Jééé, ez az új Slipknot lemez? Ja, nem, ez a Zao cd-je. De mi a tök az a Zao? Fogalmam sincs, mindenesetre szépen lenyúltak egy 'knot riffet így indításképpen.
Szép lassan felnőtt egy vadóc. Alanis első albumán még egy kócos kiscsaj volt, trendy pop-rock nótákkal, és sokan ennyiben is hagyták a hölgy művészetének megfejtését. Pedig már az első, Jagged Little Pill című lemezen is volt jócskán mély és furcsa érzelem a harsány popzene és a pörgős megjelenés mögé rejtve. Csak meg kellett volna találni.
Időtlen idők óta hever itt ez a cd, néha hozzánk keveredik valami teljesen olyan cucc, ami messziről sem ugatja a rockzenét, és a lehető legritkábban találunk köztük gyöngyszemeket. A Limbo egy olasz formáció, elektronikus zenében utaznak, 1984-ben alakultak, tonnányi albumuk jelent meg, jöttek-mentek a tagok, a stílust is alakították, gótikusból á...
Ha a Messiah's Kiss a Metal címet nyomta rá új albumára, akkor mi legyünk még hangzatosabbak, gondolhatták ezek a fiúk, midőn összeültek és nevet terveztek elkészült munkájuknak. S lőn... Csak azt nem értem, hol van hozzá a könyv?
Valami bűzölög a szaunák környékén - és nem a szanaszét hagyott, több napos fuszeklikre gondolok. Mert adott egy 1989 óta létező finn banda, amely már a harmadik albumát tárja a világ szeme és füle elé, mégis ott tartanak, hogy az ismertetőjük azt véli fontosnak megemlíteni: jártak már a FÁK-államokban (lefordítva: a továrisoknál), illetve egy néme...
Talján négyesfogat, powerben nyomulnak, ez a második albumuk. Szerintem már a nevük alapján sejthető, miféle mjuzikot tartalmaz a korong. Tempós, dallamos, klasszikus cucc, billentyűs színekkel és vokálokkal dúsítva. A bajom épp csak annyi velük, mint oly sok stílusbéli bandával: nincs bennük semmi egyedi. De a világon semmi.
Ennek a cikknek az apropóján nyugodtan megismételhetnék szóról-szóra néhány, a Distant Thunder ismertető kapcsán kifejtett gondolatot, mégpedig az amerikai underground metal színtérről szólókat. Ugyebár sírni szokás az ottani állapotokon, a netet böngészve azonban kiderül, hogy az megolvaszthatatlan fém odaát is fényesen csillog - legfeljebb nem lá...
Újabb teljesen ismeretlen csapat, elektronikus, kluttyogós introval kezdődik a lemezük, tehát nagy valószínűséggel valami modern metal lesz ez. Az első dal énekkel kezdődik, kicsit fojtott, kicsit Deftones-os, később inkább Creed, zeneileg is egy keményebb Creed vonalat hoznak, amire akár azt is rá lehetne fogni, hogy inkább Staind.
Kukkot nem hallottam még az Inferno Metalcore Systemről, igaz fiatal a zenekar, 2002-ben alakultak, de demó helyett rögtön EP-t adtak ki (bár a kezemben tartott kiadvány túl sokban nem különböztethető meg egy demótól, hiszen nem nyomdai a borító, másolt a cd, ésatöbbi). Igaz a zenekar ebben a felállásban zenél csak 2002 óta, régebben más formációva...
Ez az iromány felhívás keringőre. Szó szerint. A már sorozatnak számító speciális Metal Blade újrakiadások egyik legfrissebb darabja tényleg olyan tétel, amire a különféle lemezmegjelenéseket hirdető reklámok szövegei közhelyesen az "absolute must" kifejezést használják. Bizony, bizony, mivel is lehet legjobban a letöltések ellen fellépni? Olyan sp...
Nem mondom, hogy sokat mond a zenekar neve, ráadásul úgy kezdenek, mintha a Sentenced hatott volna rájuk vagy egy még metalosabb Entwine (ja, hát finnek kéremszépen), az énekdallam meg már QOTSA, fura. De nem rossz. Persze még csavarnak a dalon, középtájt szinte jazzes bárzenébe megy át minden, majd vissza metalba. Hm.
Szegény zenekarok tényleg nem tehetnek arról, ha kitalálnak maguknak egy kiváló nevet, és az véletlenül jelent valamit érdekeset más nyelven vagy hasonlít valami mókás/kevésbé mókás kifejezésre. A Koma-ról sem a kóma, hanem egy nagybajuszú, pörgekalapos sógorkoma jutott eszembe hirtelenjében, nem tehetek róla, ma dús a fantáziám.
Koncertlemezről sokkal könnyebb írni, hiszen általában az ember ismeri a rajta szereplő számokat, nem igényel tehát annyi hallgatást. Miközben egyszer végigmegy az album, már össze is hoztuk a remekművet. Pontosan ezért kicsit nehezebb is a feladat, hiszen mindeközben azért az ember törekszik arra, hogy valami élvezhető cikket alkosson, ne csak ann...
Irgalmatlan randa a borító, az ízlésrendőrség azonnal bezáratná a készítőjét (de legalábbis házkutatást tartana nála illegális cuccok birtoklása miatt), de az azonnal lejött, hogy valami pszichedelikus, stoner zenét rejthet mindez. (A bal sarokba odaírták, hogy "stereo", az kegyetlen, humoruk azért van.)
