Shock!

„Itt van a Wackor, itt van újra" – írta a tavalyi album, a Dramatically Different kapcsán Andor kolléga, és valóban, ez a leglényegesebb aktuális információ a veterán kölyökmackókkal kapcsolatban. Ahogy pedig a következő eszmecsere is bizonyítja, a legutóbbi beszélgetésünk óta az urak nem lettek sem komolyabbak, sem viccesebbek az általuk felállított sztenderdnél. Tanulságok levonása következik, sok felvonásban.

A GMK-s koncerten látottak alapján nem tudom mellőzni a kérdést: hogy vagytok mostanság?

Miki: A Gyalog Galopp halhatatlan sorait idézve: „Még élünk!" (nevet) Kissé jobban megfektettek minket az egészségügyi problémáink tavasszal, mint ahogyan szoktak, elég ritka hogy egyszerre mindenkinek baja van, de a GMK-s koncertre ez pont összeállt. Kükinek hónapok óta húzódó jobb csukló problémája van, ami rettenetes fájdalmas tud lenni, és sajnos folyamatosan kiújul, ezért kézfogáskor ne szorítsd meg a kezét, ha látod, hogy be van fáslizva. Csabinak gerinc- és térdproblémái vannak régóta, ez amolyan tipikus dobos-szindróma, hiszen abban az erő stílusban, amit ő képvisel, ezek az alkatrészek irdatlan igénybevételnek vannak kitéve. Én pedig közel 20 éve küzdök reumával, annak is a sokízületes változatával, ami hol jobb, hol rosszabb. Sajnos elég sikeresen szétzabálta az ízületeimet az évek alatt, sokszor élhetetlen hétköznapjaim vannak. Pont a koncertre kezdett begorombulni (halál az Yvette ciklonra), aztán utána több hétre belázasodtam és járóképtelen lettem tőle, mostanában kezdek helyrerázódni. De no problem, ez jön-megy, a fürdőruha-szezonra megint pornómetál formában leszek.

Szléjercsabi: Minden Wackor koncert egy totális háború, ami sérülésekkel jár. Ennyi.

Mennyire akartok/tudtok aktívak maradni koncertfronton? Melyek az élő fellépés legfontosabb hozadékai számotokra?

Miki: 1998 és 2010 között több mint ezer koncertet adtunk itthon és külföldön, eléggé letisztult, hogy hová és – sok esetben – mikor érdemes visszatérni. Ez jóval kevesebb, viszont jóval tartalmasabb koncertet eredményez. A Dramatically Different megjelenése óta például kizárólag olyan bulik voltak, amik zenekari oldalról élményszámba mentek. És hogy mi is az élő fellépés legfontosabb hozadéka? A társaság, mindenképpen. Rengeteg, filmbe illően fantasztikus embert van szerencsénk a rajongói táborban tudni. Még akkor is jó élmény lenne egy koncert, ha csak beszélgetnénk, és nem lenne zenélés. Persze az hogy élőben játszunk, irdatlan pozitív energia-felszabadulással jár. Némi asszociációval, ha zenekar = házasság, akkor koncert = dugás.

Szléjercsabi: És ezért kell több zenekarban is játszani. (mosolyog)

Kikkel érzitek a legmélyebb közösséget a mai hazai metal színtéren, vagy azon túl?

Miki: Az aktív bandák közül egyértelműen a Watch My Dying, az Angertea, a Neck Sprain, BZ, a The Morning Star, a Septicmen és még sokan mások a korosztályunkból, mivel hasonló külső és belső harcokon mentünk és megyünk keresztül, fél szavakból is megértjük egymást ezért. A fiatalabbak közül rettenetesen sikerült megkedvelni a Burnoutot, akik annak ellenére, hogy más generáció, hozzáállás szempontjából ugyanolyan old-school szemléletűek, mint mi, egy nyelvet beszélünk.

