Shock!

Nehéz feladat elé állítottak a kollégák, amikor nekem dobták prédául a Book Of Shadowst. Köztudottan BLS-fanatikus vagyok, bár az utóbbi években rajongásom erősen beszáradni látszik, mint szakállba folyt sörhab. Ebben pedig igen nagy szerepet játszik az Order Of The Black óta tapasztalható álmosító tendencia, amely egyre inkább előtérbe nyomja a badass rocker imidzsében még lubickoló, gyakorlatilag balladagyárosba váltó mester lírai énjét. Ami kezd unalomba fulladni, bármekkora névről beszélünk.

Tiszta sor, hogy az album a húsz évvel ezelőtti anyag ikertestvére, az is, hogy nem véletlenül nem BLS néven adta ki a költő. Bár tulajdonképpen mindegy lett volna, hiszen a Hangover Music és a The Song Remains Not The Same is ugyanezt a köntöst kapta fel lecsupaszított testére, s azt sem mondhatnánk, hogy a Catacombs Of The Black Vatican a tökösségéről ragadt volna meg az emlékezetben. Annak idején Andor kollégám teljes joggal húzta a száját az utóbbi kapcsán, s véleményét csak ismételni lehet. Zakk mesteri módon ért a lírázáshoz, de a pacinak a túlsó oldala kezd ásíttatóvá válni. A gitárzseninek ráadásul megvan az az idegesítő szokása, hogy nem tudja belőni, mikor elég. Halmozza egymás után a balladákat és a bugyilevarázsló szirupsongokat, no de tizennégy egy húzásra még sörből is sok, nemhogy ebből.

Az új Book Of Shadows alapvető problémája, hogy semmi izgalmasat nem mutat, ellenben szisztematikusan hiányzik belőle az a vadparaszt mentalitás, ami miatt imádjuk, imádtuk a szőrmók gitárnyűvőt. Pontosan kidolgozott dalok, dalocskák sorjáznak egymás után, de hiába a védjeggyé vált technikájú szólók, az ezerszer hallott témák álmosítóan és egykedvűen zuhannak vissza önmagukba, hogy utánuk egy új, ugyanolyan kezdje meg reménytelen harcát figyelmünk fenntartására. Klasszikus háttérzene, megspékelve egy óriási adag melankóliába bújtatott búvalbaszással, ami fényévekre áll attól a Zakktől, akiért lazán hugyozták oldalba a kerítést, amikor beterpesztve bebődült a mikrofonba.

Kerry King egyszer a Metallica St. Angere kapcsán fogalmazta meg cseppet sem finom véleményét a suszter és a kaptafa összefüggése kapcsán: ha ott van egy zenekarban a világ egyik legjobb szólógitárosa, akkor mi a pék faszáért nincs szóló az albumon? A helyzet itt nem ennyire drámai, de nézzünk szembe a tényekkel: Zakk Wylde-ot senki nem azért isteníti, mert imádjuk, ahogyan balladákat prüntyög, és falkiverő bődülések helyett visszafogottan öblöget a mikrofonba. Értem, hogy itt más a koncepció, értem, hogy nem BLS, értem, hogy Book Of Shadows, értem, hogy az amcsiknál is el kell néha olvadni a rádiók előtt, de ha valami nem egyeztethető össze Zakk lényegével, az éppen ez a depibe áztatott, orgonaszóval keserített, rohadt nagy szomorúságot árasztó hangulat. (A The Song Remains Not The Same-nél például még más volt a koncepció, atmoszféráját tekintve nem is lehet összehasonlítani a két anyagot.) Sorolhatnám a tracklistet, de ezúttal is felesleges. Az első nóta, aminél nem akartam falcolni, az Eyes Of Burden volt, kár, hogy a rögtön utána következő Forgotten Memorynél már dühösen horkantottam a kollégának, ezt nálunk a Piramis jobban tolta, csak Zakk még gyúrhatna Révész hangjára. A mélypont aztán a Useless Apologiesnél jött el, akkora már szerettem volna masszív alkoholista lenni, annyira elment a kedvem az élettől a lehangoltságtól. És így tovább, egészen addig, hogy már Corey Taylortól is elsírtam magam bónuszként.

Nem lehet vitatkozni az album egységével. Azzal sem, hogy Zakk mester az elit ligában játszik. Ettől függetlenül (vagy talán éppen ettől függően) újra Phil Anselmo esete jutott eszembe a szerencsétlen Walk Through Exits Only kapcsán. Beszélnénk-e egyáltalán erről az albumról, ha nem Zakk Wylde neve alatt fut? Aligha. Torzonborzunk az elmúlt esztendőkben temérdek energiát és pénzt fektetett a marketingbe és az imidzsbe. Ez nyilván ilyenkor térül meg, ám a brand mintha már nem alá dolgozna, inkább kezdené felfalni őt.

Erős fenntartásaim ellenére is ajánlom az albumot mindenkinek, aki közel érzi magához a BLS-t és a szőrkirályt. Ha másért nem, a kötelező pipa miatt. Magam részéről inkább egy üveg régi évjáratú Black Label és egy újabb tálca Order Of The Black rendel.