Kifejezetten "imádom" a fos hangzású cd-ket, főleg, az olyanokat, ahol 64 percben 39 (!!!) darab "izé" található. Daloknak nem nevezném őket, trackeknek talán, a leghosszabb zajongás 19:27 mp hosszú (döbbenetes!!!), a legrövidebb 0:21 másodpercig tart.
Hosszú nevű gitárosunk, s nem akármilyen összetételű csapata a The Ballads II. óta eltelt öt évben is szorgalmasan gyártotta az új albumokat, s azokkal együtt jó pár lassú számot is, melyekből lassan de biztosan összegyűlt annyi, hogy egy újabb lassú-válogatás megteljen.
Akadnak csapatok, akik művészi tökélyre fejlesztik az igénytelenséget. Ez elsősorban a borítójukon nyilvánul meg - ám megfigyelhető, hogy a külső puritánság (=csúfság) nem ritkán azt is jelzi, mit találunk bévül, zenei téren...
Egy szál pőre írott cd és egy rövid infólap, ennyi áll rendelkezésemre, hogy megismerkedjek az Astriaal zenéjével. A zenekarnévből és lemezcímből ránézésre black metalra tippeltem és tényleg. Saját bevallásuk szerint újító black metal ez, ami azért túlzás, de nem az a tipikus régifajta süvítés szól a cd-ről, az is igaz.
Nem mondom, hogy túl sokat hallottam volna a The Great Deceiverről, pedig neves hörgős a tagja, aki nem más, mint Tomas Lindberg az At The Gates méltán elhíresült egykori vokalistája. Az ATG megszűnése után keltette életre a csapatot Tompa és furcsa, hogy zeneileg teljesen más világot követ.
Dicséretes, ha valaki 2004-ben is próbálja életben tartani azt a klasszikus power metal vonalat amit anno a korai Queensryche képviselt (mikor még ők is inkább power voltak mint prog vagy művészi). Az érdem Jesper M. Jensen gitáros / billentyűsé, aki fiatalkori metalkodásai után a 90-es években egy rap bandában próbált érvényesülni, de az új évezre...
Igen, az itt balra a borító, nem egy dekóder kapcsolási rajza. Nyugodjatok meg, nagyobb változatban is rusnya. A zene amolyan indie/emo rock - ez eddig még nem annyira különleges -, ami viszont érdekesebbé teheti a dolgot az, hogy tulajdonképpen ismertebb arcok is zenélnek itt; a Misery Loves Company Patrick Wirénje (ének) és Uffe Cederlund (gitár)...
Nulla infót sikerült összevadászni a fenti zenekarról, annyit sejtek - a nevek alapján -, hogy szerbek, honlapot nem találtam, a kiadó honlapja sem up-to-date enyhén szólva, angol nyelvű kritikát sem sikerült eddig felfedezni. A promotasakon csupán annyi olvasható, hogy 2000-2002 között vették fel a cd-t, szóval nem túl friss az anyag. Gondolom éve...
A messzi Chiléből érkezett a Risestar Promotion csomagja, a benne rejtező három cd közül az egyik a számomra ismeretlen Aesthesia új albuma - na nem mintha a másik kettő név sokat mondott volna. Elképzelni nem tudtam, hogy milyen zenét rejthet a korong, nem éppen ilyen old school rockzenére tippeltem, mint amit játszik a zenekar.
A választóvíz. Legalábbis azoknak, akinek eddig nem jött be esetleg a zenekar - azért vannak ilyenek, bőven. A második lemezük ugye kicsit durvább lett, mint gondolta volna a világ, így utólag, ha az első kettő közül kell választanom, akkor még mindig az első lemezre voksolok, az überkedvencem a mai napig. Aztán most itt a harmadik korong, és tátom...
Kezd igazán jól futni a Static-X szekere, amit mi sem példáz jobban, hogy a nemrég megjelent stúdiólemez után most válogatáslemezt dobott a piacra a kiadó. Mondjuk a fene tudja, hogy ez kinek az ötlete volt eredetileg, a zenekaré, vagy a marketingeseké (felteszem, ez utóbbiaké inkább), de kivételesen ezt most jól tették, hogy kiadták.
Már a borítóval levett a lábamról az új lemez. Kékeslilás árnyalatok, három klasszikus alien-alak, mögöttük egy UFO, kell ennél több? Hangulatos, meg kell hagyni. A zene nemkülönben. Mármint levett a lábamról. És hangulatos is. Dallamos kezdés, Peter hangja eltorzítva, majd gyors Hypo-s témák, a régebbi időket idézve. Klasszikus tika-tika, fogósan....
Sokan egy lyukas garast nem adtak volna azért még két éve, hogy a Fear Factory újra életre kel, ráadásul úgy, hogy újra egy igen jó lemezt lesznek képesek készíteni. Bevallom, én sem adtam volna értük feleannyit sem.
Örök 10-es listámon igen előkelő helyen szerepel a W.A.S.P. Crimson Idol lemeze, Blackie Lawless (mi lehet vajon a fiú igazi neve?) első, saját maga által rockoperának hívott, komoly mondanivalójú konceptalbuma.
