Ím, egy újabb vaksi csoportosulás – ezúttal nem kardigánban. Hat finn ifjonc alkotja a legénységet, akik a tavalyi évben jelentették meg bemutatkozó albumukat. Némi késéssel ugyan, de az anyag végül lecsurgott ide, kis hazánkba, azon belül a Shock! berkeibe is.
A Dimmu Borgirt sokan szeretik lesajnáló jelzőkkel illetni bizonyos kvlt körökben, annak ellenére, hogy sokat letettek az asztalra, és a black metal bizonyos ágát olyanokkal is megkedveltették, akik a büdös életben nem fognak meghallgatni egy Bathory lemezt sem. Bár ezt valahol meg is értem.
Több helyen fanyalgás fogadta a csaknem 5 év szünet után megjelent új Rob Zombie lemezt, mondván, nem olyan súlyos, mint amilyennek lennie kellene, nekem azonban elsőre bejött a csavargókinézetű cirkuszos friss produkciója. White Zombie nyilván nem lesz még egy, ahogyan Astro-Creep: 2000 sem, ez viszont semmit sem von le az Educated Horses értékébő...
Noha van egy trendi félrefésült frizurájú kölyök a csapatban, a The Arcane Order nem a bűvös „m" betűs műfajt játssza. Hála az égnek. Még a borító is bizalmat ébresztett (nagyban teljesen pofás). A csapat pár éve még Scavengerként kezdte pályafutását, de hát ez a név már többszörösen túltelített, így a lemezre újrakeresztelték magukat.
A Madder Mortem olyasfajta zenét alkot, amit képtelenség belehelyezni bármiféle skatulyába – és ez jó. Súlyos, kicsit progba hajló (mármint előremutató, nem matekos) dalok, pszichedelikusan idegesítő hangszínekkel gitárilag, és szintén hajmeresztő énektémákkal, valahogy összességében mégis működik, sőt. Minden furcsasága ellenére a zene megjegyezhe...
Axel Rudi Pell soha nem volt igazi, klasszikus értelemben vett gitárhős. A kezdetektől van ugyan kiforrott, egyedi stílusa, ám nála sosem a virgázáson, a magamutogatáson volt a hangsúly, sokkal inkább egy markáns dallamvilág kialakítására törekedett. Ezt mára teljes siker koronázza, hiszen teljesen jellemző hangzással rendelkezik, mely minden lemez...
Harmadik anyagát készítette el a Kölnben székelő, dirty rock and rollban nyomuló Gun Barrel. Annak idején, a Battle-Tested albumuk hallgatásakor már méltattam nagyszerű zenei gyökereiket, amelyek leginkább a Motörheadhez vezethetők vissza. Ez bizony a vagány, mocikon száguldozó rockerek muzsikája. Tömény hangzás, pofás dallamok, mérsékelten ráspol...
A Superbutt olyasféle hungaro-metal, ami inkább nyugati zeneileg, magyarságát inkább már csak a dalok közé beékelt hungarikumokkal jelzi: most például pontos idővel kezdődik a lemez. Sorszámilag a harmadik. Ami vízválasztó szokott lenni.
Meglehetősen aktuális ez a lemez a régóta várt és – csak el ne kiabáljam – végre megvalósuló budapesti W.A.S.P. koncerthez közeledve, Randy Piper ugyanis arról nevezetes, hogy a legendás banda első két klasszikus lemezén hegesztette a riffeket Blackie Lawless és Chris Holmes oldalán.
A finn Altaria annak idején afféle szedett-vedett projectnek indult, melyben a környékbeli híres bandák egyes tagjai (Emppu a Nightwish-ből, Jani a Sonata Arcticából) alkottak nagyokat, amikor épp mindőjük ráért a maga főelfoglaltsága mellett. Klasszikus, messzemenően dallamközpontú muzsikát gyártottak – már-már lágyabbat a lágytojásnál.
Az első Mistressről szóló ismertetőmet azzal zártam, hogy legközelebb elmondom, mennyit változtak a második lemezre. Jelentem: nagyon keveset. Úgyhogy, ha még annál is pofátlanabb lennék, mint amilyen vagyok, egyszerűen átmásolnám ide a korábbi iromány nagy részét. Változatlan felállás, ugyanolyan erőszakos, súlyos, kilátástalanságot sugalló zene, ...
Kéretik mellőzni az összekacsintós, óvodás-szintű kuncogást! A Thyrfing tagsága nem most evickélt le a falvédőről. Ötödik albumuk került piacra, amely - emlékeim szerint - vajmi kevéssé különbözik olyan korábbi munkáiktól, mint az Urkraft vagy a Vansinnesvisor.
Ismét eltelt két év, és ismét itt a menetrendszerű Motröhead lemez, ami ezúttal a Kiss of Death címet kapta. Annak ellenére, hogy közel sem osztom azon nézeteket, miszerint minden Motörhead lemez egyforma, tény és való, hogy az utolsó albumok tényleg csak nüánszokban különböztek egymástól. Mondjuk az is igaz, hogy egy olyan csapatnak, akik megírták...
