Shock!

Első kiadásával jelentkezett az Insane Hellride Fest, én legalábbis a jelek alapján egy olyan történettel számolok, amelynek belátható időn belül folytatása következik. A pünkösdi hétvégén, újabban ritkaságnak számító, teljesen vállalható időjárás által támogatva zajlott a kétnapos összejövetel az Analogban, amely már több ízben bizonyult roppant kellemes helyszínnek egy underground bulihoz. Ezúttal sem volt másként, még ha én magam a komplett sztorinak csak a végkifejletére értem is a helyszínre, ráadásul egy roppant kiadós megfázással terhelve. Nem hallgatom el, hogy a hívószót – sokakkal együtt – a Tormentor nevezetű black metal legenda felbukkanása jelentette, de azért becsülettel megnéztem, akiket tudtam.

Felbukkanásomkor a rendezvényen afféle házigazda szerepet is betöltő Beneath The Void (leánykori nevén Kill With Hate) kezdte meg romboló tevékenységét a színpadon, és amit ebből az alapállásból a rendelkezésükre álló háromnegyed órában kihoztak, abban bizony sok hiba nem volt. Sallang és cicoma nélkül, szigorú tekintettel vonultak végig a programjukon, amelyben nyilván helyet kaptak a régi dalok, no meg persze az ...Into Oblivion extra csavarral megtekert tételei. Technikás death metalról lévén szó, az akkor jó, ha jól szól, és ez nagyjából meg is valósult, a zenekar pedig csupán lélegzetvételnyi időkre hagyta regenerálódni az agyunkat a szüntelen nyomasztás közepette. Bőséges élvezeti faktorral bíró felvezetés volt ez az este további része elé, felőlem utánuk akár rögtön jöhetett is volna a Tormentor.

De persze nem jött még, jöttek viszont a kínok számomra. A lengyel Chainsword szintén death metalban, annak is a töltényöves, háborús tematikájú változatában utazik, és már a tavalyelőtti keltezésű Blightmarch nevezetű bemutatkozó LP-jük borítóját elnézve tudtam, hogy ez nekem ebben a formában sok lesz, mégpedig nem a jó értelemben. Egyébként pedig élőben a Vader-iskola kifakultabb változatát hozzák, ahogy arra akár fogadni is lehetett volna, és talán az én figyelmem se lankadt volna, ha akár csak megközelítőleg annyira színes lett volna a felhozatal, mint az emlegetett borítón, de nem így állt a helyzet. Az ötös programjának közepén meg is adtam magam az egyéb irányba hívó hangoknak, gyorsan hidratáltam döglődő szervezetemet, közben másfél kiló orrváladékkal lettem szegényebb és egy Testimony-LP-vel gazdagabb.

Ezután pedig lelkesen helyet kerestem és találtam az első sorban, már a főattrakcióra készülvén. Úgy voltam vele, mint a 2000-es Summer Rockson, amikor a Borknagar/Immortal párosra várva gondoltam naivan, hogy egy órányi Gamma Ray közeli megtekintése nem túl nagy ár egy jó helyért. Ebből is látszik, hogy az elmúlt két évtizedben nem lettem sokkal okosabb, ezúttal a jóval kisebb kalibernek számító osztrák Tulsadoom miatt kellett az egészet újragondolnom. Nevükről két dolog ugrik majd be ezután: Conan, a barbár és a pokol. Objektívan szemlélve a beugró dobossal, magyarul is jól beszélő frontemberükkel a deszkákra ugró kvartettet már egy jól elhatárolható keménymag is elkísérte ide, a főhősök pedig hol blackesebb, hol thrashesebb heavy metaljukkal elszórakoztatták őket és saját magukat is, az egészet láthatóan egyetlen pillanatra sem véve véresen komolyan. Én közben csak annyit éreztem, hogy mindez az idő múlásával egyre jobban fáj.

Vége lett aztán a mulatschágnak, következett egy nagyooon hosszú átszerelés a Tormentorra, akik aztán két pillanat alatt feledtették a korábbi kínokat. Előzetesen az jutott eszembe, hogy a 2018-as Nagy Visszatérés, majd az azt sorosan követő rockmaratonos buli óta rendesen elvesztettük szem elől egymást. Utóbb viszont arra kellett ráeszmélnem, hogy Csihar Attiláék a hajós buli óta nem léptek fel a bázisuknak számító fővárosban, szóval pont ideje volt ennek a randevúnak, és a fonal felvételének is. Úgy voltam vele, hogy ha csak 75 százalékosan hozzák, amit az A38-on produkáltak, gond már nem lehet. Nos, a 80 százalék már a kezdésre megvolt, második gitárost ugyanis ezúttal nem állítottak ki, ellenben a szintist most nem bújtatták el a színpad mélyére, mintha csak sejtették volna, hogy kap ő még reflektorfényt ezen a koncerten.

Nehezen tudnám elmesélni, pontosan minek a megidézésében jeleskedett Attila a fellépés első felében, öltözékében a pártállami idők és az okkult szeánszok megannyi kelléke felismerhető volt, és ha már így volt, a dob elé egy termetes KISZ-zászló is felkerült. Ekkor már tudtuk, hogy nem csupán egy nem mindennapi előadás elé nézünk, de az öt évvel ezelőtti visszatérő hangverseny némiképp visszafogott esztétikáját is sutba dobják majd. Ez itt újra valami olyasmi volt, amit a '80-as években láthattak a szerencsések a Tormentortól, végletekig eltúlzott külsőségekkel, zajosan, koszosan, de klasszikus értékű dalokkal. Ennél többet nem is remélhettem volna, de aztán (mindjárt másodikként) felcsendült a Recipe Ferrum címadója, vagyis a zenekar újra felfedezte egyetlen „hivatalos" nagylemezét. Ráadásul nem álltak meg itt, és nemsokára az Iron Countyval folytatódott a kuriózumok sora. Ám amikor már kezdtük Paprika Jancsira és a hétszünyű kaponyányi monyókra hegyezni a fülünket, a banda inkább visszafordult az Anno Domini irányába. És ez így volt jó.

Közben folyamatosan zajlottak a dolgok a deszkákon, a KISZ-zászló megfordított kereszttel való szurkálása még csupán az előjáték volt szegény, számomra azóta is névtelen szintis megkorbácsolása és levetkőztetése előtt, majd egy teljes Csihar-átöltözést követően csontok dobálása, újabb keresztek és újabb korbácsütések következtek. Mindezeket persze az ember külső szemlélőként hajlamos hasonló blöffként látni, mint amiben mondjuk a Tulsadoom is utazik, de egy Tormentor-koncert emelkedett hangulatában mindezek az előadás elengedhetetlen elemei. Eközben pedig persze elhangzott gyakorlatilag a teljes Anno Domini lemez, plusz némi ízelítő a The Seventh Day Of Doomról, ahogy legutóbb is, és ami engem illet, nem tudtam nem meghatódni. A Tormentor 2023-ban egyszerre egy ősi lelet a föld alól, illetve egy nagyon is élő, kultikus státuszának tudatában, hibátlanul zenélő alakulat.

Viszlát a következő Insane Hellride-on!

Fotó: Vidani Photo / Insane Hellride Fest