Három tagot, plusz egy dobgépet számláló orosz zenekart az olasz code666 kiadó vette szárnyai alá és jelentette meg legújabb művüket, ami még 1999 októberében került rögzítésre, és 2000-ben jelent meg. Furulyaszóval indul a zene, később a vokalista "mesélős" énekkel folytatja, majd blackbe viszik a témát károgással, és így tovább.

Tűkön ültem az utóbbi két hónapban, alig bírtam türelemmel kivárni, hogy végre megjelenjen az új Machine Head album. Aztán csak megjelent... Lássuk. Az első szám (Desire The Fire) kellő súllyal rendelkezik, amiben legnagyobb meglepetésemre Robb Flynn rappelni kezdett. Jajaj - mondtam magamban, mivel elég ritkán tudnak maradéktalanul tetszeni a rap/...

Megint egy legendás csapat alakult újjá, és megkíséreltek egy döbbenetes erejű anyagot kiadni. Sajnos csak próbáltak. A nyitó Faster Than Life riffelése még nem olyan rossz, de ahogy megszólal a lemez, az harmatgyenge. El nem tudom képzelni, hogy tudtak ennyire erőtlenül, vékonyan megszólaló anyagot kiadni. Borzalmas.

Bár a borító kissé klisésre sikeredett a felhőivel, a korongon hallható zene annál inkább meggyőzött. A műfaj a progresszívabb fajta metal, riffügyileg a kissé "keményebb" fajtából, melyet bársonyos ének kísér. Érzelem-hegyek borítanak el már a nyitó Access Deniedot fülelve. És bősz mosoly terül el arcomon.

A Christian Epidemic ténykedését jó ideje figyelem, és teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy a Gyász c. EP-vel teljes mértékben beért a csapat. Zeneileg összeforrottak, a dalok kidolgozottak, ötletesek és ami a leglényegesebb: tehetségesek a srácok.

A kiadót nézve előre örültem, hogy egy újabb doom/stoner zenekar korongját tarthatom a kezemben. Ezt a borítón lévő motoros figura rajza is megerősíteni látszott (bár az a viking hajó a háttérben mit keres?!). Azt fölösleges sorolnom, hogy milyen hatással bír a Goatsnake - úgyis mindenki unalomig ismeri ezeket a neveket.

Freedumb - ez az a szó, amit nem lehet megtalálni egyetlen szótárban sem (nekem legalábbis nem sikerült). Egy amerikai úriember szerint valamilyen szleng kifejezés a szabadságra, amikor azt mondhatsz, azt csinálhatsz, azt imádhatsz amit csak akarsz. Amikor senki nem szól bele, mit mikor hogyan tegyél, senki nem mondja meg, hová mehetsz.

Az amcsi Forte már több, mint 10 éve létezik és gyártja a lemezeket, ám eleddig messze elkerültek korongjaik. Legfrissebb albumuk futurisztikus - talán a Terminatorból kicsent - lézerputtyogással indít, melyből dinamikus, erőtől duzzadó power metal riffözön zúdul ránk.

Nem igazán értem, hogy miért pont az első korongját adta ki újra az ex-kiadó az ultrasúlyos Crowbar-nak. Ugyan az azóta védjegynek számító lassan görgő tonnás riffek mellett Kirk Windstein jellegzetes vokáltémái már itt is ezerrel törnek elő a hangfalakból, de az albumnak még nem minden nótája 100 százalékos.

Kiadóváltáskor szokásos válogatásalbum a Past And Present, nahát, micsoda "meglepetés"! 7 nóta + 5 koncertfelvétel (az előbb említett kettőn kívül a High Rate Extinction, az I Have Failed és a Self Inflicted szerepel a korongon). Legalább így le lehet szűrni, hogy milyen lehet a "tonnabébik" koncertje.

Mi történhetett október 31-én, hogy ilyen fontos? Ja, akkor van a Halloween éjszakája vagy mi, mondjuk nem értem, mi köze a zenéhez, na mindegy. Ahogy elnézem a zenekari fotót, igénytelen külsejű farmon született amerikaiak, akik heavy metalt lélegeznek. Jaj, csak ezt ne... Kliséből már oly sok van így is.

A német Obsidian Gate története 1994-ig nyúlik vissza, de ez az első lemezük. Az ismertető "Richard Wagner találkozik a Black Metallal" címen mutatja be a háromtagú zenekart. A műfajon belül már megszokhattuk, hogy intróval indulnak az albumok, most sincs ez másképp.

Azért ezek a srácok éreznek valamit... Azt biztosan, hogy hogyan kell egy szóban összefoglalni egy egész lemez milyenségét. Faceless-Arctalan. És ez bizony így igaz erre a zenére és lemezre. Légy divatos! Ez a jelszó, s ennek szellemében görög elő a hangfalakból a 12 szám.