Mi késztet arra egy zenekart, hogy azt a címet adja lemezének, hogy A kakukkosórák a pokolból? Persze kakukkosórával nyit az első dal (meg zár az utolsó), ezt jó volt, hallani, sajnos a mi kakukkosóránk rég tönkrement, így nosztalgikus érzésekkel vágtam neki a cd-nek.
Leginkább azon mérhetjük le, mennyire öregszünk, ha egy tegnap még ifjú titánnak kikiáltott banda ma koncertlemezzel jelentkezik. Akármit is mondanak a mai koncertalbumokat lesajnáló, sznob vélemények; napjainkban is meghatározó jelentőségű, ha egy zenekar eljut arra a szintre, hogy élő felvételt adjon ki, főleg ha duplát. Most a Hammerfallon a sor...
Ennél jobb címet nem is adhatott volna a zenekar a jubileumi válogatásának. Ugyanis tíz év munkáját foglalják most össze cirka 76 percben a kezdetektől napjainkig. Tíz év azért elég nagy idő egy zenekar történetében.
Vissza sem kellett lapoznom zenei "munkásságom" lapjain, emlékezetből is simán tudtam, mivel jellemeztem a germán hordát annak idején, a Macbeth album kapcsán. Ez a szó nem volt egyéb, mint a DÖGÖS. Nos, ha azt nézzük, a DÖG továbbra is elmondható erről a vérmes, Grave Digger-ízű muzsikát nyomató ötösfogatról.
Gyárzaj - ipari - majd elcsent Slipknot riff - csattog, kattog minden, torzított vokál, valamit magyaráznak nagyon. Aztán a második dalban már jön egy dal is, feszes riffek, igazi "ciber" metal, a dob puttyog (vagy dobgép vagy csúnyán triggerelt cucc, elvileg koncerten élő a dob), a basszus hiányzik meg az erő is nagyon. A vokál is erőtlen, üvölt v...
Ami az első pillanatban fülbetűnő ennél a dallamos death/black metalt játszó kvartettnél, az a nem túl szerencsésen eltalált, üresen kongó olajoshordós pergőhang. Márpedig ha ez a legelső észrevétel, az azért valamit elárul... Kár, mert amúgy a zene elég korrekten oda van rakva.
Huhh, fenemód bika hangzást kapott az új Callenish Circle lemez, mondhatni tipikus svédet (Andy Classen segítségével a Stage One Stúdióban készült a lemez), bár ehhez a zenéhez pont ez dukál. A zenekar egyébként holland, a félreértések elkerülése végett. Hmm.
Lássuk mit rejt a Caliban. Kezembe veszem a csomagot, a booklet igényes, bár a kivitelezés stílusa Travis Smith-t idézi, de nem feltétlenül baj, hogy hasonlít. Attól még jól néz ki.
Kanadai straight edge hardcore csapat, 5 szám, 12 percben. Elég is ennyi. Dühös, kiabálós, ugrálós, kapkodós. Az égvilágon semmi újdonsággal nem szolgáltatnak sem zeneileg, sem szövegileg, de legalább lelkesek.
Tulajdonképpen mit lehet elmondani egy nagy banda 2003-ban kiadott régi koncertfelvételéről? Hát nem sokat. Amiért mégis érdemes megemlíteni ezt az anyagot, annak az az oka, hogy a Dokken zenekar dérrel-dúrral beharangozott, de sok vizet végső soron nem zavaró 95-ös reunion turnéját örökíti meg. Persze volt előtte egy kiváló album (Dysfunctional - ...
Na igen, szóval megint egy metal opera... Jómagam nem tartom túlzottan szerencsésnek ezt a műfaji meghatározást, sokkal inkább nevezném az ilyen típusú anyagokat többszereplős konceptalbumoknak, mert akárhonnan is vizsgáljuk, az "opera" kifejezés mindenképpen egy kissé erősnek hat; de hát ha egyszer így maradt meg metal körökben (illetve, az alkotó...
Ugyan májusi megjelenésű a Rain Paint Nihil Nisi Mors c. albuma, de csak nemrég jutott el hozzánk. Három finn srác zenél itt, gótikus/doom/stb. metalt játszanak, amelyben megtalálható az Anathema, a Katatonia fájdalma, a Sentenced szirupossága olykor, meg a My Dying Bride ős-magánya. Csak valahogy nem olyan mélységesen, mint az említett csapatoknál...
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy kizárólag női énekessel felálló zenekarokat hallgatok. No nem tartott sokáig, talán ha néhány napig ez az időszak, de azért így utólag mégis furcsa. Black Light Disctrict, Souvenirs: a késői The Gathering remekművek, de kellett valami könnyedebb, kevésbé megterhelő hallgatnivaló is. Így akadt sok egyéb dolog mel...
Trendek jönnek, bandák mennek, nő és fogy a Hold, a Rage azonban változatlan. Peavy és cimborái eszement kitartással nyomatják azt, amihez a legjobban értenek. A Soundchaser borítójáról leüvöltő rémkoponyák óva intő célzatúak: aki ezt a korongot a lejátszójába illeszti, az készüljön fel egy felettébb dühös Rage-re!
