A svájci Cataract szekere meglódult, legalábbis az, hogy a Metal Blade szerződtette őket, biztosan több emberhez eljuttatja a zenéjüket. Ami alapvetően jó dolog, mivel erőteljes metalcore-jukkal simán meggyőzhetik a kétkedőket is.
Kérdéseinkre e-mailben válaszolt a csapat dobosa, Ricky.
A Tiamat egyike azoknak a zenekaroknak, akiket tinédzser korom óta szakadatlanul istenítek, így aztán különösen furcsa érzés volt egyszer csak ott találni magamat, kis porszemet a zenekar társaságában. Bár Johan Edlund civilben sem hazudtolta meg szűkszavú, hűvös önmagát, a Wanted fesztiválos fellépésük másnapján mégis sikerült szóra bírni.
Hazánk egyik legalulértékeltebb (még legalábbis) zenekara az Isten Háta Mögött. Egy fanatikus csoporton kívül óvatosan merészkednek az emberek a közelükbe, talán ez az interjú segít egy picit jobban megismerni őket.
Az idei év egyik legsúlyosabb és legelőremutatóbb lemezét tette le az asztalra a Blind Myself. Ehhez nem is kell túl sokat hozzáfűzni.
A mai Queensryche a saját szabadgondolkodásának túsza, három sikerlemez és bőséges mennyiségű, művészileg végtelenül izgalmas, de lényegesen kevésbé kommersz anyag áldozata. 
A soktagú zenekar 7-es sorszámot viselő gitárosát, Mick Thomsont kaptuk kölcsön egy rövid, ámde annál velősebb interjú kedvéért. Mick az átlag Slipknot tagsággal ellentétben magas, sztárallűrtől mentes, egy light kóla és egy buborékmentes ásványvíz kíséretében ült le asztalunkhoz, mondjuk a benti erős félhomály ellenére napszemüvegét nem volt hajla...
Az utóbbi idők lemeztermésének egyik hatalmas meglepetése volt számomra a Biomechanical nevű angol csapat debütáló lemeze. Az ősprogpower alapokon nyugvó, energikus és érzelmes zene egyszerre idézi fel ifjúkorom ronggyá hallgatott Crimson Glory és Queensryche kazettáinak pengeéles hangjait és a legsötétebb fantasztikus filmek hangulatát.
A Summer Rocks első napja. Aznapra sajtóbelépő nincs, interjúlehetőség a szervezőktől szintén nincs. Aztán mégis ránk mosolygott a szerencse a kiadó képében, akik felhívtak és elhívtak. A szálloda halljában láttunk valakit, aki teljesen hasonlított Rob Halfordra, de pici volt, trottyos térdgatyát és szemüveget viselt, tehát pontosan olyannak tűnt, ...
A CasketGarden egyre növekvő sikere is csak azt a régi-régi sejtésemet igazolja, amikor az első demót meghallgattam, hogy ezekben a srácokban van valami plusz... Jó érzés, hogy egyre többen rájönnek erre. 
Sok év után újra él és virul a hazai thrash metal legismertebb alapköve, a Moby Dick, ráadásul az új lemezzel sem vallottak szégyent, dacára a sok éves pihenőnek. Régi és új dolgokról volt szerencsém faggatni a zenekart, az élet értelmét meg majd a következő interjúban mesélik el...
Örülhetnek nagyon a doom/sludge rajongók, mert a Mood után is van élet, legalábbis a két utódzenekar teszi a dolgát. Most éppen a Stereochrist került terítékre nálunk.
Sokat kellett várni, mire a kíváncsi hallgató- és nézősereg hozzáférhetett a Stereochrist debütáló lemezéhez, vagy mégsem? Erről is megkérdeztem Hegyi Kolos riffmestert.
A semmiből bukkant fel a német Disillusion, akik minőségi zenéjükkel fél pillanat alatt belopták magukat az Opeth rajongók szívébe. A Back To Times Of Splendor lemezüket ugyan nem könnyű megemészteni, de mindenképpen megéri belemélyedni némelyest.
2003 egyik legjobb korongját adta ki a német Brainstorm gárdája, Soul Temptation címmel. Mikor az Edguy vendégeként nálunk játszottak, nem is volt más választásom, minthogy leüljek a fiúkkal és kikérdezzem őket múltról, jelenről, meg úgy általában az élet dolgairól. A kérdésekre Andy B. Franck énekes és Torsten Ihlenfeld gitáros válaszoltak.