Szléjercsabi: Mindenkivel, aki tudja, hogyan kell tökös-macsó metált játszani.

Bő fél év eltelt már a legfrissebb albumotok, a Dramatically Different megjelenése óta, ami jó szokásotok szerint ismét egy nehezen skatulyázható, remek kis anyag lett. Milyen visszajelzéseket kaptatok rá, illetve mit gondoltok ti róla ilyen távlatból?

Miki: Nagyon sok jót és igazából nagyon kevés rosszat kaptunk visszajelzésnek, mi is jó szívvel gondolunk rá. Én személy szerint azért, mert cefet volt az a két év kihagyás. A feléneklés állt 2011 és 2013 között a folyamatos egészségügyi problémáim miatt, képtelen voltam haladni vele. A lemezmegjelenéssel egy nehéz időszakot tudhatok magam mögött, lezárva, befejezve. Nem lehet leírni azt a felszabadultságot, amit akkor éreztem, amikor Varga Zoli kimondta, hogy „Wackor projekt lezárva".

A HangSúly-szavazáson szerintünk a tavalyi év hazai metal albuma a Dramatically Different lett. Ti kinek adtátok volna ezt a díjat?

Miki: Igazán megtisztelő, köszönjük szépen. A 2013-as év albuma nálam a hazai rock/metal anyagok között valahol a Watch My Dyingtól a 4.1, az Apey And The Pea-től a Devil's Nectar, a Burnouttól a Reflektorfény árnyékában és a Neck Spraintől a God's Snake között dőlne el. Igaz, hogy több éves projekt lett a végén, de a Blind Myself Négyszögöl anyaga is ide tartozik az én olvasatomban. De hadd ne most döntsem el, mindegyiket csípem, mindegyiket másért.

Szléjercsabi, Küki: Természetesen magunknak. (nevet) De mivel a szerénység egy erény, megosztottan kapná a Neck Sprain és a Korog, ha időben elkészültek volna vele.

Milyen arányban használtatok fel régről megmaradt témákat az új albumon? Az amúgy zseniális érzékkel átformált Sand-Dance miért került újra terítékre?

Miki: Érdekes a visszajelzésed Sand-Dance ügyben, belülről úgy tűnik, hogy semmi sem változott rajta 2002 óta. De nyilván érződik, hogy ezerszer el lett játszva koncerteken, sok dolog letisztulhatott benne az évek alatt, ami nekünk már nem biztos, hogy belülről feltűnik. A Sand azért lett előszedve, mert a Lobotomy EP óta a koncertprogram stabil része, csak az ősrégi EP-hangzásban nem lett valami átütő, úgy gondoltuk, hogy megérdemli a jó öreg Sand a faceliftet. Amúgy a mondanivalót tekintve egy centit sem veszített az aktualitásából, tökéletesen passzol a Dramatically Different szettbe. A kérdés első felére visszatérve, a hármas album ugyanúgy tele van múltban kószáló és egyszer csak a helyére találó témákkal mint bármelyik anyagunk, a Methanolidon is vannak például 1990 körüli riffek. Az album gerince amúgy valamikor a Methanolid és az Uncommon Ground között keletkezett, ha jól emlékszem. Két dal témái valók a 2008 utáni időszakból, ezek a Borxx Redux és a Time.

Szléjercsabi: A Sand-dance az egyik legvérengzőbb és talán a legrégebbi Wackor nóta, ami benne maradt a koncertprogramban, nem véletlenül. A jó hangzás már kijárt neki. Ha az új lemezünket egy szájbarúgásnak értelmezzük, márpedig én annak értelmezem, akkor a Sand-dance az acélbetét a bakancsban.

A szerzői kiadás, illetve az ingyenes letöltés jelen esetben mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket?

