Életemben nem hallottam még a dán HateSphere-ről, pedig már megjelent egy lemezük, így kíváncsian vártam mi újat hozhatnak dallamos thrash/death stílusban a srácok. Ugye ezt a stílust mindenki hasonló divatnak gondolja, mint anno a death, black metal, HC, meg extrém metal divatot, aztán ha jobban belegondolunk, mindvégig itt volt velünk, kb. 1994-95-től (csak akkor még göteborgi metalokhoz sorolták, emlékezzünk: késői ATG, Sacrilege, Gates Of Ishtar és még számtalan underground zenekar).
Schenker Misi bácsi újabb rakenról lemezt piszkált elő a húrok közül. Aki nem ismerné, ő a Scorpionsos Rudi (jajjjjj) tesója, szakmabeliek szerint ő a jobbik gitáros kettejük közül. Anno még a Perfect Timing idején (tizenpár éve) kifejezetten szerettem, amit csinált, akkor még Robin McAuley énekessel, aki angol létére totál úgy énekelt, mint az Én ...
A furcsa nevű társulás a progresszív metal új szuper-projectjének ígérkezett: Jim Matheos (Fates Warning), Mike Portnoy (Dream Theater) és Kevin Moore (Chroma Key, ex- Dream Theater) határozta el, hogy itt az ideje egy kis örömködésnek. Basszusgitáron a Gordian Knotból ismert Sean Malone dörmög... Ultrakirályul hangzik!
A győri zenekar 1987-től (!) létezik, több demo után 1994-ben rögzítették első nagylemezüket. Ja, "nagy lemezüket". Így írták ugyanis. Biztos bakelit volt, az elég nagy azért. Eztán kissé visszább vettek, idézek a zenekar hivatalos weblapjáról (az eredeti hejjesirással): "Ezt követően 1995-96-ig bírta a zenekar a hajszát az akkor bekerülő egyéb pop ...
A kultikus, így nagyrészt underground státuszú amerikai power metal bandák nagy rajongójaként és lelkes kutatójaként idei ásatásaim során az Omen zenekarra is ráleltem: Battle Cry című debütáló munkájuk kimondottan megnyerte a tetszésemet, így amint hírét vettem a szóban forgó, példaértékű gondossággal összerakott kiadványnak (2 CD+DVD!!!), rögtön ...
Hughes and Kettner, pardon, Hughes and Turner. Az egyik Glenn, a másik Joe Lynn. Két nagy öreg, két élő legenda együtt a stúdióban és az úton, immár másodízben. Sőt, ha nagyon akarom, ez már a páros harmadik anyaga, hiszen a debütalbum turnéját megörökítendő, megjelent egy koncertalbumuk is.
Galder sem volt egészen komplett, mikor a fenti nevet adta projektjének. Zenekarnak nem igazán hívnám, mivel körülötte a zenészek folyton változnak, bérli őket egy-egy lemez idejéig. Viszont a mostani három ember dizájnban legalább passzol egymáshoz, mindannyian simára borotvált koponyát hordanak a nyakukon. Rendkívül viccesek a zenekarfotók amúgy,...
Asszem, az Ossian után itt a második zenekar, akikre azt tudom mondani, bizony, ez a tipikus magyar metal. Az egyetlen külföldre utaló jel maga az Obstruction név, amit nem is értek teljesen, hiszen full magyarul szólnak a dalok és ez a név ráadásul eléggé nehezen kimondható egy magyar rocker számára. Számomra egyenesen olyan, mint egy jól irányzot...
A Kölnben nyomuló négy fószer nagyjából úgy néz ki, mint Lemmy a nyolcvanas években. A zenéjük is olyasmi. Második albumuk borítóján rettentő fegyverarzenállal felszerelt, bőszen üvöltő harcos látható, akire óriáskígyóként tekeredik a végtelennyi lőszer. Izmai lefitymálják Arnie bicepszét. Rotty end roll ez, nem más.
Egyenesen Floridából érkezett a Noctiferia cd-je, ráadásul nagy meglepetésemre egy szlovén (!) death metal zenekar cd-jét rejtette a boríték. Kicsi a világ. Leültem, meghallgattam, majd néztem ki a fejemből jól. Miért? Egyszerű. Tetszik a zene és pont.
Nem egy szokványos EP-vel jelentkezett a Cyborn. (Ha valaki nem tudná, a Born 33 utódzenekaráról van szó, akiknek szánom-bánom, de nem hallottam a lemezüket, pedig állítólag jó.) A zene változott, már nem azt a New Orleans-i doom/stoner metalt játsszák, mint korábban, hanem jó sok elektronikával fűszerezett cyber metalt. Nem tudok erre jobb jelzőt,...
Némely napkeleti (s napnyugati) bölcsek állítják: a férfiaknak épp elég, ha egy fokkal szebbek az ördögnél. Nos, e szerencsétlen társulat csak nagy-nagy jóindulattal sorolható a férfiak kategóriájába, ha igazat adunk a fenti megállapításnak.
Megint kaptam egy nehezen kategorizálható lemezt. A szép, erdő-színű, rúnákkal és kissé olvashatatlan nevű infókkal megpakolt borító még nem sok mindent árult el, közben meg szólt egy furcsa, atmoszférikus zene, amolyan relaxálós, nyugis, szép. A háttérben folyó csobog, madarak vijjognak. Furcsa így a négy fal között hallgatni, de jó. Igaz, nem roc...