Sok okosat lehetne leírni egy Deep Purple lemezismertető kapcsán, a csapat kacifántos történetét véve alapul, annál is inkább, mert megint egy olyan poszton történt változás, amely miatt alapjaiban kellene, hogy megremegjen a talaj a zenekart alkotó úriemberek lába alatt. Mivel azonban a Purple már nem egy ilyen szituációt szerencsésen átvészelt, k...
Olaszok és hatan vannak. Tán akadnak, akiket meglep, de a banda eleinte Maiden feldolgozásokkal próbálkozott! Idővel aztán úgy döntöttek, saját babérokra áhítoznak, ezért elkezdtek önálló nótákon molyolni. Bemutatkozó albumuk klasszikus, dallamos metalt tartalmaz. A keverésen átsejlik némi nyersesség, de hallottam már rosszabbat is. A srácok jórész...
Prog és power elemekkel átszőtt metal muzsika hallható a holland csapat bemutatkozó lemezén. A banda bizonyos tagjai anno egy Black Knight nevű true metal formációban találkoztak, aztán a stílust kinőve mozdultak prog irányba. Nos, hallatszik azért a lemezen a tradicionális megközelítés, a Countless Court kissé felgyorsított, Warning korszakbeli Qu...
Devon Graves visszatér. Már az első DST koronggal megmutatta, hogy ő igenis életképes a Psychotic Waltz árnyékából kilépve is. A második lemezre várt az a feladat, hogy az egyéni hangot tovább kristályosítsa, még jobban Devonra és nem az egykori zenekar emlékére helyezve a fókuszt.
Ville Laihiala. Mond ez a név valamit? Ha igen, akkor kár is tovább szaporítanom a szót! Bizony, a Poisonblack az ő nevéhez fűződik, s mint ilyen, a banda zenei világa nem áll igazán távol a Sentenced képviselte északi, dallamos cuccétól. Sőt - ha lehet ilyet mondani -, a Poisonblack egyfajta slágeresebb, könnyedebb változata a Sentenced-féle hangu...
Számomra eléggé a semmiből bukkant elő a P.O.D. pár éve, mikor néhol elkaptam azt az autós-ütközéses (vagy mi) videoklipjüket. A rap nem nagyon jött be, de súly volt a zene és megjegyezhető a refrén, szóval valahol mégis benne volt a spiritusz a nótában. Aztán meghallgatva a teljes előző lemezt, megértettem, mi az amit szeretnek benne a népek, húz ...
Ugyan már nincs sok teteje ennek a cikknek, mivel a zenekar a lemez kiadása után feloszlott, de azért egy posztumusz kritikát kapnak, ha már vették a fáradságot és elpostázták nekünk. A 2000-ben alakult csapat két demó után saját erőből vette fel ezt a nyolc dalt tartalmazó cd-t, amellyel sok társukhoz hasonlóan kiadót szerettek volna találni, de k...
Nos, ha Szeg, akkor Szegeljen. Toljunk rá egy kis hangerőt. Mázli, hogy az E.Z.S. Music felvállalta a zenekart, itthon hasonló stílusú zenekar csakis magánkiadásban tudná megjelentetni a lemezét. Nem így a Szeg. Lehet, sokszor le fogom még írni ebben a cikkben azt, hogy Szeg, csupán azért, mert tetszik a szó, és óriási telitalálat zenekarnévnek.
Megvallom, idétlen-idők óta a fiókom alján bűzölgetem ezt a korongot. Tán azért, mert a bandáról fikarcnyit sem tudok. Tán azért, mert rusnya a borító kívül-bévül. Az a néhány kép, mely a zenekart lenne hivatva bemutatni, inkább taszít, mintsem. Úgy nézem, négy van a súlyosan dizájnolt, mátrixos fazonból, akik agyonfestett, rémfejű külsővel élnek b...
Újabb projekt. Nem csigázok senkit, elárulom, hogy Anders Fridén (In Flames) énekel, Niclas Engelin (Gardenian) gitározik, Patrik J. Sten (ex-Transport League) dobol és Hakan Skoger (Headplate) basszusgitározik benne. Fura módon a formáció gyökerei '95-ben keresendők, akkor találták ki ketten, hogy jó lenne valami mást csinálni, mint amit az eredet...
Húha, két pillanat alatt olyan álmatag lettem ettől a zenétől, hogy öröm nézni... Aki nézi, az is elalszik... Már a borító sem szürke. Vagyis majdnem. A zenekar nevét még ki lehet silabizálni, a lemez címét kevésbé, lehet sejteni, hogy valami maszat még előfordul rajta, ámbár sejtésem sincs, micsoda és miért.
Au. A nyitó dalban két akkora nyúlás van, hogy a szőr felállt a hátamon. King's X-es a zene, az egyik énekdallam meg akkora Psychotic Waltz mint egy ház. Viszont az is tény, hogy maga a zene kábé annyira rock, mint a Spin Doctors volt annak idején, olyan kicsit alteros, kicsit hetvenes évek retró, buta kis refrénke, mondhatni jaj jaj jaj.
Tíz percig küzdöttem, hogy kivarázsoljam a promótasakból a cédét - sikerült alulméretezni kissé a tokot - e rövid birkózás után mertem remélni, hogy tetszeni fog a zene, és jó ideig nem kell visszaraknom a szadista tasakba a kis ezüst korongot. Nem kellett. De azért keresek neki valami más borítást, ne karcoljam meg véletlenül sem, mert a karcokra ...
Facebook
Twitter