, ahol kisebb a költségvetés, nap végeztével itt van hotelszoba, szóval összességében minden oké.
A neten olvastam, hogy az egyik állomáson Dreamék eljátszották a teljes Master Of Puppets albumot a Metallicától.
Igen, mi a kezdetektől tudtuk ezt. Az utolsó koncerten történt - Barcelonában két koncertet is adtak egy helyen -, a turné utolsó állomásán különleges koncertet adtak. Igazából ez volt az egyetlen koncert, ahol én is megnéztem őket az egész turné alatt, mert általában mikor ők játszottak, akkor mi ettünk vagy azokat a dolgokat kellett intéznünk, amire máskor nem volt időnk. Nagyon jópofa dolog volt tőlük, bár én nem nagyon ismerem annak a lemeznek a dalait a Batteryt és a Master Of Puppetset kivéve, de roppant szórakoztató volt megnézni ezt a koncertet, a közönség meg igencsak értékelte a dolgot.
Mennyi szabadidőtők van amúgy a zenélés mellett?
Megpróbálunk valahogy megélni a zenélésből, ami nagyon nehéz a zeneiparban, sosem lehet tudni mi lesz, mivel egyik nap van pénzed, a másik nap meg nincs (nevet). Nehéz a Pain of Salvation mellett elérni azt, hogy sok szabadidőnk legyen, mert azért általában kell valami, amivel foglalkozhatunk a zenekar mellett. Én zenét és számítógépes dolgokat tanítok például. De mielőtt nekiláttunk volna felvenni a Remedy Lane-t fel kellett adnom a rendes munkámat, túl sok időt vett el, és ez így is fog maradni, most minden időmet a POS-nek tudom szentelni. Most, hogy a turnéról visszajöttünk a Jesus Christ Superstart fogjuk megcsinálni, ami három hónapig eltart, így elég sűrű lesz a programunk továbbra is.
Mindig elég személyes szövegeket írtál, mint ahogy most is. Nem érzed védtelennek magad, hogy a szövegeken keresztül egy rakás vadidegen embernek kiadod magad?
Nem önéletrajzként kell felfogni, inkább csak egy történet, amit az emberek tudnak kötni valamihez és számomra fontos dolgokról szólnak. Az, hogy vannak benne önéletrajzi témák, számomra másodlagos. Jó érzéssel tölt el, hogy teljesen őszinte és közvetlen lehetek a szövegeken keresztül, a hallgatók sokkal nyíltabbak lettek, és láttam, hogy az interneten sokat mesélnek magukról, megbeszélik a tapasztalataikat, és ez nagyon jó. Ráadásul annyi szépet kaptunk így rengeteg embertől, jönnek és valamiféle vigaszt nyújt nekik, hogy így meg tudják beszélni a problémáikat.
Lenne néhány személyesebb kérdésem, na nem túl személyesek, inkább kedvenc dolgaidról, meg ilyenekről kérdeznék...
Rendben.
Mi volt az utolsó lemez, amit megvettél?
Az utolsó album a Magnolia című film zenéje, és akkor vettem meg Hair eredeti soundtrackjét. Ez volt a két utolsó lemez amit megvettem.
És a legelső lemez amit vettél?
Hú... The Alan Parson Project: Eye In The Sky. Azt hiszem ez volt az első lemezem.
Melyik a kedvenc filmed?
A Fisherking (nálunk A halászkirály legendája címen futott - V.Sz.) Jeff Bridges-zel és Robin Williams-szel. Van egy rakás kedvenc filmem, de ez az, ami először eszembe jut, ha jó filmekről kérdeznek.
Amúgy milyen típusú filmeket kedvelsz?
Nem igazán vagyok egy nagy akciófilm rajongó (nevet), inkább a nagyon érzelmes, hömpölygős filmeket szeretem vagy az okoska filmeket. Az akciófilmek közül meg az olyanokat, mint a Usual Suspect (Közönséges bűnözők) vagy a Pulp Fiction. De inkább az olyanokat választom, amelyek gondolkodásra késztetnek vagy érzelmekre ragadtatnak.
Nagy sláger most: a Gyűrűk urát láttad?
Igen, de utálom! (nevet)
Miért?!
