Shock!

Óriási - és hiánypótló - ötlet volt megrendezni Pesten is egy hazai progresszív zenekarokat felkaroló rendezvényt. Az MHH (köszi Norbi!) szervezte fesztiválon 7 kiváló csapat mutatta be tudása legjavát a Viking klub színpadán. Kicsit tartottam tőle, hogy a helyszín miatt talán nem jönnek annyian, így igen kellemes meglepetésként ért az a rengeteg ember, aki nem sajnálta a fáradságot és eljött a koncertre.

Sajnos a fehérvári Goldwater első felét sikerült lekésnem, de amit láttam a műsorukból, az csak meggyőzött a csapat ígéretes voltáról - amit egyébként már többen is meséltek előtte. Zeneileg korrekt műsort adtak, egyedül az énekes Black-Outos témáit lehetne egy kicsit egyénibbé farigcsálni, és akkor nem lesz gond.

Nagyon kíváncsi voltam már az Aebsence élő teljesítményére. Old című kazettájuk máig egyik kedvenc demóm, és persze a Shock! válogatáson szereplő daluk is igen erős darab. Egy pár percig elszuttyogtak még a hangzás beállításával - saját rovásukra - majd az Old Black Songgal kezdtek, s Budai Péter (ének) az első pillanatokban arcára csapott egy adag fekete festéket a kezével. Mit ne mondjak kiült a döbbenet az arcokra - én is csak pislogtam -, rendkívül hatásos mozzanat volt. Másodikként a 7/4 c. nóta következett, majd a két másik demós nóta közé egy Anthrax feldolgozást is beillesztettek. Őszintén szólva - bár az Anthrax is nagy favoritom - jobban örültem volna egy Tool dalnak... Majd legközelebb - remélem… Szuggesztív előadás egyéni és kiforrott zenével párosult, csak gratulálni tudok a koncerthez.

Utánuk a miskolci After All következett, kiknek év eleji műsora (a King's X előtt) nem sokat változott. Profik, iszonyatosan komplexek, elborultak, megkockáztatom, hogy talán egy kicsit már öncélúak is. Mindenesetre itthon - és szerintem nem csak itthon lenne az - óriási színfolt a csapat a zenei palettán, nagyon ideje lenne már egy album kiadásának, annak ellenére, hogy rétegzenét játszanak. Műsoruk ismét csak felért egy kisebbfajta agymosással.

Ezek után a Symmetry zenéje olyan volt számomra, mintha a napsugár bukkant volna ki a komor felhők mögül, Friskó Péter igazán kitett magáért, hangja remek formában volt, a legjobb Symmetry dalokból kaptunk egy csokrot, persze egy Fates Warning feldolgozásrészlet sem maradhatott ki a repertoárból. Az elképedés azonban a Dream Theater Mirror feldolgozásánál telepedett rám, úgy játszották e remeket, hogy azt hátborzongató volt hallani. Húúú… Kusinka Tamás, a zenekar motorja a gitározás mellett a tiszta vokáltémákat is tökéletesen prezentálta. A közönség talán náluk produkálta a legnagyobb lelkesedést, óriási szeretet övezte a zenekart. Megérdemelten.

A Stonehenge tengernyi demó és tagcsere után talán most már stabil korszakához érkezett, Bátky "BZ" Zoltán személyében úgy tűnik, megtalálták a megfelelő énekest is. Nem is aprózta el a srác az előadást, kiváló frontemberként mozogta be a színpadot. Énekileg is profin teljesített - egy-két helyen fáradt csak el a hangja, ami a megfázásának tudható be - ettől eltekintve a Stonehenge-ben erős a potenciál, a régi nóták is nagyon ütnek, az új szerzemény pedig telitalálat. Bóta Balázs egyedül hozta a gitártémákat, mégis fület gyönyörködtetően sűrű volt a zene, persze ha mellette egy 6 húros bőgős játszik… Remélem, hogy jövőre jön már tőlük a nagylemez, de legalább egy friss demó.

