Shock!

Már a svéd Ereb Altor sokadik albumáról írunk, és utóbb eléggé nyilvánvalónak látszik sajátos lemezkiadási logikájuk is, amelyben egy-egy kísérletezősebb kedvű alkotást (Gastrike, Nattramn) rendre egy hagyománytisztelőbb anyag követ. Utóbbira ad példát a 2013-as Fire Meets Ice, és e kalapba helyezem a legfrissebb sorlemezt, az Ulfvent is. Ebbe a vetésforgóba dobták bele – talán pont a szokásjog megtörése érdekében – legutóbb a Blot · Ilt · Taut címmel ellátott feldolgozáslemezüket, ami aztán végképp minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy senki sem játssza hozzájuk hasonló színvonalon a Hammerheart-korszakos Bathory zenéjét. Ha valaki eléggé korán érkezett, pár éve a Dürerben, a Borknagar előtt már élőben is megtapasztalhatta, hogy nem csupán stúdiókörülmények között működőképes ez a gävlei erőmű, de a színpadon is tudják reprodukálni letaglózó erejű muzsikájukat. Az Ereb Altor mindenképpen az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettje pagan/viking/doom metal fronton.

A társulat frontembere/motorja Crister „Mats" Olsson, aki Isole-beli kollégájával, Daniel „Ragnar" Bryntsével együtt egy gyorsan kihunyni látszó fellángolás után oldalági projektből teljes értékű bandává pofozták át az Ereb Altort. Ez a döntés valamikor 2011 táján született meg, és jól jellemzi az kialakult helyzetet, hogy az Isole azóta is mindössze egyetlen teljes értékű anyaggal jelentkezett (az egyébként szintén nagyszerű The Calm Hunterrel), míg az EA körül mára egy komplett gépezet épült fel. Ehhez hozzátartozik stabil négyfős felállásuk is, ahol ráadásul mindhárom gitáros osztozik a vokális feladatokon, Jonas „Tord" Lindström dobos pedig hangmérnök/producerként segíti a zökkenőmentes előrenyomulást. Ez egy hibátlan rendszer, az Ulfven pedig egy hibátlan anyag, amin azzal együtt sem találok fogást, hogy alapvetően nem kenyerem ez a harcos, hegygerincről nagyot kiáltó, mitológiában is megmerített pogány metal, amit az új album zömében kínál. További növeli a siker értékét a szememben, hogy Matsék egy mára agyonjátszott stílusnak is az élére akarnak/tudnak állni.

A kritikus dolgát szépen leegyszerűsítik a fentiek, és nekem is csak annyi feladatom lehet, hogy meggyőzzem azokat, akik az elmondottak alapján érdeklődőként megszólíttatva érzik magukat, de még nem ismerik az EA-t, bátran hallgassanak bele az Ulfvenbe – ha ütős, 21. századi megszólalású stílusgyakorlatokra vágynak, akkor inkább a lemez első felébe, ha bátrabb, változatosabb megoldásokra éhesek, akkor pedig inkább a második felét füleljék meg. Nem beszélek azokról, akik már jól ismerik a brigádot, ők amúgy is aligha vártak erre az írásra az anyag beszerzésével. A Verses Eddából kölcsönvett, elszavalt intrótól (hasonlóval nyitják a koncertjeiket is) kezdve, a legmagasabb fokú, színpadias bombaszttal kitömött Bloodline-nal bezárólag olyan minőségű zenét hallunk, ami az elmaradhatatlan Bathory-analógián túl invenciózus tálalásában, meggyőző erejével a korai Enslavedet is megidézi számomra, tökéletesen naprakész formában. Az egyszerűségében is gyönyörű borító pedig már tényleg csak a hab a tortán.

Meglehet, hogy nálam majd éppen a következő albumával érik be kerek tízesre az Ereb Altor ténykedése, amikor talán a most is jelenlévő sötétebb (értsd: doomosabb, blackesebb) szálak újra hangsúlyosabbá válnak a szövetben, de addig remek szórakozást kínál az Ulfven is. Annyira, hogy ebben a kiemelkedő alkotásokkal (eddig) éppenséggel el nem kényeztető évben mindenképpen a listák élére kívánkozik.