A death metal az általánosan elfogadott nézet szerint rétegzene, undergound, valami, ami rusnya, zord és kompromisszummentes. E sztereotípiák nagyrészt fedik is a valóságot, ám azért e morcos fémzene világában néha akadnak anomáliák, amiket szinte lehetetlen megmagyarázni. Mert mi értelmeset lehet mondani akkor, amikor egy hollywoodi sikerfilm egyik jelenetében azt látjuk, hogy a Cannibal Corpse épp egy klubban reszeli el a Hammer Smashed Face-t? Vagy amikor a 2012-es londoni olimpiai játékok nyitóceremóniáján a Napalm Death az angol királynő és az egész világ előtt eltolja You Suffer című epikus dalát? Na jó, utóbbi csupán egy jó poén volt, amit az Earache eszelt ki, ám az már cseppet sem vicc, hogy a death metal, s így az extrém zene egyik pillérének számító Morbid Angel 1993-ra leszerződött a garázskiadónak cseppet sem nevezhető Warnerhez, s ezzel belépett a mainstream elvből utálandó világába, amivel – debütáló lemeze, az Altars Of Madness után – ismét rockzenei történelmet írt.