Eme cikk tárgya az idei év általam legjobban várt korongja, nevezetesen a Death Angel negyedik mesterműve, (a) The Art of Dying. Mestermű, így hál' istennek, csalódás ezúttal is elkerülve, csakúgy, mint a visszatérő Exodus esetében. Majd' 15 év után a filippínó gyerekek ismét egy olyan lemezt tettek le az asztalra, amire sajnos azt kell, hogy mondj...
A förtelmes szappanoperák messzi hazájából, Brazíliából érkezett a fent nevezett banda. Ha jól hámozom a tudnivalókat, ez a csapat bemutatkozó albuma. Két gitáros barátságából született meg az Eyes of Shiva magja, aztán lassacskán köréjük gyűltek a többiek. A kellő tempók meglétéről André Ferrari gondoskodik (bocsi, ő valójában a frontember...), ar...
1998 óta él és virul a német Fear My Thoughts, mely metalcore zenekarnak sikerült meglepnie alaposan. Az első tizenöt másodperc után tudtam, hogy imádni fogom őket. No persze, ilyen izmos sounddal nem nehéz levenni a lábamról, bár fene vigye a soundot, ha nincsenek jó dalok, itt meg vannak.
Elég régen piacra került már ez az album (tavaly szeptemberben), de mivel hozzám csak a minap jutott el, nem írhattam róla korábban... A Victory bizony őskövület, lassan múzeumban a helyük - de azért csak lassan! Egyelőre még nagyon is mozgékonyak a srácok. Aligha van rajongó a műfajban, aki ne találkozott volna legalább a nevükkel.
A Mayhem nem egy vicceskedő zenekar. Sosem voltak azok, az elején pláne nem, akkoriban főleg szokás volt halálosan komolyan venni a black metalt. Nos, a zenekar nem spórolt a halálosan komolyan vétellel. Végül megúszták két áldozattal ezt a kört, maguk mögött tudva a De Mysteriis dom Sathanas debütalbumot, a műfaj egyik rendíthetetlen alapkövét. Eg...
Vegyesek az érzéseim az új 'Flames lemezzel kapcsolatban. Az előző lemeznél nem bántam, hogy kicsit elkalandoztak a saját, jól bevált ösvényeikről, és sejtettem, hogy nem fognak újra egy Colonyt csinálni 2004-ben, de valahogy most egy helyben toporgásnak érzem a Soundtracket.
King's X. Az első riffekről beugrott. A legendás prog-grunge-rock csapat hatása tagadhatatlanul ott van az amerikai Tiles zenéjében, de "beljebb haladva" árnyaltabb lesz az összkép, a klasszikus prog rock egyéb nagyjainak is megtalálhatjuk az utórezgéseit, van itt Pink Floyd és Asia, King Crimson és Rush, még a hangzás is kissé retrósra lett keverv...
Miközben a Pantera szépen hattyúhalálozott (évek óta gyakorlatilag), az Abbott tesók vérében folyamatosan ott pezsgett a zene, így nem volt mit tenni, új zenekart voltak kénytelenek összehozni. Találtak egy Trujillo-fazonú bőgőst, aki Bob Zilla névre hallgat, és egy (valljuk be) Anselmo-fazonú énekest, aki pedig Pat Lachman néven ismert, valamint e...
Elvileg ez a lemez már 2003-ban megjelent, de új aktualitást ad neki, hogy épp a minap láttam egy lemezajánlóban az albumot, illetve hogy nyáron Európába jön a csapat. Na persze, nem a mi környékünkre, hanem csak egyetlen spanyol fesztiválra (Lorca Rock).
Mostanában divatos jósolni meg jósoltatni, meg úgy egyáltalán varázsolni, szóval nem lepődtem meg azon sem, hogy egy brutális death zenekar Nostradamusnak szentel egy teljes lemezt. A floridai zenekar 1998-ban alakult, két ex-Malevolent Creation és egy ex-Paingod taggal. Aztán a dobos kicserélődött, de ismét csak egy olyan valakivel, aki megjárta a...
Nem mondom, hogy maga mellé állítottak az utóbbi évek Soulfly lemezei. De azért mindig kíváncsi vagyok, mit hoz össze Max Cavalera és alkalmi társulata. Most éppen Marc Rizzo a gitáros, Bobby Burns a basszusgitáros (kivéve néhány dalt, ahol az ex-megadethista Dave Ellefson játszik, valahogy azokban a dalokban határozottabban is szól a bőgő amúgy) é...
Nem alakultak túl rózsásan az amerikai Exodus dolgai az elmúlt évtizedben. Az 1992-es Force of Habit után hosszabb pihenő következett, majd visszatértek Paul Baloff eredeti énekessel. Paul tragikus halála azonban megint visszavetette a fiúkat egy időre, de most februárban végre megjelenik az új album, a korábban már négy korongon is bizonyított Ste...
Mire megírom ezeket a sorokat, ez a zene - a hozzá tartozó filmmel és kapcsolt részeivel együtt - kiérdemelt egy Oscar díjat. Teljesen megérdemelten persze, szóval aki csak a könyv végén szereti megtudni, ki a gyilkos, az ne olvassa el a következő mondatot. Miszerint tíz pontos az anyag.
Facebook
Twitter