Nem vagyok már rendszeres tribute-koncertlátogató, de a Europe-hoz fűződő viszonyom bensőségesebb, mint más bandák esetében; ráadásul szerintem egy előttük tisztelgő zenekar nemcsak itthon, hanem egész Európában (eh-eh) különlegességnek számít.
Sokféle módon vissza lehet térni, és persze nem is csak egyszer, a kérdés mindössze annyi, nem röhög-e majd rajtunk mindenki a hasát fogva, amikor a nagy semmiből hetvenedszerre is felállva be akarjuk bizonyítani, hogy jobbak vagyunk, mint valaha. A német rocktörténelem egyik legpatinásabb neve szerencsére nem hangzatos sajtónyilatkozatokkal vagy a...
„Sajnos, önhibámon kívül lemaradtam a két nyitó zenekarról.” Ez az a mára már szállóigévé vált mondat, ami nélkül egy valamirevaló rockújságíró nem kezd koncertbeszámolót. Mindez persze nagy blamázs, ajtószaggató baromság! Viszont láthatólag szükséges ahhoz, hogy az úgynevezett rockújságíró, ki magát tévedhetetlennek képzeli, nem kis egóját megszil...
Bő egy évvel a legutolsó, szintén a Dieselben bemutatott, kiválóan sikeredett W.A.S.P. produkció után Blackie Lawless és társulata ismét eljött, hogy leigázzon minket. Kiindulva az előző buliból, erre minden esély meg is volt, feltéve, ha te is olyan vagy, mint én, aki kifejezetten utálja előre megnézni neten a várható setlistet. Más kérdés, ha meg...
Bár nem terveztem, hogy szóba hozom a jelenleg is folyamatban lévő bírósági eljárást, amelyet a debreceniek a másik Boxszal szemben kénytelenek a név birtoklásáért végigvinni, egy gondolat kapcsán mégis ki kell, térjek rá. A Koriékkal nem szimpatizálók körében ugyanis elterjedt a pejoratív elnevezésként létrejött „Lokibox" név, amelynek esetében le...
Nem is tudok visszaemlékezni, mikor láttam utoljára (vagy láttam-e egyáltalán) olyat, hogy az előzenekart visszatapsolják. Persze Cseh István esetében a „zenekar" elnevezés cseppet túlzás, hiszen egymaga sétált fel szinte feltűnés nélkül a színpadra akusztikus gitárjával, udvariasan köszönt, majd belevágott műsorának első felébe, amely ismert, és k...
Legutóbb a Gamma Ray társaságában járt Pesten a Helloween, ezúttal pedig a finn Stratovariust hozták magukkal, ami szintén nem nevezhető épp gyenge párosításnak. Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy a hazai heavy metal legnagyobb reménysége, a Wisdom ezen a koncerten mutatta be új énekesét a fővárosi közönségnek, akkor már végképp elmondható,...
Page Hamiltonék hazai jelenései valahogy mindig rászerveződnek más koncertekre. Két éve a Queensryche, idén a Helloween / Stratovarius kettős játszott velük egy időben a város egyéb pontjain, és ugyan lehet azt mondani, hogy ezek totálisan eltérő tábort mozgató zenekarok, én azért annyira nem vagyok meggyőződve róla, hogy senki nem kényszerült kell...
Valahogy még most is, napokkal a koncert után, olyan valószerűtlennek tűnnek még a szavak is: itt járt az Orphaned Land . Valószerűtlen, mert írjunk bár 2010-et, egy izraeli metal zenekar vendégszereplése még ma is ritkaságszámba megy lombhullató erdőkkel bepettyezett hazánkban. S valószerűtlen még azért is, mert a Petah Tikva városából származó csap...
A Torn From Earth- ről most hallottam először, ami nem véletlen: az egyik gitárosi poszton egy lányt felvonultató csapat tagjai baromi fiatalok, de zenei elképzeléseik ennek ellenére igen határozottnak tűnnek. Meglehetősen elvetemült, szétcsapott doom/sludge dalaik nem éppen slágerek – még ezen a vonalon sem –, de a komoly New Orleans-i (elsősorban E...
Lehet azon keseregni, hogy kevesen voltak Lynch Mobon, de ha belegondolok, a lényegében mainstream rocksztár szinten álló (értsd: nem csak rétegeket, hanem ma is tömegeket megszólítani tudó) Joe Satriani koncertjén sem voltak olyan őrült sokan. Elég rossz a szemmértékem, saccra olyan 4-5000 ember jelenlétét állapítottam meg, ha pedig ennek levessz...
Rich Ward igazából csak egyetlen dolgot szúrt el az életében, de azt nagyon: rossz évtizedben született. Ha a Stuck Mojo főnöke pár évvel korábban látja meg a napvilágot, minden esélye meglett volna, hogy szupersztárrá váljon az 1980-as évek egyik nagy metalbandájának soraiban. Rich ugyanis gitárosként a legnagyobbak közé sorolható: nemcsak, hogy ...