Késő éjjel lépett színpadra hazánk egyik legelborultabb zenéjét játszó csapata, az Eclipse. A hangzást nem tudtam igazán lecsekkolni az első sorból, azonban az feltűnt, hogy az énekből alig-alig lehetett valamit hallani, így néha úgy tűnt, mintha az Eclipse egy instrumentális koncertjén lettem volna. Már a Soft Orange CD-n meggyőződhettem Hudák Attila nem mindennapi basszusgitárosi tehetségéről, amit azonban itt művelt, az elképesztett. Olyan könnyed lazasággal szaladtak az ujjai a húrokon, hogy az a legfáradtabb ott lévőt is elismerésre késztette. Mellette a két gitáros és a dobos is óriási precizitással és érzéssel játszott. Hatodik fellépőként talán nehezebben lehetett megemészteni azt a tömény komplexitást, amit előadtak, de megérte végignézni/hallgatni a műsorukat. Két feldolgozás is színesítette programjukat, egy King Crimson nóta, és egy VoiVod, ami igen kellemes meglepetésként ért. És ez a zenekar is szerzőiben adta ki a lemezét… ez valami elképesztő…

A Nemesis-re sajnos már ritkult a tömeg - hiába, elég késő volt és hat csapat után elég nehéz ott tartani mindenkit - bánhatja is, aki nem várta meg őket. Pedig ez az Abraxas lemezbemutatója volt. A koncert előtt hallottam csak néhány dalrészletet az új korongról, így abszolút friss füllel tudtam hallgatni a nótákat. Utólag úgy érzem, hogy szerencsére, mert teljesen más hatásként ért az egész, sokkal intenzívebben támadtak meg a dalok, mintha ismertem volna már őket.
Nyitásként az albumot is kezdő A kígyó szeme hangzott fel, mely nóta azonnal belopta magát a szívembe arabos dallamvilágával. Az első percektől együtt lélegeztek a srácok a dalokkal, remek formában voltak mindannyian. Ők is érezték a kézzel szinte kitapintható, ám szavakkal nehezen körülírható elektromosságot a levegőben, mely ott vibrált a zenekar és a közönség között. A másodikként felhangzó első lemezes Körforgás a hallgatóság soraiban is sokakat éneklésre késztetett, majd az Abraxas-szal folytatták a műsort.

Akkor még nem tudtam biztosan, hogy ez után következik a lemezes 6 dalból álló összefüggő történet, de nem volt kétségem, hogy ez az. Thorday Ákos rendkívüli előadása meggyőzött arról, hogy ez több mint szimpla dalok egymásutánisága, ezek a nóták szorosan együvé tartoznak. Mélyen beleélte magát a dalokba, a hangja is végig óriási formában volt. Még Fábi is sokkal jobban bemozdult a szokásosnál. A koncert csúcspontja számomra a Mama sír című nótacsodánál érkezett el, azt hittem ott semmisülök meg a refrénnél. Csak bámultam magam elé, megszűnt körülöttem a külvilág, egyszerre volt felszabadító és magával rántó ezt a nótát hallani. Földöntúli élmény volt, az biztos. Ezek után a csapat legzúzósabb dala, a Psychogeist a lehető legnagyobb kontrasztot nyújtotta, s felért egy arculcsapással az előző líra után. Tátva is maradt a szám, alig hittem el, hogy ilyen kellemes kis durvulatra is képesek a srácok, a rengeteg zenei finomság mellett. Mit ne mondjak, jólesett… 

A befejező tételek után - itt a sorrendre nem emlékszem már pontosan - ismét egy első lemezes dal, a Predesztináció következett, majd az Éden? és Négy tükör zárta a koncertet, melynél nem is választhattak volna jobbat. E másfél óra idén talán a legnagyobb hatással volt rám. Komolyan. Ezt nem lehet elmagyarázni, ezt érezni kell.

Nem mindennapi élményben lehetett része azoknak, akik eljöttek megnézni ezen 7 zenekart. Mind zeneileg, de leginkább hangulatban volt sokkal-sokkal több ez a rendezvény, mint egy szimpla fesztivál. Családias és szeretetteljes hangulat áradt mindenből és mindenkiből. Remélem, lesz folytatása. Bízom benne.

További fotók:
Nemesis
Stonehenge
Symmetry