Azt hittem, kinőttem már abból a korból, hogy egy album képes legyen teljesen leuralni elmémet és befolyásolni a közérzetemet. Hogy meghalljak egy zenekart, ami valami annyira újat, meglepőt és személyre szólót nyújt, hogy legszívesebben még boltba is discmannel mennék, majd hazaérve előbb nyomom be a play gombot, minthogy a kabátot levenném, és ha bárhol, bármikor csak úgy dúdolgatok valamit, mindig rá kelljen jönnöm, hogy az arról a bizonyos lemezről való.
2000-ben alakult sXe hardcore zenekar, Floridából. Abszolút kompromisszummentes old-school hc-t (bár inkább metalcore ez már, a gitárok miatt) játszanak. E röpke pár év alatt már kiadtak egy EP-t, majd egy lemezt és itt az új, amelyen már más a vokalista, aki állítólag jobb, mint elődje.
No, ez már igen! Feszes, tökös riffek (kicsit modern thrashesek), dallamos gitárjáték, üvöltés (bár hosszú távon egysíkú a srác eléggé). A csapat '99-ben alakult, a kezdetekkor klasszikus dallamos death metalt játszottak, de már inkább a hardcore felé menetelnek. Nyilván az is benne van, hogy az mostanában eladhatóbb. Jaj, de gonosz vagyok. De ez í...
Nem csak simán a metalcore zenekarok árasztották el a világot - atyaég, valami invázió tán ez? az ufók biztos félrefésült Pély Barna frizurás metalcore/emo/hc harcosok titokban - hanem a kifejezetten hasonló nevű metalcore csapatok is. Majd meglátjátok.
A kétszázmilliomodik metalcore zenekart sikerült előásnia a Metal Blade-nek. Mondjuk legalább bikán szól a lemezük (Andy Classen volt a producer, naná). Bár a dobok nem tetszenek. Meg olyan húzós is a zene. Mondjuk ránézésre húsz év alattiak a tagok, pattanások, félrefésült hajzatok ésatöbbi, ahogy a műfaj megkívánja. Biztos benne van a szerződésbe...
Meglepett a Cloudscape zenéje. Progmetal, azzal a jófajta gatyaszárakat is megmozgató súly riffeléssel, ami mondjuk az Evergrey-t vagy a Vanden Plast juttatta eszembe (inkább az előbbit). Szépen hátra is dőlök és és élvezem a zenét...
Szerintem 2005 tavaszán még bőven belefér egy 2004-es album ismertetője, úgyhogy hajrá! Annál is inkább, mert ha jól láttam, eddig egy szó, nem sok, annyi sem esett a Shock! hasábjain a Stygma IV.-ről és jogelődjeiről (Stygmata, Stygmata IV. meg a jó ég tudja, még hány nevük volt a metal világában névválasztásban talán legszerencsétlenebb bandának)...
Lassan meg lehetne tenni, hogy egy frissítést csak és kizárólag a metalcore zenekaroknak szentelünk. Izgi lenne asszem, megdobná a látogatottságot nagyon... Ebből kitalálhattátok, hogy a Winter Solstice mit játszik. Azt. Ráadásul nem épp penge sounddal. Kicsit túleditálták a dobot pl. Meg nem szól szépen. Ámde csúnyán igen.
Hhhhuuuuaaaaarrrrrggghhhhhh! Kábé ez a hang szakadt ki belőlem úgy tíz másodperccel a "play" gomb megnyomása után. El is mesélem, miért. Volt egyszer egy lelkes diákzenekar. El is küldtek egy lelkesedéssel telített, ám még igen sok gyerekbetegséggel küszködő demót. Volt benne valami, érdeklődve hallgattam, és úgy éreztem, meg kell hálálnom ezt a le...
Ez nem egy francia divatlap címe, hanem lelőhetetlen Rolf Kasparek cimboránk legfrissebb alkotása. Rolf, miután az egója kellőképp messzire üldözött mellőle minden élő és mozgó muzsikust, jobb híján saját maga tákolja össze az albumait mostanság. Erényére legyen megjegyezve: a dobolással egyelőre még nem próbálkozik önkezűleg... Nos, az eredmény ma...
Kis vartyogós-effektezős bevezető után zakatolva nyit a Soilwork új lemeze, azonnal a címadó dallal. Szempillantás alatt kibontakozik a dallamos vezértéma, ami alá azonnal visszajön a stacatto riff is. Aztán érkezik az erőszakos versszak, majd a szárnyaló refrén, ami már másodikra dúdoltatja magát. És hiába sejtettem mindezt előre, tetszik a dolog....
Tavaly már volt szerencsém a szolnoki zenekarhoz, az előző korong kifejezetten üdítő színfolt volt a tavalyi magyar termésből. Kicsit No Doubt volt, kicsit laza Cult, máskor óvatosan pimasz fősulis zene, de a lényeg az igényes kivitelezésen, a feelinges dalokon volt, és ez a lényeg.
Basszus, a Mars Volta tényleg nagyon jó. Egy ideig kevertem az At The Drive-int, a Queens of the Stone Age-et meg a többi indie és méjnsztrím sajtó által egyaránt istenített csapatot az amerikai délről, hiába mondták oly sokan, hogy azért ne hagyjam ki őket. Ostoba voltam és tudatlan. Hamut szórok a fejemre.
