Ezen legutóbbi Quimby lemez is sorolható az előzőekkel egy csoportba, hisz az általuk előadott stílus, ez a nyugodtan-majd-meghalunk-vagy-nem- vagy-nem-is-tudom-mi-lesz- -de-azert-meg-egy-spanglit-csak-elszívunk most megint maradt. Lehet, idén nem nyernek Arany Zsiráfot a legjobb albumért, de ismét ügyeset alkottak.

A Mood maradt a bejáratott vágányon, igazi doom zene hallható a 3. albumon. Intro után a The Bloodstained Embryo sodró lendületű húzós riffjei adják meg az alaphangulatot, melyet nagy megelégedésemre egy 2 perces feelinges, nóta követ az Untold.

Miután szépen összeolvadt néhány mammutcég, a Metallicát is a Warner adja ki ezentúl. Legalábbis a tengerentúlon. Asszem. Vagy ilyes. Szado-mazo, ahogy a köznyelv hívja Metallicskáék legújabb opuszát. Óriási volt a hírverés, ezer helyen lehetett olvasni, hogy milyen lesz, milyen volt, de valahogy másra számítottam. Nem rosszabbra, nem jobbra, csak ...

Nnna, ezt is megértük. Végre egy kiadó fel merte vállalni a Codát. Akárki akármit mond, Rudán Joe ősrock torka az egyik legjobb a hazai mezőnyben, és ahogy énekli a Led Zep dalokat, az valami hátborzongató.

A true metal európai reneszánszának közepén szerény személyem nehezen érti, miért kell egyszer és mindenkorra kiutálni, leírni a grunge zene képviselőit. Sokan lehetnek amnéziásak manapság, a többség hajlamos elfelejteni, hová dugta kockás ingét, vagy, hogy kinek adta kölcsön Alice In Chains, Pearl Jam, stb. kazettáját.

A német doomcore csapat, a Drecksau tavalyi bemutatkozása, a Brecher ugyan hangzásilag nagyon állat volt, viszont a nótákat hiányoltam róla. Lássuk, mit fejlődtek egy rövid év alatt.

Már az első számnál tudtam, hogy Les Claypoolék számára gyanússá váltak a Brown album után egyre növekvő számban a fejük felett köröző, nem igazán bizalomgerjesztő madarak. Rá kellett eszmélniük, hogy ha nem mutatják továbbra sem az életnek semmi jelét, akkor hamarosan sok kopasznyakú szárnyas fog a csontjaikon marakodni.

Tavaly novemberben rögzítették az EP anyagát a srácok, de csak idén került ki a kezükből. A Dark Clouds-ot is demóról demóra kísértem figyelemmel, így rögtön szembetűnik az az óriási fejlődés, amin keresztülmentek az évek folyamán.

Túl nagy meglepetést nem okozott a hír, hogy a KISS szereplésével már mozifilm is készül. A sztorit el lehet képzelni, 4 fiatal srác kalandjai a 70-es években. Lázadás, bonyodalmak, szerelem és persze zene. Vannak oridzsi KISS nóták - Shout It Loud, Detroit Rock City a régebbiek közül és egy vadonatúj líra a végén (Nothing Can Keep Me From You.

Mielőtt mindenki a pénztárcája felé kezdene kotorászni, le kell szögezni, hogy ez még nem a köv. Therion album, hanem "csak" egy minialbum. De annak azért elég bőséges és élvezetes. Rögtön egy új nótával nyit, a címadóval. A Vovin vonalát viszi tovább, egyre heavy metalosabb a zene - sajnos -, a női ének meg csodás, mint mindig.

Nem aprózta el Trent Reznor, dupla albummal örvendeztette meg az indusztriális (ha lehet egyáltalán valami jelzőt használni rá) muzsika kedvelőit, kellemesen vastag szövegkönyv kíséretében. A végeredmény döbbenetes. Minden eddiginél komorabb, felkavaróbb, súlyosabb. Magával ránt már az első nótával (Somewhat Damaged). Mestere a különös zajok tökéle...

Hohó! Felcsillant a szemem, amint megpillantottam fenti album előadóját. A szebb napokat is megélt nagy tehetséggel megáldott gitáros újfent rászánta magát néminemű alkotásra. Be kell vallanom, hogy jó pár éve a kedvenc húrbűvölőim között foglalt helyet M.S., ízes, egyéni játéka maradandó élményt nyújtott, bármikor hallgattam.

A Seven Witches egy New Yorkból származó power/heavy banda. Az énekes Bobby Lucas nem kevés Bruce Dickinson feliratú toroköblögetőt ihatott a stúdiófelvétel előtt, mert egy az egyben a B.D. iskolát követi, kicsit kevesebb áriázással ugyan, de megoldásaiban azonos hullámhosszon van a mesterrel.