Nehéz írni a Cryptopsy új albumáról. Nem azért, mert szokatlan irányváltást tartalmaz, nem azért, mert rossz, és nem is azért, mert talán csak én és néhány barátom értékelem ilyen sokra. Nehéz, mert olyan sok minden történt az utolsó teljes anyag óta.
Úgy tűnik, hogy számomra a február a visszatérések jegyében telt. Legutóbb ugye a Gorefest, most meg itt van a Gyóntatópap. Confessorék sosem tartoztak az igazán ismert csapatok közé, nem is csoda, hiszen csak egy albumra futotta az erejükből, ez volt a '91-es Condemned, ami egy erősen Candlemass, Watchtower hatásokat mutató, progresszív/epikus doo...
A finn Dies Irae egy új kiadó, és hihetetlenül igényes körítéssel küldik a promo kiadványaikat. A Codeon technikás, agresszív metalt játszik, 2002-ben alakultak, a most tárgyalt EP-t 2004-ben vették fel, ki is adták saját erőből, majd jelen kiadó rájuk csapott és megjelentette újra a cd-t. Idén pedig felveszik első nagylemezüket. A zene dallamos de...
Újabb szentségtörést készülök elkövetni: még egy a-ha kritikát biggyesztek a Shock!-ra a fémek közé jól. A cd-re a kislemezes dalokból került fel számtalan, pontosabban 19 darab. Stílszerűen a Take On Me-vel kezdődik a nosztalgiázás, ami zseniális klipjével máig örök darab, noha a szintipop alapok mára azért pici megkoptak és Morten Harket hangja i...
Német kiadónál dolgozik a norvég Criterion, akik death metalban utaznak, a brutálisabb fajtából ráadásul. A csapat nem ma kezdte, 1994-ben hozták ki az első demójukat, bár igazából azóta csak demóztak, és ez az első teljes nagylemezük. Ennyi év alatt legalább zenélni megtanulhattak - ahogy azt meg is tudjuk rögvest.
A Project Hate MCMXCIX nem viccel. Az első három másodpercben hátrahőköltetett és felvetette velem a védőfelszerelést (bukósisak, azbesztkesztyű, fülvédő). Súlyos. Kb. olyan érzés volt elkezdeni hallgatni a cd-t, mintha óvatlanul belépnél egy ajtón, és azonnal lemetélné a fejed egy irgalmatlanul éles balta.
A Zero Hour magját alkotó Tipton tesók annak idején biztos matekfüzettel jártak énekórára. A zseniális The Towers Of Avarice lemezt nagy sokára követő új mű is az eddigi csapáson jár: csontig letisztult technikás progresszív metalt hallhatunk a Travis Smith által megálmodott borító mögött megbúvó korongon. Mellesleg Travisnek kicsit pihenni kellene...
Még el sem jött a tavasz, és máris megvan az év egyik meglepetése! No persze az Undertow nem az a banda, amiről úton-útfélen hallunk - nekem legutóbb a 2002-es, itt a Shock!-ban megjelent interjú a kapcsolódási pont -, pedig a banda 1993 óta van a pályán.
Ójaj. Elméláztam a zenekar nevén, a borító esztétikusságán, közben elindítottam a cd-t. Halk, akusztikus bontogatással kezdődik a zene, ami akár szép is lehetne, aztán komolyan frászt kaptam a 33. másodpercben. (Hangosítsátok fel jól a hangszórókat!) Utána már csak röhögtem. Azt hiszem innentől kezdve bármit csinálhat a zenekar, nálam elásták maguk...
Talán sokan nem is tudják, hogy kit rejt a szerénytelen "The Duke" (a herceg) név, azaz hogy ki az a Kid Rockra hajazó cowboykalapos ürge az év leghülyébb címét kiérdemlő lemez borítóján. Rich Ward a Stuck Mojo zenekar gitárosaként vált ismertté, becenevét pedig a rocksajtóból kapta, hiszen ha Zakk Wylde a "king", akkor hősünk a második a húzós rif...
A talján Linea 77 már a negyedik albumánál tart, és úgy néz ki, hogy most kerültek igazán a tűz közelébe. Az Earache megcsípett nekik egy jó kis Európa-turnét a Soulfly társaságában, amely során hazánkat is útba ejtették, aki időben érkezett a PeCsába, az hallhatta is őket. Draveczki kollega is így tett, legutóbbi élménybeszámolójában pedig elég re...
Jókora késéssel ugyan, de mégis írunk a doomster legenda csaknem egy éve kijött visszatérő lemezéről. Mert kell, muszáj, nem lehet kihagyni! A Candlemass igazi legenda, a Chapter VI lemezükig bezárólag minden anyaguk zseniális, és szerencsére a visszatérés is méltó a korábbi életműhöz. Dicsérni, magasztalni, ömlengeni meg ki nem szeret?!
A G3 rockgitár-triumvirátus oszlopos tagja 2005-ben végre újra saját stúdióalbummal jelentkezett. Ideje volt már, hisz a legutóbbi ilyen kiadvány az 1999-es Ultra Zone volt. Utána jött a turnéállomások által ihletett, beállások alatt írt és bulikon felvett dalokat tartalmazó dupla koncertlemez, ami élő hangzásával és spontaneitásával lopta magát a ...
