Az új generáció egyik nagy ígérete a Leander nevű formáció, amely szinte hónapok alatt robbant be a köztudatba és vonzott maga köré jelentős számú rajongótábort. Zenéjüket valóban könnyű befogadni, hiszen a szinte ragacsosan fogós refréneket ötvözik a súlyos riffekkel és a közérthető dalszövegekkel. Idén már nagykiadós lemezszerződéssel a zsebükben járják az országot, a koncertjeiken és a közönség érdeklődésén pedig egyértelműen látszik, hogy ők a jövő egyik nagy ígérete. Az alapító énekes/basszusgitárossal, Köteles Leanderrel beszélgettünk.