Eddigi legbrutkóbb megszólalású anyagát adta ki a budapesti modern doom/death banda. A Nadir előtt se volt bajom velük, s ezután se lesz, amíg így fejlődnek. Az angol szövegek a kezdetektől fogva igényesek és realisztikusak, most már tényleg itt az idő, hogy a külföldi arcok is észrevegyék a csapatot.

Az új magyar heavy metal generáció egyik kiugróan jeles képviselője a győri Obstruction. Magam sem hittem volna, hogy valamennyire is megfog ez a lemez, mivel a szövegek elolvasása után elég klisésnek éreztem a produkciót. Viszont rögtön az első szám után kellemesen csalódtam.

Második album, de minek? Már az első is tök fölösleges volt, hiába hozták a zenét olyan arcok, akik az anyabandájukban az élmezőnyben trónolnak. A Sinergy-ben középszerű heavy metal témákat játszanak, nulla izgalommal, ráadásul Kimberly Goss hangja sem javult egy kicsit sem, ugyanolyan fakó - legalábbis ehhez a zenéhez fakó - és unalmas, mint az el...

Nos, itt akár megismételhetném a Cydonia kritika teljes szövegét, lévén a tagok kivételével minden egyezik, azaz ugyanazt a fajta, egyszerű, hibátlan heavy opuszhalmazt kapjuk, mint a fenti csapatnál.

A Le Panic nyitja a 2-es Shock! válogatás cd-t, egy jófajta modern rock nótával, amiben a hipnotikus verzedallam és a latinos betét különösen tetszik. A Periféria szintivel támogatott dallamos rock/metalt nyom, a '80-as éveket idézőn - nem rossz, de lesz ez még sokkal jobb is.

Illusztris nevek a black scene-ből, megemlítem pl. Tjodalvot, aki a Dimmuban és az Old Man's Child-ban ütögette a bőröket, és Cyrust, aki a Satyricon turnégitárosa volt, a többieket pedig lessétek meg a honlapjukon, hosszú lenne felsorolni a norvég black zenészek előéletét.

Az erő - mindenesetre - velünk van... Szóval a lengyel illetőségű death metal négyes az a keleti régiónak, ami a nyugatiaknak a skandináv vonal. Először akkor jöjjön egy kis "vaderológia", aztán beszéljünk a 2000. év egy olyan lemezéről, amely Mányák "Neochrome" Péter szerint az év albuma (de mit is várhatnék egy olyan figurától, akinek a Nile az e...

Osztrák zenekarokról nem túl sok hír járja errefelé, az biztos, nekem - ha emlékezetem nem csal - tán az első találkozásom ez a "szomszédaink" rockzenéjével.

Meghallgattam több módon is (deck, walkman, akármi), de nem mertem elhinni, hogy tényleg ilyen gyenge hangzást kapott az S.O.S. debütáló albuma. Pedig a zene nem ezt a vékonyka gitárhangzást érdemelne! Lehet, hogy furcsának fog tűnni, de a nyitó szám egy kicsit a régi Pokolgépre emlékeztet (az ének nem). Pedig eddig más híreket hallottam a csapat s...

Három hazai arc (gitár, basszus, dob), no meg egy külhoni énekes úriember (a neve se legyen titok: Todd Williams) remek torokkal a kézipoggyászban. A csapatból én mindössze Zsidel "dob" Miklóst ismerem (barátomnak is mondom immár 7-8 éve, de nyugodjatok meg; tárgyilagos leszek), többek között a Résből, a Trottelből és a Csigafröccsből.

"Tessék, hogy örüljél, true metal, írhatsz róla valami jó megalázó kritikát", főszerkesztőnőnk ezzel a felkiáltással adja át nekem a CD-t. Persze, mert én ugye ilyen vagyok, kiszámítható, mint Pavlov kutyája, elég hozzá két véres csatabárd a borítón, és beindul a fikagép, hát nem, Szilvi, arra várhatsz, mondom magamban, objektív leszek, a BBC hozzá...

Az Evensong már második alkalommal követi el azt, ami a legtöbb nyálas, szemét popkreációnak csak álom marad. Ismét külföldről startolt legújabb nagylemezük! Az Of Man's First... ismeretének tükrében úgy tűnik az előző Path Of The Angels csak egy pici kis ízelítő volt az Evensong teljesítményéből.

Az olasz zenekart kb. 3. számunk környékén mutattam be, Nocturnal című lemezük kapcsán, melyet Corpses anyagukkal együtt ezúttal kazettán juttatott el hozzám magyar képviselőjük, Kaposvári Laci a Backwoodstól. A Corpses összefoglalja a csapat demós korszakát, míg a Nocturnal már az első lemezüket tartalmazza.