Miki: Bőven túlteljesítette. Nem vártunk tőle semmit, amikor felraktuk, hiszen pár évet kihagytunk, de ez nem nagyon számított szerencsére. Nem lettünk elfelejtve, és a végén nagyon jó fogadtatása lett, elég nagy szeretettel fogadták mindenhol. Remek koncerteket köszönhetünk az anyagnak. Anyagi szempontból az a legjelentősebb különbség, hogy az online megjelenés előnyeivel élve, most a CD-gyártás költsége nulla volt. Ezért szoktam mosolyogni, amikor valaki mindenképpen szeretne belőle fizikai CD-t. Érdekes, abba senki sem gondol bele, hogy önfinanszírozó társaság vagyunk. Egy CD-gyártás és az azzal járó hercehurca anyagilag csaknem fedezi egy következő lemezfelvétel költségeit, de egy EP-ét biztosan, vagy valami színvonalas klipet, stb. Ha összejön annyi pénz, amiből le lehetne gyártatni a CD-ket akkor tuti Wackor IV lesz belőle, aztán fel vele a netre. Viszlát koncerten, vegyetek pólót, csá!

Ha azt mondom, a hangzás terén továbbra is maradt hiányérzetem, azzal mennyiben értetek egyet?

Küki: Semennyire. (nevet)

Miki: Legfeljebb abban értek egyet, hogy minden vélemény szubjektív. De amennyiben a következő anyagra beszállsz főszponzornak, akkor addig keverik a SuperSize-os srácok a négyes Wackort, ameddig az ízlésednek megfelelően nem kezd el szólni! (nevet) Mi teljesen elégedettek vagyunk vele. Varga Zoli és Nóniusz is maximális munkát végzett keveréskor. Az előzőekhez képest ezt az albumot előrelépésnek tartjuk sound ügyben, eddig ez az anyag fedi legjobban a banda energiáját a három album közül. A mai napig vigyorra szalad a szájam széle, ha meghallom.

Szléjercsabi: A jó hangzás olyan, mint a pina: soha nem tudsz betelni vele. Márpedig ez a lemez pont ilyen. (nevet)

A meghívott vendégek miért éppen azok, akik?

Miki: Gergő is és BZ is ősrégi cimboráink, akik nem mellesleg karakteres énekesek, és tökéletesen urai a „hangszerüknek". Az volt a fő szempont, hogy szakmailag is maximálisan hozzák amit kell, ne kelljen például az éneksávokat szanaszét editálni, javítgatni. Óriási megtiszteltetés, hogy elvállalták, zsír profi munkát végeztek. Elsőre felénekeltek mindent, csak ötletelés miatt tértünk vissza még egy-egy dalra. A kicsi lány a Time kiállásában pedig Sárika, Gyuszi – a 2011-es felvételkor – 6 éves lánya a Septicmenből. Úgy zajlott a felvétel, hogy egyszer megmutattam neki, hogy mit kellene énekelni és utána tízszer (!) felénekelte tökéletesen, egymás után. Zéró hamis hang, fullon rajta a tempón. Hát, annak a tükrében, hogy mit össze nem szenved egy-egy énekes a stúdióban, meg sokszor minden szót vágni kell, meg masszív autotune, meg dallam kézzel berajzolás meg anyám kínja, és még akkor sem jó... Elgondolkodtató, nem?

Elég nagy csend után érkezett egy meglehetősen kompakt, mondjuk ki, mai mércével rövid lemez. Ennyi dal készült el, vagy maradtak elfekvő témáitok is?

Miki: Eredetileg tíz dalt vettünk fel, de kettőt nem sikerült befejezni a megjelenésig. Az egyik egy igazi Wackoros pornó metal, ami az Uncommonig nyúlik vissza, a másik egy újabb lassú dal. Sajnos egyik sem állt teljesen össze. Elfekvő témákból jelenleg van, körülbelül egy nagylemezre való félkész dal, de hosszú idő óta nem csináltunk velük semmit, meg sem tudom saccolni, hogy mikorra lesz ezekből valami publikálható. Terveink vannak, de annak tükrében, hogy a Dramatically esetében mennyire keresztbe tudták húzni a dolgokat a váratlan körülmények, óvatosan állok a témához.

