Manapság a black metal hattyúdalát éljük. Minden nap eltűnik valaki, az utánpótlás pedig gyönge lábakon áll. Elfogyott az újító szándék? Nincs már inspiráció? A black metal egy olyan műfaj, amely csak önmaga szülte szabályai szerint képes változni. A stabil pontok viszont mindig azok maradnak, történjen bármi. A saját hang megtalálása és a keretek ...

Olyan sejtelmes, gyönyörű intróval indul az Ideas legújabb anyaga, hogy egyből átestem egy kellően elvarázsolt dimenzióba. Minden értelemben profi zenekarrá érett a tatabányai gárda, alkotásaik teljes mértékben nyugati szintet ostromolnak.

A megszállott zajbarátok kedvenc kiadója szabadította a világra ezt a posztumusz dupla válogatást a banda különböző demóiból, ilyen-olyan válogatásokra felkerült számaiból és eddig kiadatlan felvételeiből. Két-három perces "idegrohamokról" van szó általában, a hangzás hol teljesen normális, hol meg maga a káosz.

Az új Crowbar anyag az idei év egyik leginkább albuma volt részemről. Kirk Windstein ezúttal sem tévedett, és újfent telerakta a lemezt ólomsúlyú nótákkal. Azért emelem ki őt külön, mert rajta kívül senki sem hallható a korongon, természetesen a dobokat kezelő új srácon, Sid Montzon kívül, akit azóta már szintén kirúgott, hogy helyére vehesse Craig...

Első hallgatásra nagy meglepetést okozott nekem ez a lemez. Szomorú, hogy ezt kell mondanom erről a zenekarról, de semmi nem maradt meg belőle. Le kellett ülni, és a szöveg figyelmes olvasásával végigmenni rajta újból, hogy tényleg tudjak is valamiről most írni.

Oké, tisztázzuk, mielőtt. Szóval, a hardcore nem kizárólag zenei kategória, a filmművészet egy, mondjuk így, a fajfenntartási ösztönre alapított ágának durvábbik vállfaját is hasonlóképp hívják, a Hardcore Superstar pedig a borítóból ítélve inkább ez utóbbira gondolhatott nevének megválasztáskor.

Apám! Szerintem az idei év egyik kellemes - és tiszteletet parancsoló - meglepetése ez lesz. Engem eleddig ezek a "Dimmu - típusú" zenék annyira nem találtak el, gondolok itt arra, hogy a black/death-vonalat ötvözzük gótikával, beleáztatva holmi cukros-vizes szintetizátor + női vokál trutymóba...

wice: Izé, kezdd te...  

vsz: Hmmm... Inkább te.  

wice: Na jó, szóval... A jó hír, hogy visszatért a Tormentor. A rossz az, hogy ez a lemez kb. úgy hat majd a régi rajongókra, mintha egy reggel kinyitnák a lakásajtót, és kiesnének rajta az űrbe.

Sok minden történik a norvég black metal élvonalában, de a kevés stabil pont közül a Borknagar neve garancia a minőségre. Kovenantok jönnek, Mayhemek mennek, a Borknagar, az Borknagar marad. A zenekart Oystein G. Brun alapította, Garm kezdte az énekesi poszton (Ulver, Arcturus), és ő is - mint majdnem minden tag - kiszállt. Egyedül a zenei agy, Bru...

Hallgasd figyelmesen, és az első perc után se vedd ki a lejátszóból! Valahogy ilyen mottóval reklámoznám a kiadó helyében az ex-Rage gitáros szólóanyagát, mivel annyira nehezen emészthető, hogy képtelenség egészséges emberi aggyal feldolgozni azt egyből!

Azt hiszem, Vicky Sunday nagyon rossz helyre született. Ha mondjuk Los Angeles lenne az otthona, egy kis szerencsével simán karriert futhatott volna be a dallamos zenék világában. Ebből sejthetitek, hogy a Mosaic igazi amerikai ízű napfényes rockzenét rejt, dús gitárokkal, kellemes gitárszólókkal, billentyűkkel, fogós dallamokkal.

Töredelmesen bevallom, hogy az Axel Rudi Pell órákról hiányoztam, valahogy elkerültek eddig a gitáros albumai. Sebaj, itt az ideje pótolni a hiányosságokat. A borító dizájnja azonnal meglepetést keltett: koponyás szörnyalakok próbálnak rémisztően kikukucskálni a papír 2 dimenziójából.

Talán a legkülönösebb EP, amivel eddig találkoztam. Egy tracket jelez ki a lejátszó progi, és mégis 4 részből áll a nóta. Ha azt is hozzáteszem, hogy Kátai Tamás keze, hangja, illetve gondolatai köré szövődik nagyrészt jelen formáció, talán az értők sejtik, valamiféle szintetizátorszőnyeggel körbefont art black metal a játék neve.