Metalcore az érthetetlenül artikuláló fajtából. Dallamos refrénekkel. Floridából. Kicsit nyálasak a refrénnél, de hát MTV-n nevelkedtek, mit lehet tenni. De pont ettől hiába kidolgozottak a dallamos részek, túlságosan klisések. Bár a zene is az. Talán ha nem lenne több metalcore zenekar a világon, mint mekdonácc, akkor több izgalmat okozna ez a lem...
Az Akela zenekar fő-ordasa nehezen elvéthető művészi alterego mögé rejtőzve adta ki első saját lemezét, és ezzel szinte egy időben megítélték neki az Év Szövegírójának járó Emerton-díjat is. Kicsit rácsodálkoztam e tényre, így elhatároztam, hogy beleásom magam a Rovott a múlt szövegvilágába, hisz az általam eddig ismert, Katona László fémjelezte le...
Gene Simmons - akad vajon olyan az idetévedők közül, aki ezt a nevet nem ismeri? Aligha. Ha mégis: Simmons a KISS alapító basszusgitáros/énekese, eredeti nevén Chaim Weitz, aki 1973 óta több, mint 85 millió lemezt adott el, és saját bevallása szerint mintegy 4600 nővel volt kapcsolata élete során. Egyébiránt magyar felmenőkkel büszkélkedhet, akik a...
A Ramesseshez már volt szerencsém egy elég terjedelmes demó formájában és nem mondom, hogy belopta volna magát a szívembe. Az új anyagukon csupán négy dal szerepel, bár nem vészesen hosszúak, harminc perc az egész, illetve két video is megnézhető.
Mennyi esélye van egy féllábúnak egy focimeccsen? Kb. annyi, mint a tini-pop Liquido-nak egy rockzenére szakosodott magazinnál. Először ugye elcsodálkozunk azon, hogy egyáltalán mit keres itt, aztán kicsit sajnáljuk, mert azért láthatólag próbálkozik, de valahol végig ott kísért a gondolat, hogy miért nem kérdi meg végre valaki, hogy mi a francot a...
Nesze nekem. Kikaptam a cupákos multimilkós kérdést, mely imigyen szól: mi az ördög púpos-göcsörtös háta ez??? Előfigyelmeztetés: senkihez és semmihez sem tudom hasonlítani őket! Aki támpontot vár tőlem arra nézvést, mit érdemes beszereznie és mit nem, most épp úgy vakarhatja a búbját, miként én teszem.
Nagyon kifejező borítót kapott az ír "szabadságharcos" csapat új lemeze! A baljósan szürke égen elhúzó sötét madárraj tökéletes képi megjelenítése a 60 percnyi hömpölygő dalfolyamnak, ami a korongon vár ránk. A Primordial a kezdetek óta csak rájuk jellemző módon játssza nyomasztó hangulatú, blackes gyökerekkel rendelkező muzsikáját, és remélem, hog...
A korongon található fotók alapján bizonyosak lehetünk benne: a taljánokat ezúttal a Fashion TV szponzorálja, az új trend pedig: bőrnaci és kényszerzubi. De ez nem is meglepő, ha belegondolunk, hogy ők már valószínűleg szembesültek saját, nem túl bizalomgerjesztő CD-borítójukkal...
E finn csapattal kapcsolatban az alábbi megállapításokat teszem: 1. tökös nótákat bírnak írni, 2. tökös a megszólalásuk, 3. tökös az énekesük. Na, viszlát! Aki ennyivel nem elégedne meg, annak természetesen verselek tovább, de a lényeget a fenti pontok pöpecül tartalmazzák.
Itt egy bagázs (vagy ahogy King nevezné: ka-tet), amely egymás után köpi ki magából a megbízhatóan jó színvonalú albumokat. A Damage Done különösképp bejött nálam és nincs ez másként most, a Character esetében sem. A svéd arcok hatásos környezetvédelmi tevékenységet folytatnak, mivel igencsak tudják, mitől döglik a légy.
Észak-Karolinából érkezett a Glass Casket cd-je, most tárgyalt lemezüket 2003-ban vették fel, európai terjesztőt meg mostanában találtak. Öt tagja van a zenekarnak Kicsit tartottam tőle, hogy ismét egy kliséktől hemzsegő tucatzenekart kell végighallgatnom, de nem így történt.
Előkutattam, mit vetettem papírra (monitorra) annak idején, az előző Firewind album kapcsán és örömmel tapasztaltam: jelenlegi véleményem csaknem szóról-szóra azonos az akkorival. Ami a vaddisznóságot illeti, az a Forged By Fire anyag egészére színúgy igaz, mint a David T. Chastain által istápolt banda előző munkájára.
Elvileg mostanában jön ki az angol prog-rock csoda új lemeze, így most vagy soha, de írnom kell a 2002-es előző lemezről. Főleg, hogy majd két éve próbáltam beszerezni, és múlt héten végre sikerült hozzájutnom a limitált dupla verzióhoz. Örök hálám érte a CD Pincének!
Miután meghallgattam az új Kreatort, első gondolatom az volt, hogy kimegyek a fürdőszobába a borotvapengéért. A szövegkönyv olvasása közben hallgatni a zenét ugyanis olyan hatást vált ki, hogy még Disneyland fölött is garantáltan elsötétül az ég, ha az ember épp ott nyomatja discmanben a korongot. Terror, halál, szenvedés, azaz a szokásos Kreator-t...
Facebook
Twitter