Itt volt az ideje, hogy a King's X egyetlen eddigi szólólemeztelen tagja is beálljon a sorba, és készítsen egy albumot saját neve alatt. Jerry, aki alapvetően dobosként van bejegyezve a Zenészek Nagylexikonába, ezen a korongon énekel és gitározik is, hogy felvillantson pár momentumot saját kis zenei világából.
Hogy lesz a rutintalan, Korn kliséktől hemzsegő zenekarból egyfajta, nagyjából a metalcore felé fordult, tapasztaltnak mondható zenekar? Hát így. Kérdezzétek a zenekart. Az mindenesetre tény, hogy egy olyan első lemezt tettek le az asztalra, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.
Hihetetlen, hogy milyen zenekarok bukkannak fel a semmiből. Például a Stormlord, akinek '91-ben kezdődött a története, ami idestova 13 éve volt. Persze megjelentettek azóta pár demót, kazettát, még albumot is, ez éppen a harmadik ilyenjük.
Ilyen randát is rég láttam! De végre láthatom! Érdemes hamarjában megszabadulni a redvásnak ható, narancsos borító rémétől és a szemrevaló helyett a belbecsre helyezni a hangsúlyt. (Mert ennél biz' még az elhalt bébi is kellemdúsabb látványt nyújtott...)
Ebben a frissítésben csupa nagy öreg jut nekem. Kezdek is ráncosodni erősen, a hamut meg mamunak írom hamarosan, ha ez így folytatódik. Na de félre a répát, Steve Morse ugyanis, amellett, hogy tényleg a zenei szakma egyik nagy öregje, nagyon is élő figura.
Bombabiztosan, kétszer is megkaptuk a Step On It promoanyagát, amelyben matricán keresztül kitűzőig volt mindenféle zenekarral kapcsolatos dolog. Köszönjük. Fura egy zenekar ez. A biográfiájuk szerint 2004-ben alakultak és máris albumot adtak ki saját erőből.
Az efféle ajánlásokat nagyon csípem: "Az új album semmiféle hasonlóságot nem mutat a régiekkel, ez a zenekar létező legjobb lemeze, amely valaha is napvilágot látott, sötöbö..." Vicces, hm? Az infóból, mely rendelkezésemre áll, nagyjából az derül ki, hogy a banda megalakulása, valamint a három korábbi album felvétele során hozzávetőleg kétszáz tagc...
Ahhoz képest, amennyire magas fordulatszámon pörgött Soto az elmúlt 20 évben, nem nagyon siette el a saját neve alatt megjelenő lemezek (nevezzük ezeket ahogy szokás, szólóalbumoknak) készítését. Persze ez végülis érthető, hiszen annyi albumon énekelt, hogy számtalan zenekart, projektet az ő személyével azonosítanak, még ha azóta más is az énekes m...
Ez nem vadiúj anyag az északi hordától, hanem egy régebben piacra dobott, 5 nótát tartalmazó "ízelítő", borítóján rém randa vasorrú banyával. Szörnyszülöttel. Trollal... Aki jól ismeri e vodkavedelő, mulatozós és táncos kedvű nomádokat, annak nem mond újat ez a kisalbum sem. Aki pedig nem kezd vadul ugrándozós, bokacsattogtatós ropásba maga is a Tr...
Zsíregyszerű punkzene, producer Gus Chambers (Grip Inc., aki mint ismeretes, punkzenekarokban ténykedett korábban, amit le sem tagadhatna - még mindig tarajos, azt hiszem), na de itt nem csak producer, hanem vokalista is. Meg mintha a kiadó honlapján valami olyasmi állna virágnyelven, hogy otthagyta a Gripet, de erre azért nem vennék mérget.
Nem mondom, hogy imádom vadászkopónak érezni magam, amikor érkezik egy boríték, benne egy másolt cd, bármiféle felirat nélkül, na kivételesen a cd borítót mellékelték (ezt két példányban, nem értem, miért, de esetleg akit majd érdekel a zene és először emilez, lemásolom a cd-t és elküldöm).
Sosem hittem volna, hogy a Dragonheart kiadó mást is kiad, mint galoppmetalt. A név alapján még behúzott nyakkal ücsörögtem a székben, hogy megint valami frissen felfedezett olasz borzalom jön, aztán nem úgy történt. Doom ez (igaz, olasz), méghozzá az a fajta - mert doomból is van legalább négyféle - ami inkább a Candlemasst jellemzi.
Sok jó zenész van, de zseni nagyon kevés. Ráadásul a zsenik sorsa a lehető legkevesebbszer a hírnév és a siker. De talán nem is azt hajtják, talán fontosabb nekik a szakmai siker, a hozzáértők kis számú, de annál értékesebb elismerése.
1819-ben az egyesült államokbeli Nantucket kikötőjéből kifutott a 238 tonnás Essex bálnavadászhajó, melyet tizenöt hónappal később a Csendes-óceán déli övezetében megtámadott és elsüllyesztett egy feldühödött bálna. Herman Melville klasszikus regényét, az Ahab kapitány által vezetett Essex tragédiája ihlette meg. A Moby Dick a hajó pusztulásával ér...
