Sok rockrajongó feltette a kérdést az elmúlt tizenöt-húsz évben, hogy Jake E. Lee vajon mi a fészkes fenét csinált a Badlands után, és persze sokan voltak azok is, akik kvázi a visszatérés beharangozásakor jöttek rá, hogy ő még egyáltalán él. A '80-as évek nagyjai közül a White Lionból ismert Vito Bratta mellett talán Jake tűnt el leginkább szem elől a következő évtizedben, és én félnaivan arra gondoltam korábban, hogy az ozzys royaltyk biztonságos hátterének köszönhetően a lábát lógatja valami olyan helyen, ahová én talán sose jutok el. Aztán a közelmúlt néhány interjúja bizony rávilágított arra, hogy lehet, mégiscsak én fogok előbb koktélt szürcsölgetni ezeken a helyeken, ugyanis a jó Jake nem sokat profitált később abból, hogy magára vállalta a Bark At The Moon és a The Ultimate Sin megírásának oroszlánrészét...
Persze huszonéves, befutás előtt álló rockzenészként az ember sokmindent aláír, pláne, ha két kokaincsík között nincs sok ideje átolvasni az orra alá dugott szerződést, és a két csöcsöt, amit markolászik, nem szívesen engedi el egy szignó erejéig sem. Szóval – egyetértve a Badlands klasszik alatti olvasói kommenttel – a tehetség nem feltétlenül jár együtt gyakorlati érzékkel, és ezt a törvényszerűséget Jake mester példája is erősíti. George Lynchet persze talán még nála is szigorúbban mentették fel életmenedzsmentből, de nemcsak ez és a korszakalkotó gitározás, hanem a kevés ember előtt adott rövid, ám fergeteges, az adott év legjobbjai közé kívánkozó hajós buli miatt is párhuzam vonható kettejük között.
Red Dragon Cartel nóták az új lemezről, Ozzy klasszikusok és persze Badlands – erre lehetett számítani ezen a hűvös májusi estén, és utóbbinál akkor időzzünk is el egy kicsit. Mivel a koncerten elhangzott körülbelül tucatnyi számból öt a Badlands katalógusból származott, feltételezhetően maga Jake is ezt a korszakot tartja pályája csúcsának (a Harem Scarem dobosból frontemberré avanzsált Darren Smith tett is egy ironikus megjegyzést majdnem-cover zenekar mivoltukra), és bár az Ozzy lemezek is zseniálisak, ott mégiscsak másodhegedűs szerep jutott a gitárosoknak, az önmegvalósításhoz saját banda kell. És ahogy két méterről elnéztem ezt a kistermetű, a nehezen abbahagyható rock'n'roll életmódtól már kissé elgyötört egykori rocksztárt, tényleg ezeket a dalokat játszotta a legnagyobb átéléssel. High Wire, Shine On, szétjammelős Rumblin' Train, Sun Red Sun (a Duskról!) és a Ray Gillen emlékének ajánlott In A Dream – mind-mind katartikus csúcspontok, és tényleg hagyjuk ezt a Led Zep dolgot, hiszen Robert Planték is onnan merítettek, ahova Jake E. Lee született – San Diegóban felnőve pedig cseppet autentikusabb a blues háttér, mint a ködös Albionban. Kompromisszumosan szólva: ahhoz, hogy így ráérezzen az ember a bluesra, Led Zepnek VAGY amerikai őstehetségnek kell lenni, és itt le is zárhatjuk a témát.
Kissé üröm volt az örömben, hogy Darren Smith messze nem Gillen, ami néha rontott az élményen, de ezzel maga is tisztában lehet, és frontemberi oldalon mindent megtett, hogy kompenzáljon. Őszintén szólva én a Red Dragon Cartel lemezén sem ájultam el a hangjától, kicsit a krokusos Chris von Rohr gyengébb napjaira emlékeztet mind élőben, mind lemezen. Ettől függetlenül az elhangzott RDC dalok (Deceived, War Machine, Feeder) jól megszólaltak Jake és a mókásan festő, de biztos kezű ritmusszekció keze alatt, a Feederbe beépített kis jam pedig külön tetszett. Ozzy az elején (The Ultimate Sin) és a legvégén (Bark At The Moon) volt, emellé igazán berakhatták volna a másik kettővel rotában fel-felbukkanó Rock'N'Roll Rebelt is, úgy se sokkal mentünk volna hetvenöt perc fölé... De nem baj, a lényeg, hogy Jake E. Lee itt van újra, alkot, koncertezik, talán még egyszer Ozzyékhoz is visszatalál (ahogy erről fel is röppent a pletyka egyszer), vagy összehoz valakivel valami igazán ütőset, mint sorstársának is sikerült a KXM-ben – reméljük, ebben is lesz majd párhuzam.
