Shock!

Aki a sötétebb, súlyosabb zenéket kedveli, valamilyen formában egészen biztosan találkozott már a Hellhammer vagy a Celtic Frost nevével, 2008 – vagy inkább a 2010-es debüt – óta pedig a beszédes Triptykon nevet jegyezte meg örökre. A Celtic Frost zenei örökségét továbbvivő és szélesebb muzikális spektrumokat feltáró csapat idén áprilisban jelentette meg második stúdióalbumát, a komor, de sokrétű és rendkívül izgalmas zenét tartalmazó Melana Chasmatát. A Triptykon zenei agya, a kedves és előzékeny Thomas Gabriel Fischer csörgött ránk egy pénteki nap kora délutánján.

Az új Triptykon lemezt kevésbé érzem depressziósnak, mint az elsőt, sőt, kimondottan pozitív hangulatot fedeztem fel néhány helyen. Mit gondolsz erről?

Ez érdekes feltevés, mert én meg úgy gondolom, hogy ez egy rendkívül depresszív, nagyon melankolikus és szomorú lemez. Az első album pedig a Celtic Frost vége miatt frusztrációval, gyűlölettel és fájdalommal volt inkább tele. Az új sokkal személyesebb és depressziósabb. Kétségtelenül érdekes számomra, hogy másokból milyen érzéseket vált ki. Ami szintén remek dolog, mert a zene mindig mást hoz elő minden egyes hallgatás alkalmával. Ez a zene és a művészet sajátja, hogy mindenki a saját érzéseit élheti meg általa. Ha ránézel egy festményre, egy szoborra vagy meghallgatsz egy dalt, a saját érzéseidet és gondolataidat fogod megkapni.

Úgy negyedik alkalommal sötét szobában, csukott szemmel hallgattam meg, csak a zenére koncentrálva.

Pontosan ez az, amit ez a lemez megkíván. Időt kell szánni rá, és így kell meghallgatni. Mi még azon zenekarok egyike vagyunk, akik nem dalokat, hanem albumokat írnak. Ideális esetben egy ilyen lemezt sötétben, egyvégtében kell meghallgatni, amikor csak arra koncentrálsz. Tudom, hogy a legtöbben manapság nem így hallgatnak zenét, pedig mi ezzel a céllal készítjük a lemezt.

El tudod képzelni, hogy a jövőben csak dalokat vagy EP-ket készíts, és nem teljes albumokat?

Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg zenekar manapság ezt így csinálja, de én egy másik generációhoz tartozom. Számomra a zenélés legérdekesebb része a lemez megalkotása, és kétlem, hogy valaha megváltoznék. Kimondottan élvezem a lemezkészítés folyamatát, nem látok arra okot, hogy ez a jövőben másképp működjön.

Két számot emelnék ki a lemezről, amiről szeretném, ha mesélnél. Az egyik az Aurorae, ami rendkívül szomorú, egyben nagyon szép dal.

Ugyanezt érzem én is. Egyrészt azt az érzést testesíti meg, amikor már belefáradtál a harcba, minden negatív és elszomorító dologba, ami ezen a bolygón előfordul. Mindamellett a derű és a béke is a dal fő csapásiránya, ráadásul nagyon dallamos és gyönyörű. Számomra ez a lemez legfontosabb dala, és erre készül az első klip is.

Bevallom, kicsit el is érzékenyültem, mikor először hallgattam…

Nincs ezzel semmi gond, mert ha tisztában vagy vele, mennyi érzelmet és fájdalmat raktunk a zenébe, akkor teljesen rendben van, ha valaki kiengedi magából az érzelmeket. Mi már annyi könnyet pakoltunk a dalokba, hogy nem hinném, hogy ez az érzés rossz lehet.

A másik dal a Demon Pact, ami olyan, mintha valami régi, fekete-fehér horrorfilm soundtrackje lenne.

Ezzel is abszolút egyetértek, megvan benne ez az íz, egy démonról szóló történelmi eseményt dolgoztunk fel.

Hiszel egyébként a szellemekben?

Nem hiszek semmiben. Semmilyen értelemben nem mondanám magam hívőnek. Vagy tudok valamit, vagy nem. Ha nem tudok, akkor nem érzem a késztetést, hogy higgyek benne. Ami a szellemeket illeti, még nem láttam bizonyítékát, hogy léteznének, de őszintén szólva fogalmam sincs. Vélhetően én vagyok az utolsó személy, aki tudná, hogy léteznek vagy sem.

