Sajnos az előző Unearth lemezt elnyelte a posta, amit ma már mélységesen fájlalok, főleg az új lemez ismeretében. A Massachusettsből származó metalcore csapatot is utolérte a sorsa, kezdi őket megismerni a világ. A hardcore és metal gyökereket magába olvasztó zenekar inkább az ikergitáros, európai vonal követője, amihez hozzácsapja az amerikai agressziót, mármint a zeneit.
Hű... hol rejtegették eddig ezt az énekest - volt az első gondolatom, mikor meghallgattam a lemezt. Meg egyáltalán a zenekart. Hol? Svájcban. A jó kis csokik mellett minőségi zenekarokat is ki tud termelni az ország, bár a Pure Inc.-et inkább Amerikába helyeztem volna a zenéjük alapján. Amerika például a Next To You című dalukról is eszembe jutott,...
Az osztrák Pungent Stench-re egy Nuclear Blastos válogatáson bukkantam rá valamikor '94 környékén, ahol a Daddy Cruel című szerzeményükkel azonnal levettek a lábamról. A mai napig sem értem, mi fogott meg bennük, - mert hát valljuk be, sosem tartoztak az élvonalba, inkább csak a death metal Michael Dudikoffjai, Eric Robertsei közé - de valamiért mi...
Laza rokkendrollos, glames, punkos bulizene, a vidám zenék kedvelőinek, Svédországból. Mondjuk a második dalban rögtön lenyúlták a híres-neves Born To Be Wild témáját, de sebaj. Az énekesnek karcos a hangja, mármint az a pici, ami van neki, azt is jól hátrakeverték, nem kell azt nagyon hallani. Nem is baj, bár ebben a műfajban nagyjából mindegy, bá...
Szaggató riffel és fifikás dobtémákkal indul a számomra az ismeretlenségből előbukkant Prototype anyaga, és már 10 másodperc után éreztem, hogy nagyon is nekem való a lemez. Már az elején feltűnő, hogy a hangzás csontszáraz, furcsa, de nem kellemetlen.
"Az azelőtt azutánná változott" - ez a cím tökéletesen igaz a Proto-Kaw esetében. A project ugyanis Kerry Livgren gitáros-billentyűs szüleménye, aki ugyebár egy bizonyos Kansas nevű aprócska zenekarban írt némi zenetörténelmet. Jelen zenekara pedig nem új keletű, hiszen azokkal a zenészekkel játszik itt, akikkel a Kansas előtt játszott még 1971-től...
Általában kétféle vélemény létezik a Primal Fearrel és énekesével, Ralf Scheepers-szel kapcsolatban. Az egyik szerint Ralfie barátunk minden érzelem nélkül, egyszerűen csak elsüvölti a dalokat, semmi lelket sem visz az előadásba, a másik oldal ellenben váltig állítja, hogy tud ő, ha akar.
Mire a Korog új lemeze megjelent - ami tulajdonképpen évek óta készült vagy kész volt - , addigra a vándormadárként funkcionáló Csihar Attila már újra a Mayhemben teszi tönkre a hangszálait, a helyére pedig a Neural Booster grindcore formációból érkezett az utánpótlás. De ez még a jövő zenéje, lássuk a furcsán sötétbe burkolt Korog lemezt, melynek ...
Milyen stílusra következtet a kedves olvasó, ha megtekint egy zenekari fotót, és segítségül még azt is eláruljuk, hogy Roadrunneres csapatról van? Ugye, valami napjainkban oly divatos, nagyon mérges tömény metalcore durvulatra (imádom ezt a szókapcsolatot) itt-ott dallamos énekkel megtámogatva?
A messzi Kanadában ügyködik ez a power metalt nyomató csapat, melynek élén - az énekesi poszton - egy úrfiak számára szemrevaló hölgyemény találtatik. Némi misztikus-mesés hangulatú bevezető után a tempós Lady of the Forest, illetve All the Sinners meg is ismertet a fő csapásvonallal. Alapvetően sietős, kétlábgépes, európai (germanoid) jellegű nótá...
"Live on stage: Porcupine Tree"- így konferálta fel egy lengyel rádióadó alkalmazottja enyhén sarkos akcentussal korunk progresszív rockzenéjének egyik legtevékenyebb géniuszát, Steve Wilsont és csapatát, mikor 2001-ben egy varsói stúdióban pár szerencsés rajongó előtt színpadra léptek. És mivel nevezett koncert rögzítésre is került, így ezekkel a ...
Kinek jut eszébe olyan borítót készíteni, amin néhány felhőkarcoló előtt gigantikus darazsak repkednek? És egyáltalán, miért?... És miért kell mindenáron jelezni az olvashatatlan logóval, hogy bizony brutális zenét fog hallani a kedves érdeklődő?
Annyira vártam ezt az EP-t, és jaj. Nem tudok lelkendezni. Nem és nem. Egész egyszerűen azért, mert nem azt a zenekart tükrözi, amelyet megismertem. Hogy miért? Elsősorban a hangzás miatt. Hol vannak a gitárok???? Hogy a felvételen nincsenek, az tény. Az a halk, hátulról jövő, alulkevert zsezsegés nem nevezhető gitárhangzásnak.
