„Annak a korszaknak, annak az ódon, mélységesen eszképista, szürreális hangulatnak már annyi, vége van, elmúlt, slussz passz" – írta világlátott ex-kollégánk, Kátai Tamás a 2004-es budapesti Mayhem-koncert, illetve a De Mysteriis... album kapcsán. Ez a megállapítás pedig még akkor is helytálló ma is, ha a norvég kultbandával éppen elképesztő lendülettel fut a nosztalgiaszekér, és minden lehetséges helyszínen (így tavasszal végre nálunk is) teljes egészében eljátsszák fent nevezett, hírnevüket megalapozó klasszikusukat. Furcsa az időzítés, hiszen a húszéves évforduló 2014-ben lett volna esedékes, akkoriban viszont természetesen inkább a frissiben kihozott Esoteric Warfare anyagra koncentrált a brigád, és mivel azóta sincs szó küszöbön álló vadonatúj produkcióról, nyugodtan lehet hátrafelé is tekintgetni.
Ahogy az Esoteric Warfare kritikájában is leírtam, távolról sem érzem maximálisan erősnek a Mayhem aktuális felállását – főleg, ami a dalszerzői oldalt illeti –, arra ugyanakkor tökéletesen alkalmas ez a Teloch és Ghul gitárosokkal megerősített kvintett, hogy ne valljon szégyent a De Mysteriis... élő prezentálásával. Holmi gyenge lábakon álló hadosztállyal neki sem szabadott volna futni ennek a kihívásnak, erről azonban szó sincs: az itt hallható társulat makulátlan előadást nyújt. Az élmény teljességéhez nem árt azonban inkább a DVD-t szemrevételezni, hiszen pusztán CD-n hallgatva az anyagot, az bizony olyan steril hatást kelt, mint egy gyógyszergyári labor. A közönség lelkesedése, a valóban hatásos fények és Attilánk frontdémoni ténykedése megadják azt a pluszt, hogy tulajdonképpen nincs okom a szájszélhúzogatásra. A konstans hiányérzet ellenére sem.
A De Mysteriis Dom Sathanas, a meggyilkolt bandavezér, Euronymous magmum opusa legenda, részben a hozzá kapcsolódó erőszakos események, másrészt viszont puszta zenei értékei miatt is piedesztálra emelt alkotás. Nem mondanám a műfaj kvintesszenciájának (ugyan ki tudna e téren versenyre kelni a Burzummal?), viszont egy igazán előremutató, dalközpontú munka, rajta a black metal slágerek prototípusával, a Freezing Moonnal. A dalok jelenkori előadásának minősége minden hasonló szándék ellenére is csupán körvonalaiban vethető össze az eredeti albumverziókkal, ha pedig azt kívánjuk megfejteni, hogy miként szóltak ezek a sokat látott témák az eredeti szerzők/ideológusok tolmácsolásában, akkor egészen a Live In Leipzig koncertanyagig kell visszalapoznunk. De mindez valójában felesleges időhúzás lenne, a mai Mayhem nem vethető össze hajdani önmagával (sem).
Történelmi távlatból vizsgálva ez az első (!) hivatalos élő felvétel Attilával a fronton, aki különösebb meglepetés nélkül, tökéletesen alakítja ismét az őrült dervist, mellette a banda kabalája, az alapító Necrobutcher rázza a fejét, a színpad sarkaiban pedig a két kámzsás gitáros bújik meg. Hellhammer gigantikus dobszerelésével és a felállított díszletekkel együtt rendkívül impresszív benyomást tesz mindez a szemlélőre, a háttérvásznon a Nidaros katedrális, illetve a dalok közötti átvezető hangmontázsok is a helyükön vannak. A megszólalás szép, lekerekített, ezzel is az eredeti lemezre hajaz, személy szerint nekem bármennyire „jól esne" a barázdák közt némi koszra találni, ilyesmiben nem érdemes reménykedni. Precíz, kifinomult előadás ez, egészen káprázatos dobosteljesítménnyel. Amire meg én a fejemet vakarom, az másnak a megvalósult álom lehet, és ez így van jól.
War and Sodomy und Glühwein.
Hozzászólások