Mi motivál, hogy a szó szoros értelmében ilyen félelmetes zenét írj?

A zene az életemből és az érzéseimből, a tapasztalataimból merítkezik. Nem tudok erre mást mondani, csak annyit, hogy a zeném a lehető legszemélyesebb, mondhatni intim. Soha nem írok zenét valamiféle előírás szerint, mindig azt tükrözi, ki vagyok, és hol tartok az adott időszakban.

Egyelőre csak mp3 formában van meg a lemez, de már ez is döbbenetesen szól. Mi a titka ennek a jó hangzásnak?

Ez jó kérdés. Victorral, a gitárosunkkal dolgoztunk a hangzáson, és eleve magasak az elvárásaink, az albumkészítés folyamatát pedig akár szentnek is mondhatnánk, mindenre odafigyeltünk. A legapróbb részletetet is rendkívül alaposan kidolgoztuk. Soha nem siettünk semmivel, mindenre kellő időt szántunk, talán ezért lett ilyen.

A Shatter című számhoz készített klipetek teljesen lenyűgözött. Terveztek készíteni még valami hasonló művészi jellegű videót?

Örülök, hogy így érzed, a Shatter életem legjobb klipje, és ez volt az első videó, amivel száz százalékosan elégedett voltam. Készítettünk két klipet az új lemezhez, az elsőt pár héten belül publikáljuk is, és ugyanazzal a rendezővel dolgoztunk. A Shattert nehéz megközelíteni színvonalban, de remélem, hogy valamelyest sikerült a közelébe érnünk.

A borítón H.R. Giger egy alkotása található. Igaz, hogy neki dolgozol, és egyben jóbarátok is vagytok?

Igen, mindkettő. Az asszisztense vagyok régóta, és közeli barátom is. De nem ezért szerepel a festménye a borítónkon. Soha nem kovácsolnék előnyt abból, hogy a barátomnak nevezhetem. A borító ötlete is tőle származik, én sosem élnék vissza a barátságával ilyen módon.

A többiek is belefolynak egyébként a dalszerzésbe? Igazi zenekarként gondolsz a Triptykonra vagy ez inkább Tom G. Warrior és barátai csapata?

Abszolút mértékben igazi zenekar, annak ellenére, hogy én írom a zene legnagyobb részét. De együtt dolgozzuk ki a dalokat, zenekarként. Egyáltalán nem nevezném Tom G. Warrior diktatúrájának vagy szólózenekarának.

Milyen hangulatban szoktatok turnézni?

Rendkívül pozitív, amit egyébiránt a sötét zenék inspirálnak. Mindannyian jól érezzük magunkat a csapatban, sokkal egészségesebbek az emberi kapcsolatok, mint amilyenek a Celtic Frost történetének végén voltak, nincs semmiféle konfliktus meg harc köztünk. A Triptykon inkább egy baráti társaság. Sajnos a Celtic Frost inkább ellenségekből állt a vége felé.

Találtál olyan zenekart az utóbbi évekből, akiket valami miatt nagyra értékelsz?

Én inkább a zenehallgatókat becsülöm, nem a zenekarokat, és azért, mert adtak nekem egy esélyt ezzel a csapattal, miután a Celtic Frostot otthagytam. Amikor vége lett a Celtic Frostnak, nem voltam biztos benne, hogy tartogathat még számomra bármiféle karrier-lehetőséget a zenélés. Lehetetlen kiszámítani, hogy az emberek miképp fognak reagálni a zenédre. Végtelenül hálás vagyok, hogy kaptam még egy esélyt, és a Triptykonnal lemezeket készíthetek, turnézhatok.

Kik inspiráltak régen, van-e ilyen hatásod manapság?

Manapság nem igazán van rám így hatással senki. Harminckét éve kitaláltam a saját zenémet, tökéletesen tisztában vagyok, hogy kell szólnom, mit szeretnék elérni. De fiatalon megvoltak a hatásaim, mint például a Black Sabbath, a UFO, a Motörhead, a Venom, a new wave zenekarok közül pedig a korai Roxy Music, a Dead Can Dance, Christian Death, a Bauhaus. Emellett rengeteg jazzt, klasszikus zenét is hallgattam. A mai zenei színteret nem követem túlságosan. Vicces is lenne, ha olyan zenekarokat hallgatnék, akikre esetleg én voltam hatással... De egyébként mindenféle zenét hallgatok, modern metaltól kezdve a '70-es, '80-as, '90-es évek régebbi dolgaiig.