Soroljatok fel ausztrál metalzenekarokat. Ugye nem sokat tudtok? Ezek közül játszik bármelyik is súlyos, irgalmatlan zenét? 2002-ben alakult a csapat (a basszusgitáros amúgy lány), meglepően gyorsan meghódították saját kontinensüket, és itt az idő, hogy Európát és Amerikát is bevegyék. Nem is alaptalanul.
Kalapács Józsi és társasága körül megállt az élet a nyolcvanas években, zeneileg, hangzásilag, videoklipileg, csak a borító modern. Az új lemez sem hoz semmi újdonságot, aki kedvelte az előzőt, az ezt is fogja, ugyanazt a "magyarmetalt" játsszák, amit már a Pokolgépben, majd az Omenben, netán a Sámánban megismerhettünk.
Az 1999-ben alakult zenekar nemrégiben, második albumához készülődve újított be magának egy énekes macát, aki az info szerint Stephanie M. néven működik, ugyanakkor a stáblistán Stephanie Luzie-ként szerepel. (Legalább a keresztnév megegyezik.) Ezek után mindenki hívja úgy, ahogy tetszik neki.
Nem mondom, hogy bizalomgerjesztő nevet választott magának ez az osztrák csapat, infót (legalábbis angol nyelvűt) találni róluk szinte képtelenség, németül meg kukkot sem értek, így csak annyit tudok elmondani róluk, hogy osztrákok.
Hogy miért jó a Shock!-nak írni? Elárulom. Mert annyit szövegelhetek, amennyit akarok. Ha egy album igazán magával ragad, akár kötetszám róhatom róla az ódákat. Senki nem szól rám a kétszázadik leütés után, hogy ne tovább! Ellenkező esetben pedig megelégszenek két mondattal. Vagy mégsem?...
Tök fura, hogy németek. El se hiszem. Szerintem csak viccelődnek velünk. Ami ugyanis ezen a lemezen van, az jófajta amerikai power metal, amibe néhol progresszív elemek, máshol meg modernebb hatások is belecsöppennek. Andy B. Franck - aki mellesleg a Brainstorm tagja is - szintén tökéletes amerikai power torok, a mellette zúzó zenészek pedig szinté...
Szinte hihetetlen, de máris itt van a legújabb Cannibal lemez 13 dallal, és egy igen béna borítóval (bár ha jól sejtem ez a koponyás a cenzúrázott verzió), valamint roppant idegesítő sípolásokkal a promón. Már pár hete megérkezett a cd, de képtelen voltam végighallgatni, annyira idegesít, hogy 15 (!!!) másodpercenként egy kurva nagyot sípolnak mind...
Háhá, még egy hardcore cd. (Ma már ez a harmadik.) Csordavokállal indító. A picit később, egyedül kibontakozó vokalista tisztára úgy hörög, mint Tauszik Viktor a Dark Clouds-ból, vagyis már a Nadirból. Jelen lemezen azért az Awoken vokalistájának sikerült jól hátrakeverni a hangját.
Koszos rockandroll, AC/DC-, illetve nagyon kicsit Motörhead-módra, a csapat vokalistája egy az egyben lenyúlta Brian Johnson ráspolyos orgánumát - illetve sokkal rosszabb nála. Az első dal még úgy-ahogy elmegy, bár négy percig húzva kicsit sok, utána annyira rokkandroll már, hogy egészen az ötvenes évekből lesték el a legalapabb alapr'n'r riffet és...
Könnyű dolgom van, mivel aránylag egyszerű és egyértelmű támpontot nyújthatok a degesz pénztárcával tétlenkedő fémbarátoknak: a Persuader nagyjából olyasmi, mint a Blind Kardigán, amikor épp nem agyamentkednek, viszont erejük teljében, teljes elánnal nyomulnak.
Elég rosszul hangzó zenekarnév és lemezcím, tipikusan "nagyobb a füstje, mint a lángja"-féle dolognak tűnik elsőre. Másodikra is. Ilyen kis nyavalygós, tingli-tangli rockzenét rejt a cd, a rockrádiókat megcélozva, hátha befutnak és majd meghívják őket valamelyik remek nagyszabású díjátadó showra bohóckodni Whoopi Goldberggel.
Nem szeretek nagy szavakat használni, de azt hiszem, megszületett a rockzene történetének legnagyszabásúbb alkotása. És itt nem mega-színpadokra, hangszerhegyek feltornyozására vagy csillagharcos sztorira kell gondolni, inkább egy olyan összefoglaló alkotásra, amely - számomra - felér a legnagyobb filozófusok műveivel.
A borító azonnal belopta magát a szívembe, a zenekarnév nem mond semmit számomra, csak reménykedtem csendben, hogy az InsideOut valami ismeretlen csemegével ajándékoz meg. Beraktam a lemezt a lejátszóba, sír-rí egy hegedű keserédesen, el nem tudtam képzelni mi lesz ebből...
A dallamos hard rock műfajjal azért kissé óvatosabb vagyok és elsősorban akkor kelti fel egy banda az érdeklődésemet, ha az énekes vagy a gitáros kiemelkedőt alakít. De persze a legjobb, ha mindkettő isten.
Facebook
Twitter