Névváltozás, kicsit más a zene ismét, bár a lazaság megmaradt ugyanúgy, mármint ami Vicky Sundayt jellemezte mindig (ha valaki esetleg nem jött volna rá, kiről is van szó). Az intro alapján nagyon nem lehetett még sejteni, hogy milyen lesz maga a zene.
Már jól kezdődik... és még csak a borítóra pillantottam. Ilyenkor az ember ujja görcsbe rándul és vadul vésné a sorokat, hogy mit okozott eme vizuális gyönyör, de nem, csak azért sem, inkább csodáljátok Ti is. A cd-t elindítva még furcsább érzések kerítettek hatalmukba, mert úgy kezdődik a lemez, mintha végződne. Lehet jobb is lenne...
Először "vakon" hallgattam meg, ahogy a sorban következett a többi újdonság mellett. Azt hittem, egy kezdő banda bemutatkozó anyagáról van szó. Másodjára már olvastam is mellé... és hüledezve szembesültem a valósággal: de hisz ezek veteránok!
Nem mondom, hogy a borítóról bogarásztam ki a zenekar nevét, mert onnan bogarászhattam volna még egy ideig. Azt sem mondom, hogy onnan lestem le, hogy mikor adták ki a lemezt, mert az meg nincs feltüntetve az amúgy elég infószegény borítón. Ma a Butchery Music harmadik kiadványához van szerencsém, annyit tudok erről a csapatról, hogy bolgárok, a tö...
A Hopesfall is az ismeretlenség homályából bukkant elő - legalábbis számomra - a kiadó alapján sejtettem, hogy valami hardcore-szerű zenét játszanak. Ahogy megszólalt az első nóta, az járt a fejemben, hogy kicsit karcosabbra számítottam, elég langyos ez a zene, bár az tény, hogy igényes. Mint ahogy a booklet is, az valami szépséges.
Mai rockandroll termésünk másik résztvevője a Skeletor. Már elsőre szimpatikusabb, mint a Dustsucker, valahogy több a tűz, élet az első dalban. De várjuk ki a végét azért... Nem annyira karcos ebben a csapatban torok, mint az előzőleg említett Dustsuckerben, sokkal jobbak is a vokáltémák. A gitárszólók feelingesek, valahogy jobban összerakódott a z...
A spanyol nyelvű lemezcím ellenére a zenekar német, és 2001 telén alakultak. Tavaly július és augusztus között vették fel ezt a lemezt, melyen black, death és metalcore hatásokat gyúrtak össze. Mondjuk blacket nem igazán véltem felfedezni. Meglepően dallamos gitárszólókat azonban igen.
Ahogy egyre kevesebb izgalmat találok az extrém metal zenékben - tisztelet a kivételnek - úgy tetszenek egyre jobban a metalcore csapatok. Sokkal frissebbek, üdítőbbek, érdekesebbek, energikusabbak, mint sok megfáradt metalos pályatársuk. A Heaven Shall Burnről sem hallottam eddig, legalábbis a zenéjüket nem. Állítólag jók, lássuk.
Zenei előítéletekkel teli, rosszmájú ember lévén meglehetősen óvatosan közelítettem a német Shitheadz zenekar első lemeze felé. A zenekar neve hallatán ugyanis már szinte láttam lelki szemeimmel, hogy négy pocakos, frufrus, Ferenc József bajszos Lemmy alteregó (kultikus germán sorozatok iránti tiszteletből nevezzük őket Harrynak, Stefannak, Udonak ...
E finn banda immáron tíz esztendeje létezik, ám vélhetően korábban sem a meghatározó északi trendek irányát követték, hisz akkor bizonyára többet hallottunk volna róluk... A Shape of Despair egyik legfőbb érdekessége, hogy mostanság nem más vendégeskedik náluk, mint Pasi Koskinen, az Amorphis hangadója.
Valahogy az Angra nekem eddig kimaradt a szórásból, de Andre Matos (akinek nevét, tévedés ne essék, nem az időhatározós közösüléshez hasonlatosan kell kiejteni!) új bandájának Ritual című albuma valahogy mégis eljutott hozzám.
Bár a lemezcím alapján az ember rögtön a "Sárkány évére" meg hasonlókra asszociál, a kínai naptárban valószínűleg nem szerepel ilyen, hogy a "Boszorkány éve". A metal időszámítás szerint azonban 2004 mindenképpen kedvez a vasorrú bábának, hiszen a rendkívül kultikus nevet viselő, Jack Frost által vezetett power metal csapat megint csinált egy nagyo...
Örömhír! Sokunk kedvelt - s régóta hiányolt - Krematóriuma ismét megnyitotta kapuit! Gyásznap volt a rajongók életében, amikor ereje teljében, élete virágában a Crematory bedobta a törülközőt. Most azonban itt vannak ismét, mi pedig lejthetjük a törzsi táncot! Ugyan kinek ne csengne a fülében még ma is a Tears of Time varázsos melódiája?
Facebook
Twitter