A Sony akkorát fog szívni reményeim szerint, mint nagymamám boldogult Raketa porszívója ipari áramra kötve. Simán elengedték ezt a zenekart, szevasztok, öregek is vagytok már, meg most már a kutya se kíváncsi az ilyen igényes, rockos, dallamos nemistudommire. Kifelé, (öreg)fiúk!
Öntörvényű zene ez. Kicsit Coheed And Cambria, esetleg Tool - az előbbiekre mosolygásra késztető hangvételével, az utóbbiakra zenei megoldásaikkal emlékeztetnek. Coheedékra az ének is hasonlít valamelyest, ugyanaz a Geddy Lee-t Miki egérrel keverő mézesmázos, mégis hajlékony és érdekes orgánum röpköd összevissza a trükkös alapok fölött. 2004-ben má...
Mit lehetne írni egy olyan válogatáslemezről, amely egyébként is tökéletes lemezek legjobbjait hivatott összegyűjteni? Mondjuk, hogy tökéletes. Persze sok mindenbe bele lehet ilyenkor kötni, hol ez a nóta és miért inkább az van rajta, és ez ugyan nagyobb videós sláger volt, annak viszont szebb a szövege. Meg miért nincs kis könyvecske Alanis lábnyo...
Nem hiszem, hogy lett volna olyan album, amit jobban vártam volna, mint a részben új felállású Arcturus cd-jét - persze az új Nevermore kivétel, de ők valahogy minden körülmény mellett kivételek. Utóbbi csapat albumában nem csalódtam, sőt, így érdeklődve vettem kezembe a most már Simen Hestnaessel felálló Arcturus friss lemezét.
Német metalcore csapat - talán nem is kellene folytatnom, mindenki tudja milyen klisékből, témákból áll a Six Reasons To Kill zenéje. Ez éppen az üvöltözős fajta, amiben vajmi kevés másfajta vokálrészt hallhatunk. Rendes éneklés nincs is.
Nem mondom, hogy elárasztott volna információval a Nuke, gyakorlatilag elirányítottak a weboldalukra, ahol informálódhattam róluk. Így is tettem. 2000-ben alakultak, de csak 2003-ban kezdtek komolyabban zenélgetni. Koncerteztek mindenfelé, új dobos is került a zenekarba, aztán a Parkplatzban rögzítették ezt a négy dalt tartalmazó EP-t 2005 év elejé...
Érdekes, de engem valahogy mindig a páros számú In Flames lemezek kapnak telibe. Nincs persze probléma a páratlanokkal sem, de ha Jesper Strömbladékat támad kedvem hallgatni, akkor ösztönösen a 90-es évek egyik alap európai metal albuma, a Jester Race, a személyes favorit Colony vagy a merészsége miatt is fokozottan rokonszenves Reroute To Remain u...
Az a ritka élmény ért, hogy a csomagomban leltem egy Earache-kiadványt. Ami azért meglepő, mert a fent említett kiadó jobbára elborult bandákat gyűjt az istállójába. (Elborult alatt értem például a Deicide-Morbid Angel vonalvezetésű csapatokat.)
Kellemes meglepetésként ért az Evildoer bemutatkozó lemeze. A csapat svéd és 2004-ben alakultak, még abban az évben feldemóztak néhány dalt, hogy kiadót keressenek, ami sikerrel is járt, hiszen a Scarlet Records thrash zenékre éhes részlege le is csapott rájuk jól.
Nem meglepő módon metalcore-t játszik a Ruhr-vidékről származó Machinemade God, akik stílszerűen jómunkásembereknek is tűnnek a fotók alapján. Többnyire. A csapat 2003-ban alakult és olyan nevek mellett volt lehetőségük koncertezni, mint a Born From Pain, Caliban, As I Lay Dying, a God Forbid, tehát nem az szürke eminenciások tábora nézhette őket v...
A Neuraxis története egészen 1994-ig nyúlik vissza, akkoriban alakultak meg Kanadában, már akkor dallamos, technikás, de igen brutális death / grind zenét szabadítottak a hallgatóságra. A most tárgyalt cd dupla, illetve tripla, mert újrakiadás, hogy ne csak a tengerentúlon ismerjék őket. Mondjuk ember legyen a talpán, aki kiismeri magát az ömleszte...
Az Earache nem csak a régi lemezeit dobta piacra a kanadai Neuraxisnak, hanem természetesen az új lemezt is ők gondozzák. A 10 dalt (ebben benne van már egy intro) tartalmazó korong csupán 35 percig tart, ám ez tökéletesen elegendő, ha ismerjük, milyen töménységű, sebességű zenével riasztják el a galamblelkeket.
Ha nem lett volna Nightwish, talán senki sem próbálkozott volna két annyira eltérő műfaji sajátosság összeboronálásával, mint az operaáriák és a true / power metal. Akkor még újdonságnak, meghökkentő erejű ötletnek tűnt ez a párosítás, de egyre több az epigon, és bizony a sokadik kópia már nemhogy az eredetiség csíráját sem hordozza, de kifejezette...
Na, úgy látom, ma jókedvű kritikák jutnak nekem - influenza közepette nem is baj. Bevallom néktek töredelmesen, 16 éves korom körül én is átestem a true metal fertőzésen. Volt, ami ebből meg is maradt, és bár sokan szégyellik, én attól még szívesen emlegetem az Iron Maident, a Helloweent. Azonban van pár olyan banda, amikért tinédzserkoromban majd'...
Facebook
Twitter