Shock!

Ha nemcsak hallgatni, de olvasni is szereted a zenét, biztosan találkoztál már Dudich Ákos nevével. Egyrészt azért, mert ezt a remek szlogent is ő találta ki, másrészt pedig mert az utóbbi években szinte ontja magából a jobbnál-jobb életrajzi könyvek magyar verzióját: neki köszönhetjük többek között Rex Brown, Max Cavalera, Scott Ian vagy Johnny Ramone történetének magyar fordítását is. A Dudich-művek idei terméséből Roger Miret, Fieldy és Maynard James Keenan könyvéről nemsokára nálunk is olvashatsz, előbb azonban itt van A Faith No More képes testamentuma, amely abszolút kilóg a sorból. Ahogy címéből is sejthető, Ákos ezen munkája rendhagyó módon nem biográfia, hanem egy képregény, ami röviden és tömören, viszont abszolút frappánsan és szórakoztató formában foglalja össze a zenekar eddigi életútját.

Az Oravecz Gergely fekete-fehér rajzaival, 84 oldalon megjelent kötet terjedelménél fogva természetesen nem alkalmas a FNM-sztori olyan átfogó és részletes bemutatására, mint az Ákos fordításában megjelent életrajzi könyvek: sokkal inkább különleges csemege, ajándék a diehard rajongóknak. Persze néhány jó sztori, és a tagokról pár ecsetvonással sebtiben felvitt, vázlatos jellemrajz azért így is felfért a lapokra, viszont meggyőződésem, hogy mégis akkor fogod igazán szórakoztatónak találni a füzet forgatását, ha alapból is képben vagy a Faith No More-ral kapcsolatosan. Arra ugyanis a testamentum alkalmatlan, hogy a friss arcok teljes képet kapjanak a segítségével, de nem is hiszem, hogy ez lett volna a cél.

Ha röviden kéne jellemeznem tehát a Faith No More képes testamentumát, azt mondanám, ez itt a zenekar pályafutása dióhéjban, abszolút hitelesen. A rendhagyó megvalósítási mód melletti legnagyobb értékét pedig pont ez a hitelesség adja: maga Billy Gould, a csapat polihisztor basszusgitárosa bábáskodott ugyanis a megszületése fölött, és ahogy Ákos írja az előszóban, a városi legendák kiszűrése után, azok helyére valós sztorikat beszúrva segített minden FNM-rajongó számára kihagyhatatlanná, folyamatos vigyorgást eredményezővé tenni a füzetet.

Mindez persze nagyban köszönhető Oravecz Gergelynek is, aki közel sem ismeretlen a hazai grafikus világban: évek óta felbukkan a jelöltek között a különböző díjátadókon, és a képregények mellett könyvillusztrációkkal és ezernyi más dologgal is foglalkozik. Rajzai persze ezúttal is kreatívak, ötletesek, néhol pedig kifejezetten meglepőek. Azt pedig nyilván mondanom sem kell, hogy Chuck Mosley, Big Jim Martin vagy Billy Gould – és persze az itt-ott felbukkanó, híres epizodisták is – két dimenzióban, fekete-fehéren is tökre hasonlítanak valós önmagukra.

Nagyon nincs is értelme tovább boncolgatni a FNM képes testamentumát. Ha szereted a zenekart, nem fogod tudni letenni, az tuti. Én is egy szuszra rágtam át magam rajta.