Egy időben Miskolc és környéke volt a rock melegágya. Az ózdi illetőségű Remorse is "ahhoz" a hullámhoz tartozik, tíz éve is lehet immár, hogy jelen vannak a színtéren, gyökereik érezhetően erősen kapaszkodnak az akkori metal-ikonok (pl. Metallica) által lerakott alapokba.

Óriási meglepetésként ért a The Quiet Room idei lemeze. Az előző (és egyben bemutatkozó) korongjuk sem okozott csalódást, noha azt akkor a "futottak még" kategóriába helyeztem el. A Reconcieve énekesváltást (+ még két új tagot), de leginkább zenei megújulást hozott.

Szigetvári illetőségű kvartett, gitár, basszus, pozan, dob felállásban, ének csak effektjelleggel van a lemezen. Én már előző anyagukon megpadlóztam, alig-alig kitaposott úton járnak, furcsa, komplex, agyas zenéjükkel, talán a Másfélhez tudnám hasonlítani őket itthon, de ennek a hasonlítgatásnak nem sok értelme van, mert végül is teljesen mások, mi...

Sokkal rockosabb. A hírek erről szóltak, ilyen lesz. Persze, a How To Measure-nél (ami, akár hiszitek akár nem, nálam máig 10 pontos, és imádom minden elszállós, lebegős, űrös pillanatát) minden bizonnyal rockosabb, több a gitár, viszont ne várjátok, hogy metalos lesz, mint az az előttiek, mert nem.

Elég kiszámítható darab lett a Gyújtópontban, erre is számítottam. Viszont aláírom, a Fémzenével "szemben" ezúttal színesebbnek, tűnnek a dalok, számos jó zenei témával és dallamos egyből dúdolható refrénnel. Összességében a bevált recept megmaradt, a zenészek a legtöbb esetben "tudták, mitől döglik a légy", milyen elemeket kell felsorakoztatni ahh...

Dallamos power metal Portugáliából, hirdeti az infólap, meg azt is, hogy képzeld el a Stratovarius és a Theatre Of Tragedy (persze a régi) keverékét. Tessék akkor elképzelni. Majd jól el is lehet felejteni.

Melodikus black/death metal ez is, csak éppen Belgiumból, tehát hörgés, gitárok, szinti a Tiamat, Cradle of Filth, Dimmu-vonalon, erős klasszikus metal beütéssel, amit leginkább a gitárok képviselnek, mind riffelés, mind szólók tekintetében.

Durva, technikás death metalt játszanak az oldenburgi fiúk, és nagyjából ez minden, ami a lemezről elmondható. A név unalmas, a logót egy esztétikavizsgán kettessel átcsúszott rajzoló formálta cirkalmasra és unalmasra, a borító számítógéppel készült, béna, és... igen, unalmas, úgy van. A zene is pont ilyen, csak még sokkal inkább.

Komoly hazai underground arcoktól tudom, hogy pl. a szlovákiai metal élet semmivel sincs elmaradva a magyartól, sőt... Jómagam nem igazán vagyok kompetens a témában, de az a tény, hogy egy kis helyi cég képes albumokat kiadni és a nemzetközi porondon is képviseltetni magát, nem keveset árul el.

40Grit, gyenge egy név, még a borító is ronda, de lássuk belülről. A köszönetrovatban számos kedvenc, illetve számomra szimpatikus zenekart soroltak fel, nocsak, talán nem lesz olyan rémületes a zene. A Machine Head ugrott be azonnal - mi más? -, mert ugye ők bukkantak fel úgy nagyjából először ebben a stílusban, belőlük nőtt ki a Skinlab is, plusz...

Ez az ötszámos EP még a Catharsisszal (akik nemrégiben feloszlottak - R.I.P.) közös split előtt jelent meg Jakab Zoliéktól. A két anyag között eltelt idő annyiban érződik, hogy a Freedom nótái kevésbé sűrűek, komplexek, vagyis hamarabb befogadhatóak. Így is rengeteg dolog történik azonban egy-egy számon belül és ami szintén nem kis szó, mindegyikbe...

A miskolci banda a hazai death/grindcore mezőny egyik képviselője. Ennyire bika hangzással rendelkező magyar grind anyagot még talán nem is hallottam. A mélyre hangolt hangszerek, a vágtató dob a fanatikus énekkel együtt brutál összhatást produkál. Furcsa, de egyik kedvencem a visszafelé operáló (majdnem szó szerint, he-he) S.L.I.A.N., beteg hangul...

Gondolom, mindenki ismeri azt az érzést, amikor szeret egy bandát és sokat vár az adott csapat új lemezétől, de végül csalatkoznia kell, egyrészt a felfokozott várakozás, másrészt a gyenge teljesítmény miatt. Az új Orange Goblin számomra egy ilyen korong - sajnos.