Az egykori Monarchia kedvezőbb makrogazdasági mutatókkal rendelkező feléből származik a hazánkban jobbára ismeretlen (bár a Szigeten már fellépett) Julia, mely elnevezés nem egy női énekest takar, hanem egy négy tagú csapatot. A banda 2000-ben látta meg a bécsi napvilágot, és azóta 2 EP-t (Anti Depression Air Condition, Put To Sleep), valamint egy ...
A távoli Chiléből küldi zenés üdvözletét ez a hattagú formáció. Ami a kiadvány dátumozását illeti, szomorúan kell látnom, hogy nem kevesebb, mint két évbe telt, míg ideért hozzánk... A szokásos, sulis barátságon alapuló történet 1995-ben kezdődött, amikor is beindult a szokásos próbálgatós-kis fellépős-demózgatós korszakuk.
A Fish! is tipikusan olyan zenekar, amelyik mindenhonnan és mindenhogyan kilóg a hazai zenei életből. Metalnak nem igazán metal, popnak meg túl sokszor gerjed gitár a nótákban. A Bprnr válogatásokon bizalmat keltettek bennem az ott szereplő nóták, kíváncsi voltam mit nyújtanak egy teljes lemezen keresztül.
Az Amadea zenekar nem aprózta el, 2003-tól 2005-ig léteztek, aztán feloszlottak, majd újjáalakultak, 2006 márciusában pedig elkészült ez a három számos EP. (Miért nem demó? Oké, hogy mindenki a világhírnév felé törekszik, de egy ilyen friss csapatnak bőven elég először egy bemutatkozó demót készíteni, illetve elég, ha annak nevezik el, mivel gyakor...
Az Ordo Draconis név leginkább a legfanatikusabb szerepjáték-rajongóknak csenghet ismerősen. Azonban ez a név egy közel tíz éves holland black metal formációt is rejt, akik azonban egy demóanyagot leszámítva nem nagyon hallattak még magukról.
A történet valahol a kilencvenes években kezdődött...Görögországban elindult egy Necromantia nevű black metal csapat, akik a fekete fémet megpróbálták a saját szájízük szerint, okkult hangulatú, komor, erőszakos köntösben előadni. Ebben az egyik fő fegyvertényük az volt, hogy a hagyományos gitárok helyett a basszus mellett még egy nyolchúrú basszus...
Négy tagot számláló germán banda bemutatkozó anyagáról van szó, akik eleddig mindössze azzal dicsekedhetnek, hogy Nico (?!) McBrainnek mennyire tetszett az anyaguk, amikor egy ízben véletlenül meghallotta. Hm...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Evensong zenekar, mely szépen lassan elvérzett, ahogy más, ígéretes hazai zenekarok is el szoktak vérezni a "közönséget nem találás" közepette. Ketten a zenekarból alkotják ezt a formációt, Szabó Mihály és Tóth Ágnes, akik olyan messzire szakadtak a torzított gitároktól, mintha egy New York-i bróker hirt...
A tavalyi demó után egy három számos kislemezzel jelentkezett a Monastery, amelynek fő apropója az, hogy frontembert váltottak, Mórocz Krisztián helyére Vincze Andres került, aki nem csak ordibál (illetve nem tudom, ő ordibál-e, de azt hiszem igen), hanem dallamos énektémákkal is színesítette a csapat zenéjét.
Igazából hülye is lenne a Century Media, ha nem próbálna meg még utoljára egy kis pénzt csinálni egyik legjobb fejőstehenéből. A világ legsikeresebb metalcore bandája, a bostoni Shadows Fall következő sorlemezét Amerikában már az Atlantic gondozza majd, a világ többi részén pedig a Roadrunner, így hát a zenekar korábbi istállója még összekapartatot...
A Lostprophets volt az a zenekar, amelyik valamelyest visszaadta a brit rockbandákba vetett hitemet. A walesi brigád a nu metal-őrület kellős közepén bukkant fel a 2001-es thefakesoundofprogress albummal, és habár az album teljesen természetesen illeszkedett az akkori trendek vonalába, egyszerre képviselt valami olyan pluszt, amiről a fél évtizede ...
Most, hogy másfél év után Vinnie Paul lassan felocsúdik a testvére meggyilkolása miatti első sokkból, rendezgetni kezdte szegény Dimebag Darrell hagyatékát, és egy DVD mellett a Rebel Meets Rebel lett az első kiadvány, mellyel emléket állít minden idők egyik legnagyobb metal gitárvirtuózának.
Kismillió hónapja munnyad a fiókom hátsó ficakjában az album, mert egyre csak pöcköltem ide-oda. Vonakodásom okai a következők.
Axióma, hogy a zenekarok alapvetően akkor szoktak feldolgozáslemezeket kiadni, ha éppen húzni akarják az időt. A Def Leppardtól különösen indokolatlan az ilyesmi, hiszen egyébként is legendás csigatempóban dolgoznak, utolsó stúdióalbumuk, az X kerek négy éve jelent meg, erre tessék... Komolyan nem értem, mit tökölnek ennyit. Mivel azonban a Leppard...
Facebook
Twitter