Ez itt a harmadik Aura Noir lemez, 2004-es kiadás, de pont úgy szól, mintha a nyolcvanas évek közepéről került volna elő valami rossz lengyel kazettáról újrakiírva. Pedig a zenészek ugye nem akármilyen zenekarokban játszanak jelen formáción kívül, Vannak itt DHG-ből, a szépemlékű Ved Buens Endéből és Blasphemer a Mayhemből. Itt azonban mindent elkö...
Veterán csapat sokadik albumával foglalkozni nem épp áldásos tevékenység olyasvalaki számára, aki eddig szőrmentén sem követte figyelemmel a tevékenységüket. Az évek során nagy ritkán ugyan utamba került egy-egy Panzer album, ami aztán sosem hagyott bennem mély nyomot.
Svéd death/thrash, amiből azt, hogy svéd, három másodperc után meg lehet állapítani. Nem elemzem ki, hogy miért, tudjátok ti azt. A csapat amúgy érdekes módon nem túl fiatal, még '94-ben alakultak, három demó után jött ki az első lemezük '98-ban (közben volt némi tagcsere), 2000-ben a második lemez, után drasztikus tagcserék következtek.
Az Iron Savior esete azért nevezhető aránylag egyszerűnek, mert aki otthonosan mozog az angolszász beütéssel bíró germán fémvilágban, az már úgyis ismeri őket, ezért nem csupán nagyjából, hanem egészen pontosan tudja, mire számíthat a srácoktól. Aki viszont eddig nem érdeklődött a négyek iránt, vélhetően nem pont most kíván rájuk cuppanni. (Ha mégi...
Válogatásalbumot juttatott el hozzánk a Risestar kiadó, melyen az istállójához tartozó bandákat mutatja be és reklámozza. A zenekarok közt akad egy-két ismert név – mint pl. az elszántan és remekül szigorú Suidakra, vagy a powerben utazó Steel Attack legénysége -, de a legtöbb résztvevő olvastán elsőre nem rándul meg a kolomp agyunk memória részleg...
Azannya.... Ezek aztán jól belecsaptak a lecsóba! Brutál death, bugyborékoló hörgéssel - sajnos ezt a keverésnél kicsit elcseszték, mert alig hallani, a gitár nagyon elnyomják -. Lendületből nincs hiány, a láb azonnal belendül - vagy tetszés szerint bármi más.
Mindig tartottam tőle, hogy az Insane nem tud majd kitörni a saját maguk köré felállított korlátok közül, de úgy látszik jót tett nekik a vérfrissítés, nevezetesen Bende Imre és Kádár László gitáros személyében, akik a Mindcontrolból kerültek ide és "felpumpálták" egy kicsit a csapatot. Legalábbis az új dalokon jelentős fejlődés vehető észre.
Említésre méltó: az ifjak a napsütötte, kobaltkék tengerrel körített, romokkal dúsan ellátott Hellász szülöttei. Dallamos, klasszikus powert tartalmazó albumukon tíz nóta található. A nyitó Dancer of the Storm hallatán máris sejthető, mi vár ránk az elkövetkező órában: kellemes melódiák, ízléses megszólalás, aprólékos gonddal felnyomott ikerszólók,...
Legenda ide vagy oda, az Infernal Majesty sosem tartozott azon csapatok közé, akik iránt érdeklődtem volna, pedig thrasht játszanak. Talán a máig hordott könyékig szegecses csuklóvédők vagy az igazán nekro-retro-fos hangzás, netán az ötlettelenség lenne az, ami eltántorított a csapattól?...
Az In Battle egy igen gyorsan szögelő svéd asztalosbrigád, akik annak idején ('96-ban) még black metalként indultak (három Odhinn tag mellé csatlakozott egy ember a Setherialból). In Battle címmel jelent meg az első lemezük '97-ben, tele brutális black metallal, aztán egy év múlva a második album is kijött, amin már vikinges black metal volt hallha...
Az izraeli Orphaned Land zenekart kultikus tisztelet övezi nemcsak rajongói, hanem a nemzetközi szaksajtó köreiben is. Valóban, nem sok metal zenekar érkezik arról a környékről, már egyedül ez a tény is igazi kuriózummá teszi őket, főleg, ha ehhez még hozzávesszük, hogy a hosszú hallgatás után visszatérő ötös muzsikájában ötvözi a progresszív death...
A jelenleg nálam lévő CD-kupacot fülelve két végletbe botlottam. A rosszabbik a Skylark anyag volt, akiket veterán létükre bölcsis kezdőknek véltem. A mérleg másik oldalát azonban kétségkívül az Icycore billenti a maga javára. Ők ugyanis bemutatkozó anyaggal jelentkeznek, amely mégis olyan profi és kiforrott, hogy szó sem érheti a házuk elejét.
A gitár hangzása alapján először azt hittem, valamiféle AC/DC epigonnal sikerült találkoznom, aztán szerencsére nem, sokkal inkább a nyolcvanas évek haj- és hard rock bandái sejtettek fel lelki szemeim előtt. Már csak azért is, mert a borítón az egyik tag szépen megszaggatott farmert bír viselni, olyat, amilyet anno minden jóízlésű rockersrác és lá...
Facebook
Twitter