24 perces minialbum, Barry Levinson filmje, ilyen nevekkel, mint Dustin Hoffman és Robert De Niro. Ha jól tudom valami amerikai elnöksztori a film témája. A színészek azért már valamiféle garanciát adnak a minőségre, mert ha a történet nem is lesz nagy pukkanás, a játékuk feldobhatja a filmet. Majd meglátjuk.

Hopp-hopp! Litván csapat a láthatáron. Lássuk, mit tudnak. A riffelés amolyan régebbi Paradise Lostos, MDB-s, gótikus metal. Az ének lehetne jobb is, inkább szaval vokalista barátunk a zenére, ha néhol énekelni próbál, az nem igazán jön össze.

Nem vagyok teljességgel otthon az angol progresszív csapat korongjainak ismeretének témájában, de azért jó néhány régebbi és újabb albumukat hallottam már. Ennek fényében leszögezhető, hogy a brigád jóval dalcentrikusabb, és talán puhább is, mint a régi, Fish-sel készült lemezek idejében; mindazonáltal a minőség semmivel sem gyengébb, mint régen.

'96-os keltezésű a kazetta, de úgy érzem, érdemes még ma is bemutatni néhány szóban. A zenei stílus nagyjából olyan, mint a Demonstrációs válogatáson, de az ének mérföldekkel jobb lett. A hangzás is rendben van, még a basszust is kihallani, melynek önálló futamai gyönyörködtetik a fület helyenként.

A recept a következő lehetett: végy egy fiatal, a húrnyűvés minden csínját-bínját értő virgamestert, szerződtess mellé néhány, underground szinten elismert muzsikust, írass velük egy nagylemeznyi anyagot, ezt jelentesd meg lehetőleg minél kisebb költségvetésből (magyarul spórolj minél többet a hangzáson és a borítón), majd pedig söpörd be az így be...

Koncertalbum az egyik leghülyébb nevű zenekartól. Mivel nem vagyok egy nagy Lynyrd Skynyrd fan, így nem hördültem fel a korongot hallgatván. Nekem totál átlagos country rockot jelentett mindig a zenekar, azt hiszem, ahhoz, hogy futkosson az adrenalin az ereimben, minimum James Hetfieldnek kellett volna születnem!

A Lost Souls eddig sem az eredetiségről volt híres, és ezután sem erről lesz. Hogy mást nem mondjak, a nyitó Cavity akkora Korn nyúlás - még énekileg is -, hogy még Jonathan Davis is elpirulna. Hogy ezen kívül "kiket" lehet hallani a lemezen? Nos: Nailbomb, Fear Factory, Machine Head, Sepu, Prong (szóval a szokásos társaság), hogy csak a legszembet...

Meg sem próbálom lefordítani a számcímeket, extraborzalom lehet a csapat szövegvilága. Mondjuk a zenéjükhöz nem is igazán illene semmiféle szárnyaló gondolatmenet.

Újabb viking metal zöngeménnyel örvendeztet meg minket ezen északi horda. Hárman kiléptek a csapatból a legutóbbi hanganyaguk óta, helyükre két tagot vettek be: Ragnar Viske énekest és Erik Elden bőgőst. Nem hallottam az eddigi munkáikat, de az infó szerint új dimenziókat nyitott meg előttük Ragnar bevétele a csapatba.

Nem sokat mondott nekem a zenekar neve, találomra a borító és alapján valami country hatású southern rockot képzeltem mögé. Tévedtem. A nyitó APB c. nóta nyitó pár másodperce kellemes meglepetésként ért, de sajnos az ének beléptével el is szállt ez az érzés, mert totál leültette az amúgy U2 ízű riffelést.

37:09 perc borzalom, antizene, tömény zajmassza, csörömp, sikamika, értelmetlen károgás. Majd csak felnőnek egyszer ők is és megtanulnak zenélni, nem ilyen összefolyó "valamit" rögzíteni. Még az a kevés értékelhetőbb riff és ötlet is elveszik ebben a förtelmes káoszban.

Az első két hangig úgy kezdődik az album, mintha a Blaze Of Glory szólna Jon Bon Jovitól. De csak az első két hangig.

Basszus, iszonyú régen hallottam ennyire szarul megszólaló albumot! Ez kritikán aluli, death metal ide vagy oda! Mintha valami hangszigetelt dobozból szólna az egész. Brrrr... (bár hozzá lehet szokni).