Shock!

Eredetileg nem volt szándékomban „hivatalosan" is megemlékezni erről az eseményről. Persze nem azért, mert nem volt jó, hanem mert két éve már megnéztük ugyanezt a műsort Debrecenben – legalábbis azt hittük. Kiderült azonban, hogy ha nem is bizonyult radikálisan másnak, de mégis nem kevés újdonságot tartalmazott a korábban látottakhoz képest, muszáj volt tehát lecsippenteni egy kicsit az időhiányból, hogy képernyőre vessek pár gondolatot.

Persze mivel már kábé az első alkalom óta tervezi a csapat, hogy Pestre hozza a produkciót, nyilván alakultak-változtak az elképzelések, volt idő csiszolni a hangszerelést, a repertoárt, tehát még azok is teljes élményt kaptak, akiknek nem volt új a dolog. Nem mellesleg teljesen más atmoszférája van egy színházteremnek, mint egy PeCsa Café méretű klubnak, egy ilyen kis helyen mondhatni családiasabb a hangulat, és megkockáztatom, hogy jobban is szólt a zenekar, mint anno. Nem is baj tehát, hogy az originál színházi körülményeket nem sikerült összehozni, először a Mikroszkópra, majd az Új Színházba tervezték a koncertet – utóbbi esetében talán a hobbiszinten szintén zenész-énekes direktor úr lehetett féltékeny a produkció színvonalára (volt „szerencsém" elcsípni egyszer a színház zenekarát vele az élen), talán egyeztetési problémák merültek fel, de lényeg, hogy – bár érdekes lett volna mindkét helyszín – jó volt ez így, ahogy. Pláne, hogy egy tradicionális koncerthelyszínen buli közben is fogyaszthat az ember, nem kell megvárni a szünetet (igaz, itt is beiktattak egyet).

Legutóbb a Europe félakusztikus anyagát emlegettem ezen projekt kapcsán, ezúttal pedig a Gotthard nem kevésbé zseniális D-Frosted lemeze jutott eszembe többször is. Nyilván amiatt is, hogy a szünet előttre a Hush-t is beiktatták a srácok, viszont ezt nem a múltkori előzenekaroskodás inspirálta: mint ugyanis barátaimtól megtudtam, Kori és az itt plusz gitáron kisegítő Kozma Norbert debreceni Acoustic Gallery unplugged társulása is régóta nyomja eme klasszikust (nem mellesleg e sorok megjelenésének táján végre ez a formáció is fellép Pesten). Mindenesetre az előadás kiérleltebbnek, a csapat rutinosabbnak tűnt, és több szerep jutott az énekeslány Fruzsinának és a csellista kollégának is.

Magát a műsort nem különösebben variálták meg, de mivel a mintegy 150-200 fős publikum (ez nagyjából csont teltházat jelent a PeCsa Caféban) nagyrésze először látta a produkciót, ennek nincs is jelentősége. Nyilván lett volna még mit nyomniuk, de ha a szünetet nem számoljuk bele, akkor is rendes hosszúságú műsort kaptunk. Talán a Maradj a vonalban nem került elő két éve, amúgy a Soha nem elég flamencós középrésze megmaradt, az Ezer évet ugyanúgy egy hajdú-bihari népdal vezette fel, és a Zöldabíbort is olyasmi módon nyomták most is, mint Joviék a Livin' On Prayer belassított verzióját. A vége viszont már deklaráltan rock-blokk volt, és a hivatalos lezárás után még egy plusz ráadás is belefért – utóbbi tényleg teljesen spontán. Lehet persze elemezgetni még, hogy elférne (na persze nem ezen a színpadon...) egy kis konga itt, több háttérénekes és vonós ott, de alapvetően nem lehetett hiányérzetünk. Személy szerint én a rockblokkot sem éreztem feltétlenül szükségesnek, de mivel továbbra is ritkaságszámba megy egy-egy P. Box koncert, a vége felé már csak a hangulat miatt is jólesett a zúzás. És mivel a Pangea lassan nyolc éve jelent meg, valamint a Tűzben égni című dal is több mint három éves, lassan itt lenne az ideje annak, hogy valami újjal is előrukkoljon a cívis brigád.