Ki az a perverz, aki novemberben - még ha a kinti hőmérséklet nappal el is éri a mámorító és hihetetlen húsz fokot is - két depressziós-jellegű zenekar koncertjét szeretné megnézni egy szombat este? Nos, túl sokan nem, de aki eljött a Dürer Kert kistermébe, az az este végén bizonyára nem érezte kellemetlenül magát, és azt is kétlem, hogy a terem ...
Akármilyen megosztóra sikerült is a Pain of Salvation legutóbbi lemeze, ez nem látszott meg a nézőszámon: az emberek szépen gyülekeztek kezdés előtt, aki pedig nem talált be addig, azt a kiírt időponthoz igazodva kezdő, szintén svéd Beardfish csalogatta be a terembe. Nem is érdemtelenül: a proggie körökben a közelmúlt üdvöskéjének számító fiatal csa...
Volt valami elcseszetten szürreális a Silver Dirt műsorában, ami odaláncolt a színpad elé. A svájci kvartett afféle laza glam’n’rollt próbált játszani a Vain és társai nyomdokain – ez még oké is lett volna, a gitáros például igen tisztességesen pengetett, az énekes dallamai sem voltak gázosak – na de a ritmusszekció...
Vélhetően elsősorban a szervezők remek húzásának köszönhetően – aktív zenészek ingyen nézhették meg a bulit –, mikor az Ego-Project műsorának kezdetére leértem a Crazy Mamába, már meglehetősen szép nézőszám fogadott. Mindent egybevéve eléggé lutri volt ez a buli, hiszen Jorn szólócsapata járt már nálunk az elmúlt években, és azt is meg kell hagyni, h...
Mindig örvendetes, ha különlegességekkel ajándékozhatjuk meg a Nyájas Olvasót. Volt itt már chicagói Joe Perry Project koncertbeszámoló, Europe tudósítás Rómából, de szerénytelenség nélkül nevezhetem különlegességnek korai Bang Your Head!!! fesztiválcikkeinket is (akkor még senki nem járt oda itthonról).
A bolgár hardcore-színtér éllovasa, a Last Hope több mint másfél évtizede aktív, de a produkciójukon nem igazán hallatszott a sok tapasztalat. Oké, én is jót vigyorogtam a Bulgar Display Of Power DVD-borítójukon a merchpultnál, de a csapat ettől még abszolút nem tűnt meggyőzőnek. Nem voltak éppen szétesőek, ám olyan atommód feszesek sem, mint amit ez...
Magam sem értem, miért, de emlékeim szerint a Dark Tranquillityt eddig valahogy elkerültem élőben. Pedig a legtöbb lemezük megvan, ha olyan hangulatom van, szoktam is hallgatni őket, szóval nem az a kategória, ami porosodik csak a polcon feleslegesen. Nem is volt kérdés, hogy elrugdosom magam a Dürerbe, ha már úgysem volt semmi más dolgom aznap est...
Fogalmam sincs, milyen isteni szerencsének köszönhette a Room Of The Mad Robots , hogy éppen ők léphettek fel bemelegítő számként ezen a koncerten, de megérdemelték a lehetőséget. Legutóbb, a Crowbar előtt sajnos lecsúsztam róluk, így aztán kíváncsian vártam, mit villant az ötös, és ugyan ez a zene alapvetően kisebb helyre való, annyi itt is bárkinek...
Nyilván nem kevés marketingértéke van Robert Plant mondatának („Beléptem és magamat láttam.”), ami eredetiben a plakáton is szerepelt, valamint az se semmi, hogy maga a Zep tagság hívta meg a csapatot egy válogatáslemez-megjelenési partira játszani – ezek nyilván mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Letz Zep Anglia legnépszerűbb Led Zeppelin tribute ze...
Tavaly egészen pontosan ezzel zártam a Keith Caputo koncertbeszámolómat : „Energiafeltöltődés megvolt, köszönöm, és ha lesz legközelebb, gondolkodás nélkül megyek újra megnézni Keith Caputót", ám legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy ebből valóban lesz legközelebb, ráadásul egy év múlva.
Korábban nem szerettem a Placebót. Rendre elkapcsoltam, amikor az egyetlen fogható zenetévémen, a Viva2-n megszólalt a Pure Morning. Ki ez az androgün? Miért kellene néznem, ahogy az öngyilkosjelöltet játszik és közben lesétál a tetőről? Aztán eltelt öt év, és Metallica-előzenekarként Imolában ők játszottak. Arra lettem figyelmes, hogy előbb csak a...
Az Idoru egyfajta születésnapot ünnepelt ezen a szombaton a Dürer Kertben: egy éve vannak együtt az új énekessel, Szolga Józsival, aki – le is szögezném rögtön – kiváló választás volt erre a szerepre. Az Idoru az elmúlt 6 évben lerakott az asztalra két kiválóan (Brand New Way, Brand New Situation, 2005 és Monologue 2007), valamint egy jól sikerült ...
Örök igazság hazánkban az, hogy ha egy előadó első hazai buliján sokan vannak, korántsem jelenti azt, hogy legközelebb is borítékolható a magas nézőszám. Láttuk ezt már Jeff Scott Soto vagy épp Jorn esetében is, hogy csak néhány nevet említsek, és sajnos az idei második Ripper szólóbulival is ez volt a helyzet.