És ha már Led Zep: ha valakinek a Badlands piszkálja a csőrét, az mit szólt (volna) az előzenekarként egyébként igen ügyes, a balti térségben sikeres, lett illetőségű Laime Pilniga láttán-hallatán? Plant-imitáror énekes, '70-es évek, pszichedelia és őserő – már csak a füstölők hiányoztak. Utólag látva, hogy ők hazájukban ismert zenekar, nemigen értettem, hogyan is kerültek ide, de az biztos, hogy a belvárosi trendi klubok imádnák őket, pláne hogy anyanyelvükön is énekeltek egy dalt, ésaz egy ponton váratlanul előkerült trombita és szaxofon sem bizonyult felesleges hatásvadászatnak. A nyitó thrash bandának, a Garagedaysnek viszont semmiképpen nem lettem volna a helyében – az üres terem igen kínos látvány volt, ráadásul stílusban sem illettek ide...
További fotók:Red Dragon Cartel
Hozzászólások
Ó, pedig biztos, hogy sokan számítottak rá! :(
Sajnos nem lesz.
Kiegészítem néhány gondolattal, de attól eltekintenék, hogy mennyi Zep utánérzés volt a koncerten és a Badlands muzsikájában, mert ezen már tényleg felesleges rugózni. Inkább abból a szempontból közelíteném meg a dolgot, hogy a fellépésnek optimális esetben egy lemezbemutató koncertnek kellett volna lennie. Ehhez képest Ozzy nótával nyitottak, majd a buli gerincét a Badlands dalok alkották. Miért? A cover csapat megjegyzés is azt tanúsítja, hogy valószínűleg Darren is érzi ezt a felemás helyzetet. Jake eléggé leragadhatott a múltban, és ezzel a felfogással nem hinném, hogy hosszú életű lesz a banda. Sokkal több kell, az, hogy a megjelenő nézők úgy távozzanak a buli végén, hogy hú vazze, ez volt életem egyik legjobb klubkoncertje! (A közelmúltból pl. itt van az Adrenaline Mob esete. Nekik sem jött igazán össze, csoda, hogy egyáltalán idáig eljutottak, meglepődnék, ha lenne 3. lemezük!) Szóval egy RDC bulin elsősorban saját nótákat várnék, és csak mellettük ,,kiegészítéské nt" a korábbi munkáikból a fontosabb dalokat. A programból kihagytam volna a Rumblin' Traint a Shine Ont és a BS utánérzés War Machine-t is, inkább a Wastedet, Redeem Me-t, Slave-et, The Last Time-ot és a Dreams In The Dark-ot hallgattam volna, részben best of műsort. Kíváncsi vagyok, mit gondol az egészről Lee (remélem lesz interjú vele), mert úgy vélem a koncepcióval egy kicsit el van tévedve, ha csak nem a nosztalgiára épít. Arra meg minek? A zenekar különben jól játszott, Darren szimpatikus figura, jól énekelt, szerencsére nem akar Gillen klón lenni. Jake pedig még mindig nagyon jó gitáros, és a minőségi hangzás következtében a szólóit is jól lehetett hallani. Vagyis elvileg minden feltétel adott lenne a hosszabb folytatáshoz. Meglátjuk. Mindezek ellenére jól szórakoztam, vétek lett volna kihagyni a bulit!
(Az előzenekar fúvós hangszerei harsona és szaxofon voltak.)
Szerintem élmény volt nézni is Jake-t. Tetszett, ahogy pörgött, forgott az ember, pedig már 50 is elmúlt. Egyszerűen élvezte, amit csinál és nem zavarta, hogy csak kb. 150 néző volt.
Darren szerintem teljesen rendben volt. Rosszabbra számítottam tőle, és érdemes megjegyezni azt is, hogy frontemberként mennyit fejlődött ezen rövid idő alatt. Nekem eszembe jutott a koncert alatt Todd La Torre (QR), aki szintén dobosból lett énekes, de állandóan a cineket csapkodta a koncert alatt. Itt ennek nyoma sem volt. Darren jól tette a dolgát.
Ronnie tényleg viccesen nézett ki. Nekem a 100 Folk Celsius énekese jutott róla eszembe. Vártam, hogy belekezdjen a Paff a Bűvös Sárkányba. :-)
A koncert után meg külön jólesett, hogy a polóárus lány rá akart beszélni az XL-es méretre, hogy az biztos elég nagy lesz! Hízott az egóm, de azért XXL-est vettem. :-)
Ma este Jeff Scott Soto koncert. Gyanítom, hogy a közönség 80%-ban meg fog egyezni, és sokkal többen sem leszünk.
Na ezekért a mondatokért imádom ezt a lapot :))))))))