Szléjercsabi: Volt nyolc jó számunk, és hat kevésbé jó. A legtöbb zenekar felrakta volna mind, és kijött volna egy tizennégy számos, közepes anyaggal. Mi nem akartunk kompromisszumot.

Küki: A zenei mérföldkőnek született lemezek általában ilyesmi hosszúak, például a Slayer Reign In Bloodja. (nevet)

Mutatkozik-e érdeklődés a korábbi anyagok után? Ezek hogyan érhetők el?

Miki: Egy-egy új kiadvány mindig megtolja a régieket is. A Bandcampre felpakoltuk az összes lemezt, onnan mindent le lehet tölteni. Ha valaki szeretné direktben támogatni a zenekart, ott ezt is megteheti. A Soundcloud oldalunkról is le lehetett tölteni a lemezt, csak a megjelenés után egy nap elteltével kimerítettük az ingyenes letöltési keretet, szóval ott már csak hallgatható.

Szléjercsabi, Küki: Ha igazi mocsokmetal-hívő vagy, akkor csak a polcodig kell kinyúlnod.

Ha egy-két szóval kellene jellemeznetek a korábbi kiadványaitokat, mit mondanátok?

Miki: Methanolid: első album. Uncommon Ground: második album.

Szléjercsabi: Methanolid: vér, halál, fájdalom. Uncommon Ground: vér, halál, fájdalom és Barbie.

Évtizedes haverok/barátok vagytok, és ez a színpadról is átjön. Milyen a jelenlegi hangulat a bandán belül?

Miki: Öreg házaspár-féle. Mindenki ismeri és tolerálja a másik erősségeit/gyengeségeit, fölösleges harcok már nincsenek. Értelme nem lenne, mert mindenki marad olyan, amilyen. Annyit nem járunk már össze, mint régen, mindenkinek megvan a maga élete. Inkább az van, hogy örülünk egymásnak, amikor találkozunk. Persze vannak dolgok, amik nem változnak, például ha valamelyik Wackor arcot a háta mögött elkezdi valaki nekem oltani bármivel kapcsolatban, a legkevesebb, hogy gondolkodás nélkül, a saját végtagjaival verjem agyon azt a valakit – persze csak képletesen.

Szléjercsabi: Én nem csak képletesen.

Küki: Én csak medvéket eresztek rá.

A zenekari felszerelésen kívül mit visztek magatokkal egy hosszabb turnéra/utazásra?

Miki: Nekem van egy kis kék kézitáskám, amiben pont egyheti túlélő szett van, hadd ne részletezzem. Amúgy valószerűtlenül hosszú utakra is ezt szoktam vinni, semmi mást. Meglepően sokáig tud tartani egy hét túlélő cucc, ha jól van kihasználva, és vicces nézni másokat, amint cipelik a több tonnás bőröndjeiket, nekem meg a hónom alá befér a fél életem.

Küki, Szléjercsabi: Sajnos a buszban már elég szűkös a hely, mert a drogok és a kurvák sok helyet foglalnak. Nem beszélve a fegyverekről, amiket külföldi országokba csempészünk a hangszertokjainkban. Inkább apróságoknak marad csak hely, mint például whisky, koton, viagra, satöbbi. És természetesen napszemüveg meg ájfon. Ja, és Kosztolányi összes...

Mely kiadványokat várjátok legjobban 2014-ben?

Miki: Star Wars VII. Zenében nem tudok nyilatkozni, előre nem nagyon tudom számon tartani, hogy mi készül. Emellett hazudnék, ha azt mondanám, hogy túlságosan tűzbe hoz ez vagy az az új lemez, vagy hogy várom ezt vagy azt a kiadványt. Hosszú évek óta csak ismétlődő mintákat hallok, újra meg újra. A hangzásoknak, zenélésnek, zeneírásnak sokkal nagyobb fanja lettem, mint a zenehallgatásnak.