Nem könnyű utálni a Gyűrűk urát, mert rögtön engem kezdenek el utálni, ha azt mondom, hogy én utálom a filmet! (nevet) A könyvet nagyon szeretem, jó párszor el is olvastam, svédül és angolul is, és azt vettem észre, hogy általában mindenkinek más és más élményt nyújtott a könyv. Számomra nem a cselekmény volt a fontos benne, hanem a filozofikus gondolatok, kérdések és problémák, az emberek és a nem emberi teremtmények közötti kapcsolatok. A könyv ráadásul elég lassú, és nagyon szeretem, ahogy az ottani világot olyan aprólékosan fel lehet fedezni benne. A filmben meg minden fekete és fehér lett, ami nem igazán tetszett, és egy csomó mindent megváltoztattak, amitől nevetségessé vált. Az egyik ilyen dolog, amit észrevettem - a könyvet egy héttel a film megtekintése előtt olvastam el újra - és amin nagyon kiakadtam az az, hogy Aranymag, a Folyó-asszony lánya egyáltalán nem szerepelt a filmben. Ezekért a dolgokért nem igazán tetszik, inkább valamiféle akciófilmet csináltak belőle és nem adja vissza a könyv hangulatát. Ez a bajom az ilyen filmekkel, hogy nehéz elkapni azt, amit én szeretnék látni. Ez egy jó fantasy film, de nem a Gyűrűk ura.
Hm... oké. Van kedvenc színészed?
Egy kedvenc színész... például Elijah Wood, aki játszott a Gyűrűk urában nagyon jó színész, pláne ha azt nézzük milyen fiatal, először a Radio Flyer c. filmben láttam, amiben remek alakítást nyújtott. Érdekes lesz megfigyelni, ahogy idősödik és alakul. Kevin Spaceyt is szeretem. Rengeteg kiváló színész van, de ők ketten jutottak először eszembe.
Hiszel Istenben?
Nem tudom! (nevet) Az a fajta fickó vagyok, aki semmiben sem tud dönteni. Lövésem sincs erről. Azt nem mondanám azért, hogy nem hiszek Istenben, de azt sem, hogy hiszek. Néha meggyőzöm magam, hogy nincs semmi, minden hasznos és mindent meg pontosan lehet magyarázni, néha pedig biztos vagyok benne, hogy kell lenni valamiféle energiának, ami a lelkünket Istenhez vezérli vagy csak valahová ki a világegyetembe, nem tudom... Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Remélem, hogy van Isten! (nevet)
Mit gondolsz az Egyesült Európáról és a közös fizetőeszközről?
Nagyon hasznos, ha Európában utazgatsz. Ha a jövőbe nézünk, akkor erre azt mondom, hogy mindenképpen jó dolog. Politikailag nem hiszem, hogy az egyesült nemzet, az egyetlen hatalmas állam jó megoldás lenne. Az, hogy megpróbálják az országokat egyesíteni elég nonszensz. Például ha megnézed az euro érméit, olyanok mintha Norvégiából vagy Svájcból hoztad volna őket, ez elég nevetséges. Nem is igazán lehet már egységes Európáról beszélni, mert akik az unióban vannak sokkal inkább arra törekednek, hogy kirekesszék a többi országot, mint arra, hogy befogadják őket, ami elég kevés észre vall. Morálisan és ideológiailag ellene vagyok az Európai Uniónak, mint lehetséges megoldásnak. Sokkal jobban tetszene, ha csak egyszerűen megszűnnének országhatárok, szemben azzal, hogy bár unióban élünk, de az országok ugyanúgy megmaradnak. Ez egy módja annak, hogy megpróbálják a régmúlt nemzeti érzéseit felkutatni, pedig azok még mindig bennük vannak. Nem hiszem, hogy ez túl jó megoldás lesz.
Az utolsó kérdéssel kanyarodjunk vissza a zenéhez. Mit fogtok csinálni mostanában, terveztek például egy új turnét?
Reméljük, hogy még idén, valamikor később lesz még egy turnénk, azt még nem tudnám megmondani, hogy előzenekarként vagy főzenekarként mennénk. Az, hogy mi legyünk a főzenekar, rengeteg mindentől függ. Hogy jól fogadják-e a lemezt, egyelőre várakozó állásponton vagyunk, rossz turnét semmiképpen nem akarunk csinálni.
