A banda honlapja szerint ez dallamos black metal. Ha ők mondják?! Legyen! Blacknek valóban elég black, ha például a hörgimörgit vesszük, ami pedig a dallamosságot illeti - nos, abból aztán akad itt bőven! Az 1994-ben alakult német bandának ez a negyedik albuma. Az előzőekhez sajna nem volt szerencsém, amit most minden eszközzel igyekszem pótolni, u...

Pár év kihagyás után harmadik albumát készítette el a Carmen. Aki esetleg az első kettő után próbálja meg becserkészni a lemezt, az szerintem ezúttal sem fog csalódni.

Az ex-Pyogenesis basszusgitáros, Roman Schoensee tulajdonképpen egyszemélyes projecktje ez (Roman egyébként tagja még a holland Dreamside-nak ill. a Silke Bischofnak). Ő jegyzi minden tekintetben a lemezt, vendégként időnként feltűnik, mint női énekhang - a már említett Dreamside frontleánya, Kemi Vita, de jelenléte a hangzóanyag egészét tekintve e...

Majd 70 perc koncertlemez, főleg az előző album nótáira építve. Persze, logikus, meg korrekt, hiszen jól sikerült darab az. Reb Beach gitáros állat - vagyis nem ő az állat, hanem amit művel -, ez feltűnt korábban is, de most megbizonyosodtam, a srác legitározza a csillagokat az égről, ráadásul nem unalmasan, inkább ízesen, karakteresen. Teret neki,...

Némi fazon- és tagságigazítás után megérkezett az új Metalium korong, mondjuk ennél rondább külsőt nemigen ölthettek volna, ez a kék páncélba burkolt csodacsapat inkább vicclapba való, mint borítóra. Ámbár ez lehet a siker titka, no meg a zene, amit az előző korongon már megfigyelhetett mindenki: germán metal (ők azt hiszik, hogy power is, pedig ne...

Már az első hangoknál feltűnt az az iszonyatos akcentus, ami tönkrevágta a zenét, elég érthetetlen amit az énekes hölgy próbál nyújtani, szegénykém. Meg is néztem, horvát illetőségű a csapat. Ilyet se hallottam még.

Kevés negatívumot tudnék felsorolni az Árnyak lemezeit illetően, ezúttal is csak egyetlen egy dolgot sérelmezek, méghozzá a hangzásban kialakult mélyen döngő aránytalan hangokat. Valahogy nálam némileg rontja az összképet, viszont gondolom, ez meg senkit nem érdekel...

Sok - igen hülye - a médiában megszokott felesleges információval lehetne persze marketingelni ezt a remek zenekart, pl. hogy Krshna - tudatú arcok alkotják, avagy, hogy itt játszik Charlie fia, stb... Jómagam röviden úgy fogalmaznék: kis hazánk egyik legenergikusabb, legjobb élő produkciója, egy rendkívül markáns, szenzitív, zúzós, ugyanakkor gond...

Mit lehet írni akkor, ha az ember tűkön ülve vár valamit, hátha idén ez lesz az, ami végre úgy igazából fejbekólintja, mármint zeneileg. Azt, hogy itt az album, ami egyesíti a zenekar eddigi összes erényét. A Nevermore dinamikus, hegyeket mozgató erejű dalaival, és a hipnotikusan daloló énekesével egyszerűen lealázott minden idei lemezt.

Slayercore, new-school hc-vel kevert thrash, nevezzétek akárhogy, a Stampin' Ground két évvel ezelőtti bemutatkozása (ami jelen kiadónál az első, amúgy a második album) számomra egyenlő volt egy hidegzuhannyal kevert laposra kalapálással. Mertem remélni, hogy az új mű is hasonlóképpen beletapos az anyaföldbe. De a hajópadlóba bizonyosan.

No igen. Megint megjelent valami, amin lehet vitatkozni sokat. A gót istenkirálynő és csapata átment technóba. Hiába bukott a Paradise Lost már egy ilyen akcióval, azért csak meg kell próbálni még valakinek, hátha a németek ráharapnak, mert ott talán lesz néhány hibbant, akiknek ez bejön.

Gondoltam, egy kicsit nagyító alá lehetne venni a Placebo legutóbbi albumát, de sajnos ki kellett ábrándulnom a skandináv srácokból, mert biza nincsen szükség semmilyenfajta segédeszközhöz, hogy szembetűnjön: nem ez a lemez lesz az, mellyel maguk mellé állítják az esetleg kételkedő Placebo híveket.

Ugye nektek sem mond sokat ez a név? Akkor jó, mert nekem sem. Viszont olyan szimpatikus volt az ismertető a zenekarról - melyet egyébként Dominic Moon énekes, dalszerző atyaúristen alapított, hogy roppant kíváncsi lettem a zenére.