Szléjercsabi: Én minden évben a Slayert várom, ha adnak ki anyagot, ha nem. Ezen kívül nagyon örülnék még Rocco Siffredi visszatérésének.

Küki: Úgy érted, a Rammsteinen kívül? A Korda házaspár következő koncertjét várom kiéhezve, hogy együtt skandálhassam az őrjöngő tömeggel, hogy „Csókot!"

Melyek voltak a tavalyi év legjobb popzenéi?

Miki: Tartózkodnék a választól. Tizenkét évig dolgoztam különböző kereskedelmi rádiók produkciós embereként. Sok szempontból jó időszak volt, veszett dolgokat lehetett csinálni néha. Azzal is járt, hogy naponta 150-200 friss pop felvételt ellenőriztem le és pakoltam fel a zenei adatbázisba. Akkor realizáltam, hogy ezekben igazából a világon semmi új sincs, pár jól felismerhető mintára épül az összes. Minden refrént ezerszer, minden szöveget ötezerszer, minden tipikus, olcsó akkordmenetet tízezerszer, és minden egymástól lopott hangszínt százezerszer hallottam már, az első öt másodpercről meg lehet mondani, hogy mi fog történni utána. Kábé annyira közömbös számomra a popzene, mint a világ segglyuka magyar foci. Mint műfaj, a '80-as évek után egyébként is halott, illetve újra és újra feldolgozott, zombi húskonzerv ízű rágógumi, amit újra és újra meg lehet etetni az emberekkel, csak egyre jobban le kell hülyíteni őket, hogy bővüljön a felvevőréteg. A mostani fizetőképes célközönség 95 százaléka úgysem veszi észre, hogy mindig azt etetik vele körbe-körbe, amit éppen előtte szart ki. Na jó, persze az sem megoldás, ha az ember tüntetően bedugja a seggébe a fejét, és nem vesz tudomást a világról, mert akkor el lehet siklani olyan kiadványok fölött, amik tesznek a trendekre és ezért maradandó értéket tudnak létrehozni. Ide tartozik 2013-ban szerintem a Pet Shop Boys, a Depeche Mode és a Daft Punk. Nem a stílusom, de szimpatizálok a dubsteppel is, többek között Skrillex érdeme, hogy tele van a táncparkett mostanában kőbunkó riffekkel, amit mindenképpen remek dolognak tartok, mert rühellem a puhapöcs zenéket.

Küki: Magamhoz képest kicsit többet hallgattam rádióbarát zenét az utóbbi időben, és az feltűnő, hogy kevés olyan előadó van, aki mindig hozza a minőséget. Mindig jön valaki, aki egy számmal villant, és többnyire ezzel vége is, nagyon kevés kivétellel. Ezért csak egy-egy jól sikerült egynyári slágert tudnék említeni. Ilyen volt például az I Need A Dollar Aloe Blacctől vagy a tavalyi nyár himnusza, a Wake Me Up Aviciitől. De persze itt is vannak olyanok, akikben nem lehet csalódni, a Daft Punk Get Luckyjában vagy David Guetta She Wolfjában szerintem nincs hiba. Persze metalos mélységeket és komplexitást itt nem érdemes keresni, de nem ez a mai világ, nem is erről szól. Jó magyar előadóból viszont fájdalmasan kevés van.

Ki lenne ma Wackor? A piszén pisze kölyökmackó, a South Park Vackor nénije vagy egyszerűen csak vadkörte?

Miki: Keményen bepipázott, önfejű felnőtt medve lenne, aki épp a saját vadkörtepálinkáját főzi a saját receptje alapján. Annak, aki szereti.

Szléjercsabi, Küki: Esetleg egy kigyúrt, jólöltözött, stramm medve, akit a medvelányokon bármikor megtalálhatsz.