Ha már a Black Sabbath szóba került, az új lemezük, a 13 hogy tetszik?

Nem igazán jön be, csalódtam benne. Profi módon szól, de számomra nem olyan, mint az eredeti Black Sabbath, túl kiszámított az egész. Hiába mondják, hogy mennyit dolgoztak vele, mégsem szól úgy, mint a régi Sabbath, hanem mintha valaki meghatározott szabályok alapján írt volna Sabbath dalokat. A riffek jók, de valahogy nekem ez már nem mond semmit. Ozzy Osbourne hangját pedig annyira kikozmetikázták a stúdióban, hogy szinte lehetetlen felismerni. Semmi köze azokhoz a lemezekhez, amiket 1978-ig csináltak.

Amikor visszagondolsz a régi időkre, emlékszel olyan pillanatra, amikor rádöbbentél, hogy valami újszerűt hoztál létre a Celtic Frosttal?

Nem mondanám, hogy rádöbbentem volna erre, egyszerűen csak azt a zenét játszottam, ami belőlem jött, szóval soha nem néztem a zenénkre ilyen szemmel. (gondolkodik) Sokszor előhozták már ezt nekem, de én tényleg csak az érzéseimet jelenítettem meg a zene által. Soha nem gondoltam arra, hogy mi lenne, ha X zenét írnék vagy jelentetnék meg Y helyett.

A Cold Lake lemezt mai fejjel hogy értékeled?

A Cold Lake életem legrosszabb munkája. Nem is csupán azért, mert kínos hiba volt, hanem mert zeneileg gyalázat. Elég nagy feladat lenne annál rosszabb lemezt készíteni.

És az utolsó lemezről, a Monotheistről mit gondolsz?

Arra rettentően büszke vagyok. Az egyik legjobb lemez, amit valaha készítettem, pontosan olyan lett, amilyennek szántuk. Éveket szenteltünk az elkészítésének. Pontos elképzeléseink voltak azt illetően, hogy milyen lemezt szeretnénk készíteni, és egyáltalán nem érdekelt, hogy mennyi időt igényel majd mindez.

A Triptykont új történetként tartod számon, vagy valamelyest a Celtic Frost folytatása?

Számomra mindenképpen a folytatása, már természetesen zenei értelemben véve. A Celtic Frostot személyes okok miatt hagytam ott: a zenei iránnyal sosem volt gondom, de emberileg nem működött az egész. Mindenképpen folytatni, fejleszteni szerettem volna ezt a fajta zenét, és ezért alapítottam meg a Triptykont. Szóval mindenképpen a folytatásnak gondolom, csak sokkal jobb emberi tényezők közepette.

Mit gondolsz a német Warhammer zenekarról?

Nincs velük gond, jópofa dolgot csinálnak, Frankkel (Krynojewski - gitár) jóban is vagyunk, nagyon érdekes és intelligens ember. A Hellhammer iránt érzett szeretete valóban őszinte. A Terrorizer magazin felkért, hogy írjak kritikát a Warhammer lemezekről, nekem pedig nem is volt ellenvetésem.

Mi életed három legfontosabb lemeze?

Erre elég nehéz válaszolni. (nevet) A legfontosabb a Black Sabbath Vol. 4 lemeze, ezzel fedeztem fel a zenekart 1975-ben, és gitározni is erről tanultam meg. A második fontos lemez a Venomtól a Welcome To Hell, mert megmutatta, hogy a zene extrémitását tényleg ki lehet tolni a végső határokig. A harmadikat ami meghatározta az életemet, elég nehéz kiválasztani, rengeteget tudnék említeni, de talán az Angel Witch első lemezét mondanám. Ez a mai napig meg tud érinteni.

Mi az élet értelme?

Az élet értelme? (nevet) Ez elég gigászi kérdés! Ha tudnám, én lennék Isten. Számomra az élet értelme az, hogy tiszteletteljes életet élj, és ne feledd, hogy nem vagyunk egyedül ezen a bolygón. Próbálj békében élni mindenkivel, tiszteld az állatokat és a környezetet, mert ellenkező esetben elpusztítod a saját otthonodat, ezt a bolygót. Sajnos a legtöbb ember ezt másképp gondolja: folyamatosan pusztítják a Földünket és mindent, ami rajta él, beleértve az embereket is. Számomra az élet értelme, hogy magasabb szintre jutassam a tudatomat, hogy megtanuljak másokkal együtt élni, nem pusztítani.