A Nemesis egyike azon kevés magyar zenekaroknak, akik nem elég, hogy nyugati színvonalon zenélnek, de egyéb dolgokban is megpróbálnak a magyar átlagnál többet produkálni. Ennek egyik megnyilvánulása ez a cd is, melyet a csapat honlapjáról lehet megrendelni. Ahogy a cím is mutatja, nem új dalokról van itt szó, hanem mindenféle eddig kiadatlan vagy v...
A Necrodeath nyitó riffje olyan, mintha kiherélték volna Sacred Reich American Way c. remek dalát. Elég rosszul indít nálam bármilyen zenekar, ha már ennyire nyilvánvalóan koppintanak olyasmit, ami közismert.
Itt a hamisítatlan kriptahangulatú doom metal stílus újabb művelője, ezúttal Finnországból, és persze ismét a Firebox kiadótól. Valódi zenekarról nem beszélhetünk (miként az Until Death Overtakes Me sem tekinthető annak), hiszen a zene, a szövegek és a stúdiómunka egésze is Sami Rautio munkája.
Három bűnronda csaj, meg egy Elvis-barkós fickó, ez a My Ruin. Ja, az ordítozó vokalista hölgy Tairrie B., aki nyilván híres, én nem annyira ismerem, viszont néha úgy néz ki, mint egy pufi Liza Minnelli. Csak nem énekel. Inkább rikácsol.
A Consortium Project Ian Parry énekes agyszüleménye, akit ugyebár többek között az Ayreon, Elegy vagy a Hammerhead lemezek vendégeként ismerhetünk. Társai se valamiféle kezdő kvinttologatók, Stephen Lill gitáros a Vanden Plasból, Joshua Dutrieux billentyűs az Elegy soraiból, míg Casey Grillo dobos a Kamelot dobcucca mögül ugrott be némi zenélgetésr...
Ha egy üzlet beindul... Amióta a Metal Blade leigazolta Udo Gerstenmeyeréket, ez a képtelen nevű társulat sokszorosan meghálálta a kiadó bizalmát, és a lendületes (de nem full speed), billentyűvel díszített európai heavy metal rajongói is évente juthatnak a nekik járó "prémfém"-adaghoz. A tavalyi The Last Millennium? lemez különösen jól sikerült, a...
Még egyszer ugyanaz. Kábé ez volt az első érzés, mikor elkezdtem hallgatni az új korongot. Az Üzenet A Föld Alól címezetű nyitónóta ugyanis egy az egyben olyan (mondhatni ugyanolyan), mint a teljes Junkies életmű. Punkos, rockos tikatika, egyszerű alap, még a szöveg ritmizálása is egyből ismerős.
Négy számos EP. Zsír egyszerű punk-rockkal indít az első dal, aztán jön a második, harmadik, negyedik... Pukk, vége is. Nem mondom, nem sok zene volt ennyire hatástalan rám nézve... A megszólalás jó, végül is Nyugaton kolbászból van a kerítés, nálunk hasonlóan ötlettelen zenekarok a sarki kocsmában rögzített koncertfelvételig jutnak (azt is csak az...
Nicsak, Bulgáriából jött egy CD, méghozzá progresszív zenével. Nézzük csak... A nyitó track mondjuk kísértetiesen olyan zongoratémával indul, mint az Oldfield-féle Tubular Bells főtétele, de aztán átvált Lisztbe gyorsan. Aztán amolyan "tipikus" prog zenébe hajlik a dolog, de ezzel semmiképpen nem akarom azt mondani, hogy rossz!
Nem, ez nem bakelit, habár úgy indul a lemez, serceg-pattog, mint a hőskorban a szeretett fekete korongjaink. Az első lemez kellemes meglepetés volt számomra, kíváncsi voltam tudják-e tartani azt a színvonalat ebben a borongásban, amit magáénak vall a csapat. Jelen lemezt 2002 tavaszán vették fel az Academy Stúdióban, aztán decemberben meg is jelen...
Itt van a Moonspell, itt van újra, és szép, mint mindig énnekem. A portugál darkerek 2003-as alkotása sötét, bivalyerős, egyszerre léleklohasztó és élettel teli - valami ilyesmit vártam tőlük régóta, és asszem nem csak én. Ez a lemez ismét a zenekar kevésbé elektrós oldalát mutatja meg (hála az égnek), és bár a zene nem teljesen ugyanaz már mint az...
Előkurkásztam, miket írtam e finn dallamos black horda előző albumáról - ám ennek ellenére félő: nem tudok sok újdonsággal szolgálni. Ami persze csak jó, mert azt jelenti, hogy akinek eddig bejött a skacok erősen folkos, tipikus északi muzsikája, azoknak most sem kell tövig rágniuk a lábkörmeiket izgalmukban.
Hipp-hopp, máris itt az új Moby Dick lemez. Mármint az újjáalakuláshoz képest hipp-hopp. Vagy csak nekem tűnik úgy, hogy szalad az idő? Tény, hogy a Moby Dick az egyetlen olyan hazai zenekar a régi nagyok közül, amelyet annak idején kifejezetten kedveltem, jártam a koncertjeikre és lelkesen beszereztem a lemezeiket.
Digipackos kiadvány, svéd hardcore zenekar, különös névvel. Karcos, harcos, súlyos, agresszív, és nagyon kaotikus; ezek a jelzők jutottak először eszembe, mikor elkezdtem hallgatni a cd-t. Kicsit agyahagyott olykor, mondjuk a lemez címe nyilván erre enged következtetni. Kár, hogy a kiadás dátuma az égvilágon sehol nincs feltüntetve. Azért kiderítet...
Facebook
Twitter