2004 márciusában sikerült egy tizenöt perces beszélgetést leszervezni Dimebag Darrell-lel. Izgatottan ültem a telefon mellett, hiszen a gitárosok között az egyik legnagyobb kedvencemmel beszélhettem, ráadásul olyasvalakivel, akinek a zenéjével együtt nőttem fel, együtt váltam felnőtté. Akkor még nem sejtettem - hogy is sejthettem volna -, hogy menn...
A beszélgetés hátterében svéd finomságok sültek és gyermekhangok vegyültek építőkockák zuhanásának robajába. Ennek ellenére sok mindent megtudtunk az In Flames bőgősétől, Peter Iwerstől, íme:
Nehéz feladat itthon a heavy metal zenekarok számára, hogy kitűnjenek valamiképp a tömegből. A kaposvári Morpheus jó úton kezdett tapogatózni, várhatóan egyre többen megszeretik majd zenéjüket.
A németországi Symphorce előtt fényes jövő vár, ha így folytatják. A zenéjükre ugyanis nincs panasz, sőt. Az utóbbi idők egyik - ha nem “a” - legjobb power metal korongja, ráadásul tökéletesen amerikai ízű power metal.
A zenekar jókedvű basszusgitárosa, Dennis Wohlbold válaszolt néhány e-mailes kérdésre.
Nem kevés kilométert tett meg a Criminal azért, hogy még közelebb legyenek az európai metal-vérkeringéshez. Chiléből Angliába költöztek, teljesen feladva ezzel régi életüket. Hogy mi történt azóta és mostanában velük, arra a csapat frontembere, Anton Reisenegger válaszolt. 
Négy év telt el viszonylagos csendben, de most megnyugodhat minden Spastic Ink rajongó, de maga Ron Jarzombek gitáros-főnök is, ugyanis hamarosan megjelenik az Ink Compatible című negyedik lemez. 
Februárban fog megjelenni az Exodus új anyaga, a Tempo of the Damned. Ennek kapcsán hívott fel a legendás H-Team egyik tagja Gary Holt. A technika ördöge ugyan kicsit kifogott rajtam, de nagyon jó fej volt az öreg, és így minden probléma ellenére egy kellemes beszélgetés kerekedett ki végül.
Szinte fel sem ocsúdtunk a Newborn feloszlása után, és máris a kezünkben lehet Jakab Zoli új zenekarának, a Bridge To Solace-nek a bemutatkozó cd-je. Igaz a csapat már korábban létezett, de jómagam (is) csak mostanában ismerkedtem meg vele. Hogy pontosan hogy is került a zenekar élére Zoli, megtudhatjátok a következő interjúból.
El sem hiszem. Mármint, hogy tényleg Peter Tägtgren volt a telefonvonal másik végén. Na nem azért, mintha imádatom tárgya lenne a fiatalember, csak mert előfordult régebben, hogy vele lett lefixálva az interjú, aztán mégiscsak egy másik zenekartag hívott, így a gondosan lejegyzett kérdéseim romba dőltek, improvizálhattam kedvemre.
Aki olvassa a Shock!-ot, annak nem ismeretlen a Gire neve, mint ahogy az sem, hogy kedveljük jó néhányan a zenekart szerketőségileg.
Novemberben Pesten egy fergeteges hangulatú koncertet adtak, nem volt kérdés, hogy megnézzük őket.
Az eddigi Varso interjúk nagy része a komolytalankodásról szólt, gondoltam próbálok egy nagyrészt hülye kérdésekből álló interjút készíteni a csapattal. Nos, jól megkaptam. Pál Viktor, az énekesember válaszolt, olvassátok szeretettel.
Az E-Klubos koncert előtt ültünk le Warrellel, hogy feltegyünk neki pár szokványosabb, és még több megfejtős kérdést. Hősünk iszonyatosan köhögve, lázasan és betegen, de töretlen lelkesedéssel válaszolgatott mindenre, egy idő után sokkal inkább baráti beszélgetés, mint interjú feelingje lett a dolognak. 
Második nekifutásra sikerült megcsinálni ezt az interjút, ugyanis az első időpontban néma maradt a telefon. Később kulturált bocsánatkérés érkezett, és egy új időpont.
Ezzel indítottam, mikor ezúttal tényleg megszólalt az idegesítően randa telefoncsörgés, Nick D’Virgilio, a csapat dobosa (illetve most már énekese is) volt a vonal másik végén.
Nagyon jót beszélgettünk. Ez volt az alapgondolat a fejemben az interjú után, ami felüdülés volt a szabvány "elégedett vagy a lemezzel és mikor jöttök turnézni" típusú mókuskerekek sorában. Amint látjátok, néha sokkal több van egy lemezben mint a buli és a rakenról, és sokkal mélyebb érzések motiválnak egy rockzenészt mint a zúzás és az olcsó élvez...
Facebook
Twitter